Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)
1838-11-25 / 42. szám
330 voltam benne, hogy az ágy a’ korcsma szobábán a’ gazdáé, ha tehát a’ szalmával meg nem osztozkodom a’ fuvarosok kocsiján , kentesén leszek amaz üres, és magányos épületbe menni, mellyet legelőbb pillantok meg. Arra a’ kérdésre hogy micsoda kényelmei vannak az épületnek, megtudtam hogy állandó lakói ugyan nincsenek, de a’ rész hír daczára is egy utas elég jó helyet lelt, mert két szoba jó állapotba sőt bútorozva is van. A’jó korcsmárosnő csudálkozva nézett rám midőn határozatom’ hallotta, hogy az éjjel ama kisirtetes épületbe hálok, és félelemmel költötte alvó urát, hogy engem oda vezetne. De ő egy kis viskeit kostólt, mit egy két nap előtt hozott pinczéjébe,’s hasztalan ébresztgető nője, igy tehát magamnak kellett egyedül a’ boszorkányos helyre mennem. Midőn a’ korcsmából kijöttem egyik kezemben a’ nyerget és tarisznyát, másikba egy istállói lámpást tartva nyughelyemre sietek. — Az éj igen sötét és fergeteges volt. Egy gyalog út vezetett az épülethez, ügyes bajjal egy hosszú folyosón végig menve mellynek padlatából egy két deszkát már más használatra kivettek, egy keskeny lépcsőre akadtam, vigyázva léptem fölfelé, és most egy nagy szobába értem melly a’ hegy oldala felé nyúlt ki. E’ szobában két ablak volt, itt ott egy darab üveget is lehetett észre venni, de nagyára deszkával volt beszegve , nehéz ajtaja fa kilincscsel , melly még meglehetős jó állapotban volt, egy nagy terembe nyílt melly alkalmasint hálóterem volt. A’ fél hold egy magas gömbölyű ablakon sütött be, mellynek világánál egy kényelmes ágyat vettem észre az egyik szegletbe, mig pislogó lámpám majd elaludt. — E’ szobát valakinek laknia kell, mert fehér ’s tiszta volt mintha csak most meszelték volna ki, az ágy előtt a földön egy szőnyeg terítve , ’s e’ mellett egy Öreg asztal ’s egy még régibb karszék. „Sokkal nyomorultabb helyen is töltém már el az éjszakát, gondoltam magamban’s a’ lámpást az asztalra tevém, a’ nyeregholmit pedig az asztal alá ’s nyugalomra szándékoztam, ’s minthogy a’ lámpavilág alvó félbe volt, sietnem kellett a’ levetkezéssel, ’s a’ terem további vizsgálását abba hagytam, és noha erősen feltettem magamban hogy illy kisirtetes helyen lévén , addig le nem fekszem míg mindent szorosan a’ magam megnyugtatására meg nem vizsgálok, de a’ lankadtság e’ feltételt semmivé tette ’s a’ lámpás is elaludt. A sötétség homályossá tett mindent, de a’hold-világnál még is láttam, hogy a’ másik oldalon is egy ősi ágy volt mellynek előfüggönye gazdagon ömlött le. En nem sokat gondolkodtam, hanem lefekvém ’s a’ falfelé fordulva aludni akartam, de álom nem jött szememre. A’ régi épület recsegett ropogott, az erősen üvöltő szél pedig mindig erősebben zúgott ’s a’ felhőket olly sebesen űzte a’ hold alatt, hogy annak fénye csak úgy töredezve hathatott be a’ szoba ablakán. A’ nagy szél most egyszerre irtoztató kezde lenni, szörnyű üvöltéssel és zúgással rohant végig a’ hosszú folyósón, ’s a’ lépcső nagy robajjal zuhogott, mintha valami nagy terhet vinnének rajta, — ez a’ nagy robaj végre borzasztó hangos zúgásba keveredett mint mikor a’ tenger a’ legnagyobb szélvészben felháborodik. Nyugalmam ’s lélekjelenségem nem hamar vesztem el, a’ kellemetlen hangok sem zavartak meg, hanem az nyugtalanított, hogy az ablak táblákat csapkodta szüntelenül a’ szél hol egymásba hol a’ falhoz, melly folytonos lármára aludni teljes lehetlen volt. Elhatározom magamban hogy felkelek, a’ lépcsőn a‘ sötétben bár élet veszély közt is lemegyek ‘sa’ csattogó táblákat beteszem. De most midőn felülök az ágyban, újra iszonyú szélvész támadt, ’s úgy tetszett, (mint az előbbi dühöngésben is) mintha emberi hangok vegyülnének az üvöltés közé, félelem teljes lélekzés, néha kínos tördelt hang és nyögés volt hallható, mint igen jól kivehetem. Hallgatóztam és úgy tetszett mintha egy ember fuldoklással küzködnék, olly nehezen lélekzett. Is-