Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)
1870-01-22 / 38. szám
38. szám. Egész évre Fél évre , Előfizetési főtételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva re . 18 frt — kr. Negyed évre . 4 frt 50 kr . . 9 „ — „ Egy hóra . . 1 „ 50 , Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK „REFORM“ A deczemberi számok 1 ftért megrendelhetők. Az előfizetési összegek a ,,Reform“ kiadó hivatalához (kétsas-utcza 14. sz.) intézendők. Helyben Ráth Mór könyvkereskedésében is lehet előfizetni. Egész évre . . . 18 ft — Fél évre .... 90 Negyedévre .... 4 , 50 Egy hónapra 1 , 50 REFORM I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kétsas utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, jan. 21-én. közt, Mint a szöllő és a dohány a növények úgy a napi sajtó az emberi institucziók közt az, mely talán az éghajlat és a talaj szerint leginkább változik. Hiába kísértetett meg a bordói vagy a rajnai szőllő honosítása máshol. Minden fáradság és a leglelkiismeretesebb utánzás daczára, az abból készült bornak soha sincs meg azon sajátszerü zamatja, mely a bordói vagy rajnai boroknak világszerü hírét megszerezte. Hiában ültetnek Európában havannai vagy virginiai dohányt, soha sincs meg annak azon illatja, mely a havannai szivar valódi becsét képezi. Lesz talán jó bor az átültetett szőllöböl és jó szivar az átplántált dohányból, de mindkettőnek meg lesz csak hamar a saját íze, mely az eredetitől egészen különbözik. így van a napisajtóval is, mely eredeti honából, Angliából, átültettetvén az európai continensre, természetében lényegesen megváltozott. Hosszú lenne, mindazon eltéréseket és különbségeket elősorolni, melyek e tekintetben a különféle országokban léteznek, de van az egész európai continensen a napisajtónak egy sajátsága, melyet többé-kevésbé mindenütt feltalálunk, és ez a félhivatalos subvenczionált faj). E sajátság a napisajtó gyengeségének tulajdonítható. Ott, hol, mint Angliában vagy Amerikában, az oly állást vívott ki magának, hogy negyedik hatalomként számittatik, mely mögött az olvasó közönség milliói állanak, a félhivatalos subvenczionált lapnak még eszméje sem létezhetik. Ellenben a kontinensen, hol a sajtószabadság a többi alkotmányos szabadságokkal csak tegnap hozatott be, hol a napi sajtó még inkább a gazdagok csemegéje, mint a milliók napi eledele, majdnem magától ötlik fel az eszme, hogy a kormány, mely eddig a napi sajtót rendszabályai által korlátozta, most azt konkurrenczia utján egyensúlyozza. Egy milliókat számító olvasó közönség ellenében ily vetélkedés csak nevetséges lenne, ezrek ellenében elég plausibilisnek látszik. De csakis annak látszik. Mint minden hatalom, a közvélemény is némileg zsarnokos természetű; kegyes azok iránt, kik elismerik, de féltékeny azokra, látja, vagy csak sejti is a hajlamot, kikben hogy bármiképen omnipotencziája ellen törekednek, így bármily alapos legyen is az, mit egy félhivatalos lap a kormány mellett felhoz, mindig gyanúsnak látszand az a közvélemény előtt , míg a legvalószinütlenebb insinuáczió vagy félremagyarázás a másik oldalról hitelre találand. Hát még ha, mint rendszerint történik, a félhivatalos sajtó hivatásának ismeri a túlzások ellen, melyek egyrészről elkövettetnek, túlzásokkal a másik irányban felelni. Oly bokrossá teheti a közvéleményt, hogy utoljára a maga