Reform, 1872. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1872-07-15 / 191. szám

191. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva JBgósi évre Fél évre . Negyed évre Egy hóra : 20 frt—kr. 10 n » 5 frt—kr. 1 . 80 , Hétfő, Julius 15. 18T2. Hirdetmények dija: 10­ hasábos net­tsor egyszeri hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitsor..........................................25 „ Bélyeg lij külön ......................................... 80 ^ REFORM E­STI k­ia.i.A.s. m­. évi folyam. Szerkesztési iroda: Belváro«, vAi-oah.Az­t«T 3. az. I. «clva», I. •malatza. B lap Bsellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen lopo­ok csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében, régi szinbáetér &. ix. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési felhívás a REFORM politikai új közgazdasági napilapra. Folyó évi julius—deczemberre 10 frt, — Julius—­szeptemberre 5 frt, — Julius—augusz­tusra 3 frt 60 kr., — Júliusra 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a B­o­z Dickens ,,BarnabyKudge“ czimű­ 3 kö­tetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt . igényt tarthat. Az előfizetési összegek b­eküldésére legczélszerű­bb a postai utal­­ványlaikokat használni. vanyiap» A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, báznégyszög. 99 A pesti népszinházra a „Reform“ szerkesztőségében eddigelé bejelentetett 5185 frt. Pest, julius 15. A­n­d­­r­á­s­y Gyula gróf a nyarat Terebe­­sen tölti; Lónyay Menyhért grófot beteg lába Budán tartja, s egyelőre nem csak abban gátolja, hogy szándékához képest Zágrábba menjen, de abban is, hogy a gyógyfürdőt, mely orvosa által rendeltetett, meglátogassa. Bittó miniszter Buziásról haza­jött egyné­mely fontosabb dolgot elintézni. Ezek közt van első helyen a törvényelőkészítő bizottság megalakítása, melyről a kinevezési okmány a hivatalos lap vasárnapi számában foglaltatik, s így szól: „Magyar miniszterelnököm előterjesztésére a folyó évi junius 4-én kelt elhatározásommal felállittatni engedélyezett törvényelőkészítő bizottsághoz alelnökké Babinyi Theophil magyar Curiám semmitőszéki osz­tályának biráját, továbbá tagokká Szilágyi Dezső igazságügyminisztériumi miniszteri tanácsost, eddigi rangjának megtartása mellett, és Zichy Antal pesti tankerületi felügyelőt miniszteri tanácsosi ranggal és czimmel; végre titkárrá: Gondol Dániel magyar pénzügyminisztériumi titkárt osztálytanácsosi ranggal és czimmel ezennel kinevezem. Kelt Laxenburgban, 1872. évi junius hó 30-kán. Ferentz József, s. k. Gróf Lónyay Menyhért, s. k.“ Azért neveztük Bittó dolgának a minisz­terelnök által ellenjegyzett (s már Jun. 30-tól kelt) okmányt, mert ő adta hozzá Szilágyi Dezsőt és F­ab­iny­i Teofilt. E kinevezéssel, tehát el van döntve egy kérdés, mely miatt már sok szó esett és sok tém­a folyt Horvát Boldizsár idejében, ki egy kodifikáló osztályt kívánt az igazságügyminisztériumba; az esz­me tehát, mely jelenleg megtestesült, s igen sokféleképen meg volt vitatva, még Andrásy grófé. A kinevezettek közül Szilágyi Dezső és Zichy Antal kiváló qvalifikáczióval bírnak a munkára, mely feladatukká válik, hogy az in­tézmény a sok gazda alatt (elnöke t. i. minden miniszter az őt illető javaslatok készítésénél) meg fog-e felelni, arról jót állani nem a mi föladatunk; de ha viszályok forrása lesz, nem fogunk rajta csodálkozni. Törvénybe az in­tézmény nem fog igtattatni. Tóth Vilmos miniszter mindazon szép dolgokat, mel­lyel a sajtó a kiházasítási inté­zetek botránya alkalmából megtiszteli, nyári oóziumban (úgy tudjuk Sveiczban) olvastatja föl magának. Az ellenzéki sajtó ugyanis őt te­szi felelőssé az irtóztató szédelgésért, melynek a közönség ez intézetekben szemtelenül kifosz­tott áldozatául esett. A kérdés, minthogy en­gedélyezési törvényünk nincsen, mely para­grafusokat szabna a kormány elé, nyílt. Mód­jában lett volna kétségkívül útját állani