Rádióvilág, 1948 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1948-01-01 / 1. szám

tanak hangfelvételi anyagot. A jól kezelt röntgenfilm tartósabb, mint más műanyag, ha kezdeti tűzereje valamivel nagyobb is. Tárolása, kezelése előnyösebb, mint bárme­lyik más anyagé. Egy 40 milliméteres do­bozban 160 lemez fér el, aminek súlya mindössze 2,2 kg, lejátszási ideje 13 óra (ha 23 cm-es átmérőjű lemezeknél csak 2,5 percet veszünk oldalanként). MIK A JÓ FELVÉTEL KÖVETELMÉNYEI? Ah­hoz, hogy kifogástalan felvételt készít­hessünk, a következő adottságok szüksége­sek: Egyenletes járású motor, melynek nem „üt“­ a tányérja. Jó vezetőszerkezet, ami a motorral együtt nem „remeg“, rezeg. Elektromosan is jó vágófej (pick-up), ami­nek nincs túlzott rezonanciája és úgy a magasabb (cca 6000), mint a mélyebb han­gokat képes átvinni. Továbbá jó vágótű, megfelelően köszörülve. Alkalmas lemez­anyag, ami elég puha a vágáshoz. És végül jó hangfelvételi téma, azaz olyan hangáram, ami úgy a magas, mint mély hangok biro­dalmában széles skálát tartalmaz. Célszerű máris az utolsó tételt megra­gadni, mert tulajdonképpen­ ennek elbírálá­sával indul el a felvétel. Ne vegyünk fel olyan műsorszámot, ami a hangszínezet szempontjából nem kifogástalan. Színtelen, keskenysávú hangátvitel csak rossz felvételt eredményez. Ha ilyent hallunk, ne pazarol­juk türelmünket és anyagunkat még akkor sem, ha különben a téma kedves számunk­ra. Utólag hiába vigasztaljuk magunkat hogy rossz volt pl. a rádióadás, a benyomás utólag csak még kedvezőtlenebb lesz. Min­dig számítani kell arra, hogy pl. a rádióból hallott hang egy részét a magasabb tarto­mányban elveszítjük. A lemez legjobb eset­ben is csak a hatezres frekvenciákat rög­zíti és azokat is gyengébben, mint a való­ságban halljuk. Ha a lemezen nem használ­juk ki a magasabb hangok (mondjuk 3500 —4000 rezgésen felül) felvételének a lehető­ségét is, a lemez hanghatása gyenge lesz, viszont ha erősítünk, kiütközik a tűzerej. Ez a megállapítás részben vonatkozik a mélyebb hangok felvételére is. Igazán jó le­mez csak a (rendelkezésünkre álló) teljes hangfrekvenciasáv átvitelével készíthető. Ha erre nem figyelünk, a legjobb berendezéssel sem készíthetünk kifogástalan felvételt. Itt kell megjegyeznünk, hogy hazai adóink jelenlegi hangszínezete csak nagyon ritkán felel meg. Találhatunk azonban jó kül­földi állomásokat, főleg rövidhullámon, me­lyeknek hangja valóban kifogástalan. Ha a motort, vezetőszerkezetet, pick­­usp-öt jónak fogadjuk el, a vágótű és nyo­­matéka kíván nagyobb körültekintést. A vágófej súlya a barázda mélységére van be­folyással, ezért ennek megállapítása (főleg röntgenfilmnél) és beszabályozása igen fon­tos. A nyomaték mérése egyszerű, ha van egy levélmérlegünk (1. ábra). Fonalat akasz­tunk a vágótűre, majd egy drótdarabka se­gítségével a mérleg serpenyőjéhez akaszt­juk. Megfelelő akkor a nyomaték, ha a mérleg 75—80 grammot mutat. Ha az érték eltér, ellensúllyal korrigálandó. Ez a nyo­maték úgy röntgenfilmre, mint más mű­anyagra (pl. Decelith) megfelelő. Azért jó mind­ a kettőre, mert az előbbinél tompára köszörült tűt használunk. A tű anyagán és köszörülésén rendkívül sok múlik, különösen röntgenfilm vágásá­nál. Erre a célra csakis tompára (140 fokos) köszörült tű alkalmas. A tű anyaga szintén nem közömbös az acélfajták között sem. Ha puha a tű, rosszul köszörülhető („elke­­nődik“), majd lejátszásnál hamar elkopik, esetleg már néhány barázda után. A túl­­kemény alapanyagú tű szintén nem vált be az amatőr gyakorlatban, mert ezeknek­­kö­szörülése nehézkes. Jó köszörűkő mellett sem sikerült finom élt kapni. Az anyagtól­ 1. ábra. A vágópick-up nyomatának mérése levélmérleggel. 2. ábra. Laposra köszörült Vágótű három nézetben.

Next