Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-13 / 2. szám
35 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1 r. értelmi központjává vált. Midőn 1518-ban Melanchton Wittenbergbe megy, hogy görög nyelvet tanítson, Luther lángoló buzgalma csak újabb lelkesedéssel töltötte el az ifjú humanistát megkezdett tanulmányai irányában; s jóllehet a klassik. és jogtud. stúdiumokat folytatták az ifjak, az egyetem főiránya mégis theologiai, sőt mondhatni bibliai volt. 1508-ban Luther odamenetele évében csak 179 volt a tanulók száma, de e részben az egyetem arculata rövid időn nagyot változott. 1521-ben már 1500-nál többre rúg a tanulók száma, kik közül majd mindenik hóna alatt bibliával jár-kel, írja egy akkori egyet, tanuló. Közép-Európa minden részéből sereglettek oda az ifjak, hogy hallgassák Luther felolvasásait a biblia különböző részeiről. Maga a reformátor a helység működését egy hangyabolyhoz hasonlítja. Luther, midőn a scholastikusok ellen fellázadt, nagy mestereket Aristotelest sem kímélve, rá nézve a szentírás volt az egy igaz philosophia, s minden oly igazságnak, mely abban nem foglaltatott, csak másodrendű értéket tulajdonított. Évek multán mind jobban-jobban belemerült a bibliába, s elvégre annyira ment, hogy azt mondá, ha valaha a bibliát mindenki a kezébe venné, vége lenne minden emberi könyvírásnak, minden könyv helyett elegendő lenne. Isten igéje Luther a józan észt a bibliával egy sorba helyezi, a mint ez kitetszik abból, hogy midőn élete legünnepélyesebb pillanatában a császár és az összegyűlt rendek jelenlétében kérdezték, hogy visszavonja-e, amit írt, azt felelte, hogy nem teheti, ha csak a szt.-írással, vagy más meggyőző okoskodással meg nem cáfolják. Luther és a többi reformátorok egyaránt azt tartották a bibliáról, hogy abban a credibilitas a priori criteriumai meg annak és hogy a bibliai ítéletek és fogalmak absolut érvényűek. Ezt a tant merőben felforgatta a 3 száz óta folyvást növekedő kritikai szellem : az a magasabb kritika, mely az ó-class irodalom körében fejlett ki (Bentley Rich. Phalaris leveleiről irott értekezése 1699 ben; WolfYr. A. Homérhoz irt prolegomenái 1795-ben és Niebuhr Róma tört. I -so köt. 1811-ben, mely a Livius rakta könnyű épület-alapot halomra döntötte, egyesülve a philos. speculatióval és a természet tanulmányozásával — a maga irodalmi és philos módszerével merőben uj canonjait állítja fel a credibilitásnak, melyeknek a bibliai iratokat szintén aláveti, s kimutatja, hogy a biblia szerkezete, történelme és vallásos alkotmánya nem bír többé az emberi hittel oly viszonyban lenni, mint amelybe azt a reformátorok helyezték. A kritika pozitív következménye volt, hogy a bibliai történelmet kellő viszonyba hozta az emberiség általános fejlődésével. Többé már nem kell az ember nem létek kezdetét ezelőtt hatezer évvel az Éden kertjében keresnünk, vagy a földgömb benépesedését Noé családja szétszóródásával kapcsolnunk össze, hiszen ma a régi cosmogoniának e világteremtési dátumai előtt jóval régebb fennállott birodalmakban rendezet civilizált életről és haladásról tanítunk. A nomád törzsnek, mely számban jelentéktelen vala, de sorsában nagy jelentőségű lőn, sokkal hatalmasabb és civilizáltabb szomszédokkal, egyszersmind vérszerinti atyafiaival való összeköttetését nyomozhatjuk. Történelme többé nem az emberiség történelme , cosmogoniája, bármely fenséges is költészetileg, csak egyike a dolgok keletkezésére vonatkozó találgatásoknak; mythusaihoz és legendáihoz, melyekhez történelme szálai fűződnek, nagyon közeli analógiákat olvasunk le a babyloni téglákról. Valóban Izraelnek saját materiális nagyságáról való felfogása és a világban elfoglalt helyzete közt a történelmi kutatás hovatovább mind különösebb kontraszot tüntet fel. Azt képzeli Izrael népe is, mint minden régi nép, hogy ő áll legközelebb a dolgok kezdetéhez s a teremtés titokának kulcsa az ő kezében van, holott gal csak egy jelentéktelen törzs, bezárva valóság Ázsia egyik szögletébe, s egyetlenegyszer jutva s akkor is csak másodrangú polit. jelentőségre és a mesopotamiai és egyptomi birodalmak bukásakor semmit sem számítva. Mindez azonban csak élénkebb világításban tünteti fel Izrael hivatásának nagyságát. Míg t. i. ókori Indiát, Assyriát, Persiát, Egyptomot majd mindenki elfelejtette s csupán azok a tudósok nem, akik történelmi emlékeiket fáradságosan betűzgetik. Izrael az emberek emlékezetében Görögországgal és Rómával együtt él. Nem volt elég erős a világhóditóknak ellent állani, de megboszulta magát azzal, hogy rájuk kényszeritette vallásos eszméit. Neki jutott Görögországgal együtt az a kitüntetés, hogy az emberiség tanítója legyen. A kritikához járult a philosophia a maga rationalismusával s a természettudományok az ő vívmányaikkal, hogy az emberi gondolkodás nagy forradalmát eszközöljék. A modern természettudományok azzal a nemzedékkel kezdődik, melyhez hajnallata Luther is tartozott. A világ csak akkor bővült ki három nagy utazó: Kolumbus (1492), Vascode Gama (1498 Jóreményfok) s Magellan (1522) fölfedezésével. Nevezetes, hogy Melanchton erősen hitt az astrologiában, figyelt a csillag-ómenekre, s mind ő, mind Luther hittek kísértetekben és csodatüneményekben. Luther halála előtt, három évvel jelenik meg Copernicus műve: De Revolutionibis Orbnim Coelestium; továbbá teleskopot; ugyanőt Galilei 1609-ben találja fel a 1616-ban ítéli el az inquis-