Reform, 1870. január (2. évfolyam, 18-47. szám)
1870-01-13 / 29. szám
29. szám. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön SO kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 kr. REFORM Egész évre Fél évre Előfizetési föltételek: ;, Vidékre postán vagy helyben házhoz hordta 18 frt — kr, 9 , — , Negyed évre Egy hóra : 4 frt 50 ki 1 . 50 . I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, fönt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadaatnak el. Kiadó-hivatal: Kétsas utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. jpLŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK „REFORM A deczemberi számok 1 ftért megrendelhetők. Az előfizetési összegek a , ,Reform“ kiadó hivatalához (kétsas-utcza 14. sz.) intézendők. Helyben Ráth Mór könyvkereskedésében is lehet előfizetni. 44 -ra. Egész évre • • 18 ft -Fél évre • • 9 „Negyedévre . • • 4 , 50 Egy hónapra • t 1 , 50 Csütörtök, január 13. ISW. Pest, jan. 12-én. Azon, Darwin által feltalált,vagyis inkább legelőször adatokkal bebizonyított természeti törvény,mely szerint minden élő organismus, kénytelen lévén magát az adott viszonyokhoz alkalmazni, lassanként e viszonyokhoz képest átváltozik, nemcsak az anyagi, hanem a politikai és nemzeti életre nézve is áll. Szép azon sokszor kimondott elv, hogy minden nemzetnek az a kormánya, amelyet megérdemel, és hogy tehát minden nemzet saját sorsának ura, de bár az emberi egyén s az emberi társaságok néha egy nagy erőfeszítéssel az adott viszonyokon keresztül törhetnek, vagy kitartás által azokat lassankint átváltoztathatják, mégis az ily erőltetett és természet elleni viszonyok nyomai mindig megmaradnak, és ha huzamos ideig tartottak ily viszonyok, azok, mind az egyén, mind a nemzet természetét is, tetemesen átidomítják. Tekintsünk csak példa gyanánt önmagunkra. Hivatkozunk azokra köztünk, kik emlékezhetnek az 1848 előtti Magyarországra, és kérdezzük, nem látnak-e anyagi, szellemi, és minden más tekintetben egy óriás különbséget; nem rémlik-e előttük, mintha a két kor nem huszonkét év, hanem egy század által lenne egymástól elválasztva. Eszmejárás, hajlamok, törekvések, szokások egészen átváltoztak, és ha kutatjuk okait és történetét ezen változásnak, nem találunk-e mindenütt a múlt viszonyok nyomaira? Megváltozott volna-e oly rögtön azon morepatria való gazdálkodás, mely egykor átalános volt, ha az adók és más mostoha viszonyok nem kényszerítettek volna előrelátásra és szorgalomra ? Eltűntek volna-e oly hamar mindazon középkori társadalmi és politikai nézetek, ha a közös elnyomatás nem fűzte volna össze a nemzet minden rétegeit, és a hosszú alkotmányszünetelés nem szakította volna félbe a múlttal való összeköttetését? Nem látjuk a sok történt változásokban hatását azon nagyobb nemzetközi érintkezésnek, mely a könnyebb közlekedési eszközök megnyitása folytán bekövetkezett, és mely azon elszigeteltséget, mely egykor félreértett büszkeség tárgya volt, és az ismert „extra Hungáriám non est vita “-ban kifejezést talált, — megszüntette ? szük, Ha mindezeket elősoroljuk, azért teszmert gyakran nyomára akadunk oly változásnak, melynek hordereje e perczben, midőn egész belszervezetünket átváltoztatni készülünk, kiszámithatlan befolyást gyakorolhat minden institucziónkra és egész alkotmányunk kifejlődésére. — Az egyszerűség volt az 