Bartókné Pillér Magdolna - Czöndör Mihályné (szerk.): Szabolcsi kincses kalendárium 2024. - Pusztaszabolcs Anno 44. (Pusztaszabolcs, 2024)

Október

/ OKTÓBER L“ MÚLTIDÉZŐ * „Cikola végig kíséri az életem, bárhol is legyek...” Cikoláról elszármazottak találkozójának gondolatát régóta dédelgette Dombrovszki Györgyné Kasos Julianna. Ez különösen felerősödött áprilisban, a Cikolai fotókiál­lításon, ahol többen is összejöttek a volt lakosok közül, és örömmel nosztalgiáztak a régi időkről. Bartók Imréné Kállai Mária segítségével sikerült összehozni a lélekemelő, szeretetteljes együttlétet augusztus 12.-én. A Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány szívesen adott otthont a rendezvénynek. 14 órakor már nagy létszámmal gyülekeztek a résztvevők Cikolán a postaládáknál, többen kerékpárral érkeztek. Tanúi lehettünk a régen látott ismerősök, szomszédok újra találkozásának, őszinte boldogsággal ölelték át egymást. Sétával indult a kora délután, először Czöndör Mihályné mesélt a kastélyról, és Cikola történetéről. A jelenlevők az egykori kultúrház előtt felelevenítették emlékeiket, a neves, híres pesti művészekről, kik itt vendégszerepeltek, a mozielőadásokról. TV-t nézni elsőként lehetett itt a ’60-as években. Ez az épület egyben ebédlőként szolgált, számtalan ren­dezvény, esküvő színhelye, messze földön híres ételeket főztek a szeretettel emlegetett szakácsnők. A Hagyományok Házában folytatódott a nap, voltak, akik csak itt várták a töb­bieket. Juliska és testvére, Marika visszaidézték gyermekkori élményeiket, Zserdin Zsuzsi csatlakozott hozzájuk történeteivel. Virággal kedveskedtek a szervezésben részt vevőknek és az idősebb cskolaiaknak. Mindenkinek könnybe lábadt a szeme, amikor a régi idők emlékére a Sitárszki lányoknak paprikáscsigát ajándékoztak, felemlegetve, hogy Sitárszki néni, bár sok éhes szájat kellett etetni, a puszta gyermekeit mindig megkínálta a kemencében sült finomságokkal. Az egykori fotókból diasor készült, mely nagy sikert aratott. A jelenlevők, megle­pődve csodálkoztak rá egy- egy eseményre, személyre, boldogan ismerték fel magukat és ismerőseiket a fényképeken, melyekhez megannyi különleges sztori kapcsolódott. Dobrovszki Györgyné, Juliska saját verseivel színesítette a délutánt. A teraszon nagyon kedélyes hangulatban folytatódott a beszélgetés, finom süteményekről gon­doskodtak a szervezők és a jelenlevők. Iskolai képekből készült kiállítást valamennyien örömmel nézték meg, de különö­sen azok, kik nem vettek részt a sétán, csak itt várták a vendégeket. 89

Next