árnyékától is megijed, és azt, ki a kormány mellett még a legigazságosabb ügyben is felszólal, mint gyanúst tekinti. Ha ettől mindenhol kell félni, mivel inkább kell ilyesmitől tartani mengnálunk. Keleti természetünk úgyis hajlandó a túlzásokra, így politikában képzelődésünk csak félisteneket vagy árulókat lát; teljes paradicsomi boldogságot, egyrészről és a haza vesztét a másikról; egy szóval vagy tömjénezünk, vagy átkozódunk. Adjuk ehez hozzá, hogy a múlt tapasztalása maga a „kormány“ szó ellen egy bizonyos, majdnem akaratlan borzalmat és előítéletet teremtett , mint valami természeténél fogva kártékony állat ellen. Nemzeti kormányunk van, nincs kinek még esze ágában is lehetne tagjainak hazafiságát kétségbe vonni, és mégis szemünk előtt látszik káprázni azon fekete folt, melyet bélyegként a múlt kormányokon látni szoktunk. Mily hatása lehet ily körülmények közt egy subvenczionált lapnak ? Csakis az, mi egy rész birü bélyegnek, mely a jó áruczikket is gyanússá teszi. Alig panaszkodhatunk, hogyha az ellenfél bőven kizsákmányolta a könnyű aknát, és ha néha érvek hiányában mindenre, mi a kormány mellett szólt, kényelmesen a félhivatalosság bélyegét reá sütötte, és az által hatását rontani igyekezett. Gyenge vigasztalás az, hogy azáltal a közönség sem igen nyert, de még a sajtó sem. Szombat, január 22. 1870. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, jan. 21. A költségvetés részletes megállapítása csak lassan halad. És e lassiságot nem az egyes tételek szorgos átvizsgálása, hanem intermezzok okozzák, amelyek egyes apró kérdésekből eredve, gyakran a legszenvedélyesebb vitákká fejlődnek a ház pártjai közt. Ez ma is két ízben történt meg. Az első esetet Irányi Dániel idézte elő az ő felsége személye körüli miniszterhez intézett kérdésével, hogy e minisztérium osztogat-e születéstől függő kitüntetéseket, vagy nem? E kérdést az elnök interpellácziónak jelentette ki, amelynek nem e helyen, hanem az interpellácziók rendes útján kellene a ház elé terjesztetnie. Ebből aztán a legszenvedélyesebb feleselés keletkezett, amelyben a mindkét félről özönlő szónoklatok közt Csernátony úrnak is alkalma nyílt, Pulszky úr ellen érzett ősi rancunejének nem épen a legfinomabb módon kifejezést adni. Az ily házszabályos viták alatt nem egyszer önkénytelenül is arra a gondolatra jövünk, mintha a most már javított házszabályok is nem arra valók volnának, hogy a tanácskozásba rendet hozzanak, hanem hogy állandó anyagot képezzenek annak folytonos zavarására és megszakítására; ami annál is lehetőbb, mert épen a házszabályokhoz szabad mindenkinek és mindenkor szólani. De ezen a bajon a legjobb házszabály sem segít véglegesen; orvoslást e tekintetben csakis a parlamentáris tanácskozás modorának megszilárdulásában, és addig is csak a képviselők önmérsékletében és az elnök erélyében, s tapintatában kell keresnünk. A felebbi esetben nem csatlakozhatunk az elnök véleményéhez. Miután, ha az egyes kérdéseket, amelyek a budget tárgyalásának folyamában felmerülnek, az interpellácziók útjára utasítanák, csak kétszeres időveszteséget okoznánk, mert míg egyrészről nagy mértékben megnevezi a fenök a budget tárgyalását, másrészről egy röviden elintézhető kérdéssel később sokkal nagyobb mértékben vennék igénybe a ház idejét. De erre nincs is szükség, mert, mint például ma is, a miniszter