Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)
1836-01-13 / 4. szám
27 „Ha csak erről akar beszélem, inkább némuljon el szakasztá félbe Bánóczy az alig kezdett beszédet. * „Kérem hallgasson meg ,“ — folytatá Bándoky, — „egészen más tárgy hozott ide; de a’szerelem határozta el cselekedetem módját, nélküle máshol lennének most ezen irományok, ’s úgy használtam volna őket, mint törvényeink javalják. De ha most a’ világ elibe lépnék velők, igazságos követelésemet, a’ tegnapi eset alacsony bosszú ködébe takarhatná. ’S mivel a’ legerősebb ember sem mindig ura szenvedelmeinek, hogy minden e’béli kisértettől ment legyek, fogadja kegyed ezen irományokat , — tartalmokról szó* lani sem akarok, — és vesse a’ konyhán lobogó tűzbe, ’s csak azután alhatik , és gyűlölheti békén családunkat.“ Bánóczy csudálkozva fogadá el a* papirosokat. „Hogy értsem ezt? Mit foglalnak ezen iratok magokban ?“ Fölbontá de rövid olvasás után elhalaványult ’s meredten szótalan, mind esdekelve, mind szemrehányva tekinte Bándokyra, ez előbbi hangján folytatá: „Égesse meg kegyed! kérem, égesse meg! Vagy azt kivánta volna, hogy minden szó nélkül magam irtsam el. — Oh ez emberfeletti. Nem — bosszút nem akartam állani, de csak tudatni, hogy hatalmamban lett volna. Azért kérem a* tűzbe ezen papirosokkal.“ „Uram!“ — rebegő Bánóczy, — „a’ csudálkozás nem enged valamihez nyúlni.“ „Értem, fél talán hogy ezen írásokon kívül még más tanúim is vannak. Ne féljen , kívülünk lételük felől csak az egyik nyomorult álesküvő tud valamit, de elirtások után kénytelen ő is elnémulni.“ ,,’S az ur leányomat szereti?“ kérdé az öreg. „Igen,’ felele Bándoky, és legnagyobb üdvösségem csak emlékezni is azon rövid pillanatokra , mellyek mellette e’ földet éggé változtatok; de nem kívánom kezét jutalmul mostani tettemért; csupán azért cselekedtem ; mert ha perbe idéztük volna kegyedet, kedvesem azt vélhette volna, hogy apja iránt nemtelen bosszú ragadott el. Bátyám még a’ dologról semmit sem tud, ’s ígérem: nem is fog tudni; azért bátran a’ tűzbe ezen írásokkal.“ Bánóczy könyezet, és sajnálkozva ’s örülve tekintett Bánkodyra, ki főleg utósó szavainál egy minden erőködése mellett is takarhatlan küzdést árult el szerelme’ és büszkesége között. Az ifjú nemes lelke egészen átváltoztatá Bánóczyt, ki ámbár jogainak is makacs védője volt ; de becsületét mindenek felett szerette , elhalt azért, midőn az ifjú kezében illy adatokat látott, mellyek bár tudta nélkül történt esetet foglaltak magokban , mégis javában , ’s főkép becsületében nagy csorbát ejtettek. Félt e’ felett, hogy az írások elirtása után is, a’ felindulás egy pillanatában Bándoky kitörhetnék ellene; azért mind szive, mind esze javallák az ifjút saját érdekeivel minél előbb szorosabban egybekötni, ’s ezen változás sugallá következő szavait. „Büszke ifjú lelkedből olvasom, a’ mit szavaid tagadnak, nemes kevélységed nem fogja tiltani legalább azt, hogy egy öregnek, habár ellenséged is kéréseddel elibe lépjél.“ Az öreg lágyult hangja, ’s a’ természetes jóság, melly beszédében ismét helyet foga, könyen megérteték hősünkkel Bánóczy czélzását, azért kétes kérő hangon ejté szavait. „Nem mulatnám el, ha csak a’ remény legkissebb sugara is világítaná elborult szivemet.“ „Öcsém kinek tartasz, hogy illy rendkívül nemes tett után nem vagy bizonyos egész hálámról,“ mondá szelíden feddőleg Bánóczy. „Mit hallok? — Istenem!—kegyed kész volna Idát nekem adni, milly magas jutalom csekély tettemért. Kérem esedezem, ne hagyjon kétségben boldogságom felől.“ „Jer keblemre nemes ifjú , itt mint vejemet ölellek, érdemesebb férjet nem lelhetnék kedves leányomnak ,“ ’s a’ két férfi , kit úgy elszakasztott csak kevés idő előtt oktalan családi gyűlölség, egymás karjaiban lehelte a’ valódi szeretet’ gyönyöreit, bizonyítva hogy csak kiség nemes ellenséget is baráttá tehet nemes cselekedet. Bándoky azonban igen el volt készülve a’ dolog minden lehetséges kimenetelére, mint sem hogy öröme egy még hátralévő fontos tárgyat elfelejtetett volna véle , ’s azért folytatá esdeklését. „Még csak egy van hátra, ’s bár illy áldozat után többet kérnem nem illének ; de reményiem gyermekei boldogságáért ezt is megfogja tenni, írjon jó bátyámnak nehány sort, ajánljon néki békességet, ’s jelentse szerelmünket, én ösmerem őt, örömmel fogja baráti karaiba fogadni régi ellenségét.“ „Sokat kérsz ugyan ; de szeretetemet annyira megnyeréd, hogy semmit sem tagadhatok meg tőled, 's azért tellyesítem kivánatodat,’ felelé egy atya hangján Bánóczy, ’s ajánló egyszeri