1848 előtti Magyarország instituczióinak egyik sajátsága. Valan, de erőteljesen nőttek fel, sok gond és ápolás nélkül. Volt körülöttük akármennyi gaz is, de erőteljes lévén a növény nedve, a gaz daczára gyarapodott. Szánakozva, kaczagva, vagy talán épen elborzadva nézték a szomszédok, kiknek minden lépése ki volt mérve, a vad, elmaradott nemzetet, melynek rész, vagy épen semmi szabályai sem voltak, és mely mégis valamikép csak elvégezte saját ügyeit. Ha most bármelyik törvényjavaslaton áttekintenek, mely az újjáalakulás óta előkerült, és mindazon száz meg száz czikket látják, melyek azt képezik, még a legalaposabb német tudor azok egyszerűségén sem fog panaszkodhatni Minden lehető esetet paragraphusok által szabályoznak, semmit sem bízván az életre, mely utoljára keresztül tör a paragraphusokon, ha azok által el nem nyomatik. Az első bíróságok rendezéséről szóló törvényjavaslat, melynek vázlatát tegnapi és tegnapelőtti számunkban közöltük is, némileg ezen, a nemzet szellemében történt változásnak nyomait mutatja. Ott van legelőbb is az első folyamodás a királyi törvényszékek collegiális szervezése. Mint értesülünk, magának az igazságügyi miniszternek eredeti terve az volt, hogy a törvényszékek egyes bíróságok legyenek, és csak sajnálhatjuk, hogy ebbeli nézeteit keresztül nem vihette. Már azon felebbezési mániát tekintve, mely nálunk létezik, valódi fényűzésnek látszik egy collegiális első fokú bíróság; de eltekintve ettől, mi a felelősség elvét mindenütt az egyes bíróságok által sokkal jobban látjuk megóva, mint a collegiális rendszer által, és a felelősség, ellenőrizve a nyilvánosság és szóbeli eljárás által, nevelendő a jó bírákat. Egy másik nyomát a divatozó szellemnek a járásbeli egyes bíróságok felállításában találjuk, melyek a békebírák és a királyi törvényszékek közt foglalnak állást. Véleményünk, hogy a békebírák hatásköre kiterjesztethetnék annyira, hogy a járásbeli bírák nélkülözhetőkké váljanak. Senki sincs inkább áthatva a mostani törvényhozási rendszer rendetlenségétől, mint mi, csak óvni kívánunk, nehogy az ellenkező túlzásba essünk, mert a nagyon is tökéletes formák által a szellemet könnyen elfojthatnók. A maurizipális enquete munkálataiból. (A »Reform« közleménye.) A községi és megyei autonómia tárgyában a belügyminiszter által összehívott enquete tanácskozmányai és határozatai periodikus közzétételét megszüntetvén, részünkről diskreczionális kötelességnek tartottuk, azon bő adatokat, melyeket az enquete működéséről időközben saját tudósítóinktól nyertünk, mindaddig nem közölni, míg a véglegesen formulázott elaboratum legalább illetékes helyére: a minisztertanács elé nem kerül. De minthogy ma a „Napló“ az enquete megállapodásainak néhány, bár nem épen momentuosus vonását nyilvánosságra hozza, mi is föloldozva látjuk magunkat a diskreczió kötelessége alól, s inkább az olvasók iránti tartozásunkat teljesítjük az egész munkálat alapelveinek közlésével. A község autonómiáját, melyről legelőbb tanácskozott az enquete, azzal vélte a többség legpraegnánsabban kifejezni, hogy a községi elüljárót ne a szolgabiró kandidácziója folytán, hanem egészen önállóan választhassák a jogosultak. A megyét illetőleg: A főispánok hatáskörében az enquete meghagyta a tisztviselők kandidácziójának jogát, valamint azon jogot is, hogy a megürült állásokat a