Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-05-30 / 43. szám
hatalmában.“ Én örömtől zajduló mellemhez szorítani jegyesemet, ’s uj folyamodást határoztam. Ő szemérmes nyájassággal kezdé: ,,De minek ez ? hiszen birtokom a’ tied is, tedd le tisztedet.“ — „Nem nem — mondám hevesen — ezen ajánlat elfogadása boldogságom’égi színét letörlendő, én csak téged akarlak bírni.“ „Igen, szólt mosolyglyal Emma, és kért bízzam rá a’ folyamodást. „Az ezredes mindig megkülönböztetett nyájassággal bánik velem , bizonyosan ezen kérésemnek is előmozdítója lesz.“ Szerelemféltő nem vagyok, de még sem állhatom meg ezen kérdést. „Az ezredes megkülönböztetett nyájassággal bánik veled?“ „Igen, a’ környékben senkit sem tisztel annyiszor látogatásával mint engem“ viszonzá Emma olly ártatlan hangon , hogy támadni akaró sötét gyanúmat a ködöt oszlató napkint azé szét. Megegyeztem kérésében , ő elment a’ főhadiszállásra, és sikerrel járt. De mit nem képes kivinni az aszszonyi nyájasság! Légy boldog mint én. 5. Barátom! házasodjál meg, ha nem tudod képzelni a’ földi, a’ földalatti, és mindenhová való poklot, házasodjál meg, ha mindezen poklok kínját kebledben akarod hordani. Ki éltét, ’s élte minden örömét koczkára teszi , ’s elveszti, az nem sírjon , mert ollyat vesztett el, mit a’ történet adott neki. De ki hitese szerelmében csalódik, az hullasson vérkönyeket, mert egy ön alakította égi mű dőlt össze. Az tépje szerte az asszonyhűségből alakitott isteni alakot, ’s szórja szét az ébredés által rommá omlott életen, hogy azt ne lelje meg senki, hogy egygyé ne állítsa többé senki, hogy a’ gyáva rege való képében ne ámítson többe senkit, és ne tegyen olly végetlen szerencsétlenné senkit mint miilyen én vagyok. Barátom borzadt vissza az asszonyi angyalt tükröző arcztól, ne hidd, hogy bájaikat a’ mi boldogitásunkra pazarlotta rájuk a’ természet, ah! csak ezt ne hidd. Csak kincseit, csak mesterségét fitogtatja a’ hiú művész rájuk halmozott kecseiben , hogy minket, — sárbábjaira mázolt színezéseinek égi hevülettel bókolókat kikaczaghasson, kicsúfolhasson. De hallj okot, ’s ne kárhoztass. A’ napokban egy barátnéjától levelet kap hitesem , születése napja megülésére hívót. A’ kérés szives vala , a’ hivó hitesem legkedvesebb barátnéja, a’ hívás azonnal elfogadtatott. Az indulás reggele megérkezik, már be van fogva, hitesem hirtelen rosszul lesz, ’s nyilatkoztatja: neki lehetetlen elmenni, én — baján megrettenő , — hasonlón honmaradást határozok. Ő erőtet betegőségével nemgondolásra, erőtet utam’ folytatására , előhozva kedvelt barátnéja — elmaradásunk miatti — bánkódását. Mit nem tesz meg egy angyalnak hitt aszszonyért az ember? Útnak indultam, a’ barátnéja kedvtöltéséért aggódó asszony nyugtatására. Es ő, az angyalok szelídségével ászott — alig hajtatékki a’ kapun — kikaczagott. Barátom! halld ! az a’ hites — kinek kezében vala éltem boldogságát alkotni — égi hivatását kigúnyolja, hatalmát elveti , ’s belőle játékot űzni kedvtöltésnek tartja. De okot, ne sopánkodást. A’ nap emelkedni kezdett midőn falunk’ határát szegő erdőcske’ szélére értünk, a’ szürkület oszlott, a’ homálylyal födött tárgyak láthatók lönnek. Ah ! csak most az egyszer ne láttak volna szemeim. Inkább élnék örök csalódásban, ’s álmodnám tévelygésemet égivalónak, mint illy rettentő ébredéssel nyiljék meg előttem a’ való. Ah ! boldogok, kik értéktelen semmiknek hihetik a’ földi jókat. De csitt, ismét csapongók. Az erdő’ szélén egy embert sejte meg kocsisom vérben fetrengettet. Én azonnal mellé ugrom, ’s benne a' környék leveleit postára hordó öreget ösmerémmeg, a’ levelek bontva mellette hevertek. A’ sebes valamennyire eszméletén volt, értesített esetéről : erőszakkal elvette egy pár kóbor tőle a’ leveleket; a’ pénzre vágyok fölbontogaták ezeket, ’s csalódásuk bosszúját az öregen önték ki. Kocsimba verém a’ sebest ’s a’ talált leveleket, és visszaindulánk. Útközben a’ levelek rendbeszedésével foglalatoskodám’s köztük hitesem írását sejtém meg, a’ czim barátnéjának szólt, kihez menendő valók, napijegyzékét vizsgálám, ez indulásom előtti napról volt. Csudálkozva kezdék foglalatja olvasásához, nem is gyanítva, hogy titkot, illy titkot leplezzen előlem hitesem. A’ levél’ foglalatja ez, olvasd és szánj engem. „Barátném! tervem csakugyan kivihető, az ezredes mindenben megegyezett, de miben ne egyeznék ő meg? mit én kívánok. Te tudod milly meleg irántami szeretete, hol pedig a’ szeretet munkálódik, ott nincs lehetetlenség. Most egyedül a’ te segítséged kell még, hogy én a’ föld legszerencsésebb teremtményeihez tartozzam. Az igaz, csaláson épül ez, de mért ne csalna az ember? ha csalása két szív mennyét alkotandó. Légy ezen boldogságomat határozó okért segédem, tar-