a legtöbb esetben megadhatja, néhány szóval, a szükséges felvilágosítást. egy Volt már erre praecedens is, hogy t. i. szónok (Jókai) a miniszterhez (Lónyayhoz a bankügyben,) tárgyalás közben kérdést intézett. A miniszter felelt a kérdésre és Jókai ehez alkalmazkodva, folytatta beszédét, anélkül, hogy ez inczidens felett vita fejlődhetett volna ki. Volt egy második, hasonló természetű vita is, amelyet Tisza úr idézett elő azon kívánságával, hogy a ház Vukovicsnak a hivatalok systemizálására vonatkozó határozati javaslatát mindjárt most tűzze budget befejezése utánra közvetlenül a npirendre. Lónyay miniszter úr azt jegyezte — és véleményünk szerint helyesen— hogy itt csakugyan nincs helye a napirendek megállapításának, és a ház csatlakozott e nézethez, elhatározván, hogy e kérdés felett most nem határoz. Egyébiránt Tisza urat ez elvetett kívánságra tán ama hamis helyzet vitte, amelybe Lónyay miniszterrel szemben jutott. Tisza ugyanis éles roszalását fejezte ki a felett, hogy Lónyay miniszter úr a számvevőségek szervezésénél a hivatalnokok számát önhatalmúlag szaporította. Lónyay ennek ellenében hivatkozott azon országgyűlési felhatalmazásra, melynek alapján a pénzügyi igazgatást újjá szervezni jogában és kötelességében állt, és nagyon helyesen jelentette ki, hogy eljárása felett csak akkor állana bárkinek is jogában roszalását kifejezni, ha Oszággyűlés által megszabott korlátain az ártól meglépett volna. Ez pedig nem történt. A baloldal ugyan megkísérte Tiszát támogatni, de e dologban nem volt igaza. I. A képviselőház ülése. (Napirend: a költségvetés részletes tárgyalásának folytatása ; az ő felsége szemüye körüli és a pénzügyminisztérium költségvetése) Elnök: Somssich Pál,az ülés 10^4 órakor nyitja meg. Jegyzők: Széll Kálmán, Bujanovics Sándor, Majláth István. A kormány részéről jelen vannak : Festetics György gr., Lónyay Menyhért, Horvát Boldizsár, Gorove István, Bedekovics Kálmán miniszterek. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván hitelesíttetik. Jelentések, kérvények és interpellácziók. Elnök jelenti, hogy Bartha Lajos képviselő meghalt. Úgy hiszi, hogy a ház nézetével találkozik, ha a képviselők részvéte jegyzőkönyvileg is kifejeztetik. (Helyeslés.) Elnök bemutatja Liptó megye két feliratát a kassa-oderbergi vasút kiépítése, illetőleg Budavárosnak Fiumére vonatkozó kérvénye pártolása iránt. Szathmármegye feliratát a szamosvölgyi vasút tárgyában. Henter Géza átadja Oláhfalu mezőváros kérvényét, melyben a városi törvényszék megszüntetésével Udvarhelyszék egyik járásbíróságának székhelyét Oláhfaluba áttétetni kéri. — Királyi Pál egy magán kérvényt ad be. — A kérvényt bizottsághoz utasittatnak. Szöllő Géza előrebocsátva, hogy Pozsonytól Nádasig a Kis-Kárpáton keresztül át nem vezet, s így e vidék kereskedelme pang, a magas még öt pozsonymegyei képviselőtársa nevében a bazin-perneki hegyeken átvezető útvonal végleges kiépítése iránt folyamodik. Kéri a házat, hogy e folyamodványt előleges tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasítsa, és ennek jelentéstétele után a közlekedési minisztérium budgetjével együtt tárgyalás alá vegye. — A pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Wahrmann Mór a maga, Cséry L. és Wodiáner A. képviselőtársai nevében beadja a magyar korona területén létező műmalmok közgyűlésének