bizottmány legközelebbi rendes üléséig betölthesse a főispán , de kivétel tétetett az első alispánságra nézve, melynek megürülése esetében a főispán nem helyettesithet, hanem rögtön összehívja a bizottmányt, mely a megürült állást maga tölti be. A tisztviselő kar és a megyei bizottmány megnyitása hat évre történik. A megyei bizottmány összeállítása kétféle alapon történik: fele részben a választás, fele részben az adófizetés alapján. A választásra nézve a qualifikáczió egyenlő az országgyűlési választásokra elfogadott vagy elfogadandó censussal, csak azon különbséggel, hogy az activ és a passiv választó qualifikáczió a megyei választásokra nézve ugyanaz. A bizottmány másik fele a megye legtöbb adót fizető tagjaiból áll. Azt, hogy ezáltal az arisztokráczia aránytalan túlsúlyt nyerjen a bizottmányokban, a bizottmányi tagok számának oly meghatározásával véli az enquéte megelőzni, mely a legtöbb adófizetők közé a középosztály nagy kontingensét juttatja be. E számarány olyan, hogy minden megyében 1000 lélekre egy választott és egy adószerinti képviselő essék, azon megszorítással, hogy a bizottmány a legkisebb megyékben 200-nál kevesebb, a legnagyobbakban 800-nál több tagból ne állhasson. A bizottmány évenként négy ülést tart, időközben a tisztviselők az ügyeket nem kollegialiter, hanem a bizottmány iránti egyenkinti személyes felelősség mellett intézvén. A megye és a kormány közti viszonyra nézve az enquéte a bizottmányoknak meghagyja a jogot, hogy valamely kormányi rendelet ellen egyszer repraesentálhassanak s annak végrehajtását a válasz visszaérkezéséig fölfüggeszthessék. A rendelet imétlése esetében a végrehajtásnak meg kell történnie, a bizottmánynak joga lévén, a végrehajtás után az országgyűlésnél panaszt emelni. Ha egy bizottmány ily másodszori fölszólitásra is vonakodik a végrehajtást elrendelni, a főispán a megtagadás mellett szavazókat följegyzi, kik a miriasztásból a közügyre háramló kár fejében 500 frtíg terjedhető birsággal sújthatók. A végrehajtást ilyenkor a kiküldött királyi biztos teljesíti, ki a rendelet foganatosítása után azonnal visszahívandó. Megjegyezzük, hogy az enquéte ezen megállapodásait csak tárgyilagosan akarván közölni, megjegyzéseink és alapos kifogásaink megtételét föntartjuk azon időre, mikor a munkálat szó szerint a nyilvánosság előtt lesz. Az osztrák minisztérium pártjainak emlékiratai. Pest, jan. 12. „Legfelsőbb felhatalmazás folytán,“ közli ma a hivatalos „Wiener Zeitung“ azon két emlékiratot, melyet az osztrák minisztérium két pártja a kormányt kettéválasztó alkotmánykérdésekről a császár elé terjesztett. A történelmi nevezetességű okmányokat, melyeket az esti posta késő óráiban kaptunk csak, lényegükben e sorok végén találja az olvasó. Minket nem csak az idő rövidsége, hanem az eset különössége, sőt járatlansága is tartóztat attól, hogy a két memorandumról tüzetesen szóljunk, mert valóban nehéz eldönteni, mi jellemzőbb és következményekkel terhesebb : maguk az okmányok-e, vagy az, hogy így és a helyzet ily bonyodalmai közt nyilvánosságra bocsáttatnak ? Alig lehetséges csak végig gondolni ez eljárás horderején, mely egy tényleg kormányzó parlamentáris minisztérium vitáját mind elvi, mind személyes oldalaival [mert a két irat egyike elég csípős polémia] nem valamely zárt parlamenti bizottság, nem is maga a parlament, hanem