Rakéta Regényújság, 1983. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-05 / 27. szám
Bevallom, nem is tudtam, hogy maga nős. Azt hittem, nőtlen. De gratulálok: szép és ügyes kis nő a menyecske. Bielski halkan sóhajtott, Bascik pedig folytatta: Tegnap beállít az irodámba: „ön teáskészleteket akar venni?” Mire én: „Miért ne?” Mire ő: „Nekem ugyanis van egy önnek való készletem.” „Tudom, tudom - feleltem én angol fajansz.” „Miért volna fajansz.” - kérdi ő. „Hát az, amelyiket a férje akar rám sózni” - feleltem én. Láttam, hogy ezzel nagyon elképesztettem. „A férjem?” - kérdi. „Hát Jan Bielski nem a maga férje?” - kérdem én. „Dehogynem - vágja rá nevetve, csakhogy amit én kínálok, az nem fajansz. Mi ugyanis egymástól függetlenül dolgozunk.” - Valóban így van - nyögte ki Bielski. - Teljesen függetlenül. - Igaz, jó csomó dohányt kiguberáltam - csapott a térdére Bascik. - De, az is igaz, hogy ennek a felszerelésnek Varsóban nem találja párját. Vallja be! Bielski, végre az utcára lépve, egy közeli kis kávéházba sietett, nagy nehezen keresztültört a süteményeket és tortákat mohón kapkodó tömegen, telefonozott a társaságbeli hölgynek, s közölte, hogy az üzlet füstbe ment. A hölgy fanyar elégedetlenséggel fogadta a hírt, ami nem csoda, mert bízva ügynöke ígéretében, már előre tetemes kiadásokba verte magát a szóban forgó üzlet kontójára. A fiút felboszszantotta a kudarc, no meg a társaságbeli hölgy rossz kedve; néhány udvariatlan szó után lecsapta a hallgatót, s ezzel teljesen elvágta az útját annak, hogy mint régiség- és műkereskedő folytassa karrierjét. Ezután felkereste chyrówi iskolatársát, hogy felelősségre vonja, amiért ily galád fondorlattal életre keltette a boldogult Bielska asszonyt. Tonio azonban egyáltalán nem érezte magát bűnösnek. - Mit búsulsz, kenyeres? - vigasztalta. - A feleség csak a háború tartamára szól. Nem kell vele élned, tartásdíjat sem fizetsz, hát hol itt a baj? - Ez aztán kedves Tustoria - dörmögte Bielski fanyar fintorral -, legalább két darab ezresembe kerül, meg aztán átejtettek, s ezt nem szeretem. - Ki a fene szereti? - kérdezte a hamisokmány-vállalat cégtulajdonosa. - Ám ha átejtettek, vágj vissza. Bielski elgondolkozott: - Az ám, de hogyan? A visszavágás lehetősége felpiszkálta, elhatározta hát, hogy elmegy a városházára, s ott a bejelentő hivatalban, minden eshetőségre, kikeresi alkalmi feleségének a címét. Előbb azonban betért egy szíverősítőre. A negyedik pohárkánál szerencsés alkalma nyílt egy nem nagy, de annál rentábilisabb valuta-tranzakció közvetítésére. A következő hárban véletlenül összeakadt egy lwówi kollégájával, aki felszólította mint rádiótechnikust, hogy vegyen részt egy titkos rádióadó létesítésében. Bielski - etéren szerzett kellemetlen tapasztalataival mit sem törődve - elvállalta a felajánlott munkát, s így szerencsésen meg is feledkezett a feleségéről. Az ifjú varsói hölgy azonban, Basciktól tudomást szerzett valóságos családi állapota felől, nyomban elmesélte kartársainak, férfiaknak és nőknek egyaránt, az igazolványon szerzett férjéről szóló históriát. Két barátnője tüstént kinyomozta a lwówi fiatalember telefonszámát, s így történt, hogy egy este, mikor az ifjú egész napi munkája után hazatért, Adamska asszony, egy őrnagy jól megtermett, szőke hitvese, ki férje távolléte alatt gyapjú- és kötöttáru-kereskedéssel foglalkozott, azzal fogadta albérlőjét, hogy rengetegszer keresték telefonon. - Mégpedig nők - tette hozzá némi kesernyés szemrehányással, mert a lwówi ifjú szép szál legény volt. - Azt üzenték, hogy este még felhívják. S valóban, röviddel a kijárási tilalom beállta után megszólalt a telefon. - Ott Bielski úr? - kérdezte egy kedves női hang. - Igen - felelte az ifjú. Az őrnagyné természetesen hallgatózott a szobájában. - Hogy van Stefcia? - folytatta a kedves női hang. Bielski kissé zavarba esett. - Stefcia? Bocsánat, ez alighanem tévedés. Micsoda Stefciáról tetszik beszélni? - Hogy érti ezt? Stefciáról! - Kivel akar beszélni? - Jan Bielski úrral. Hiszen már megmondta, hogy ön az. - Az is vagyok, Jan Bielski. De miről van szó? - Ó, Istenem! - szólalt a kedves hang - miért haragszik? ... Csak azt akartam tudni, hogy a felesége otthon van-e már? Remélem, nem alszik még? - De igenis, alszik! - kiáltotta Bielski, s lecsapta a hallgatót. Ám kis idő múltán újra csengett a telefon. - Igaz, hogy ön nem él együtt a feleségével? - kérdezte egy másik, de ugyancsak igen kedves női hangocska. Bielski elnyomta az ajkára toluló káromkodást, s erőltetett nyugalommal felelte: - Sőt ellenkezőleg, asszonyom. Megszakítás nélkül együtt élünk, önt tévesen tájékoztatták. - S nagyon szereti a feleségét? - Nagyon. Veszettül szerelmes vagyok bele. Érti, kérem? Veszettül! - Akkor miért haragszik? Bielski dühösen lecsapta a kagylót. Öt perc múlva, mikor éppen vetkőzni kezdett, ismét megszólalt a telefon. - Tessék - mondta vad dühét lenyelve. - Kérem szépen, az ön felesége szőke vagy barna? - Vörös. - És maga? - Én is vörös vagyok, és a gyerekeink is vörösek lesznek. - Hát még nincsenek gyerekei? A negyedik telefon már az ágyból ugrasztotta ki Bielskit. A dühtől sápadtan, pizsamában rohant ki az előszobába, s mit sem törődve azzal, hogy az őrnagyné hallgatózik az ajtó mögött, hörögve ordította a kagylóba: - Abbahagyod végre, ocsmány majom, vagy