Rakéta Regényújság, 1993. július-december (20. évfolyam, 27-48. szám)

1993-07-02 / 27. szám

majd megérted, mit jelent. - Alig­hogy kimondta, rájött, hogy ez nem hangzik túlságosan meg­győzően, különösen egy hatéves kisfiúnak. Ezért sietősen hozzá­tette: - Majd ha megtanulod vala­mennyi hosszabb szó jelentését, akkor elolvashatod az összes könyvet, ami csak van. Az összes vastag könyvet azokkal a hosszú-hosszú szavakkal. A vastag könyvek emlegetése a legnagyobb meglepetésére ezúttal nem csillantott fel fénye­ket Paul szemében. - Csupa hazugsági- fortyant­­ fel. - Nem akarok tanulni. A köny­vek összevissza hazudoznak olyan dolgokról, akik soha meg nem történtek. Nincsenek se macskák, se fák, se... - Keserű , zokogásban tört ki. - Nem „akik”, hanem „ame­lyek” - szólt­­, de a következő pillanatban már megszidta magát­­ érte. Mintha számítana ez vala­mit most, amikor már csak né­gyen vannak. Kinyújtotta kezét, hogy megsimogassa a kisfiút. De Paul félrelökte. - Ugyan, ugyan - mondta M, s megpróbált olyan hanglejtéssel beszélni, mint az emberek, lá­gyan, szelíden, megnyugtatóan, de tudta, hogy ez nem sikerülhet neki. - Hát fáink vannak. Paul felpillantott, kipirult, mél­tatlankodó arccal. - Azok nem fák - vágott vissza hevesen. - Az csak min­denféle vacak gizgaz. Az igazi fára fel lehet mászni. - Hát az imént nem azt mond­tad, hogy amit a könyvek a fákról írnak, csupa hazugság? - kér­dezte M. Ezúttal sikerült neki sut­togom fogni a hangját, hogy a gyerek megértse, csak ugratni akarja. Remélte, hogy megérti. De Paul ismét csak zokogás­ban tört ki. - Léteznek fák - ismételte ma­kacsul M. - Legalábbis léteznek. És majd megint lesznek. - Nem akart arra gondolni, milyen kicsi a valószínűsége ennek, ezért nem is gondolt rá. - Saját szememmel láttam őket. M-nek csak hiszel? - kérdezte. Újból kinyújtotta kezét, s a kisfiú most nem lökte el. M kemény, hideg, fémes ölébe ve­tette magát. -Ó, M-zokogott.-Ó, M!-De ezek a könnyek már nem a harag és a magányosság könnyei vol­tak, hanem a közös sorsban való osztozás könnyei, úgyhogy M, ha ember lett volna, tán ugyancsak sírva fakad. Ehelyett esetlen, otromba uj­jaival megsimogatta Paul ned­ves, szőke fürtjeit. - Jól van, jól van - mondta, de ezúttal túl hangosan, túl gépsze­­rűen, úgyhogy elhallgatott, és csak ringatta a kisfiút karjában, hintáztatta, amíg a sírás elcsitult. S még akkor is ringatta, ami­kor J Helennel bejött a kertekből. Helen az ajtón berontva izga­tottan kiabálta: - Ide nézz, mim van nekem? Egy virágom! Egy igazi virágom! - Pszt - mondta M susogva, ami úgy hangzott, mintha gőz­szelep sziszegne. - Ó - mondta Helen nem kelthetném fel Pault, hogy meg­mutassam neki a virágomat? - A betegesen sárga virágot arca elé emelte. - Nem - válaszolta M­­, na­gyon elfáradt. Nem kellett volna különórát adnom neki. - J-hez fordult. - Miféle virág ez? - Csak úgy nőtt - válaszolta J. -Az ágyásokban találtam a növé­nyek közt. - Igazat mondasz, J? J nemcsak a rossz lelkiisme­rete miatt rázta tagadólag a fejét,­­ hanem azért is, mert tudta, hogy M tudja az igazságot. - El... elül­tettem néhány magot. Az egyik magoszsák kinyílt, a padlón ma­gokat találtam. Mi baj lehet ebből, M? - De hisz megegyeztünk, hogy semmihez sem nyúlunk. Nem tudjuk, miből mi lesz. - Ne félj, M. Mielőtt elültettem volna őket, mindent elolvastam róluk egy könyvben. A gyerekek-­­ nek, gondoltam, szükségük van valamire. Olyan keveset kap­nak... - Nem gondolod, hogy itt vol­na az ideje, hogy lefektessük őket? - szólt a figyelmeztető hangon. Észrevette, hogy Helen a háta mögé rejti a szánalmas virágot. - Persze, persze - válaszolta J. - De ami ezeket a virágmago­kat illeti, M, azt gondoltam, ta-lán... Dadogni kezdett. Egyik robot­nak sem voltak arcizmai, ame­lyekkel szavak nélkül is kifejez­hettek volna valamit, de ahogy most M ránézett - lehajtott fejjel, ívelt szemöldöke alól rászegezett fénylő szemmel -, épp elég fi­gyelmeztetés volt. - Jól van, M. Add ide a fiút. Gyerünk, Helen. Lefeküdni. De Helen nem fordult meg. Felnézett M-re. - Ugye, megtarthatom a virá­got, M? - Hát persze, Helen - vála­szolta M, épp csak egy pillanatnyi habozás után. Ha valami baj tör­tént, azon már úgysem lehet se­gíteni. - Majd töltök vizet egy po­hárba, s akkor ott tarthatod az ágyad mellett. Jó lesz? - Ó, köszönöm, M, köszö­nöm!