egyenesen az egész közönség elé hozza. Ki számítja ki, vájjon a többség emlékiratából nagyobb bátorítást merítend-e az alkotmánypárt, mint a kisebbségi memorandumból az ellenzék? És ki tudja eldönteni, vájjon a deczemberi charta híveit fogja-e jobban felzúdítani Taafe, Potocky és Berger emlékirata, vagy Giskra és társai-e az amúgy is felizgatott nemzeti ellenzéket? És hogy az átalános és elkerülhetlen izgalomnak, mely a parlament feje felett fog a journalistikában, mintegy „ enquete “-t tartani a törvényhozásnak dolgai felett, milyen lehet következménye? Oly kérdések ezek, melyekre a pillanat nem adhat választ, de bizonyos az, hogy a Parlamentarismus történetében példátlan jelenségnek vagyunk tanúi. A miniszterium többségének memoranduma. A császár decz. 10-iki meghagyása folytán a kormány többsége előterjeszti memorandumát, mely azon kezdi, hogy a kormány „álláspontját azon időtől kezdve, melyben a korona tanácsába hivatott, soha sem hagyta el, és most is azon meggyőződésben van, hogy a monarchia nehéz helyzetében nem maradt egyéb fenn, mint a problematikus, és veszélyes projektumok mellőzésével, a legalább viszonylag leghelyesebb után türelemmel, és azon kitartással haladni, melynek hiánya annyira alkalmas az államkormányzat ellen bizalmatlanságot kelteni, és azt gyarapítani.“ Ezen fölfogás mellett a többség a helyzet nehézségeinél fogva ugyan nem vállalhat kezességet a sikerért, de azt is kimondja, hogy az ellenkező út követése mellett kedvezőbb sikert feltenni feltétlenül nem lehet és így folytatja: „A komány a fenálló alkotmányt azon kompromissumok eredményének tekinti, melyek a federalistikus felfogással köttettek. Ha az 1867-iki alkotmánynak hiányai vannak, azok nem az országok autonómiájának szűk határaiban keresendők. És bizonyos az, hogy az 1867-iki alkotmányban megállapított autonómia a birodalom erejét oly követelések rovására csökkentené, melyek sem a positiv jogban, sem a reális viszonyokban nem találnak alapot, és melyek tehát csak a birodalom érdekével ellenkező tendencziákból eredhetnek.“ „így nem lehetett a kormányra nézve kétséges, miképen feleljen azon kérdésre, vájjon felhagyjon e az alkotmány melletti küzdelemmel, vagy pedig határozottsággal és meggondoltsággal folytassa?“ Bizonyos, hogy az ellenállás rövid idő alatt nem lesz megtörhető, és egyátalán csak úgy, ha ellenében a kormány akciójának legteljesebb egyetértése léphet ki síkra.“ Áttérve az alkotmány változtatására, mindenekelőtt a választási modul reformjáról nyilatkozik a kormány. Ezen reformot elfogadja a kormány, mert a törvényes téren áll, de még e kérdésben is a legnagyobb óvatosságot hitte kötelességének. A kormány csak akkor hozhat végleges határozatot, ha a birodalmi gyűlés tagjaival meghányta a kérdést. Egyenesen visszautasítja a kormány a kezdeményezést a galicziai és a cseh opposíczió érdekében. Az utóbbiról így szól: „Határozottan, s állandólag ellenállnak alulirattok, mindazon törekvéseknek, melyek a királyságok és tartományok államjogi állásának megváltoztatását czélozzák. “ „Galicziára vonatkozólag oly politikát kellene követni, mely ezen koronatartomány önállóságának fentartásában szabad és ez okból hatalmasabb segédkezet keresne, a birodalom államügyeiben előforduló nehézségek legyőzésére.