Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-09-16 / 37. szám
korlátlannak nevezhető autonómiánkat tekintve, némi veszteségek vagy megszorítások konstatálhatók is, más részről remélhető, hogy a törvény pozitív határozmányainak mindenütt és minden részről jóakaratúlag fog érvény szereztetni s majdan verseny is támadni a tanintézetek között, s azoktól a középiskola egész tanfolyama alatt elérendő végcélnak a mainál magasabb színvonalra emelkedése s fokozatosabb szellemi fejlődés várható. Azt, hogy melyek legyenek a törvénynek e célra törekvő azon pontjai, melyek végrehajtásával a kormány lett országgyűlésileg megbízva s melyekre nézve tehát a mi közreműködésünket is felkéri az illető miniszter úr, magából a majdan felveendő leiratból fogjuk megérthetni, de tapasztalni azt is, hogy a budapesti januári konvent célszerű előintézkedései s az időközben működött tanügyi bizottság eljárása által könnyítve van ebbeli eljárásunk. Alkalmasint az e tárgyú tanácskozásaink közben kerülend szőnyegre a tiszáninneni egyházkerület több oldalról támogatott s elibünk utasított azon indítványa is, mely esetleg az állami segélyezésnek középiskoláink érdekében leendő igénybe vételét foglalja magában. Mert nem is említve az 1848-ik vallásegyenlőségről szóló törvényt, tény az, hogy vannak gymnasiumaink között olyanok, melyek a legnagyobb erőfeszítéssel sem lesznek képesek azon kellékeknek megfelelni, melyeket az új iskolatörvény elétnök szab és kétségtelenül az ilyetén lehetőségek forogtak a táru. hozás szemei előtt, midőn arra hatalmazá fel a kormányt, hogy ha egy ilyen intézet fennállását országos miveltségi, vagy fontos helyi érdekek kiválóan igénylik, azt ugyancsak a törvényben megállapított feltételek mellett segélyezhesse, illetőleg gondja alá vehesse. Azonban épen ezen, noha gondoskodó ingerenciájától az államnak tartanak sokan, aggódván, hogy ez által a hívőknek az egyházi intézmények fenntartása körül eddig tanúsított buzgalma csökkenne, idővel tán teljesen is lehűlne, miért is kérdésbe tétetett: nem lehetne-e az állami segélyezésnek oly módját találni, hogy a szükségessé vált állami gyámolítás az alapító és fentartó testületek autonóm működését ne alterálja. E hozzánk utasított indítvány, illetőleg kérdés mindenesetre olyan, mely annyival inkább méltó az egyetemes konvent figyelmére, mivel az egyház jól felfogott érdekével az semmi esetre sem férne össze, sőt semmiben meg sem lehetne engedhető, hogy az egyes testületek, vagy intézetek maguk kezére lépjenek az állammal alkuba. Magától értetődik az is, hogy azt, mit ez irányban végezni fogunk, ágostai testvéreinkkel kellő időben leszünk közlendők. Ez idő szerinti találkozásunkra halasztá az utolsó budapesti, akkori világi elnökét gr. Degenfeld Imrét, időközben mindnyájunk fájdalmára elveszített egyetemes konvent az országos egyházi közalap (domestika) kezelésének végelintézését is; e tárgyról azóta annyit írtak lapjaink, azzal oly bőven foglalkoztak az egyházkerületek és egyházmegyék, hogy feleslegesnek tartom magam részéről mindazok ismétlésébe bocsátkoznom, melyek ez ügyben egy és más részről elmondattak. Nekem, ki zsinatunk e legfontosabb ügyében szerencsés valéra majdnem egyhangú végzést kimondani s kinek nem lehet kétségem azok intenciói iránt sem, kik elsők sietének kezdetben mindjárt, életet adni annak, csak az tiszteletteljes kérésem, hogy oly végrehajtási módozatokról — mert hiszen ma egyébről szó sem lehet — méltóztassanak gondoskodni, melyek magának a szentesített törvénynek alapját meg ne ingassák, az azt napvilágra hozott nagyszerű eszmét el ne homályosítsák, annak magasztos fő célja utólérését háttérbe ne szorítsák, egy szóval: az történjék, mit a zsinat a konventnek tett kötelességévé, — ez pedig a domestika fenntartása, gyarapítása és kezelése. A többi elintézésünkre váró tárgyak elősorolásánál nem kívánom a mélt. és főtiszt, konventet fárasztani; rendbe vannak azok szedve s akként lesznek majd felveendők, mint azt jónak méltóztatnak ítélni. — Mielőtt berekeszteném beszédemet, azt hiszem, mindnyájunk osztatlan érzületét fejezem ki, midőn hálás köszönetet mondok Kolozsvár nemes városának s a helybeli ref. egyház minden rendű tagjainak szíves igaz magyar vendégszeretettel lett fogadtatásunkért ; kettős hálával tartozunk Kolozsvármegyének is e használatunkra annyi előzékenységgel engedett kényelmes helyiségekért. Mindezek után nincsen részemről egyéb hátra, minthogy magunkat elnöktársammal a mélts, és főtiszt, egyetemes konvent kegyességébe ajánlva, annak tanácskozásait megnyitottnak nyilvánítsam.