Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)

1835-06-30 / 52. szám

314 eladja valamelly uracsnak , ki félévig tartogatja asztalán ’s igen jóízűen gyújtogat vele pipára. Végre valamellyik kalácssütőhöz kerül, teszem azt a’ pesti szinház előtt árulóhoz, ’s bizonyosan ez az oka, miért fogy itt olly gyorsan a’ kalács; mert jól tudják azt uraink ’s asszonyaink, hogy minden kalácsba valamelly érdekes czikkely van bele sütve, miket ők kényelmesen emésztenek­­meg. ’S ki ne szeretné, ezen kalácsokat, a’ ki tudja, hogy némelly írónak sületlen gondolati itt sültetnek­ meg ?............. Egy újság’ embereit három részre oszthatni, u. m. előfizetőkre, olvasókra és írókra. Az előfi­zetők pénzt adnak és nem olvasnak; az olvasók pénzt nem adnak és olvasnak; az írók pedig ír­nak és iruskodnak. E’ három rész közt legfőbb helyet foglalnak az előfizetők. Ezek azok, kik az újságot fentart­­ják és járatják, mivel az újság gyönge és erőtlen állat, fenállni ’s járni nem tudó, tartani, járatni kell azt az előfizetőknek. Hiában mondja akárki, hogy az újság repül. Az újság csak igen ritka ese­tekben repül, ’s az ollyan repüléstől is mentsen isten minden becsületes, szelíd, nem veszedelmes, jámbor újságot; — noha a’ levegőben repdeső habár sárkány’ képében repdeső újságról egész épüléssel elkiálthatni: „ez már valóban fellengős újság!“ — Rajzolatainkat bizonyosan megmenti isten illy repüléstől, mert mi soha nem rajzoltunk a’ levegőbe. Mi az előfizetést illeti, Amerikában némelly újságra rongyokkal is lehet előfizetni,­­ jó volna i­lyesmit nálunk is divatba hozni, mert nálunk bőségben van a’ rongy. Amerikában az újságírók kapnak rongyokat az előfizetőktől, nálunk az elő­fizetők kapnak elég rongyot az újságíróktól. Kü­lönben már egy némelly nálunk is akar illy mó­don előfizetni, p. o. valaki egy csomó rész iro­mányt küld az ujságiróhoz ’s mellé illyforma le­vélkét: „Csekély ugyan, de többet is szolgálok, ha kegyed méltónak tart kevés fáradságaimért lapjaival jutalmazni.“ Már most mondja­ meg akár­ki, nem annyit tesz ez, mint rongyokkal elő­fizetni! ............ Másik az olvasó rész. Ezek azok, kik egy garast sem adnak az újságra, ’s mind a’ mellett is gyaláznak és rágalmaznak mindent, — ezek nem fizetnek ’s még is elégedetlenek. Pedig higg­­yék­ el édes olvasóink, csupán az elégedés teszi az embert boldoggá, azért elégedjenek­ meg lap­jainkkal, hogy boldogok lehessenek. Utósó részt az újságírók teszik. Az újságírók igen jó emberek, legfőbb oktatói a’ béketűrés­­nek. Ők szolgálatra kész emberek, mert minden­kinek örömest szolgálnak, főleg nyugtatványa­­ikkal. Egy illyen újságíró édes olvasóink, szobájába ül ’s várja a’ boldog lépésű előfizetőket. Kopogat­­nak az ajtón, az újságíró felugrik, nedves toll jobbjában ’s egy nyugtatványpéldány baljában, zsebe pedig tátog az 5 p. fzt. után.--------azonban a’ metsző, vagy festő vagy nyomtató lépett­ be é s egész alázatossággal pénzért könyörög. Keserves csalódás, mikor az ember 5 forintot remélt ’s 50et kell kiadnia. —­ Az újságíró ismét szerencsét vár ’s egy színész lép­ be és perelni kezd az újságíró­val, mert ő úgymond nem azért játszik, hogy megravassék, hanem dicsértessék-------uramfia, hiszen jól van, ha épen úgy tetszik, megdicsérjük, mert kinek van nagyobb szüksége dicséretre, mint a’ ki nem érdemli? — Utóbb egy ifjú lép­ be „ne­hány verseket szentelek — úgymond — hazám’ oltárára!“ Az újságiró szépen megköszöni a’ rész verseket, azonban belsejében sajnálkozik a’ ha­zán, mellynek illy silányságok jőnek oltárára; így tehát az újságok a’ haza’ oltárai, ezen oltárokra pedig versáldozat nem sokat használ; itt csak kétszer kell az embernek évenkint ál­dozni , hogy az újság’ áldásait egész évre meg­nyerje számára ; — ’s az egész áldozat félévenkint csak — 5 pengő forint.Hazudia. A’ VÉG. Szokatlan füleknek nemde szokatlan dologgal jövök elő, beszéddel a’ hallgatás korában 's egy olly dolog mellett, melly másoktól örömest elhall­­gattatik, mint valami nem kívánatos, nem örven­detes. Igen, valahány az ember, annyi érdeke lé­vén , különféle szempontokból nézik a’ világ lé­nyeit ’s igy tűn egyik elébe borzasztónak az, a’mi bájoló a’ másik előtt, így óhajtja némelly ki a’ véget, a’ másik borzad tőle. Én a’ véget olly deréknek, olly dicséretesnek gondolom, mint a’ kezdetet. Ne véljétek ti is, hogy a’ természetben oktalanul volna valami ren­delve, hogy a’ természet végereje nem legbölcseb­­ben alakítá világát. Ő rendelte, hogy a’ kezdetnek

Next