kérvényét, melyben kérik , hogy az utak jobb karba helyezéséről kimerítő törvény gondoskodjék ( hogy a vasuti tariffák aránytalanságai kormányilag egyenlittessenek ki ; hogy az 1868 : XXVI. t. sz. VI. szakasza póttörvény által magyaráztatván meg, ez által a jövedelmi adó kivetése módjából a részvénytársulatokra háramló több rendű nyomasztó terheltetések, s azokkal együtt a szintoly méltánytalan acquivalen adó is megszüntettessék. (Helyeslés.) A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Gonda László beadja Csiky Sándor kérvényét 261 ezert és ötös kamatainak a kincstár ideiglenes nyugtái alapján leendő megtérítése tárgyában. Egyúttal a következő interpellácziót intézi a belügyminiszterhez : Interpelláczió az árvíz okoztakároknak hivatalos kimutatása iránt: „Van-e szándéka a belügyminiszternek a képviselőház elé terjeszteni a haza több vidékén csapásként jelentkező vízáradások által, úgyszintén a közlekedési utak megrongált állapota folytán az ipar-, kereskedelmi forgalom és gazdászatra nézve bekövetkezett károsodásokat feltüntető hivatalos, tehát megközelítőleg hiteles adatokat, melyeknek az országos rendőrség központján kétségtenül bejelentve, s az érdekelt szakminisztériumok hozzájárulásával egybeállítva kell lenniök ; — és ha igen, mikor teendi ezt ?“ Napirend. A ház ő felsége személye körüli minisztérium költségvetésének tárgyalására térvén, Ifj. Zichy József gr. előadó, a pénzügyi bizottság részéről jelenti, hogy az ő felsége személye körüli minisztérium 70-ki költségvetése a múlt évinél 7000 fttal kevesebbet irányoztatott elő; e megtakarítás onnan veszi eredetét, hogy a miniszter fizetése 16 ezerről 12 ezerre szállíttatott, az államtitkári állomás be nem töltetett, s azonkivül az orsz. levéltár segédhivatalainak igazgató állomása is megszüntettetett. A bizottság az előirányzott 71 ezer ftot megajánlandónak véli. Majláth István jegyző olvassa a költségvetést. Szükséglet I. Személyes járandóságok. Az első rovatban tiszti fizetésekre és lakpénzekre 38,440 ft irányoztatott elő. E rovat 2-ik tétele alatt előforduló miniszteri tanácsos fizetése 1870-re azon okból, mert az államtitkári állomás be nem töltésénél fogva ennek hatáskörébe tartozó teendőket is az említett miniszteri tanácsos végzi, 5600 ft helyett 6600 fttal van előirányozva. Ifj. Zichy József gr. előadó jelenti, hogy a pénzügyi bizottság az érintett körülményt nem tartja elegendőnek arra, hogy a miniszteri tanácsos rendes fizetése emeltessék föl, miből nagyobb nyugdíj igénye is eredne, s a többletet okozó 1000 ftot ugyan megadandónak, de a működési pótlékok rovatába sorozandónak véli. Klenszlimuu Imre elismerését fejezi ki az iránt, hogy a minisztérium költségvetését leszállította ; de úgy emlékezik, hogy a felség személye körüli minisztérium teendőit 1848-ban négy-öt egyén végezte, mig itt 18 van alkalmazva. Ezért a következő határozati javaslatot terjeszt a ház elé : Határozati javaslat. „Mondja ki a ház, hogy bár elismeréssel veszi azt, hogy az ő felsége körüli minisztérium költségeit már két ízben leszállitotta, mégis az 1848-ban ugyan e czimmel biró és hasonló teendőkkel megbízott magyar minisztérium bizonyságul szolgálván arra, hogy feladatát ezen minisztérium hivatalnokainak fele is elvégezheti, oda utasíttatik a minisztérium, hogy igyekezzék hivatalnokainak számát minél előbb