Rakéta Regényújság, 1989. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 1. szám
Én az édesanyámat várom Belgrádból! - Jaj, kicsikém - magyarázza az öreg vízi medve hiszen éppen ezért késik. Mert Zimonyba az éjjel esett az eső, osztán a hajó itthon felejtette az esernyőjét, aztán nem akarta, hogy édesanyád megázzon, hát várt addig az indulással, amíg az eső elállt. Hogy kedves anyád meg ne ázzon, kicsikém. Majd meggyün a hajó, csak várjad anyádat szeretettel. - Köszönöm szépen, bácsi. .. . Egy darab ez a számtalan parti jelenetből, amit itt látni és hallani lehet. Míg a hajó kirakodik, a hajóslegényeknek, kormányosoknak van dolguk is. De annyi, hogy olykor a parti bormérőbe el ne jussanak. Szükség van arra is: horvát, magyar, osztrák, bajor ott barátkozik, mert a szerény mennyiségben fölélt borocska erősíti a barátságot. Alkalmas elnézni az ilyen társalgásokat is. Régi dolgokról beszélnek. Nagy utakat megjárt emberek ezek, jó nagy részük tengerész volt, mielőtt a folyami hajókra került volna. Sok mindenfélét megtárgyalnak, távoli világrészeket úgy emlegetnek, mintha itt volnának a közelben egynapi járóföldre. Mondanak igazságokat, de meséket és legendákat is. Náluk is áll igazságul az a régi magyar mondás, hogy „messziről gyütt ember sokat beszélhet, senki se néz utána, hogy igaza van-e". Érdemes e beszédeket hallgatni, távolosabbról. A parti vendéglőbe belépek, s helyt is foglalok a legsarokban, egyedül. Szép, tiszta hely. Ami festhető, az mind világoszöld, az asztalokon fehér terítők, az ablakon át a napfény derűsen beszolgál. És mégis, a szoba másik sarkában, ahol egy csomó hajókormányos s más vízi ember ül, komor és sötét hangulat uralkodik. Egy nagybajuszú, őszülő barna ember, a dunai hajósok egyenruhájában, elkeseredve mondja: - Hát ezt is meg kellött érnem? Hát nem igaz az, amit én beszélek? Hát hazudtam én valamikor? Csönd van egy darabig, az emberek a vállukat vonogatják. Egy azután azt mondja: - Hát ne haragudj, Mihály, de amit mondtál, az nem lehetséges. Én is átmentem az Egyenlítőn, de az nem igaz, hogy ott a szombat után mindjárt hétfő következzen. S a többiek bólogatnak a beszédhez. Mihály elszomorodva ül, ha nem volna kemény ember, talán sírva is fakadna: - Én sohase hazudtam életembe. Nem rendes ember, aki hazudik. Most ezt meg kellött érnem, hogy hazugnak tartjátok a nyelvemet. Ismét csönd. Az emberek érzik, hogy itt olyasvalami van, ami különös. Mihály tényleg igaz ember, és most már hogyan áll elő azzal a beszéddel, hogy szombat után hétfő következik? Miféle dolgok ezek? Halk tanácskozás. Egy ember föláll a társaságból, és felém jön. Régi ismerős: kisebb fürdőháza van a Tiszán, ott tanultam annak idején úszni, s miután elég rendesen megtanított, fiamat is vele taníttattam. Érdemes polgár, apai ágon beolvadt olasz családból származik. Leül mellém: - Nem háborgatom? - Dehogy. - Egy kérésem volna. - Tessék. - Tessék hát megmondani, lehetséges az, hogy az történhessen valahol a világon, hogy a szombat után mindjárt hétfő következik? Mert a Mihály ezt beszéli, de nem akarjuk elhinni. Azt mondja, hogy az Egyenlítőnél történik ez. De hát az Egyenlítőn többen átmentünk katonakorunkban. Ott olyan matrózmulatság szokott történni, lelocsolják egymást, mint nálunk húsvétkor. De hogy egy nap kiugorjon a kalendáriumból, arról mi nem tudunk. Másfelől pedig annyi bizonyos, hogy a Mihály sohasem szokott hazudni. Hát hogy lehet ez a beszéd? - Hát - mondom -, ez pedig csakugyan történik, hogy a hajón egy napot ugrik a kalendárium. Vagy előre, vagy hátra, de egy napot ugrik. Attól függ, hogy a kelő nappal szemközt halad-e a hajó vagy pedig nyugatra megy. - Hát hogy lehet ez? - kérdezi. - Mi az oka lehet ennek? - Hát - mondom -, Makó két órajárásnyira keletebben van, mint mink. Ott hat perccel hamarább kel föl a nap... - Ahán - mondta az emberem. - Ha most már az ember a hajóval szemközt megy a napnak, minden nap előzködik és utoljára kispórol az előzködéssel egy napot. Ezt pedig el kell tüntetni, másként összezavarodik a kalendárium. - Ahán - mondta polgártársam -, most már értem. És az Egyenlítőnél történik ez? - Nem. Lefelé haladva nincsen a kalendáriummal baj. Csak ha keresztbe megy a hajó. Az a vonal, ahol a tengeren ez a furcsaság történik, Japán és Kína között van. - Úgy hát - mondja polgártársam. - Köszönöm szépen az útbaigazítást. Visszamegy a maga asztalához. Eleinte csendes társalgások vannak, azután Mihály bácsi hirtelen föláll, nagyot üt az asztalra és fölkiált: - Hát persze hogy Japán meg Korea között történt! Üssön bele a ménkű! Az emberek Mihály bácsira tisztelettel tekintenek. A becsület meg van mentve. Rajz: Várady Róbert 4 MWh