e hal­latlan csalásnak, de nem tudni, ha megtagadta volna az engedélyt a hazafias és humánus kö­­penyegben járt szédelgőktől, nem kellett vol­na-e még czifrább dolgokat hallani. Minden­esetre nevezetes, a­mit a „Pesti Napló“ vasár­napi számának egy czikkében ír. E czikk eze­ket mondja : „Pedig a helyett, hogy kígyót békát kiált a kor­mányra s a jobboldalra. Jobban tenné az ellenzéki sajtó, ha a ma^a háza előtt seperne s eszébe venné, hogy saját pártjának egyik kiváló tagja csak nem rég alapított egy kibázasitó társulatot, mely, mint bennün­ket szaktekintélyek biztosítanak, szinte nem bír egész­séges mathematikai alappal. Azon lapokat, melyek most oly nagy indignáczióval szónokolnak a kormány ellen, hogy a kibázasitó társulatokat meg nem tiltotta, s ezen társulatokat kivétel nélkül elkárhoztaták : figyelmeztetők arra, hogy e társulatok egyikének megalapítója oly egyén, ki mellett ők még csak nem rég mindnyájan lelkesültek, s minden képzelhető esz­közökkel korteskedtek. Vigyázzanak magukra, mert könnyen pártjuk fejére olvashatjuk szenvedélyes czik­­keiket.“ Azonban a „Napló“ e czikke, mely a kor­mányt védelmezi, a kormány alatt csakis a minisztereket látszik érteni, mert védelme csakis­­ rájuk terjed ki, míg a kormány kö­zegei ellen csodálatos szigort követel. A czikk e része így szól: „Ki a bűne, hogy a társulat ennyire vihette szédelgő üzletét? Ez valószínűleg szintén részletesen kiderm­end a vizsgálatnál. Mi csak annyit mondunk, hogy ha bebizonyodik, hogy bizonyos kormányköte­tek hanyagsága vagy tudatlansága tette lehetővé a azt, akkor követeljük, hogy e kormányközegek fele­letre vonattassanak, illetőleg helyeikről, mint nem al­kalmasak elmozduttassanak. Sem a kormány, sem a párt, mely e kormányt támogatja, nem szorult arra, hogy a tudatlanságot, vagy a hanyagságot, általában az élhetetlenséget takargatni kényszerüljön.“ Itt azt his­szük, az okoskodás hamis. Ha fegyelmi vizsgálat útján kiderül,hogy „a kor­mányközegek“ részesek a bűnben, akkor kétségkívül ki kell a közegekre mérni a bün­tetést, de a párt nemcsak a „közegek tudat­lanságát, hanyagságát s általában élhetetlen­ségét“ nem takargathatja. A pártnak mást nem szabad takargatnia, ha a bűn a kormány körében van, ha a miniszteri felelősséget csúffá tenni nem akarja. A párt s az országgyűlés a felelősséget nem a „közegeken“ kezdi oly cse­­lekvényeknél, melyek egyes individuumok egyéni felelősségére, hanem valamely minisz­­teréére tétettek. A választásokról csak alig érkezik már hír. Megválasztatott Hátszeg vidékén Maczel­­lária nemzetiségi, ki Pesten Mészáros név alatt volt ismeretes, Bécsben pedig Fleisch­backer néven (a reichsratbban). Ma van Szathmár- Némethiben a választás, hol három jelölt küzd, u. m. Böszörményi E. deákpárti, Ivánka Imre tiszapárti, és Kis János szélsőbaloldali, s való­színű, hogy kétszer fognak szavazni. Tegnap választatott Heves megyében Németh Albert számára eltett s külön praeparált tiszanánai kerülete, és a fülöpszállási kerület, hol Cser­­nátony a jelölt. E helyről egy elvtársunktól a következő sorokat ves­szük: K­u­n-S­z.-M­i­k­ló­s, jul. 13. Mindannak daczára, hogy a fülöpszállási kerület, melyhez városunk is tar­tozik, a folyamatban lévő képviselőválasztások utol­sói közé tehető; pártunk a választás előtt 36 órával adott életjelt magáról, így nem lesz csoda, ha egy ol­dalról az országos, — mint a megyei és kerületi Deák­párt lágymelegsége, — más oldalról a baloldal fürge­sége miatt ismét ellenzéki képviselőt fog e kerület az országgyűlésre küldeni. Nem valami nagy erőfeszítés, de kisebb fokú részvétlenség, közönyösség minden bizon­nyal vissza­hódítja a fülöpszállási kerületet a Deák-párthoz, mint melyet különben is az 1867-ki nagy fokú vesztegetés korrumpált s mételyezett meg. jókor ugyan győz­tünk, de moraliter vesztett a kerület, Ivánkát — a jobboldal visszavonulván — egyhangúlag választotta meg 1869-ben a