Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-11-21 / 41. szám
Zaida ezentúl szüntelen e’ tárgyért éle, azt olly imádással és önfeláldozással szerette, melly napról napra inkább kifejlőzött. Byron viszonzá ugyan hevét, de az rá nézve mégis inkább csak egy kellemes mellékdolog vala , hogy a’ nap’ komor és üres óráit nyájassággal töltse, sem hogy Zaida’ leirása egész lelkét elfoglalta ’s élte’ fő iránya volt volna. Képzőereje’ alakjai, mellyek a’ hév-örtül ’s Göröghon’ bus regényes emlékeitől uj, beható életet kaptak, vagy gyakran csak most keletkeztek, ezek voltak tulajdonképeni világa, mellyben élt, alkotott, működik. Zaida’ szépsége, mindent áldozó szerelme, boldogító és koszorúzó magányos óráit azon bőséges virágokkal, mellyek költeményi’ némellyikében olly csudálatosan raegindítnak és gyulasztanak, — a’ nélkül, hogy fáradhatlan iparkodásának a’ végtelenbe, elérhetlen, csillapíthatlan lelki vágyódásának határt szabható, vagy ez kielégíthető. Egy kolostor’ melléképületéből közel a’ városhoz tulajdon képzete szerint egy igen gyönyörű lakhelyet csináltata magának ’s ott magányos regényes életet élt hű szolgájával Fletcherrel, kinek makacs ragaszkodása .Angolhon’ szokásihoz lángszellemű urának különczködő életmódjával a’ barbárországban, mint Göröghont nevező, erős küzdést álla ki. De a’ lord végtelen türelemmel viselte el az elégedetlennek fájdalmas és bosztis czélzásait, ki égbekiáltó véteknek tartá, ha ő nagysága születés és rang szerint legbővebb asztalokhoz ülendő, most ebédjét önkénytesen a’legegyszerűbb élelemre gyakran egypár darab kétszersültre és egy findzsa kávéra szorító. — Ott üle gyakran keleti öltözetben, könnyű, színezet kendő kötve kevély nyakára, mellyet közönségesen meztelen viselt, a’ magas rotundában , melly egyszersmind az ő lakhelye volt ’s a’ világosságot felülről kapó; a’ szoba’ közepén egy mesterséges szökőkút, tulajdon meghagyása szerint fürdésre ’s a’ nyári meleg napokban frisitésre elkészítve, a’ vízsugárokat tetemes magasságra lövő, mellyek aztán öreg cseppekben lehullok, a’ körül virágzó myrthus- és virágbokrokat locsolgaták. Szelíd galambok’ turbékolása, madarak’ éneke, mellyek a’ kert’ sűrű bokraiban háborítatlanul fészkeltek ’s a’ nyílt magas ablakokon ki- ’s beröpkedének, senkitől nem bántatva , mert ő, ki itt parancsola , szorosan felügyelt, hogy az ártatlan állatocskákat semmi el ne rezzentse, egyedül ezek szegék meg az önválasztott, gyönyörű magány csöndet. ’S a’ legbővelkedőbb és legfinomabb epikureismusnak ezen egybekötése az egyszerű természettel, Pericles’ és Alcibiades’ időszakára emlékeztetett volna, ha a’ szép komoly arczulat, mellyben gyakran sötét életunalom, mély fájdalom, lesújtó irónia és vulcáni tísz örökös belső teremtés’ folyamával olly csudálatosan változott, őt, olly tüneménynyé nem teendők, melly még is bizonyosan más időszakba tartozik , mint azon múltkor’ vidám ’s csak eldelet után kapkodó időszakába. — Félig kidült félig még az idővel daczoló emlékei közt a’ görög művészetnek volt az ő legkedvesebb tartózkodása; gazdag belsejének képei a’ legvonzóbb, az egyetlen társaság, melly őt soha ki nem fárasztó. De erős boszankodással tölté el őt némelly felséges műdarab’ elrontása ’s elraboltatása, az európai régiség-búvárok’ roszul vezérlett ’s balulértett enthusiasmusa ’s főkép az angoloké által, kik itt gyakran valóban zsiványkodva tanyáztak ’s az omladékokat fosztogatók és rongálták; a’ durvaság főkép az eredhteum’ romainál volt látható, hol Byron nem mély fájdalom és harag nélkül látó a’ szétzsízott oszlopfejeket ’s a’ karcsú római oszlopokat a’ földön heverve, mellyekből a’ balul értett félműveltség apró darabokat vagdalt le, azokat mint könnyen szerzett győzelmi jeleket a’ classzikai honból ’s egyszersmind tökéletes, átalános műveltség ’s kiszemelt műértés’ bizonyságait mindenfelé diadalmasan elhurczolandó ’s vele dicsekedendő. Byront felboszantá földjeinek ezen hánykolódó és vad viselete; főkép azonban lord Elgin’ szabadalmas rablása, ki Göröghonban tartózkodásakor, mindent, a’ mi csak elhurczolhatónak látszék, odább vitt, volt az, mi Byron’ nemes lelkét szörnyű haragra gyújtó; — de mit érzett még akkor, midőn egykor az olympi Jupiter’ templománál járkálván a’ hatvan láb magasságú oszlop’ fején éles szemével fekete angol írást ven észre. — ,,Mi ez ?“ szóra csudálkozva , „ki bátorkodott volna , ott fen.“ — „Elállott szava, midőn lord Elgin’ ’s hitvesének nevét megösmeré, ki bolond albizottságában nem szégyelé, azt a’ nagy élőkor’ felséges romaiba metszetni. Byron nemes haragtól lángola — „el a’ szentségfertöztető’ nevével szóla magán kívül, ,,a’ vandál azon nyomorult tettel pecsételje-e be, hogy a’ classzikai ország’ nagy düledékeit alávaló nevével mocskosítsa, ’s így azt a’ legvastagabb gyalázattal illesse, melly tőle kitelik ? !“ — Még igen nagy megindulásban levén, haza mentekor a’Parthenonnál egy rendkívül