Wágner Manó magángimnázium, Rákospalota, 1923

Usetty Ferenc­­ Egy éve immár annak, hogy a könyörtelen végzet élte világában kiragadta körünkből Usetty Ferenc nemzetgyűlési képviselőt, a Ferenc József intézet igazgatóját és kormány­zóját, intézetünknek hosszú időn át volt tanárát. Kegyeletes érzéssel fordulunk emléke felé, mert mindenkor talpig becsü­letes ember volt, egyike a legkiválóbb tanároknak, a legráter­mettebb igazgatóknak, s a legjobb és legigazibb barátoknak. A gyász, mely tragikus elhunytával intézetünket érte, igen mély, mert hozzánk Usetty Ferencet régtől fogva igaz barátság fűzte. Működését intézetünknél 1906-ban kezdte, s velünk maradt hadbavonulásáig. Igen kedves emlékünk az 1912-ben rendezett olaszországi tanulmányút, mely alkalommal Rómában és Nápolyban nagy szakértelemmel ismertette a történelmi nevezetességeket. Az iskolában a tanításnak rajongója volt, nevelési mód­szere pedig páratlan. Mikor a haza érdeke elszólította őt szeretett növendékei közül, Szerbiába került. A katonai ható­ságok hamarosan az ő hatalmas képességeit igénylő helyre állították, s a csapataink által megszállott területen levő összes szerb középiskolák főfelügyelője lett alezredesi rangban. Ezen minőségében gyönyörű eredményeket ért el, s távozása alkal­mával a szerb szülők egész tömege kísérte ki szeretettel a pályaudvarra. Sikeres pedagógiai működésének ''gyönyörű emlékeit hozta magával Wágner Manó tanintézettulajdonos, aki őt 1916-ban Belgrádban meglátogatta. Valóban bámulatos volt, hogy aránylag mily rövid idő alatt tanultak meg magyarul írni és beszélni a kis szerb növendékek, amit bizonyítanak azok az iskolai dolgozatok, melyeket Wágner Manó emlékül magával hozott és még ma is őriz. A harctérről való visszatérése után megkapta a legszebb és legmagasztosabb feladat teljesítését, az ország első nevelő­­intézetének, a Ferenc József intézetnek igazgatását és kormányzó­ságát. E minőségében korszakalkotó programm véghezvitelét tűzte ki önmagának feladatul, azonban ebben megakadályozta tragikus halála. Elhunytával fájdalmas veszteség érte az egész magyar tanításügyet. Ravatalánál megjelentek szeretett tanítványai, jó barátai és a közélet kiválóságai. Mélyen megrendülve helyeztük örök pihenő helyére, emléke azonban mindenkor élni fog mindnyájunk lelkében.

Next