felényire leszállítani. Nyáry Pál azon okból, mert a 1000 ftnyi többlet a miniszteri tanácsos képességét nem emeli, indítványozza, hogy a miniszteri tanácsos fizetésének fölemelése töröltessék. Ifj. Zichy József gr. előadó méltányosnak tartja, hogy a miniszteri tanácsos azért, mit munkakörén túl végez, külön díjaztassék, miután de jure az államtitkári teendőket teljesíteni nem köteles. Irányi Dániel elismeri, hogy a miniszter a 48-i törvények alapján osztogathat kitüntetéseket; de kijelenti azt is, hogy a magyar törvényhozás nem ismerhet el törvényesnek oly kitüntetést, mely a születésre való tekintettel történnék; ennélfogva, mielőtt határozati javaslatot adna be, azt kérdezi a felség személye körüli minisztertől: „váljon azon előterjesztések között, amelyeket ő felségének tesz, vannak-e olyanok, ahol születésre tekintet van, és ha a kamarások kinevezése nem az ő hatásköréhez tartozik is — van-e tudomása arról, hogy ennél a születésre még van tekintet?“ Elnök Irányit a házszabályok 121-ik §-ára figyelmezteti, mely szerint „a napirendre kitűzött tárgy feletti tanácskozás megkezdetvén, attól eltérve más tárgyról szólani a ház különös engedelme nélkül nem szabad.“ Ennek alapján kéri a képviselőt, hogy kérdését annak idején tegye meg. (Helyeslés jobbról; ellenzés balról.) Irányi Dániel nem interpellálni akart, s csak a tárgyalást véli könnyíthetni, ha nehézség esetén a minisztertől fölvilágosítást kér. Tisza Kálmán azon esetre, ha a miniszterektől fölvilágosítást kérni nem lehet, akkor az egész tárgyalást feleslegesnek tartja, s nem érti, hogy a miniszterek mért vannak a házban. Kéri a házat, hogy a diskussio ily megszorítását el ne fogadja. Madarász József az 1848: III. t. ez. 29. §ából azt olvassa ki, hogy a miniszterek az országgyűlés mindkét táblájának felvilágosítást adni tar A „REFORM“ TÁRCZÁJA. Népszerü rhetorika vagy Hogyan kell szónokolni nyilvános gyűlésekben. Isten mentsen, hogy a görögök ezen megújított modorának alkalmazását tanácsoljam, mely mellett beszélni lehet, a nélkül, hogy valamit mondjunk, s mely fölment minden meggyőző bizonyítás alól. Ha az ékesszólás nem áll az igazság szolgálatában, ha az nem a hévvel és egyszerűséggel szóló igazság maga, akkor a legszomoruabb mesterség. Jó lesz tanulmányozni a régiek rhetorikáját, de csak azért, hogy a sophisták ezen műveit napvilágra hozzuk, és hogy szakítsunk a közhelyekkel. Az angol parlamentben e reform megtörtént, túlvannak a deklamáczió korán, elértek a vitatkozás korába. Bár érkeznénk el nemsokára mi is szomszédunk érettségében és értenők meg végre, hogy a közügyügy, és nem tárgy banálos szavazatokra. Tanulmányozni kell az ország érdekeit önmagukban és részleteikhez, a tapasztalás és józan ész segítségével. Hagyjuk az ithos -t és a pathos-t a tanuló ifjúságnak. A régiek rhetorikája idejét múlta, mint physikájuk és astronomiájuk. Amire nekünk mai napság szükségünk van, az nem üres és csengő phrázisok, hanem tények, számok és érvek. A rögtönzésnek, melyet én ajánlok, semmi köze a szószátyárság ezen tudományához. Nem hogy fölmentene minden munka alól, inkább minden tárgyra hosszú és komoly előkészületet követel. A valónak kutatása, a gondolkozás, az olvasás lényeges föltételeit képezik; nem egyéb az, — más szóval, mint a képesség, szóval kifejteni, mire a tanulmány és a gondolkozás bennünket oktatott. „Az igazi rögtönzés“, írja Coquerel úr, két elválaszthatlan vonásban áll: „A szónok tudja, mit fog mondani, de nem tudja, hogyan fogja mondani.