három évvel előbbre visszagondolt nép. Bár nem lehet mondani, hogy Ivánka akkor köl­tött, annyira nem múlt el az 1867-ki vesztegetés utó­hatása, hogy egyes választók nem átallották most is kimondani, miszerint oda állunk, a­hol fizetnek. Követjelöltül azon esetre, ha győzelmünk való­színűnek látszanék, a szavazás kezdetén Pap Móricz urat fogjuk kitűzni, kr f. hó 12-én, tehát tegnap dél­után városunkban megjelenvén, a nagy dolog idő mi­att csak részben honn levő deák-párti választók által egész csendben ugyan, de a legnagyobb örömmel fo­gadtatott, s mig a teendők felől folyt a rögtönzött értekezlet, a nép között kézről kézre egy kortesdal járt, mely a baloldali központi bizottság által kiren­delt követjelöltet, Csernátony urat küldi szebb ég­hajlat alá. Adja isten, hogy győzzünk, de ha kisebbségben maradnánk is, meg leend föllépésünknek azon morá­lis haszna, hogy a múltban erős Deák-párt újból szer­­vezendi magát. Isten velünk, a választás holnap 14-dikén tör­­ténend. Thiers újabb győzelmet vívott a monarchisták fölött a nemzetgyűlés f. hó 10-ei ülésében. Ezen győzelmét, melynek eredmé­nye lett, hogy a kamara elvetette a kereske­delmi forgalom mennyiségének megadóztatá­sát, a köztársaság elnöke nem az által vitta ki, hogy lemondási fenyegetőzésével pisztolyt szegzett a jobboldal mellének, hanem három óra folyásig tartó, kíméletlen beszéddel, mel­­­lyel egyszerre támadó, védő harczot vívott, s merész rohamokat intézett, valóságos rémületet idézett elő a monarchista táborban. Thiers a Jobboldal elleni támadásait már egészen rend­szeresíti , s a jobboldalom sokan nem egészen ok nélkül vádolják őt, hogy a nemzetgyűlés fö­lött zsarnokoskodik. De Thiers kétségkívül nem azért disputál gyakran órákon át a mon­­archistákkal, mintha az ily „beczczek“­­ben különös kedvét lelné, s a baloldalnak akarna szerezni egy-egy jó napot, hanem két­ségkívül azon kettős okból, miszerint nemzet­­gazdászati nézeteit érvényre emelje, s a mon­­archistákat, kik a legutóbbi napokban szőtt, úgynevezett összeesküvésekkel történt fölsü­­lések óta úgyis szégyenpadra vannak állítva, teljesen képtelenné tegye a további üzelmekre. Thiers f. hó 10-diki nagy beszédében a többi közt így szólt a Jobboldalhoz: „Egy ország­ban, hol a forradalmak több trónkövetelőt hagytak hátra, mint hányat a trónra lehet he­lyezni, s több hivatalnokot, mint mennyire szükség van ott.“ Ezen szavak nagy elkesere­dést idéztek elő a monarchisták közt. Thiers azonban nem sokat látszik törődni a monar­chisták elkeseredésével, mert már másnap így gúnyoltatja a „Bien public“-ben a monarchis­­tákat: „Politikai körökben nagy zajt ütöttek a köztársasági elnök tegnapi szavak­ miatt. Ki­merítették az ingerült jelzők egész szótárát. De vájjon nincs-e igaza a köztársaság elnökének? Vájjon nem lehet-e állítani, hogy a restaurá­­czió lehetetlenségének a többi közt a trónkö­vetelők nagy száma az oka. A legitimisták így kiáltottak: Csak egy trónkövetelő van! De vájjon igy vélekednek az orleánisták és bonapartisták is? Thiers nagy beszédjéből közöljük eme főleg politikai részt: A franczia forradalom a felvilágosodott és becsü­letes gondolkozókra két ellentétes benyomást tesz. Ha látja az ember, hogy oly mennyei tisztaságú lények mint Bailly és Malesberbes, s oly ártatlan király, mint XVI. Lajos a vérpadra lép, iszonyodva­ fordul el ama korszkától (Helyeslés jobbról); ha azonban ezen át­alakulás számos eredményét szemléljük, ekkor hálá­val állithatjuk a franczia forradalomról, mit Montes­quieu mondott: az emberiség elvesztett jogczímét szerezte vissza. (Nyugtalanság jobboldalon, élénk tet­szés balon.) Ezóta súlyos megpróbáltatásokon men­tünk keresztül, de vigasztalásunkra szolgálhat, hogy hála a forradalomnak, oly társadalomban élünk, míny a földkerekségén a legczivilizáltabb, s melyben a tör­vény egyenlősége mindenkire kiterjed. (Tetszés.) .... Mi az úgynevezett^ „az üzleti forgalom számára ve­tett adó?