Bartókné Pillér Magdolna - Czöndör Mihályné (szerk.): Szabolcsi kincses kalendárium 2024. - Pusztaszabolcs Anno 44. (Pusztaszabolcs, 2024)

November

/ NOVEMBER MÚLTIDÉZŐ V Árnyak és fények 1992. februárjában, egy évvel a Szabolcs Híradó megalapítása után Balog Botond kertészmérnök, fényképész megjelentette az Árnyéklapot. „Ez a nyomtatvány nem a Szabolcs Híradó helyett készült. Nagyrészt olyasmiket tartalmaz, amiket egy falugyű­lésen akartam elmondani. Falugyűlés ritkán van.” - írta az első számban. „Én, mint egy vén krampusz egyedül csinálom a lapot a látottak és a hallottak alapján. Azt „beszélik” valóságtartalma sajnos 0 % is lehet. Nem gondoltam, hogy a hivatalos laphoz képest ilyen nagymértékben eltérő irányzatú leszek, ezért kérem, olvassák azt is, vagy csak azt. Ami ott jól van megírva, és amivel egyetértek, azt nem írom le. ... Olyan kölönc a helyi vezetés nyakában, amilyen az „eltérő irányzatú” lapommal én vagyok, Battának nincsen...” (1993. augusztus 21.) „Soha sem számítottam arra, hogy akiket az én szövegeim hátrányosan érintenek, tapsolni fognak érte.” (1994. október 26.) A Szabolcs Híradó főszerkesztőjeként, amikor kezembe került a lap egy-egy új száma, mosolyogva, derűsen, mutatva a nyugalmat, ugyanakkor összeugrott gyomor­ral elsőként mindig a helyi lapról írt kritikát kerestem. Sokszor megkaptam: „Milyen naiv ez a Czöndörné!” Harminc év távlatából miért is foglalkozom Botond újságjával, amikor annak ide­jén nyilvánosan nem szálltam vitába vele? Botond vette magának a fáradtságot, időt, pénzt, munkát nem kímélve megpróbálta­ felvilágosítani a közösséget, amelyben élt. Rávilágított olyan dolgokra, amelyek tanulságul szolgáltak, időnként bántón, sértőn fogalmazva, olyan „személyes dolgokba is beleütötte az orrát”, amihez nem volt köze. Sok-sok leírt észrevétele, gondolata kiállta az idő próbáját és ma is aktuális, tanul­ságos. Azt, a ma sem divatos embertípust képviselte, aki akar és mer józan paraszti eszére támaszkodni és nem hajlik az időnként fel-felkapott divatirányzat felé. Az Árnyék lapban rendszeresen helyett kapott a növényvédelem, kertészet, mező­­gazdaság, környezetvédelmi témák, megjelent az orvosi ügyelet beosztása, az akkor meghaltak neve, életkora, az éppen aktuális hírek pl. a személyi igazolvány csere időpontja. Sokat foglalkozott a csatornaépítéssel, fontosnak tartotta, hogy „ne magunk alá piszkítsunk”. Bármennyire megosztotta akkor a lakosságot a csatornaberuházás, ma már több év távlatából nem vitázik senki, hogy mi, a településen élők nyertünk vele. 97

Next