Protestáns Szemle, 1905

I. Értekezések és tanulmányok - A reformáczió korának hangulata. Vojtko Pál

fi A REFORMÁCZIÓ KORÁNAK HANGULATA A MAGYAR IRODALOMBAN. „László király idejébe hajla meg Magyarországnak koro­nája és lassan, a mit annak előtte való királyok kerestek vala, az mind elkezde csúszni. Kinek, mikort valami erősség­nek veszedelmét megjelentették, mindenkort azt szokta vala mondani: dobja, mely szóval azt jelentette, hogy elég vagyon még miből élhessen. Ki nem nézé az ő alatta való népeknek megmaradását, hanem csak az ő hasznát, ki nem különben lakék Budában, mint egy írott kép a házba, avagy mint Baby­loniába a szép Szardanapalus."­­ így kesereg jó Székely István e krónikájában és nem győzi a rosszra forduló időknek bal­jóslatú jeleit feljegyezni. Történetírását jellemző naiv jóhiszemű­séggel és babonás hittel irja: „Ezen esztendőben két üstökös csillag láttaték fenn az égen", a másik esztendőben „egy nagy sárkány láttaték" ugyanott, majd „Debreczen városának ége meg negyedik része s a keresztesi mezőn fényes nappal a tiszta égből három kő esék alá, kik a mértékbe huszonnégy fontot nyomának egyetembe."­­ Bizony szomorú idők követ­keztek Magyarországra. Az idegen királyok uralma is mind­jobban nehezedett a népre s az országot végromlással fenye­gette. Az 1505-iki rákosi országgyűlés határozata ugyan nem lép életbe, de a mögötte lappangó keserű érzés nem alszik el, a viszontagságok nagyra növelik s a mohácsi vész után az ország túlnyomó része hallani sem akar idegen királyról. A Zápolyát jelölő tokaji értekezleten, majd a választó és koronázó székesfehérvári országgyűlésen Verbőczi hatalmas erővel szónokol a rákosi határozat mellett s a nemzet nevé­ben kijelenti, hogy „készebbek bármit szenvedni, mint hazá­jukban németet ismerni el királyul".3 1 Székely István: Magyar Krónika. Újabb nemzeti könyvt. III. évf. 3. füz. 58. 1. 2 Székely I : Id. m. 65—66. 1. 3 Fraknói: Orszgy. eml. I. 5—6., 18—19. 1. Protestáns Szemle. XVII. 1

Next