Rakéta Regényújság, 1990. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-03 / 27. szám
JACK LONDON BÁTARD Bátard maga volt az ördög. Szerte Északon általános volt ez a vélekedés. „Ördögporonty" - sokan csak így emlegették, jóllehet gazdája. Fekete Ledére a szégyenletes Bátard, vagyis a Fattyú nevet választotta számára. Minthogy Fekete Ledére ugyancsak maga volt az ördög, éppen összeillő pár voltak. A mondás szerint, ha két ördög összefut, pokol ott a fizetség. Minden bizonnyal ez volt az, amire Bátard és Fekete Lederc találkozása nyomán számítani lehetett. Megismerkedésük idején Bátard félig kifejlett kölyökkutya volt még, éhes és ösztövér, szemei szúrósak. Bemutatkozás gyanánt összecsattanó fogakkal, gonosz pillantással egymásra mozdultak, s Ledére felső ajka, szokása szerint, farkas módjára felhúzódott, kimutatva a fehér, kegyetlen fogakat. Szemei gonoszul villantak, miközben Bátard-ért nyúlt, hogy kiemelje a nyüzsgő kölyökalomból. Bizonyos, hogy ráéreztek a találkozás sorsszerűségére, mert Batard kölyökfogait nyomban Lederc kezébe mélyesztette, mire az két ujjával hűvös nyugalommal kezdte kiszorítani a kutyakölyökből az ifjú életet. - Sacredam - szólt lágyan a francia, s lerázva kezéről a harapás nyomán kiserkenő vért, lepillantott a hóban fuldokolva ziháló kutyakölyökre. Ledere John Hamlinhez, a Hatvan Mérföldi Kereskedőállomás boltvezetőjéhez fordult: - Jószág lesz éppen nekem való. Mondja, M'sieu, hogy kéri árat? Mennyi pénz? Veszem meg most, veszem gyorsan. És mert határtalan volt a keserű gyűlölet, amit az állat iránt táplált. Ledére megvette a kutyát, s a szégyenletes Bátard névre keresztelte. És a pár öt éven át kalandozott Észak vidékein, St. Michael'stől és a Yukon-deltától a Pelly felső szakaszáig, sőt egészen a Peace folyóig, az Athabascáig és a Nagy-Rabszolga-tóig. Megrögzött gonoszságuknak olyan rossz híre kelt, melyhez fogható nem tapadt még emberhez s kutyához. Batard nem ismerte apját - ezért kapta nevét -, ámbár John Hamlin úgy tudta, hatalmas szürke erdei farkas volt. Anyja pedig - rá halványan emlékezett még - acsarkodó volt, romlott és civódó, izmos, széles mellkasé, nagy testű állat; szemeiből rosszindulat sütött, s macskaszívóssággal csüggött az életen, az ármány és gonoszság nagymestereként. Sem hűség, sem bizalom nem szorult belé. Álnoksága volt az egyetlen, amire számítani lehetett, s a vadonbeli szerelmi kalandok is jól példázták ezt az általános elfajzottságot: a szerelmi társakban, Bátard őseiben, tömérdek gonoszság és tömérdek erő lakozott, s ő mindezt örökölte, miként húsa és csontja is tőlük származott. És eljött a nap, midőn Fekete Ledérc rátette ormótlan mancsát a darabka lüktető kutyaéletre, s addig gyúrta, szekálta, sanyargatta, mígnem hatalmas, szőrét borzoló fenevaddá serdült, agyafúrt gazfickóvá, melyet csordultig töltött a gyűlölet; sötét lelkű volt, komisz és ördögi. Ha ügyes gazdához kerül, kitűnő szánhúzó kutya válhatott volna belőle, ám erre soha nem kapott esélyt. Ledére még inkább elmélyítette veleszületett romlottságát. Bátard és Ledére története egy háború története - öt éves kegyetlen és könyörtelen háborúé, melynek méltó nyitánya volt az első találkozás. Persze az, hogy így kezdődött, Lederc számlájára írandó, hiszen ő tudatosan gyűlölt, és emberi értelemmel, míg a nyakigláb suta kutyakölyök W LIGLÉR1 ■I BAKÁTA 3