Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-11-25 / 42. szám
viselt, megkönnyítő társalkodhatását a’ néppel, mellynek sötét oldalait hamar kiösmeré, de egyszersmind a’ hajdan olly magasan álló nemzet’ erkölcsi lealacsonyítása iránt a’ legmélyebb sajnálkozást érezvén, melly nemzet most borzasztó szolgaiság’ járma által földre nyomatva , sajátságait elveszteni vagy megtagadni vala kénytelen, hogy a’ puszta életet és szűk élelmet megmentse és fentartsa. Melly szolgaiság az emberi nem’ legszentebb érdekeit lábbal tiporva, még a' természet’ kötelékeit is önkénytesen feloldozd, az alig kinőtt szüzet a’ szülőktül elragadd , őket a’ nagyok háremeinek áldozandó, a’ fiukon kegyetlenkedett ’s őket rabszolgákká téve, minden házi boldogságot erőszakosan feldúlt, a’ szerencsétlenek’ jólétüket, gyakran évekig tartó munka és erőködés által szerzettet, közönségesen óhajtott ürügy gyanánt használta, hogy az ártatlanokat hálóba csalhassa, hol aztán éltöket és vagyonukat egy csapással elveszték, ’s az elárvult család koldusbotra, a’ kinőtt leányok a’ gyilkos’ féktelen indulatjára jutottak. Hogyan tarthassa fel itt a’ kínzott, elnyomott görög, kinek nincs többé hazája, nincs védelme az iszonyatos zsarnokság vakmerő kénye ellen, hogyan tarthassa fel a’ nemzeti érzés’, egyeség’ és polgári lény’ magvait, melylyek csak szabadság’, erő’, törvényes szerkezet’ és politikai elemek legalább, ha nem politikai nyomosságnak következményei!!— !— A’ szerencsétlen, csak reszketni, ’s a’ csapásnak, melly őt semmisíti, görnyedő nyakát nyújtani megszokott görög, kénytelen volt isten, a’ világi kormány’ igazsága, melly századokig ontott véres könyvje ’s halálhörgése iránt süketnek látszik, és önmaga felett is kétségbe esni; — csalfává’ kellett változnia , mert a’ hóhérnak szüntelen vont pallosa mellett csak képmutatás biztosítá nyomorult életét; — hűtelen lön, mert az üldözőt csalfasággal felmulni egyetlen menekvési módja volt; önző lön, mert tulajdon testvére elárulható őt, hogy magát megmenthesse; semmi nemzetségnek nem hitt, mert Görögország’ jajkiáltása századokig hangzott át hiában a’ szárazföld felé, — Europa, hiú önzésbe merülten, nem hallá azt ’s megindulás nélkül látta a’ minden művészet’ és pompa’ kevély bölcsőjét borzasztó barbárság’ vadkörmei közt elhalni, örömest dicsekvék a’ vérző Hellasz’ elfoglalt ’s elrablóit műtárgyaival, bódult művészi érzettel áldoza az antikok’ oltárán, a’ régi classzikusokat pompás kiadásokban hozd napfényre, ’s Themisztoklész’ és Szókratész’, Periklész’ és Xenophon’ késő unokáit’ rettenetes rabszolgaságban hagyd enyészni, mig a’ sors végtére boszuló kezét fölemelő. Villámkint metszhelék már akkor is a’ lehető megmentés’ ’s a’ szabadság’ és függetlenségért a’ görögök által küzdendő közcsata’ gondolati és tervei a’ költő’ merész lelkét, ’s ki mérheté meg, mennyi jó magot vetett ott egy szava, egy nyilatkozása a’ nyomorgatott, a’ leggyalázatosabb rabszolgaiságra kárhoztatott nép’ lelkébe, a’ mi csakhamar aztán véres növénynyé változott, melly tán csak sokára, tán csak egy század múlva érlelendi meg önállás és szerencsés szerkezetben a’ béke, erkölcsi erő és energia’ arany kalászait!! — A’ meglepőleg kedves elfogadás, mellyhez Byron Janinában Ali basánál jutott, segíté őt, hogy utazásait és vizsgálatait mindenfelé könnyen folytathassa. Az olly vérszomjazó túrán, kinek külseje, ha akarta, megfoghatlan szelídséget és nyájasságot mutatott, Tepeleniben nyári lakhelyében fogadd őt ’s elhalmozta kedveskedésekkel. Byron igen megelégedve tért vissza ’s eltökélte magát, Konstantinápolyba utazni. Midőn Smyrnába juta, hírül véve, hogy az angol fregatté, Sassetta , ott vesztegel’s a’ török fővárosba fog evezni. Átment hozzá ’s azonnal nagy kitüntetéssel és hajósi pompával fogadtatott. A’ brittek, igen tisztelve érezvén magukat, a’ lángeszű költőt maguk közt bírhatni, mindent megpróbáltak, hogy ott tartózkodását kellemessé tegyék, ’s nevezetesen egy fiatal virgoncz ember — Eckenhead hadnagy — volt az, ki hozzá tiszteletteljes és buzgó készséggel közeledett ’s Byronnak egész személyessége által elbájoltaték. — Hőmeleg nap volt, egy pompás és hazai izlés szerint készült ebéd ’s a’ pezsgő-borok fölheviték a’ fejeket, maga a’ különben annyira mértékletes Byron is buzdulni látta magát a’ víg társaságban, toaszokat ittak, részint hazafiai részint személyes érdekeknek szentelteket ’s az ebédelők a’ legvidámabb kedvűek levének. A’ nap felséges lassúsággal ereszkedett a’ tengerbe — megmérhetlen kilátás terült el a’ nézők előtt, kik a’ födezeten ifjúi vidámságban állottak. Ott fekvők a’ pompás Konstantinápoly, egykor fővárosa az elenyészett nyugoti birodalomnak; a’ minaretek’ kúpjain a’ hanyatló napfény’ végsugári tükröztetének , az aranynyal szegett habok emelkedtek és sülyedtek, egész tűz tengernek képét mutatók; fehéres gőzben lísztak Görögország’ partjai ’s a’ Dardanellák’ roppant kőtömeg és fenyitő óriások gyanánt látszott