“ „Ily politikának azonban meg kellene azon következmény gondolatával barátkozni, miszerint Oroszország provokácziója által Galicziának Ausztriával való összeköttetése toábbra komolyan veszélyeztetve lenne.“ „Alig lenne azonban várható, hogy még a legtágabb engedmények, név szerint, ha Galiczia számára ilyenek egyoldalúlag ki is mondatnának, csak távolról megnyugtatnák a politikai pártokat.“ „Sőt ellenkezőleg ezen engedmények más tartományokban csak megerősítenék az ellenállást, mivel a kormány nem kerülhetné ki ama vádat, hogy a különböző tartományoknak az alkotmányos jogok különböző mértékével mér.“ „Annélkül, hogy Galicziában a közigazgatási rendnek egyéni viszonyokon gyökerező követelményeit tagadni akarnák, mégis azon hitben vannak alulírottak, hogy Galicziával szemközt szilárd és tagadó politikát kellene követni, már annál is inkább, mivel ezen ország helyzete azon veszély, melyben a többi nemzetiségek a kizárólagos lengyel követelésekkel szemben forognak, azon veszély melybe Galicziának okvetlen rohannia kellene, ha a birodalom erejét és akaratát azt kifelé megvédeni, hosszasabb próbára tenni akarná, hatalmasan szólnak e politika mellett.“ Áttérve a cseh kérdésre, így nyilatkozik a minisztérium többsége: „Az űrt az alkotmány és az u. n. deklaratió között, melytől az ellenzék mai napig csak egy lépésnyire sem tért el, kezdettől fogva betölthetlennek tekintethettük. “ „Az, ami magában a kormány körében amaz űr betöltését czélzólag szóba hozatott, erre nézve semmi kézzelfogható eszközt nem nyújtott, — mindaz, ami ezen kívül e czélból sajtóban és személyes közvetítési kísérletek folytán történt, mindenkor csak a legszánandóbb kudarczra vezetett, de a kormánynak az oly ellenállás legyőzésére nélkülözhetlen erejét is mindenkor lényegesen meggyengítette, az ellenállást azonban haszontalanul erősítette. Oly állása ez a dolgoknak, mely a mostani kormány tevékenységének kezdetéig visszavezethető, s mely lehetlenné tette megkísérleni, minő eredményt létesíthet egy, magában egységes államkormánynak szilárd és nyugodt kitartása az alkotmányos alapon.“ „Mindamellett is senki nem tartotta az ellenfél programmját elfogadhatónak, és oly kevéssé nyújtottak ezek kezet a kiegyezésre, és azok is, kik az ügyet felkarolni kötelességüknek ismerték, oly programmal állottak elő, mely szintén csak saját körükben tekintethetett kivihetőnek, de sokkal A „REFORM TARCZAJA. Három ezer tengeri mértföld. Keleti utazás Kecskeméthy Auréltól. VI. Konstantinápoly. A mecsetek. Atmeidan diszgulái. Stambul és kutyái. A szeraszkir tornya. Utczai és kávéházi jelenetek. A török építészet legnagyobb emlékei, mecsetek és paloták. Ezek a zultánoké és főúri zsarnokoké; azokat azultáni és főúri zsarnokok építik a népnek. Itt talál békét az örökös harczok közt, megnyugvást az erőszakos igazságtalanságban, és reményt egy örömteljes életre, a nyomorult földi lét után. A török mélyen vallásos nép, s vallásának egyik fő alapja, hogy a halál nem félelmes, hanem kívánatos, az nem a kínok, hanem a gyönyörök világának kapuját nyitja meg. Előre kell bocsátani, hogy a törökben nem lévén építészi érzék, és leleményesség, minő a görögök és arabok kitűnő tulajdona volt, mecseteik is utánzások, és pedig jóformán az Aja Zofia utánzásai. Van azonban mindeniknek valami sajátsága; vagy, ha egyéb nem, valami históriai vagy személyes érdek tapad hozzá; s nincs köztük