“ Váljon a forgalom száma mértéke-e a gaz­dagságnak, s nem inkább gyakran a bukásnak. (Nyug­talanság.) A Persier úr által ajánlott, s a tiszta ha­szonra vetett adónak legalább van értelme; de fájda­lom ezen tiszta jövedelmet inquizíczió nélkül nem lehet kitudni, s ez okból el is vetették önök ezen javaslatot. A vendéglős megfizetteti magának a ven­dég ellátását, de adásvevésről, jogi szempontból nem lehet szó. Nem látják önök a különbséget, igaz­ságtalanságot, mely azáltal támadna, ha a nagy­ban és ritkán eladó gyáros, s a részletekben áruló kereskedő üzleteinek száma adóztatnék meg ? Meg kell csak kérdezni a legjobb adóhivatalnokot, bármily kormányrendszer alatt szolgált is. ... Nyug­talanság.) Ej, uraim, egy országban, hol a forr­adalomnak több trónkövetelőt hagy­tak hátra, mint hányat trónra lehet he­lyezni. (Kaczaj és tetszés baloldalon, Zaj jobbol­dalon) s több hivatalnokot, mint mennyire a kor­mánynak szüksége van. (Ujabb megszakítás; Pin­­ceteau: Csak egy ..trónkövetelőt ismerünk! La­­rochejaquelin : Ön megbuktatta a fejedelmeket hogy helyökre ülhessen!­ Nem értem ezen megszakí­tásokat. Tisztelem a szerencsétlenséget és soha sem fogom kigúnyolni. Egyszerűen csak azt állítom : bár­mely adóhivatalnok meg fogja mondani önöknek, mi­szerint ha valamely üzlet forgalmára adót kell ki­vetni, elmegy az illető üzletbe s nyilatkozatot kér. — De utasítom önöket Amerikára, Svájczra, mely országok erkölcsisége tiszteletre méltó, vajjon az üz­lettulajdonosok megmondják-e önként az igazat? Nem volna más hátra, mint a leggyűlöletesebb inquiziczió,­­ még akkor is egy sereg kis üzlettel nem boldogul­nánk, mely üzletekben nem vezetnek könyveket. Szó­val ezen adó igazságtalan, önkényes és veszedelmes. (Ellenmondás, zaj a jobboldalon.) Thiers a jobbol­dal felé fordulva : Önök nyomasztó terhet raktak a vál­­lamra, s erőm kifogy már a fáradság miatt. Önök nem tudják, hány meggyőződésemet áldoztam már föl önök miatt, s most a szabad vitatkozási jogot sem adják meg nekem. Ha az önök eljárásának poli­tikai oka van, álljanak elő ezen okkal, s akkor mint ilyennel fogunk ezen okkal elbánni. (Nagy tetszés ba­lon.) Egyelőre azonban csak kötelességemet teljesí­tem, midőn figyelmeztetem önöket egy adó veszé­lyeire, mely adó fájdalmas visszalépést jelez, s önö­ket a legszomorúbb népszerűtlenség­nek tenné ki.* Az olasz kormány, mint a napokban írtuk, tiltakozott a római kúria azon állítása el­len, mintha az olasz kabinet kezdeményezte volna a pápaválasztás ügyének szellőztetését a hatalmaknál. Egy porosz vidéki lap most elárulja a titkot, s kisül, hogy Bismarck in­tézett a hatalmakhoz a pápaválasztás kérdése iránt Jegyzéket, mely jegyzékre „eddig még csak két nagy állam kormánya válaszolt kész­ségesen is kimeritőleg. “ „A többi hatalom — mind a porosz vidéki lap — ugy látszik oly véleményben van, hogy a kúriához való állam­jogi viszonya eléggé biztosítja a viszálykodó pápáktól“, s csak Németország van azon kel­lemetlen helyzetben, hogy nem gondolkozha­­tik ilyképen. Spanyolországból ismét oly hírek érkeznek, melyek egy közeli válság előbb­nö­­kei gyanánt tekintethetnének, ha nem a jelen­legi kormány ellenségeitől származnának. Ezen hírek a Zorilla-minisztérium küszöbön álló megbukásáról, s új zavarokról szólnak, melyek különben már annyira otthonosak a spanyol félszigeten, hogy ott az a rendkívüli állapot, ha rend és béke uralkodik. Ezen hírekkel szemben a kormány tagjai kijelentik, hogy Zo­­rilla minisztérium szilárdan áll, s hogy kebe­lében, s közte és a király közt semmi véle­ménykülönbség sem uralkodik. lépése által az ös­szeírő küldöttségre nyomást gya­korolt, a mikor érdeke úgy kívánta, annak akadályo­kat vetett s így és a balpártnak meghódított lelkiis­meretlen községi előjárók utján a jogosulatlanok egy egész nagy seregét juttatta be az összeírási lajtsromba. Az ellenzék ez eljárását bizonyítja