Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-14 / 2. szám

radt, de így elhagyottan is hamarább kibonta­kozott volna a scholastikai módszerek békéiból, ha fejlésének útját nem állja az a tekintély, a­mely sokkal többet ad a vallásos élet lazi követelményeire, mint a tudomány gyakor­hatadá­sára. Ez a dogmatika, melyre, mint vallásos do­cumentum­ok gyűjteményére a franciáknál elsőben Simon Richárd*), a németeknél pedig a tü­bingai iskola oly nagy sikerrel alkalmazta a józan kri­tikai módszerek mértékét. Nekik köszönhetjük, hogy a ker. egyház múltja teljes világításban áll előttünk, s hogy a dogmáknak történelmök van. S ha már most azt veti valaki a dogmati­kának szemére, úgymond D'Arvert, hogy nem is tudomány, mert hiszen a tekintélyen alapszik, annak azt feleljük, hogy hát a jog mi egyéb, mint polgári dogmatica. Amaz a zsinatoknak, conciliumoknak, vallásos kérdésekben hozott vég­zéseiből (cógticaa), decretumaiból indul ki, a jog pedig merőben a törvényhozó hatalom­nek, a tekintélyek adta magyarázatán végzései-Hasznuk is egyforma; a törvény a rend alapszik. biztosi­téka; a dogma az egyéni mysticismus gátja. S ha van tudományuk a törvényeknek, bizony van a dogmáknak is. Sőt abban is egyeznek, hogy érvényességök viszonylagos; a jog értéke egy nemzetre, egy országra törvényes szorítko­zik ; a dogmatikáé egy confessióra szól; ez az oka és nem tudománybeli hiánya, a­miért az egyetemen helyet nem foglalhat. De hát dogmatica nélkül, mondják sokan, lehet-e az egyetem theologiáról beszélni ? A dog­mák történelme, az egyház történelem, a vallá­sok és morál összehasonlító történelme a bölcse­leti facultás körébe tartoznak; az ó és új­szö­vetségi critica, mint a philologia két ága szintén oda, tehát a theologia, mint valamely uj Len­gyelország darabokra foszlik s rá is elmondhat­juk, hogy: Finis theologiae. Ámde egy kissé elhirtelenkedett ez az itélet. Hiszen a most emlitett s más facultáshoz csapott disciplinak csak történelmi és critikai része a the­ologiának ; de egy tudomány nem történelmében áll csupán. Ez lehetne fenséges, mint akár egy pyramis, még sem volna egyéb sírboltnál. A val­lás szintén nincs teljesen múltjába zárva, az je­lenben is tünetkező tény, vagy ezen szánhatják hiányait. Megmosolyoghatják mert ki tilthatja meg Democritosnak, hogy ki ne nevesse az em­berek gyengéit. A theologia sokat hánytorgatott gyarlóságai is léte mellett bizonyítanak. A vallás nem csupán társadalmi ephemer tény, hanem az emberi természet örökös nyilvánulata. Ha csupán mesterséges intézmény volna, lehetett volna-e s lehetne-e oly állandó életű? Az organikus és so­kaktól úgynevezett " megcsontosodott" vallások mellett nincsenek-e oly csontnélküliek, melyeket a független gondolkodók vallanak, kik azért még teljességgel nem vallástalanok? Ma már úgy saturálva van ilyenekkel a társadalom, hogy nem nagy fáradságába kerül a psychologusnak olyas­minek még a vallástalanoknak mondott emberek életében és tetteiben is nyomára lőni. Valóban a fétisimádó négertől fel egy Gothe, egy Shakes­peare confessiójáig a vallás birodalmában a soci­alis és psychicus tüneményeknek egy egész világa van, melyet némelyek megbámulnak, mások kine­vetnek, s csak édes­kevesen tanulmányoznak. A vallási tüneményeknek szintúgy megvannak tör­vényei, mint az emberi természet más nyilvánu­latainak; tehát van vallástudomány is, mely épen a vallási élettünemények szövetének szálakra bon­tása nyomán keletkezik. Ha már most a vallástudományt a vallási tünemények törvényei összegének mondjuk, ez értelmezés nagy átalakulást jelent, hasonlót ahhoz, midőn az alchimia chémiává, a tapasztalati or­vostan experimentálóvá vált, mert a­hol tünemény nincs, tudomány sincs. Ez a most érintett hulcs némi részben már megtörtént néhol. átala-Hol­landiában az a merész reform, mely a theol. fa­cultásokat laikussá tette, fele utján megállott és pedig annak okáért, hogy a dogmatikát nem a valódi vallástudománynyal helyettesité, mihez ké­pest a theol. címén a fölvett történelmi tudomá­nyok oly sugarakhoz hasonlítanak, szögellenek egy központban össze,*)­melyek nem Németországon a legfüggetlenebb theol. fa­cultásokon szakítottak ugyan tényleg a tekintél­­lyel, de elméletileg annál szívósabban ragaszkod­nak hozzá. Még nem bírtak annyira menni, hogy betegyék azokat a vaskos köteteket s helyettök a vallási tüneményeket tanulmányozzák. nem ad kifejezést az angol közvélemény. Ez elv­midőn az oxfordi és cambridgei theol. tanárok avatag theol. felolvasásaira szemet huny, azonban a leg­kiválóbb orientalistákat és vallá­sphilosophokat meg­hívja évenként egy egy felolvasási cyclusra a budd­hismusról, brahmanismusról, christianismusról, — melyeket mohó vág­gyal hallgat, mert érzi raj­tuk az emberiség vallásos életének érülését, szíve dobbanását. A megújhodott tudományos theologianak, mondjuk vallás-phaenomenologiának, tehát a köz­ *) Histoire critique cles livres de 1'Ancien Testament, melyet sikerült Bossuetnek parlamenti vég/.éisel eltilta tni. '*) Íme a hollandi theol. facultások tanrendje: a theol. encyclo­­paediája ; istentan (doctrines concernant la divinité ;) egyetemes vallás­­történelem; izrael vallása tört., a ker. vallás tört., izrael irodalma ; az ó-keresztyénég irodalma, ó-szövetségi irásmagy., uj-szövetségi írásmagyará­zat ; a ker. vallás dogmatörténelme ; vallásbölcselet , erkölcstan, (Steyn Parné, Organisation de l' Instruction pr. sec. et superieure dans les royaumes des s'ays-lons, Leide 1878, 189­1.)

Next