egy is, mely ha Pesten állna, el ne homályosítaná a magyar főváros minden egyéb épületeit. Mi csak a Szolimanét, Ahmedét, Mahmudét és Zultaniét néztük meg, s ezekről röviden meg kell emlékeznem. A nagy hódító Szolimán mecsetje a török uralom fénykorában épült, s méltó emléke fényes és gőgös zultáni építőjének. Főkupolája oly átmérőjű mint az Aja Sofiáé, de még husz lábbal magasabb. Azonkívül nagyobb érdeme, hogy szylje nagyban s részleteiben inkább a tiszta szaraczénmórhoz közlekedik; mig az Aja Zofiában a görög ízlés hanyatlott állapota észlelhető. A Szolimané csúcsivei a velenczei dogé palotára emlékeztetnek; mik korántsem utánzásai a góth stylnek, hanem — mint Cairónak a góthoknál sokkal régibb épületeiből látható — ellenkezőleg a góth építészet a mór építészetből fejlődött ki, annak leánya. Minden mecsetnek ékességét képezi előudvara, többnyire, három oldalról, szép oszlopokon nyugvó csarnokkal, közepén az udvarnak lombos platánok és cziprusok között, miknek árnyában boldog semmit-tevésben méláznak a tétlen törökök, szép ereszes fedelü fehér márványkút, hol a hivő kezét, arczát megmossa, mielőtt Isten házába lép, a mig e másik ugyanazon vízből jó ízűt iszik. Az udvar és mecset között kecsesen emelkedik föl egy vagy több hófehér márvány, vagy meszelt minaret, azaz karcsú torony, melynek két három párkányzata van, mikhez a toronyon belül van a feltárás, és a honnan a muedzin az imádság óráit jelzi. A Szolimáné első udvarában áll a kút, második előudvarában, melynek rendszerint bősz tan (kert) a neve, láthatók kupolái ama mauzóleumoknak, (törökül: túrba) mikalatt alapítója, a félelmes Szolimán, és családtagjai nyugszanak. Én bementem, ajtaja alatt csendes imába merülve ült négy imán: a teremben valami katafalk-forma alkotmány állt, drága indiai shawllal, mint a múmiáknál szokás, begöngyölgetve, ebben van márvány koporsója, feje fölött egy igen nagy fej, rajta gyémánttól tündöklő forgóval, és fehér tollal. Itt fekszik ő, hazánk egyik sírásója. — Mind ezen, mind a többi mauzóleumok nagyon elütnek a mi sírgödreink és kriptáink jellemétől. Nincs itt büzhödt szag, sem rémes sötétség. E hallotti szobák csak kivételesen homályosak; többnyire világosak, fehér márvány falakkal vagy padolattal; némelyikök oly derült, hogy csak bútor kell bele, s kész a kellemes falon. Ez is összefügg a halálról való derült fogalommal, mely a mohamedán vallás alkatrésze. Az igaz, hogy kevésbé kellemes vagy épen vig érzelmeket kelt el. Murad turbája, hol III. Mohamednek fia és tizenhét testvére fekszenek egymás mellett, kiket ez utóbbi öletett meg. Maga is ott nyugszik, Allah nyugosztalja. Az Ahmed mecsetjén, mely Konstantinápolyban a legnagyobb, legfeltünőbb négy óriási oszlop, 36 rös kevülete mindeniknek, a miért is megbámultathatnak, de azon hatásukat elvesztik, melyet az oszlop épen azáltal gyakorol, hogy aránylag kecses alakjával egyesíti az erőt, s lehetővé teszi, hogy kolossalis építmény tetszetős, könnyed alakkal bírjon. Továbbá annyi ablaka van a főfalakban, hogy a kupolában levő ablakoknak semmi czéljuk, mely csak úgy volna, ha a homályos templom egyedül onnan fölülről kapná a világosságot, mi hatásosabb is volna. A Achmedie minaretjei messziről láthatók a Márványtengenél, Sztambul túlsó oldaláról; van pedig kivételkép hat minaretje, tehát kettővel több, mint az