Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)

1836-01-13 / 4. szám

27 „Ha csak erről akar beszélem, inkább némul­­jon­ el szakasztá félbe Bánóczy az alig kezdett beszédet. * „Kérem hallgasson­ meg ,“ — folytatá Bán­­doky, — „egészen más tárgy hozott ide; de a’sze­relem határozta­ el cselekedetem módját, nélküle máshol lennének most ezen irományok, ’s úgy használtam volna őket, mint törvényeink javal­ják. De ha most a’ világ elibe lépnék velők, igaz­­ságos követelésemet, a’ tegnapi eset alacsony bosszú ködébe takarhatná. ’S mivel a’ legerősebb ember sem mindig ura szenvedelmeinek, hogy minden e’béli kisértettől ment legyek, fogadja kegyed ezen irományokat , — tartalmokról szó* lani sem akarok, — és vesse a’ konyhán lobogó tűzbe, ’s csak azután alhatik , és gyűlölheti bé­kén családunkat.“ Bánóczy csudálkozva fogadá­ el a* papirosokat. „Hogy értsem ezt? Mit foglalnak ezen iratok ma­gokban ?“ Fölbontá de rövid olvasás után elhala­­ványult ’s meredten szótalan, mind esdekelve, mind szemrehányva tekinte Bándokyra, ez előbbi hangján folytatá: „Égesse­ meg kegyed! kérem, égesse­ meg! Vagy azt kivánta volna, hogy minden szó nélkül magam irtsam­ el. — Oh ez emberfeletti. Nem — bosszút nem akartam állani, de csak tudatni, hogy hatalmamban lett volna. Azért kérem a* tűz­be ezen papirosokkal.“ „Uram!“ — rebegő Bánóczy, — „a’ csudál­­kozás nem enged valamihez nyúlni.“ „Értem, fél talán hogy ezen írásokon kívül még más tanúim is vannak. Ne féljen , kívülünk lételük felől csak az egyik nyomorult álesküvő tud valamit, de elirtások után kénytelen ő is el­némulni.“ ,,’S az ur leányomat szereti?“ kérdé az öreg. „Igen,’ felele Bándoky, és legnagyobb üd­vösségem csak emlékezni is azon rövid pillanatok­ra , mellyek mellette e’ földet éggé változtatok; de nem kívánom kezét jutalmul mostani tettemért; csupán azért cselekedtem ; mert ha perbe idéztük volna kegyedet, kedvesem azt vélhette volna, hogy apja iránt nemtelen bosszú ragadott­ el. Bá­tyám még a’ dologról semmit sem tud, ’s ígérem: nem is fog tudni; azért bátran a’ tűzbe ezen írá­sokkal.“ Bánóczy könyezet, és sajnálkozva ’s örülve tekintett Bánkodyra, ki főleg utósó szavainál egy minden erőködése mellett is takarhatlan küzdést árult­ el szerelme’ és büszkesége között. Az ifjú nemes lelke egészen átváltoztatá Bánóczyt, ki ám­bár jogainak is makacs védője volt ; de becsületét mindenek felett szerette , elhalt azért, midőn az ifjú kezében illy adatokat látott, mellyek bár tudta nélkül történt esetet foglaltak magokban , mégis javában , ’s főkép becsületében nagy csor­bát ejtettek. Félt e’ felett, hogy az írások elir­­tása után is, a’ felindulás egy pillanatában Bán­doky kitörhetnék ellene; azért mind szive, mind esze javallák az ifjút saját érdekeivel minél előbb szorosabban egybekötni, ’s ezen változás sugallá következő szavait. „Büszke ifjú lelkedből olvasom, a’ mit sza­vaid tagadnak, nemes kevélységed nem fogja til­tani legalább azt, hogy egy öregnek, ha­bár el­lenséged is kéréseddel elibe lépjél.“ Az öreg lágyult hangja, ’s a’ természetes jó­ság, melly beszédében ismét helyet foga, könyen megérteték hősünkkel Bánóczy czélzását, azért kétes kérő hangon ejté szavait. „Nem mulatnám el, ha csak a’ remény leg­­kissebb sugara is világítaná elborult szivemet.“ „Öcsém kinek tartasz, hogy illy rendkívül nemes tett után nem vagy bizonyos egész hálám­ról,“ mondá szelíden feddőleg Bánóczy. „Mit hallok? — Istenem!­—kegyed kész vol­na Idát nekem adni, milly magas jutalom csekély tettemért. Kérem esedezem, ne hagyjon kétségben boldogságom felől.“ „Jer keblemre nemes ifjú , itt mint vejemet ölellek, érdemesebb férjet nem lelhetnék kedves leányomnak ,“ ’s a’ két férfi , kit úgy elszakasz­­tott csak kevés idő előtt oktalan családi gyűlöl­­ség, egymás karjaiban lehelte a’ valódi szeretet’ gyönyöreit, bizonyítva hogy csak kiség nemes el­lenséget is baráttá tehet nemes cselekedet. Bán­doky azonban igen el volt készülve a’ dolog min­den lehetséges kimenetelére, mint sem hogy örö­me egy még hátralévő fontos tárgyat elfelejtetett volna véle , ’s azért folytatá esdeklését. „Még csak egy van hátra, ’s bár illy áldozat után többet kérnem nem illének ; de reményiem gyermekei boldogságáért ezt is megfogja tenni, írjon jó bátyámnak nehány sort, ajánljon néki békességet, ’s jelentse szerelmünket, én ösmerem őt, örömmel fogja baráti karaiba fogadni régi el­lenségét.“ „Sokat kérsz ugyan ; de szeretetemet annyi­ra megnyeréd, hogy semmit sem tagadhatok meg tőled, 's azért tellyesítem kivánatodat,’ felelé egy atya hangján Bánóczy, ’s ajánló egyszeri­

Next