ama körülmény is, hogy az összeíró küldöttség végre türelmét vesztve, kellő eljárhatás tekintetéből az utolsó napokban kar­hatalomért folyamodott, mit azonban az idő rövidsége miatt már el nem nyerhetett. És ekép történt meg az, hogy a lévai kerületben az összes választók száma, mely eddig 5000-en alul volt, ezúttal az 5500-at meg­haladta. Igen természetes, hogy az ellenzék említett ak­­cziójának a panaszolt reklamaczionális reakczió lett következése. Mintegy 1400 fölszólamlási kérvény ér­kezett be a központi választmányhoz. Ezen fölszó­­lamlások része birtok — és jövedelmi jogezimen — része pedig részint kézművesek, részint régi jogezimen összeirottak ellen adatott be. A legutób­biakra nézve a központi választmány elvül tűzte ki, hogy a törvény értelmében csak azokat tekintheti, régi jogosoknak, kik e joguknak már 1848 ban is él­vezetében voltak. Ez eljárás, azok irányában kik e czimen később nyertek jogélvezetet, nevezhető talán méltánytalannak; de törvényes uton nem kifogásol­ható­. Mert az annak idején nagyon is ideiglenesnek hozott törvény most már így is amúgy is értelmez­hető, — szóval hiányos. Ennek a hiányosságnak pa­naszos következményeit pedig viselje lelkén a baloldal, mert beszélte agyon a törvény czélszerű módosítását. De térjünk a dologra. A központi választmány az összeírások befejezte után néhány nap múlva ülést tartott. Ez ülést még az alispán nyitotta meg ugyan, de mint képviselőj­ölt­­ségénél fogva érdekelt fél, mihelyt a reklamácziók tárgyalására került a sor, az elnökséget alulírottnak, mint törvényszerű helyettesének adta át. Másnap el­utazott s többé a központi választmány semminemű cselekvényében részt nem vett. A legbűnösebb és al­jasabb rágalom tehát, hogy az ügyiratokat több na­pon át magánál elzárva tartotta s hogy alulírottal szö­vetkezve, az összeírási lajstromból olyanokat is kitö­rült, kik abban a központi választmány által megha­­gyattak. Hiszen a központi választmánynak vonatkozó összes ügyiratai az ülés befejezése után a választ­mány jegyzőjének adattak át, használatul a jegyző­könyv szerkesztésénél; ki hogy e munkáját szintén bőven, becsületesen és pontosan teljesítette, bizonyítja a hitelesítő ülés jegyzőkönyve. Különben nagyon jól tudom én, hogy hova czélzott piszkos fegyverével a „Hon” június 29-ei számában ama magát szemtanú­nak nevezett levelező; tudom, hova czélzott, de azt ugyan el nem találta. No de nem is akarta. Csak puf­­fantani akart, hogy annál nagyobb legyen az az „élet­­jelt” adni akaró üres lárma, mit bizonyos urak an­­­nyira kedvelnek, mintha még most is iskolásgyerme­kek volnának. Teljék benne kedvük. A mi jó ked­vünket ugyan el nem rontják vele. Mert hát mi most sem haragszunk, csak a körmükre akartunk koppan­­tani, hogy ne dobálódzanak sárral, mert ez nem illik, nem sz­ad. De lássuk hát, hova czélzott szemtanú úr, mi­dőn az utóbb említett rágalmat oly éktelen hangon elpuffantotta ? — Voltak ugyanis esetek, hogy egy ugyanazon egyén ellen tévesen két fölszólamlás is adatott be ; az egyik fölszólamlás, melyben az illető nem a beirt jogczimen kifogásoltatott, nagyon termé­szetes, hogy elutasittatott s az illető az összeirási lajstromban meghagyatni határoztatott; ellenben a má­sik fölszólamlás által ugyancsak azon egyénnek mint birtokosnak vagy egyébnek, a mely jogczimen t. i. be­írva volt — jogosulatlanságra igazoltatván, egy má­sik végzéssel — melyet jónak látott a választásnál be nem mutatni — kihagyatni rendeltetett; már t. i. a központi választmány és nem az alispán, sem nem a főjegyző által, mint azt szemtanú ur itt állította; ki­nek itt még csak az a mondani­valóm van, hogy itt vaktában, az igazság útját messze elkerülve, nekiron­tani a becsületes embereknek, bizony nem higgadt szemtanuság, hanem valóságos szemtelenség. Nemkü­lönben azon állítása is, hogy Pólya alispán mint kép­viselőjelölt az itteni katholikus papság irányában az ismert