Aja-Sofiának, míg előudvara a hajdani hyppodrom helyén, annak romjai fölött fekszik. Itt az Atmeidan (ló-tér) közepén áll a hires gránit obeliszk, mely — mint valamennyi obeliszk — Egyptomból került előbb Athénbe, onnan nagy Theodosius császár hozta, és állitá ide 390-dik, évben Kr. u. ugyanazon talapzatra, melyen ma is áll. Oldalán hyeroglifák jelzik sok ezeréves korát. — Itt áll közel a hires csavar-oszlop vagy kigyó-oszlop zöld érczből, melyet Delphiben, Apollo templomában, emeltek a görögök, a keleti Médok fölötti győzelmük emlékére; most itt áll, a keleti törökök győzelmének emlékéül a görögök fölött. — Még egy harmadik obeliszk, egykori bronz takarója lehullván, ma romladozik. Mindenütt nagy romhalmozok, amerre az ember lép. Mennyi nemes épület, szobrok, s nagyszerű oszlopok lehetnek itt Stambulban újabb romok által eltemetve képzelhetni, ha elgondoljuk, hogy például az Aja-Sofia márvány földszinte két öllel mélyebben fekszik bejárásánál ; — előudvarán kívül pedig tömérdek oszlop művészileg faragott capitoljai állnak ki 2— 3 lábnyira a földből, asztalul szolgálva az ott üzérkedő szatócsoknak, s gyümölcs-árusoknak. Még láttuk a Mahomed és a Zultánné mecseteit, (Zultanne), de valójában nem bibám leírni ; semmi különösen jellemző tulajdonaik nem maradtak emlékemnek annyi uj képpel telt lapjain. — Csak azt tudom, hogy mindannyi szép, s látásukba nem fárad bele sem a szem, sem a lélek ; hogy e mecsetek, oszlop-csarnokaik, gyönyörű kutsjaik, s ábrándozó heverésre kihívó platánjaik és ciprusaik árnyai kedélyünket minden hadzsis nélkül is valami tulvilági mámorba andalítják, mely reál philosophiánkkal, s 19-ik századi európai positívismusunkkal ellentétben áll, melynek hatása alatt, az ember tulajdonkép gondolkozni megszűnik, azon ázsiai szórakozott félálomnak engedi át masgát, melybe e csodaváros sceneriájával, égaljával, s különösségeivel észrevétlenül beringatja. Kivéve az Acmediet, a többi mecsetet mind egy napon, kutyafuttában láttuk ; azaz hogy némelyünk lóháton vágtatva, mások azultáni equipageokon, melyek elegáns és nagy terjedelmű hintók, mindenikbe négy kipihent jó ló fogva ; a nyergesen párisilag finom arnaut, vagy festői öltözetű jockey, a bakon hasonlóan öltözött kocsis. Mind a kettő botozni való barbár, kiknek minden lóigazgatási művészetök abból állt, hogy folyvást verték rövid ostoraikkal, a hegyről, hegy le, amúgy is túlságosan vágtató nemes állatokat, mig a vértől tajtékzott szájuk. — Ezenkívül az első lovak oly hosszú istrángra vannak fogva, hogy minduntalan átrágott rajtuk egyik vagy másik ; s hogy a benülők csakugyan veszedelemben voltak, tettleg kisült, mert egy ízben a tophanei kertek fölötti utón vágtatva, az egyik kocsit elragadták a lovak, átugrottak a három láb magas korláton, s annak bezúzott karfájához úgy odavágták, hogy kerekei összetörtek. Mint rendesen szokott történni — legbátrabbak ültek benne, így tétetnek épen a tönkre Zultán ő felségének lovai, mint egyéb jószága. Ellenben a keletien felkantározott szafrangozott paripák igen kedves, okos állatok, okosabbak a lovagnál, mit magam tapasztaltam ; meredek lejtőkön le, síkos kövezeten oly biztosan lépnek, sőt futnak, mint a zergék, néha oly meredeken, hogy azt hinnéd, lehetetlen át nem röpülni fejükön, képzelem is, hogy ilyenkor úgy ülhettem rajtok, mint egy leszögezett