“ *) Kitűnő definiczió és azok egyikétől eredő, kik legjobban kilesték a rögtönzés titkait és segédforrásait. *) Observations pratiques sur la prédikation, par Athanase Coquerel, (le pére), Páris, 1860, p. 193. Igen jól irt könyv, és minden nyilvánosan fellépő szónoknak ajánlható. A rögtönzés ezen neme, mely inkább a tartalommal gondol, mint a formával, egyedül illő tisztességes emberhez. Ezt gyakorolják azon tanárok, hitszónokok, ügyvédek és képviselők, kik beszédöket csak az igazság szolgálatának szentelik. Ebben rejlik a különbség a szónok és a rhetor, a bölcsész és a sophista, a nép barátja és a tömeg udvarlója közt. Mihelyt e tiszta fényt megpillantottuk, megundorodunk azon theatralis szavalatoktól, melyek nem egyebek, mint az ékesszólás hazugságai ; csak azon átlátszó nyelvet szeretjük, mely elfeledteti velünk a szónokot, hogy csupán a gondolatot tüntesse fel előttünk, egész természetességében és szépségében. Az így felfogott rögtönzés első feltétele a készülés. Mihelyt megvan a tárgy, tanulmányozni kell azt magában és minden körülményeiben. Vegyünk egy példát. Ön ki akarja fejteni Turgota eszméit és közgazdászati reformjait. Ez népszerű tárgy, és időszerű is. Semmi sem sürgetőbb, mint hogy az országot neveljük az által, hogy a politikai gazdasággal megismertetjük. Ön mindenekelőtt elolvassa Turgot iratait, azután életrajzát, melyet titkára (Nemoursi) Dupont szerkesztett. Ezek a lőforrások; egy közönséges szónok beérhetné ezekkel. De az nem elég az igazság barátjának. Van egy vezérlő gondolat, egy philosophiai eszme, mely az uj tan szülője volt. E philosophiát megtalálja ön Turgot nehány lapjain, és főleg Condorcet által kiadott életrajzában. Ez az egész ? Nem, hozzá kell csatolni Quesnay olvasását is, ki az iskola alapítója. A ki nem olvasta azt az ismeretlen kis mesterművet, melynek czíme „A természeti jog“ Qusnaytöl, nem ismeri a forrást, melyből a folyó ered. Ellenben az alapelveket leírva, a szónok tökéletes ura tárgyának hatalmában tartja és erősen lévén meggyőződve ő maga, könnyen fogja átvinni meggyőződését hallgatóinak lelkébe. Hogy tovább is kell-e menni? ez a rendelkezésünkre levő időtől s azon egyéni hajlamtól függ, mellyel a kutatás iránt viseltetünk. De jó, magát korlátozni. Az olvasás nagy gyönyör, de, ha az ember annak nagyon sokáig enged, oly gyöngyör, mely ittasít és elaltat. Hány ember nem tölti életét ily iskolakerülő otthoni tanulással, felejtvén, hogy a tanulmány nem egyéb meddő, sőt veszélyes gyönyörnél, ha nem végződik tettben ? Kezdje tehát az olvasáson, de olvasson elfogulatlanul, anélkül, hogy eszébe jutna szónoklási szándéka. A körülmények és gondolatok csak maguktól sorakozzanak elméjében; beszéde készen és jó szerkezetű lesz, anélkül, hogy befolyt volna annak szerkezetébe. Ha ez állításom paradoxnak tetszik, tegyen maga kísérletet S azután, ha sokat olvasott, két vagy három napi pihenést ajánlok s mire újból hozzá fog tanulmányaihoz, — meg fog róla győződni, hogy gondolatainak átlátszósága csak nem önkénytelenül jött Ez furcsa tünemény, noha tudtommal senki sem jelezte még, de megmagyarázni nem nehéz. Néhány nap lemúltával, a felületes benyomások elmosódnak, s