Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
humánus oldala oly természetű, hogy azt a materializmus erkölcsébe is felvesszük. Sőt a magasabbrendű állatok szociális ösztöne, melyre mi a kötelességérzetet alapítjuk (pl. a hangyák csodálatraméltó kötelességérzete), ebben az értelemben véve, egyenesen keresztyéninek nevezhető. «Mindez megfoghatatlan öncsalás, vagy tudatos álbölcsesség-e ? Háckel bizonyára csak nagy farizeus; vannak azonban őszinte materialisták is, akik bátran kimondják, hogy: Isten, hit, szeretet, remény, hála, csak e kor múmiái, lázképzelmei. Egy másik ezt írja: »Egy távoli jövendőben a halottak iránt tanúsított hála nyilvánítása is megszünhetik, mivel a szeretet és hála csak önérdekből erednek. Talán fognak még nagy embereknek emlékoszlopot emelni, de már többé nem azon indokból, hogy azzal valamely köszönetet, vagy tartozást rójanak le, hanem kizárólag azért, hogy a »szép erényeknek* utánzására buzdítsanak«. Milyen ellentmondás! Ahol a szeretetet és tisztán önzésre vezetik vissza , ott nem lehet »szép hálát erényeket« fejleszteni; ott a szép erényekre gondolni sem lehet, ott csak rablóerények tenyészhetnek. Igaz hogy az egoizmus az emberi életnek, cselekvésnek ugyan, egyik rugóját képezi, de ha már az állatok közt is lehet fiaik iránt tiszta, önzetlen szeretetre találni, habár ez a szeretet ösztönszerű is, hogyne lehetne ennélfogva az embernek is önérdek nélküli szeretete és hálaérzete ?! Hisz ép a szeretet a napvilág, a fölmelegítő csók, melyet az ég a földre nyom. Terméketlen, hideg és gyümölcstelen volna az élet ezen tiszta, önzetlen szeretet nélkül , olyan volna, mint a föld nap nélkül. Szeretet nélkül az ember iránytű nélküli kompaszhoz volna hasonlítható. Szíve olyan volna, mint holt tenger, melyben minden élet kihalt. Százezrek lelkében a homályosította már el a materializmus az idealisztikus világnézetet és zsibbasztotta meg a nemes után törekvő lelkierőt, a midőn a maga, még távolról sem érvényesíthető rothasztó nézeteit vigyázatlanul széthintette, nem gondolva meg, hogy a gonosz mag irtózatos gyomot teremhet. Sok emberre nézve azonban igen kedvesek a materializmus alaptételei, mert azok alapján gonosz tetteiket igazolhatni vélik. A mai kor nagy korrupcióját a materialisztikus világnézet idézte elő. Veszedelmes a szenteskedés, de még veszedelmesebb a hitetlenség. Ahol az erkölcsi világrendben való hit hiányzik, ott az erkölcsi jellemképzés lehetetlenség. Innen magyarázható korunknak fagyos egoizmusa, az anyagiakért való szerelem, a kölcsönös kizsákmányolás és kifosztás. Innen magyarázható a lélek aszkársága, az erkölcsi agylágyulás. Innen az a sok szédelgés, hatáshajhászat és frázis csinálás. Innen van az a hajsza rang és intelligencia után. Innen az a sok korhadtság, bágyadtság, alaptalanság és erénytelenség. Annyi bizonyos, hogy az idealizmusnak még mindig ezerszer több igazsága és mélysége van, mint a materializmusnak, mert egy Istenség (akárhogyan képzeljük is azt), egy öntudatos erő elfogadására maga a szellem is késztet bennnünket. Ahol törvények és szabályok vannak; ahol a mindenségben a legkisebb porszemtől az égitestekig oly bámulatos világrend uralkodik; ahol szépség és összhangzat található, és ahol a teremtés magaslatán egy gondolkozó, akaró és érző ember áll, aki a szellemiség, az örökkévalóság, erkölcsi jó és igaz megismerésére törekszik: ott egy öntudatos, rendelkező lényt, öröktől örökkévalót kell végükul elfogadnunk. E szerint a természetbúvárok pontos (exact) vizsgálódását tisztelhetjük, de csak azon tudatban, hogy az exact vizsgálódás csak filozófiai képesség mellett érvényesülhet. Mert nem igazi természetbúvár az, aki nem filozófus is egyszersmind, és megfordítva: nem igazi filozófus az, aki az exact tudományokat, kiváltképen a természettudományt figyelmen kívül hagyja. A materialisták több bölcsészeti tehetség mellett kikerülhetnék a sok felületességet és következetlenséget, és elvégre is el fog jönni az idő arra, hogy mélyebb, objektívebb gondolkozás fogja megépíteni a hidat a szükséges közvetítéshez, aminek folytán az emberi ész mindinkább eljut annak tudatára, hogy a megcáfolhatatlan, elvont logikai igazságokat az exact tudomány is általános igazságoknak fogja elismerni. Tévedés ennélfogva a materializmustól, hogy megvetéssel néz a filozófiára, és tévedés volna, ha a filozófia az exact tudományok nélkül akarna boldogulni! Spanidgel József, ev. lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság vallásos iratkáinak V-ik sorozata, 41—50. füzet. Szerkesztette Kecskeméthy István. Ára füzetenként 4 kr. Budapest. 1998. Hornyánszky Viktor nyomása és bizománya. Ötödik évfolyamát és ugyanannyi sorozatát járják immár Prot..Irodalmi Társaságunk »Koszorú« című vallásos népiratkái, melyek köztapasztalat szerint máris hathatós eszközöknek bizonyultak a nép vallás-erkölcsi életének nemesítésében és termékenyítésében. Ez az öt esztendő egyszersmind néhány értékes tapasztalatot is nyújtott e vallásos iratkák szerkesztése és terjesztése körül. Szerkesztés tekintetében tapasztalatilag megerősített ez az öt esztendő abban a fontos körülményben, hogy minél erőteljesebb, minél vallásosabb valamely traktátus, annál inkább keresi és veszi azt a nép, ha nyelvezet tekintetében is megfelel a nép ízlésének. Ez a tapasztalat rendkívül becses mind az írókra, mind szerkesztőkre nézve. Mert ez kétségtelenül megcáfolja azt a a sokak által táplált dalvéleményt, hogy a népiskolákba nem kell sok vallás-erkölcsi elem, csak úgy csínján, csak úgy ízelítőül, mintegy csak bele kell lopni az evangéliumi építőerőt. Nos hát ezt a tévhitet nálunk is határozottan megdöntötte az eddigi tapasztalat, s hangosan azt hirdeti, hogy minél több és minél tisztább bibliai, krisztusi erő és lélek lüktet valamely traktátusban, annál olvasottabb, annál keresettebb, annál kelendőbb az. S ez, úgyszólván, természetes is. A traktátusban se nem puszta okulást, se