Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)

1835-02-25 / 16. szám

PEST FEBRUAR’ 25­. Megjelen e’ divatlap he­­tenkint kétszer , esz­tendő alatt legalább 64 képpel. Helyben fél évi dija 4 fr., egész évi tj fr. Postán 5 fr. és 10 f­ pengő. A’ BORZASZTÓ ÉJ. Ej volt, az idő szép ’s nem hideg. A’ tiszta felhőtlen ég csillagözöntől elborítva hátfényt ter­­jeszte a’ gyönge jéggel bontott Duna’ hulláimra, mellyek közül érthetőleg lehetett hallani az úszó jégtáblákkal küzdő hajósoknak ,tuláj’ kiáltásai­kat a’ Szent-György-téri bástyán, hol köpönyegbe burkoltan állék szemeimet holdvilágtól fénylő ifjú Pestnek fenséges palotáin legeltetve. Darab ideig a’ pompás színházon függő örömittas tekin­tetem, de — heves képzelődésem idegen hango­kat vélvén ott hallani, —­ elkomorodva forditám azt el, ’s csak midőn a’ kereskedői csarnokon aka­­dának­ meg tétovázó szemeim, akkor vön újra vi­­gabb fordulatot merengő elmém, ’s csuda képe­ket varázsolt lelkem elébe. — Négy gőzhajó metszé jégtől ment Dunánknak szőke hullámait, ’s leeresztett árboczokkal simult el az álló­ hid’ roppant ivei alatt; az ágyuk dö­rögtek, ropogva esének a’ horgonyok vizbe ’s han­gos éneklés halgatá a’ levegőt a’ hajók’ födeleze­­téről. Elsőről a’ szívemelő ,a’ nemzetnek teste a’ nép*, másikról a’ nehézkes ,Rule Britannia*, har­madiknak kék-veres-fehér lobogói alól pedig a’ harsogó ,Marseilleaise* zengett, mi alatt a’ ne­gyedikén komoly csend ’s munkásság fölött len­gett az egyesült Statusoknak czimere. — Most a’ szívhely változott, ’s egy pompás palota emelke­­dik szemeim előtt a’ ritka ködből, tolongva gyűlt a’ sokaság annak fényesen világitott belsejébe, honnan zajgó musika hangzott, mellybe édesen ömledezve vegyültek nemzeti bájhangok; — a’ palotának homlokzatán ezen arany fölirás ragyo­gott: ,nemzeti szinház.* — „Tehát legmerészebb álmaim is olly fényes valósulást nyerének^** ki­­álték elragadtan az öröm’ kéjes érzelmétől: ,,’s melly varázs erő vala képes ennyit létre hozni ?** — Alig mondám ki ezen szavakat, ’s a’ távol lát­határon egy óriási oszlop emelkedik ég felé; fa­lapja a’ szétrombolt vaskapui szirttömegekből vala szerkesztve, csúcsán zöld, fehér ’s veres lángok­kal égő koszorú világitott, ’s annak közepette egy név ragyogott, melly minden igaz honfinak mé­lyen keblébe van vésve. Bámulva nézém a’ varázs tüneményt, ’s már szavakra készült fakadni he­ves érzetem, midőn a’ felhőkből egy óriási kéz mutatott a’ ragyogó névre ’s ezen szavak hátának füleimbe ,munkás buzgalma alkotá ezeket!* — még egyszer vetém szemeimet az oszlopra, de a’ köd sűrűbb jön, ’s nehány perez múlva nem lá­­tok egyebet, mint a’ Dunasor’ ködtől homályosait lámpáinak rezgő halavány fényét, ’s füleimben A’ TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVILÁGBÓL. 1853. 16. szánt. Előfizethetni helyben a’ kiadónál Dorottya ut­­czában Vizer házban lódik szám alatt. — Pesten kívül pedig minden cs. kir. Pos­ta­hivatalnál. NÉPDAL: Ki mondja­ meg nekem miért Nem lángolok a’ szőkéért! Pedig falunk , hajh , de szegény ! Nincs benne egy barna legény. Eljárok a’ zöld erdőre, Erdőről az új mezőre, Kiállok a’ nagy utczára , De nem találok barnára. Én istenem , hová legyek — Szőkét látok a’ hol megyek, ’S hogy a’ szél fája őket el: Nekem biz’ a’ szőke nem kell. Elköltözöm más faluba, ’S ott be­állok szolgálatba. Talán egyszer valahára Akadok még is barnára. — ’S hogy elmentem ’s hogy elértem , ’S az első házba betértem, Kire szemem most pillanta, Egy szép szőke legény vala. ’S azóta nem kell a’ barna, ’S ha tán szivem azt akarna, Szőke Endrém áll mellettem — ’S hogy barna is van , feledtem. BÉRCZHAVI.

Next