Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-01-22 / 7. szám
51 Halmai. Mikép ? csinos babám! ki vele — Betti. Nagysád bőkezűsége’ jelei által annyira lekötelezett, hogy minden további ajándék nélkül is — (kezét a’ báró elébe tartja). Halmai. (..ha adja erszényét) Vedd egész erszényemet, csak szolgáltasd kezemhez őket. Betti. Nagysád itt csendesen fog maradni, ’s ha neszt hall a’ grófné’ szobáiban a’ kályha ellenzék mögé rejti magát. Urném a’ tisztet ezen középajtónál fogja kibocsájtani; báró úr ezt be nem várja hanem hirtelen előlépvén — Halmai. Igen, a’ gondolat nem megvető; de a’ fatális kard , a’ pisztolyok — Betti. Azokra nekem lesz gondom, hogy eldugjam a’ nélkül hogy hősünk észrevenné , mert az szerelmes gyakran fejét is elveszti és nem tudja, hol? Halmai. Valóban, így legjobb lesz , ’s fegyvertelen katonával csakugyan mindig szembe merek szállani. — Te drágakő vagy szobaleányi nemed között, é s erszényem mellett csókomat — Betti. Halaszsza el azt nagyság a’ dolog’ szerencsés kimeneteléig. Tizenkettedik Menés. Antal , a, előbbiek. Antal. A’ nagyságos úr épen most lovagol az udvarra. — Halmai. Mondd, hogy ebben a’ szobában várok reá. Antal, (el.) Betti. Istenem, a’ gróf! ez egész tervünket feldönti. Halmai. Sőtt inkább segíti végrehajtani, most legalább ketten leszünk; ’s én a’ mellett hogy a’ grófné’ irántam mutatott gőgösségét megboszúlhatom, egyszer’smind előítéleteimet kinevető barátomat bizonyossá tehetem, hogy agglegény sorsa korántsem olly megvetendő mint a’ fiatal férjé, kinek fején a’ hold’ első negyede csillámlik. Betti. Még egyszer kérem nagyságodat, hogy el ne áruljon, (félre) Egy csapásra két madarat fogtam; éruém meg lessz elégedve, (el a grófné szobájába). Halmai, («nő) Az asszony olly festeményhez hasonlít, mellyet a' nagy festő, az isten, fénymázzal kent be, hogy hibái annyira kitűnők ne legyenek; távolról megcsalják ugyan a’ leggyakorlottabb szemet is, de minél jobban közelít hozzá a’ a mértő ,annál inkább veszt becséből ,és utójára csak nyomorult férezművé válik. [Vége következik.) A’ SZERELEM KÉPEKBEN. VÖLGTEKNEK SZENTELVE. I. KÉP. Első szerelem. Van az emberi, szívnek egy tündérvilága, melly tündérvilágban aranykorát éli a’ föld’ gyermeke ’s mellynek eltűntével, érző lelkes ’s nemesen hevörő szivének olly boldogul álmodott képeit, soha többé semmi erő visszasem varázsolhatja. — Az emberi szívnek e? tündérvilága az első szerelem. A’ szív első szerelme tiszta, mint az Isten’ bonillán ege, néma és szótlan, mint a’ csillagos éji csend. Néma szerelemben rejtezik az örökkévalóság; ha szavakba olvadott szerelmed, örökkétartandónak hirdeted azt, mi szavaiddal elröpül! — Az igaz szerelem első parancsának tarthatni: „Szerelmed’ tiszta hevét ki ne beszéld.44 Csak egy boldogsága van az első szerelemnek, az igaznak, a’ napfénytisztának, a’ legédesbnek, és e’ boldogság csak addig tart, míg az édes hevében ömlengő kebeltől e’ titkot a’ száj ki nem csalá — Szerelmünk legszebb egében, a’ kedves’ szemeiben olvassuk, mit szive édes gyönyörrel rebeg hozzánk, de mit ez öröknek érzett két, romlékony szavakra bízni nem bátorkodik; — ’s a’ kedves szemeinek e’ varázsédes egében, első szerelmünknek e’ második parancsa olvasható : „Megemlékeztél arról, hogy érzelmidet csak nekem szenteld.“ De tettekre vágyó hevében forrong az ifjukebel,— győzelmét akarja hallani azon ajkakról, mellyek a’hódított szív’ édes titkát rejtik; ’s midőn az isten’ tün dérremeke, az ártatlan hölgy, reszketeg hangon valja ki keble szent hevét, diadalindulat ragadja meg a’ nyugtalan ifjukebelt, melly első győzelmétől elcsábított forrongásában majd diadalvágygyá olvad! — Megszűnt az első szerelem varázsédes lenni; most a’ diadalmas ifju zsarnoka lesz, a’, meghódított szíve.-