az emlékezetbe csak azon eszmék és tények vésődtek, melyek élénken illeték az olvasó figyelmét. A részletek szétfoszlottak, az erős vonások megmaradtak; ezek azok melyek beszédünk oszlopait képezik. Ezen előmunkálat, melyet én készülésnek, vagy még helyesebben konczepcziónak nevezek, a rómaiaknál invenczió; de, mint már emlitem is, ezalatt nem annyira magának a tárgynak tanulmányozását értették, mint azon érvek összegyűjtését, melyek egy per megnyerésére, vagy szavazatok meghódítására voltak irányozva. A rómaiak ékesszólása politikai vagy törvénykezési, mindig határozott czélra törekedett. — Ez hadigép volt a nemzetek kezében, kik keveset törődnek az igazsággal s az okossággal; ez a szenvedélyek fölkorbácsolásának mestersége volt, mely a kedélyek fölzaklatásával minden áron diadalmaskodni akart. A hadakozó pártoknak mindennemű fegyvert szolgáltatni kezébe, ez a rhetorika feladata; a dolgok saját képeni mibenléte ránézve közönbös. S igy ne is ütközzünk meg Cicero azon kérdésén, vajjon nem több roszat hozott-e az élőszó az emberiségre mint jót ? A régieknek, az ékesszólás kétélű kard. Nálunk, ellenkezőleg, azon ékesszólásnak, melylyel mi élünk gyülekezeteinkben, csak egy föladata van: a népet javítani és felvilágosítani. Kertészkés az, és nem tűr. Nem keresi sem a valószínűt, sem a hihetőt, szép elnevezések, melyek íögé a sophisma szeret rejtőzni; csak az igazságot keresi, csak azt védelmezi. Az igazság magából a tárgy lényegéből folyik; az igazság pedig maga a dolog, s csak egy mód van megismerni a tárgyakat, s ez a megfigyelés. A görögök és rómaiak keveset törődtek a kiindulással; csak a logikát tisztelik és a periódust; azt hiszik, hogy közhelyekkel és szónoki fogásokkal, az ügyes deklamátor mindent bebizonyíthat, vagy legalább valószínűvé tehet. Modern fölfogásunk szerint azonban, az igazság kiderítése az egyedüli czél; a rhetorika meghalt, a logika csak alázatos szolgálója a tudománynak; egész szerepe abból áll, a tapasztalás által megállapított tényekből híven kivonni a következtetéseket. A mi ékesszólásunk tehát nem oly drámai, mint volt a régieknél, hanem szabatos, mint tudományos rendszereink; az invenczió számára nincs hely. Ha ön tárgyát többl megfogalmazta, jó lesz azt több részre osztani, hogy rendet és világosságot hozzon belé. Ezt nevezék a rómaiak dispossezió-nak. Ki ne ismerné hires (hat) pontozataikat: exordium,narratio,divisio, confirmatio, resolutio és peroratio.*) Ez volt a védbeszéd, vagy politikai szózat rendes szabása, de az nem illett mindig egy-egy előadás egyszerű tárgyához. Bármi legyen értéke e többé-kevésbé mesterséges szabályoknak, a kezdő szónok jól fogja tenni ha nem sokat gondol velők. Oda nem szükséges retorika, kimutatni azt, hogy minden beszédnek van eleje, közepe és vége. Már az ösztön is súgja,hogy a szónok soha eléggé nem gerjesztheti föl maga iránt a hallgatóság jóakaró figyelmét; hogy szükséges tárgát gondosan exponálni, s hogy végül összefoglalván a mondottakat, meleg zárszóval fordul közönségéhez, hogy kifejtett gondolata egy csapással hassa át hallgatói lelkét. Exordium, exposiczió, peroráczió, ezek meghiszem minden szónoklatnak természetes elemei. Mindegyike e pontozatoknak megérdemel egy pereznyi reflexiót. Boileau azon tanácsa, hogy „le debut soit simple et n’ait rien d’affecté, (a szónoklat legyen egyszerű