öt pontra nézve írásbeli kötelezettséget vállalt. Csodáljuk, hogy ezen vakmerő hazugságot a magyar tisztelt klérus ennyi ideig eltűrte. His­szük azonban, hogy e részbeni igazságos és erélyes fölszólalásával tovább nem fog késni s elégtételt szerzend annak, kit nagyrabecsült bizalmával megajándékozott. Hátra volna még, hogy a központi választmány­nak a reklamácziók elintézésénél követett s az ellen­zék által oly kíméletlenül megtámadott eljárásról szól­junk. Erre nézve elégségesnek tartom a közp. választ­mánynak, a balpárt részéről a választást 3—4 nappal megelőzőleg a belügyminisztériumhoz benyújtott pa­naszára hozott végzését szóról szóra közleni, a­mint következik: „A központi választmány tekintve, hogy az ál­tala kiigazított összeírási lajstromok alapján már a képviselő választások is megejtettek, — sőt hogy ez alapot a választásban teljes mértékbeni részvételek vagy­is pártjuknak utolsó emberig tett leszavaztatása által maguk a panaszolkodók később szintén elfogad­ták, — azoknak szóban levő beadványokat, mint meg­haladott tárgyat figyelembe vehetőnek nemi találván, abban panaszolt határozatait ujabb megfontolás tár­gyává annál kevésbé tehette, mint hogy az ezen ha­tározatoknak alapul szolgált fölszólamlási bizonyíté­kok, s illetőleg határozatilag kitűzött, s az eme hatá­rozatokat tárgyazó jegyzőkönyvben kellőleg kifejtett elvek törvényszerűségét semmi oldalról meggyöngítve nem találta. Ugyanis a központi választmányhoz beadott föl­szólamlások az ingatlan birtok tulajdona, s illetőleg biz­tos jövedelem igazolására ez idő szerint egyedüli bizo­nyítékra szolgálható hiteltelekkönyvi kivonatokkal és adóhivatali bizonyítványokkal, s e szerint oly hitelt érdemlő okmányokkal fölszerelvék, melyek a kiha­gyottak jogosulatlanságát teljesen tanúsítják.­­ A központi választmány tehát csak törvényesen járt el, midőn a hivatott elvek és bizonyítékok szerint választásra jogosulatlan egyének kihagyását párt­­különbség nélkül elrendelte. S e kép az ez ügyre vo­natkozó végzéseit a törvény értelmében hozván, pa­­naszlott határozatait mint törvényen alapuló saját faktumát újabb megfontolás tárgyává nem tehette, sem azok módosításába a törvény sérelme nélkül nem bocsátkozhatott. Hol van itt a törvénytelenség, erőszak, lelkiis­meretlenség, jogfosztás és nem tudom én még miféle bűnök, melyekkel a lévai választókerületbeli balpárt a központi választmányt ország-világ előtt bevádolni igyekszik ? . . . Sehol. De hiába a bukás mindig fáj­­dalom­­al jár, s nem csoda, ha följajdulunk. És igy törültetett ki Bars vármegye központi választmánya által számra mintegy 1400 választónak összeírt egyén. Bizony ez sok ! Bizony ez a maga ne­mében hallatlan , de így kellő világításba helyezve, még­sem olyan nagy dolog, mint a­milyennek kikürtölve volt; kivált ha hozzá­tes­szük, hogy a lévai választó­­kerület még mindig 4065 választóból áll, s e szerint folyvást a legnagyobb kerületek egyike. Ezzel elmondtam mindent, a mit fölvil­ágositás­ A barsmegyei választások. A­r­an­y­o­s-M­a­r­ó­t­h, julius 12. Az ellenzéki lapoknak majdnem mindegyikében megtámadtatott Barsmegye központi választmánya s különösen még az alispán és alolirott, mint annak az elnökségben helyettessé, a választmánynak a hozzá beérkezett fölszólamlások elintézésénél követett eljá­rása miatt. Megtámadtatott pedig többnyire oly han­gon, oly kíméletlen nyers modorban és kifejezések­kel, melyek a mai miveltséggel össze nem férnek. A megtámadás ilyetén nemére nem is válaszol­nék, ha a vonatkozó közlemények egyszersmind jel­lembe vágó rágalmakat is nem tartalmaznának; oly rágalmakat, melyeket csakis a legmagasabb fokú párt­szenvedély használhatott fegyverül, alapos érvek hi­ányában ; de a­melyek m­égis könnyen tévútra vezet­hetnék a viszonyokba kellően be nem avatott, vagy az azokat épen nem ismerő olvasó­közönséget. Mindezek előre bocsátása után, azt hiszem, hogy