Rakéta Regényújság, 1976. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-06 / 1. szám

Agostinho Neto, a népmozgalom vezére. Ha­lált megvető bátorsággal vezette a gyarmato­sítók elleni harcot. Mostani ellenlábasai, a szakadárok főkolomposai közül az egyiknek (Szavambi) legalábbis gyanús kapcsolatai vol­tak a portugál hatóságokkal, a másik (Hol­den) biztonságos és kényelmes zairei villájá­ból „irányította” a partizánháborút.­­ Hazánk túl gazdag ahhoz, hogy az impe­rialista érdekeltek zokszó nélkül beletörődje­nek függetlenségünk elnyerésébe — mondták az angolai nép szabadságának legállhatatosabb harcosai, az MPLA partizánjai, amikor a ki­vonulásra készülődő portugál katonaság zász­lója még ott lengett az ország fővárosa, Lu­anda felett. Az események sajnos igazolták ezt a borúlátó jóslatot, a nemzetközi mono­póliumok gazdasági és a NATO stratégiai ér­dekeinek védelmében, két szakadár csoport véres támadást indított Afrika új, független ál­lamának szabadsága és egysége ellen. A sza­kadárok ereje önmagában nem elegendő ah­hoz, hogy veszélyeztesse a néphatalmat, és a rend talán már helyre is állt volna Angolá­ban, ha bizonyos imperialista körök nem vál­toztatják át a polgárháborút intervenciós há­borúvá. Amerikából és Dél-Afrikából özön­­lik a fegyver és a zsoldos a sokat szenvedett ország földjére. Erre bőven van pénz, a mer­­cenárió­k, Afrika rémei, hatalmas összegeket kapnak a vérontásért, havi fizetésük a 15 000 márkát is eléri, s megbízóik a „győzelem” után „zsíros állásokat” ígérnek nekik. Szé­gyenletes és szomorú tény, hogy támogatóik között a maoista Kína is szerepel. A szocia­lista országok természetesen nem hagyhatják magára jogos önvédelmi harcában a népi mozgalmat, amelynek kormányát már huszon­egy ország ismerte el, s amelyet a pápa és az egyházak világtanácsa is támogat. Az angolai nők is felkészülnek a haza vé­delmére. ANGOLA - AHOL AFRIKA JÖVŐJÉÉRT IS HARCOLNAK Ezek a fiatalok tudják, miért harcolnak. A függetlenséget ünneplő lelkes férfiak, ke­zükben az ősi fegyverrel, a „macheté”-vel. 3

Next