és ment minden szenvelgéstől) csak oly igaz az ékesszólásra, mint a költészetre nézve. A túlzott biztonsági érzetben és a pretensióban valami kimondhatlan jellege rejlik a szemtelenségnek, mely sérti a hallgatót. De azért maga a szerénység nem elég. A szónok kiválókép azon legyen, hogy közönségének hova hamarább bizalmát nyerje meg. Maga az előadott tárgy rendesen máris elégséges ajánlatnak, de ha valami különös körülmény folytán gyűlt egybe a hallgatóság, ha czélja jótékonyság (p. alapítvány), vagy társadalmi tüntetés, a szónok nem egykönnyen fogja kiszalaszti kezéből az ily kedvező hangulat értékesítését. Semmi sem nyeri meg inkább valamely gyülekezet tetszését, mint oly exordium, mellyel csak az ő kedvéért kezdi beszédét a szónok. A hallgatóságnak egyszerre a közreműködő szerepét juttatjuk; megkedveltetjük vele a beszédet és szónokot. Többször hallottam tanárokat és tribunusokat, kik beszédük tárgyává az édes maguk személyét *) Cicero de Invention«, c. XIV. tevék. Népgyülésben, az ily föllépés föltétlen tetszést arat. Azt hiszem, csinján kell bánni azon eszközzel, melylyel Cicero annyira visszaélt. Meghajolni a hallgatóság előtt, kijelenteni, hogy a nép minden, a szónok semmi, nem egyéb udvarlásnál; elősorolni a tett szolgálatokat, fitogtatni odaadását: hiúság; beszélni fáradozásairól és roncsolt egészségéről, csak más módja az odaadás fitogtatásának. Meg kell maradni a függetlenség és szerénység határai közt. Ezzel, beismerem, nem teszünk szert egy melodrámai hősökhöz szoktatott sokaság ellenére, de így tarthatja meg az ember sokára a közönség bizalmát és tiszteletét. Ami az exposícziót vagy a beszéd derekát illeti, szerintem nincs más szabály, mint a dolgokat és eszméket meghagyni azon sorban, melyben bennünk megfogamzottak. Ez a legegyszerűbb és a legtisztább berendezés; azonfelül két jelentékeny előnye van, egyik a szónokra, másik a gyülekezetre nézve. Az első az, hogy nem zavarja az emlékezetet, mint azt okvetlenül megzavarja ugyanegy tárgy kétszer osztályozása; a második, hogy lépésenkint vezeti a közönséget, mégpedig ugyanazon uton, melyet mi végig jártunk, jó mód arra, hogy együtt érjünk ugyanazon czélhoz. Az egyetlen tanács, melyet adok az, hogy ne szaporítsa a fölosztásokat, de annál erősebben emelje ki. A sokszor is ismételt felosztásoknak nemcsak az a hibájuk, hogy a tárgyat szétmorzsolják, hanem az is, hogy fárasztják a hallgatót. Kényszerítjük vele a gyülekezetet, hogy majdnem annyit foglalkozzék a formával, mint a tartalommal; a keret miatt elfelejti a képet. Másrészt jó egy franczia közönséggel kíméletesen bánni, midőn figyelmét nem feszíti meg a drámai érdek vagy a politikai szenvedély. Ne féljen tehát a hitszónokokat utánozni, ossza föl beszédét bizonyos számú pontokra, melyeket előre elsorol. Az első pont után álljon meg és mondja, hogy most áttér a másodikra. — Vegyen egy kis lélekzetet a bevezetés után; tartson szünetet, mielőtt belefog a peroráczióba; szóval, ha szabad így kifejeznem, eressze le koronkint a vitorlát, engedjen a hallgatónak egy kis pihenőt. Ez nem gyermekes figyelmeztetés, bízzék e pontban a tapasztalásba. Elmámorosodva eszméitől, a szónok inkább repül, mintsem szalad, de a közönség, kinek még az utat is föl kell ismernie, nem megy ily gyorsasággal, és ha az ember nem vigyáz, elfárad és feleúton ott marad.