- Odaszaladt M-hez, és át­ölelte a lábát. M gyengéden fel­emelte, de kartávolságnyira tar­totta magától. Másként a kislány megcsókolta volna, mert Helen mindig jobban kimutatta érzelme­it, mint Paul. És az a gondolat, hogy csakis ő, a hideg, érzéketlen fém testesíti meg az anyát, hogy nincs más, akit a gyerek megcsó­kolhat, M-ben kisebbrendűségi érzetet ébresztett. S akár úgy ter­vezték meg, hogy képes legyen erre az érzelemre, akár nem, M- et túlságosan is gyakran elfogta. Amikor leállította Helent a padlóra, meglátta rajta azt a csa­lódott kifejezést, amely mindig ki­ült arcára, valahányszor M kény­telen volt megtagadni tőle vala­mit, amire vágyódott. De a pillan­tás, amelyet M-re vetett, mielőtt J után indult, most valahogy más volt, mint egyébként, hasonló al­kalmakkor. M sokáig nézett a kislány után. Sőt még akkor is csak bá­mult utána, a maga esetlen, em­­berietlen testtartásában, amikor J visszatért. Mihelyt J leült, ő is leült a szemközti székre. Azt a szokást is az emberektől sajátították el, hogy leüljenek, s erről akkor sem szoktak le, amikor az emberek meghaltak. J izgett-mozgott a széken. - Helen ma nem akarta, hogy meséljek neki - mondta. - Igazán? - szólt M. Hallga­tásba merültek. - M - mondta végül J. - Nem haragszol rám, ugye? Mármint a virágok miatt. - Csak buta vagy, és kész - válaszolta M. - Nem szabad ilyen kockázatokat vállalnunk. Baktéri­umok, spórák... nem tudjuk, mi minden baj származhat az új dol­gokból. - De hisz minden betegség ellen beoltottuk őket. Nem emlék­szel, M? Hát nem én tartottam őket, amikor beléjük szúrtál a tű­vel? - Ugyan, hagyd már abba! - válaszolta M bosszúsan. Persze hogy emlékezett rá. Hogy is felejt­hette volna el? Azok az első évek, amikor annyi mindenre kellett emlékezni az utolsó, sietős utasí­tásokból. Hogyan kell tisztába tenni és megfürdetni a csecse­mőket olyan kezekkel, amelyeket nem erre szántak. Hogyan kell ápolni őket gyerekbetegségek­ben, amelyeket esetleg az oltá­sok ellenére is megkapnak. Ho­gyan kell megtanítani a gyereke­ket olyasféle dolgokra, amelyek­re M-éket nem tanították meg, mert nekik vagy feleslegesek vol­tak, vagy már eleve beléjük épí­tették őket. Robotok nem kaphatnak ideg­összeomlást, a robot szervezete A vasárnap lapja! Szerkesztőség: 1117 Budapest XI., Kaposvár u. 5-7. Telefon: 161-0282 Fax: 161 -0284 JÓ NAPOT KÍVÁNUNK! JÓ LAPOT KÍNÁLUNK. A hét végén szünetelő napilapok helyett a legbiztosabb pont a tájékozódásban a Vasárnapi Hírek friss tudósításaival, híreivel, kommentárjaival. Olvasói mindenről tudnak, ami a hétvégeken történik határainkon belül és kívül. Egyetlen fontos eseményről sem marad le a Vasárnapi Hírek. Időszerű, megbízható, tárgyilagos, írásai széles kitekintést nyújtanak, közöl szépirodalmat, olvasmányos cikkeket, szórakoztató rovatokat. Két teljes oldal kulturális összeállítás, két teljes oldal sport a hétvége mérkőzéseivel. A Vasárnapi Hírekben közölt rejtvényeken, pályázatokon értékes díjakat, külföldi utazásokat nyerhet. Többféle árucikk kedvezményesen vásárolható a lapban közreadott szelvényekre. Sokszorosan visszanyerheti a lap árát, amely az idén 19,70 Ft 16 és 24 oldalon írni # t$m§ jsspsif J£g£&§& dßß' WF Mm Wtmäm «Mr WtM? ( Hírek p&umíJM mm** 4 EAKSTA

Next