legczélszerűbben s legildomosabban cselekszem, ha az említett rágalmak ellenében, itt ott némi szükséges megjegyzéssel, a valódi tényállás tárgyilagos előadá­sára szorítkozom. Ebből eléggé kivonhatja magának a művelt közönség, hogy mit tartson a szóban levő közlemények felől. íme a tényállás: A lévai kerület jobboldali nagy többsége Pólya József megyei alispánt kérte fel képviselőjelöltül: ki e jelöltséget, habár fellépni nem szándékozott, végre is a párt érdekében elfogadni hazafiúi kötelességének tartotta. Az ellenzék látván, hogy Pólya Józsefnek, mint a megye legnépszerűbb férfiának ellenében győz­nie vajmi nehéz lesz, egyebek mellett a pártszaporí­­tás azon eszközéhez folyamodott, hogy az összeíráshoz felváltva kiküldött egyéneinek folytonosan zaklató jel­kép úgy önmagam, valamint tisztviselő és választmá­nyi tagtársaim iránti figyelemből és az igazság érde­kében elmondani szükségesnek tartottam. Katona Gyula, Bars megye főjegyzője. Nagy-Kállai v­­lasztókerület, július 10. A nagy­kállai kerületben, mint ön is tudja, szélsőbaloldali kép­viselők szoktak lenni, és hogy az itteni választók hi­vatott férfias arisztokratáknak valahogy ne neveztes­senek, ők kik a demokrácziát emlegetik, össze szok­tak ugyan hívni bennünket a képviselő választási érte­kezletre pártkülönbség nélkül, de csak azért, hogy vagy legyen nekik kit kigúnyolni, ha föl merne ugyan valaki elve mellett, ha deák-párti, szólalni, vagy csak azért, hogy kijelentsék azon akaratnyilvánításukat, hogy ők kit akarnak képviselőnek, nem nézve arra, van-e hivatása azon egyéniségnek, kit föl akarnak lép­tetni, egy magas képviselői állás betöltésére vagy sem, hanem nézik azt, ki mer arra vállalkozni, hogy híresztelt szélsőbaloldali elvük megtarthatása végett tudjon, habár végtelen károsodásával is költeni a kor­teskedésekre, így nyomást gyakorolni az ezen kerület deák-párti választóira. Miután a hatás ellenhatást szokott szülni, s nem tűrhetvén ezen kerület deák-párti választói tovább a szélbali uralmat, magára hagyatva bár, elhatározta megmérkőzni, melyet annyival inkább kivihetőnek reménylett, mivel egy a megyének igen nagy becsü­lésében álló tagját Ivanzsay Károly urat nyerte meg képviselőjelöltjének. Folyt a korteskedés tagadhatlanul mindkét rész­ről, és eleinte a Deák-pártra nézve nagy előn­nyel, és annyir­a, hogy csalhatlannak hittük a választók nyilvánított érzelmei után győzelmünket, ekkor előál­lott a mindennemű és részről jöhető nyomás, melyet képzelni lehet ezen választókerületben, hol a megyei tisztikar, központi választmány mind baloldali, föl­használva a különben becsületes Kállay Ákos képvi­selőjelölt erszényét, elkövetve minden nemét a kor­teskedéseknek, nagy küzdelem után kivitték azt, hogy a Deák-párt 610 szavazatát 1025 szavazattal le­győzzék. Határozott volt a küzdelem mindkét részről, mivel a Deák-pártot a törvény tisztelete egyrészről, másrészről pedig hazája iránti szeretete ösztönözte a küzdelemre; a szélső­baloldalt pedig vitte szokott pártszenvedélye s uralma megbukhatásának félelme. Legyőzetett bár a Deák-párt, de azon érzete, hogy hazája iránti kötelességét tőle kitelthetőleg teljesítette, mindég meg fogja nyugtatni azon határozott nyilvá­nítása mellett, hogy a szélső baloldalnak minden méltatlankodásait adandó alkalommal visszatartani szent kötelességének fogja tartani. KÜLÖNTELEK, Pest, julius 15. [Hi­v­a­t­a­l­o­s.] Ő felsége a törvényelőkészitő bizott­sághoz alelnökké Pabinyi Theofilt, a magyar Kúria semmi­­tőszéki osztályának biráját, továbbá tagokká Szilágyi Dezső igazságügyi minisztériumi miniszteri tanácsost eddigi rang­jának megtartása mellett és Zichy Antal pesti tankerületi felügyelőt minisztertanácsosi ranggal és czimmel, végre tit­kárrá Gondol Dániel magyar pénzügyminisztériumi titkárt osztálytanácsosi ranggal és czimmel nevezte ki. — Schottra István, Szőcs Albert és Asbóth János fogalmazók a honvé­delmi