gombócz. Utunk a Szeraszkiréhez vitt, szeraszkir — hadügyminiszteri palota magas kő fallal kerített, nagy térségen fekvő, ízléstelen modorú épületóriás; mellette szabadon áll a hatalmas szeraszkir-torony. — Az itt felállított katonaság tisztelegve fogadta a felséget, mig a zenekar Haydn hymnusát kegyetlenül csárdásozta. A fölség nyomában fölmenénk a magas toronyba, s az annak tetején levő erkélyablakokból vagy félóráig gyönyörködtünk a madártávlatban alattunk elterülő mesés város és vidék nagyszerű panorámájában, minőnek mása nincs a világon. A hanyatló nap végsugarai förödtek a Bosponis megaranyozott habjaiban, és a tengerből kiszökő Prínkopo szigetek sziklaormai már-már egyedül fogták föl elhaló fényét, midőn leszálltunk, — s Stambul ronda utczáinak tömkelegén keresztül, visszasiettünk* a Galata hídja felé. Aki itt látni akarja az igazi török várost, az menjen gyalog. Ez ugyan nagy mesterség, mert amit európai értelemben utczának neveznek, az itt nem létezik. Az egy-két emeletes alacsony, keskeny faházak, melyeknek ablakai, kivált a hol a háram van, sűrű farostélylyal vannak masquirozva, sok háznak ablaktáblái betéve, mintha lakatlanul üresen állnának, — a házak nem sorban, hanem öszevisza állnak, ahol épen esetleg régi falak és romok közt tér volt, oda épitvék; egy ideig azt hiszed utczában jársz, egyszerre csak azon veszed magad észre, hogy egy rozzant torony vagy elhagyott házak düledéke, és jobbra balra idilli csendben nyugvó sűrű fekete pecséta zárja el utadat; s ha visszafordulsz, nem találod meg az utat, mélyen jöttél; ekkor aztán botorkálhatsz ítélet napjáig; vezető nélkül csak véletlenül vergődik ki az ember olyan pontra, honnan némileg tájékozhatja magát. És ezen úgynevezett utczákban, legjobb esetben, bokáig ér a szemét, piszok, és rondaság; egyegy szárazabb magaslatát az útnak gazdátlan kutyák foglalják el; miket miután ők nem térnek ki, gondosan kikéül a gyalog, de lovas is; sőt, ha a lovas szórakozott, vagy a néptolongásban nem veszi észre őket, kikerüli a ló önszántából is, mert erre begyakorolt. E kíméletet úgy megszokták e kutyák, hogy oly nyugodtan hevernek s alusznak uton-útfélen, járdán, utcza közepén, boltajtóban, mintha körülöttük senki sem mozogna. — Hol veszi magát e töméntelen sok kutya, mely nemcsak a török városban, hanem Perán és Galatán is állandó ostrom alatt tartja kiváltképen a legrondább utczákat ? E kutyák hazája itt van. Itt születnek az utczán, itt nőnek fel és laknak a szabad ég alatt; táplálásukról nem gondoskodik senki, azaz mindenki gondoskodik az által, hogy a bolt, műhely, konyha minden hulladékait egyszerűen az utczára dobja, és ami ebben még táplálni képes anyag található, azt ők elfogyasztják, így tulajdonkép ők Konstantinápoly tisztasági rendőrei. Persze meg amit ők rondítanak, nem takarítja el senki. Ez apró barna, és sakálhoz hasonló, különben gonoszság nélküli kutyafaj. Nem nyájasak senki iránt, hisz velük sem játszik senki; családot, gyermeket, kinek játszótársai volnának, nem ismernek, de nem is bántanak senkit, ki őket nem bántalmazza. Ila a ló véletlenül megrúgja, vagy a rajta ülő biztosságában egyet vág rajtuk ostorával, vékony sivítással vonulnak félre. Amelyek egy városrészen laknak,ismerik és tűrik egymást. De jaj annak a kutyának, mely más városrészből vetődik oda, azt agyonmarják. Ilyen-