Rakéta Regényújság, 1976. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-06 / 27. szám
Attól kezdve, hogy Ribbentrop otthagyta a fényűzően berendezett miniszteri szobát, és nélkülözni volt kénytelen nagyszámú tanácsadóját, fölöttébb elveszettnek érezte magát ebben a fortyogó, baljós eseményekkel és gyorsan változó helyzetekkel teli világban. A hitlerista „szuperdiplomatából” szinte teljesen hiányzott az ilyen helyzetben elengedhetetlen gyors reagálás, az önálló döntés képessége. Csak saját sorsának féltése hajtotta. 1945 májusának első napjaiban a félelem Hamburgba kergette Ribbentropot. Szobát vett ki egy szürke kis bérház negyedik emeletén, és az angol katonai hatóságok szeme láttára egy ártatlan nyárspolgár életét élte. Miközben a különböző országok elhárítói a hitlerista külügyminisztert keresték, amikor körözésre kiadott fényképét gondosan tanulmányozták valamennyi nyomozó osztályon, Ribbentrop kétsoros öltönyben, fekete kalapban és sötét napszemüvegben szabadon jártkelt a városban. A kellemetlen beszélgetés után, amelyet Dönitzcel folytatott, amikor a tengernagy kereken megmondta neki, hogy semmiképpen sem tart igényt rá az új kormányban, s kiváltképpen azután, hogy magát a „kormányt” is letartóztatták, az egykori birodalmi miniszter megpróbált „szakmát változtatni”. Szerencsére volt még egy szakmája: annak idején champagne-i borokkal kereskedett. Ribbentrop nem véletlenül utazott éppen Hamburgba: ott lakott ugyanis egykori cégtársa. 1945. június 13-án találkoztak. - Nálam van a führer végrendelete - suttogta Ribbentrop. - Önnek el kell rejtenie engem. Németország jövőjéről van szó. A cégtárs a jelek szerint nem hatódott meg ettől a találkozástól. Ami pedig a hamburgi kereskedő fiát illeti, az haladéktalanul jelentette a megszálló hatóságoknak, hogy Ribbentrop úr megjelent. Másnap korán reggel három angol és egy belga katona erélyesen kopogtatott a Ribbentropot rejtő lakás ajtaján. Fiatal, csinos nő nyitott ajtót könnyű pongyolában. Ijedt kiáltás hagyta el ajkát, amint megpillantotta a hivatalos vendégeket. Ők azonban nem vártak a szíves invitálásra, hanem azonnal besiettek a szobákba. Az egykori birodalmi miniszter ébredése ezúttal nem volt a legkellemesebb. - Hogy hívják? - kérdezte Adams hadnagy, járőrparancsnok. - Jól tudják, hogy ki vagyok - felelte Ribbentrop, és kimérten meghajolt. Ribbentrop úr nyilván hosszú ideig szándékozott bujkálni. Legalábbis a katonák több százezer márkát találtak a bőröndjében gondosan kötegelve. Ribbentrop mindjárt az első kihallgatáson beismerte, hogy észrevétlen akart maradni egészen addig, amíg „nem ülnek el a szenvedélyek”. - Tudom - mondta -, hogy rajta vagyok a háborús bűnösök listáján, és azzal is tisztában vagyok, hogy a mai helyzetben csak egy ítélet lehetséges, a halál. - És úgy gondolta, hogy vár, amíg megváltozik a helyzet? - Igen ... Joachim von Ribbentropot a vádlottak padján az első sorba ültették, harmadiknak Göring és Hess után. Nem tartozott a náci párt szervezői közé, de őt is óriási felelősség terhelte. 1940. június 19-én, amikor a náci Berlin ujjongva ünnepelte „a Führer első győzelmeit”, Ribbentrop nevétől visszhangzott az egész város. „Szuperdiplomata” - a burzsoá sajtó éveken át ezzel a jelzővel tisztelte meg Ribbentropot. De én hallottam a bíróság előtt tett vallomását, végighallgattam az ügyében beidézett számos tanút, megfigyeltem, mennyire becsüli a többi vádlott, és az egykori hitlerista külügyiminiszterről egész más kép rajzolódott ki előttem. RIBBENTROP MINT NAGYKÖVET 1936-BAN 4