minisztériumhoz titkárokká nevezteti ki. Kineveztet­ték továbbá Karlitzky Ferencz miniszterelnökségi hivatal­­tiszt a törvény előkészitő bizottsághoz aligazgatóvá, Bikkai Nándor erdőmester a mármaros-szigeti kir. bányaigazgató­­sághoz erdőtanácsossá, Ofner János postahivatali ellenőr a soproni postahivatal gondnokává. [K­o­nz­u­l­s­ágo­k.] Ő felsége az eddigi kopenhágai alkonzult Delong Solomonsen Lauritz Gottliebet saját kérel­mére működésétől fölmenté, s helyébe Halkier Péter Endre kereskedőt fizetés nélküli alkonzullá az ugyanottani főkonzul­­ságnál , továbbá Lué Rodrigues Salamonson bankárt fize­tés nélküli alkonzullá Bayonnában, valamint a brassai konzuli ügynökség eddigi ügyvezetőjét Palkeisen Róbertet, ugyan­ottani fizetés nélküli alkonzullá nevezte ki, még­pedig a két utóbbit a konzuli illetékek húzására való joggal. [A budai Deák-párt] az ottani képviselők: Pauler miniszter és Házmán tiszteletére e hó 13-bán estélyt rendezett, mely a legkedélyesebben folyt le. Különösen fölemlíthetjük dr. Ország Sándor beszédét melyet ez alkalommal a jelenvoltakhoz intézett, és mely következőleg hangzik : „Midőn önök hazafisága és elvhűsége kitűzte f. é. június 19-kén a Deák-párt győzelmi zászlaját, fényes bizonyságot adának azzal, hogy a Deák-pártnak, mely magában foglalja a vagyont és értelmiséget, a szorgalmat és munkát, ha erősen akar, győznie kell, megmutaták, hogy a rendszeretet és tör­vénytisztelet magasztos erényei diadalmaskodnak a föl­­forgatók és anarchia veszélyes képletei fölött. De mind e győzelem tudatában el kell halnia keblünk belsejé­ben még a büszkeségnek is, le kell küzdenünk min­den szenvedélyt, mely a harc zajában talán méltón foglalá el szivünket, tisztán és szeplőtlenül kell ki­emelkednie honfitársaink irányában azon meleg ne­mes szeretetnek, mely megbocsát a tévedőknek is, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy mindazon anyagi és erkölcsi javakat, melyeket eszméink diadala utján ki­vívni óhajtunk, nem csak magunk számára, hanem te­kintet nélkül politikai véleményeikre e haza minden gyer­mekéért akarjuk kivívni. Csak azon politika lehet áldá­sos, melyet egy nagy, nemes eszme leng át, mely erkölcsi­­ erőkön alapszik s mi azért vagyunk képesek, oly tisztán, oly rendü­letlenül ragaszkodni pártunk zász­lajához, mert vezérünk az igazságnak a felebaráti szeretetnek eszményképeként fénylik előttünk. Hajt­suk össze a haragnak és diadalunk fönt lobogó büszke zászlóját s gyújtsuk meg érzelmeink és tetteink ál­tal a felebaráti szeretet melegítő lángjait és akkor fogunk legközelebb állami a legnemesebb magyarhoz, pártunknak nagy vezéréhez, Deák Ferenczhez, kit az ég hatalma, földult hazánk jólétére még sokáig, igen sokáig éltessen. [Zichy Antal] pestvárosi tanfelügyelő Bu­dapest összes képezdei, polgári iskolai és népiskolai, nyilvános és magántanáraihoz, tanítóihoz és tanítónői­hez a következő körlevelet intézte: „Meghatva nyúlok a tollhoz, midőn önöktől kell elbúcsúznom szeretett pályatársak ! — A legjobb törvények s legüdvösebb intézkedések hiába volnának, ha nincsenek buzgó végrehajtóik, ügyes és tapintatos életbeléptetőik. Ha igaz, hogy csak művelt népek tarthatják fenn magu­kat s érvényesíthetik hatalmi állásukat, befolyásukat, úgy nem merész állítás az, hogy hazánk jövendő nagysága, jólléte önök kezeibe van letéve, mint a­kik minden lehető művelődésnek, emelkedésnek első alap­jait vetik meg. Míg mások kevesebb erőfeszítéssel s csekélyebb szellemi tőkével a vagyoni jóllét után tö­rekedve, különböző életpályákon aránylag rövid időn érzik el czéljukat, önök teljes önfeledéssel, sze­retettel, véghetetlen béketüréssel és kitartással szen­telik magukat nemes hivatásuknak, melyet betöltve hosszas fáradozásaiknak vajmi sokszor, saját lelki nyugalmukon s önérzetükön kívül, semmi egyéb ju­talmát nem látják. Sőt hajló korukra s hátraha­gyandó árváikra csak szivszorulva gondolhatnak.

Next