Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)
1872-09-11 / 249. szám
A választó Vonalat az országgyűlési pártok között a véleménykülönbség képezi az 1867. észt. kiegyezés becse, és értéke felett. Többen t. barátaim közül tudják, hogy én régóta nem osztom azon átalános ronzalását az 1867. észt. kiegyezésnek, mely oly sok oldalról hangsulyoztatik, de alárendeltem nézeteimet barátaim véleményének több más fontos okok között föképen azért, mert az akkori körülmények között azon nem alaptalan véleményben voltam, hogy elfoglalt pártállásunkban sikeresen fogunk közreműködhetni az említett kiegyezés azon hibáinak kijavítására, melyeket én is létezőknek tartok, a reformkérdésekben pedig, a Deák-pártnak legalább egy részével egyetértve, épen kedvező eredményeket vívhatunk ki. E reményem nem valósult, sőt ellenkezőleg az események folyama azon meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a mostani országgyűlési pártállás mellett, nem csak a kiegyezés létező hiányai nem javíthatók s a reformkérdések helyesen meg nem oldhatók, hanem e helyett a közjog terén inkább újabb megszorításoknak nézhetünk elébe, a reform terén pedig mindinkább a reakczió ösvényére fogunk tereltetni. És ez nagyon természetes. A Deák-párt ugyanis az 1867. észt. kiegyezést létének feltételéül, sőt nem csak saját létének, hanem az ország jólétének, és fenállásának feltételéül is tekinti, a ezen párt legértelmesebb, legjellemesebb férfiúi is, úgy itt a központon, mint az ország minden vidékein őszintén meg vannak győződve arról, hogy a kiegyezés megdőltével egyszersmind a haza jóléte és fenállása is veszélyezve van. Én nem vélem azt, hogy a kiegyezés megszűnte szükségképen maga után vonandja hazánk akár jólétének, akár fenállásának megszűnését; mert tudom képzelni magamnak, tudom reményleni az európai események oly csoportosulását, melyben a kiegyezésnek megszűnése mellett hazánknak úgy jóléte, mint függetlensége sokkal magasabb fokra emeltethetnék, de kénytelen vagyok azt is bevallani, hogy a sokszor említett kiegyezés rögtön, s egészbeni megsemmisítésének esetében, hazánk, nézetem szerint, hasonlítana a hajóhoz, mely egy nem egészen biztos, de némi biztosságot mégis nyújtó révpartból iránytű nélkül kiindulva a síktengerre, bejuthat kedvező körülmények közt más biztosabb révpartba, de igen könnyen, s valószínűleg el is merülhet a tenger hullámai között. Az lévén, amit említettem, a Deák-párt legjobbjainak is meggyőződése az 1867. észt. kiegyezésről : igen természetes, hogy ezen párt megtesz mindent, ami tehetségében van, ezen kiegyezésnek fentartására; s mivel e végre mindenek felett a pártnak az országgyűlésen többségben léte szükséges, erejének teljes megfeszítésével törekszik arra, hogy ezen többséget magának megszerezze, biztosítsa. Szövetkezik e végre, tekintet nélkül egyébkénti politikai színezetükre, mindazon elemekkel, melyek a kiegyezés feltételeinek pártolására hajlandók ; szövetkezik , minden reakczionárius párttöredékkel, igyekszik a kormány hivatalnokai s más, érdekeiknél fogva a kormánytól többé, vagy kevésbé függésben lévő polgári osztályok férfiai közül minél több oly szavazatot szerezni magának, melyekre feltétlenül számíthat: nem utasíthatja vissza azokat sem, kik a kormánnyal kötött, vagy más üzletekben, és vállalatokban oly módon vannak érdekelve, mely nem szolgál mindig az ország pénzügyének előnyére. De ezen szövetkezés nem ingyen történik, annak nagy ára van, melyet a Deákpárt a reform kérdéseiben fizet meg, melyekben nem egyszer, sőt igen gyakran a visszalépés, a reakczió terére kénytelen magát sodortatni, vagy legalább nem haladhat szabadelvű, demokrácziai irányban csupán azért, hogy azokat, kik a főkérdésben szövetségesei, ne idegenítse el magától. Alig van pedig valamely némi fontosságú reformkérdés, mely az országgyűlési választások, s ennél fogva az országgyűlési majoritás kérdésével viszonylatban nem állana. Nincs például igazságtalanabb választási törvény az erdélyinél, s azok után ítélve, amiket hallani, igen hiányos lehet az erdélyi közigazgatás is; úgy de azon 60- 70 szavazatra, mely a kiegyezés feltételeinek pártolására kikerülhet Erdélyből, az országgyűlésen szükség van; s én mindaddig, míg az országgyűlési többségnek oka van félthetni a kiegyezési alapot, nem merek Erdély előnyére lényeges javításokat reményleni. A kis házak birtokosai, a kisebb iparosok nagy számmal vannak az országgyűlési szavazati joggal felruházott városokban, s miután épen ezekből kerülnek ki leginkább az ellenzéki képviselők , én ugyanazon okból, amelyből Erdély részére nem reménylem viszonyainak javítását, igen féltem a kis házak birtokosainak s a kisebb iparosoknak országgyűlési szavazati jogát is. Mit reménylhetünk továbbá a főrendi háznak már kilátásba helyezett rendezésére, vagy épen a vallási és közoktatási törvényekre nézve mindaddig, míg a Deák-pártnak a főrendek, a püspökök, s más egyházi férfiak pénzére, és közreműködésére a választásoknál szüksége van ? Valamelyik miniszter egy vagy más tárgyban törvénytelenséget követ el; a miniszter bukásával veszélybe jön a kiegyezés, és a világos törvénysértésre is fátyol boritatik. Visszaélések történnek a közigazgatásban, a vállalatok kezelésében rendetlenségek harapódznak be; új vállalatok engedélyezendők, de oly férfiak vannak mindezekben érdekelve, kik tagjai a kiegyezést védő pártnak, befolyással bírtak, vagy bírhatnak a választásoknál, s tökéletlen marad a rendetlenségek iránti intézkedés, a vállalatok engedélyezésénél pedig szem előtt nem csupán az ország érdeke tartatik. így van ez sok más esetekben is, terjedni fog ezek folytán mindinkább, már csak a választási mozgalmak következtében is a demoralizáczió a nép között ; ifjúságunk neveltetni fog továbbá is a szervilizmus, és önzés tanaiban: a rendetlenség, és visszaélések mindinkább el fognak terjedni a közigazgatás minden ágaiban, az ország pénzügye mindinkább, és inkább sülyedni fog, — s az ellenséges visszavonás az ország polgárai között, mely máris nagy tért foglal a szocziális életben, a szenvedélyek felingerlésével még inkább fokozódván, ha ezeknek hullámait valamely módon lecsillapítanunk nem sikerül, utóvégre is sajnálatos összeütközésekre fajuland el. És mi mindezeken, jelen pótállásunkban, nem segíthetünk, mert a többség uralkodik mindig, az övé a kormány, a hatalom, jövőre is folyvást azon törvényes, s ha kell, törvénytelen eszközökkel is fogja védeni állását, melyeket eddig alkalmazott, s az uralkodó párt jobbérzésü emberei saját maguk előtt védelmet és megnyugtatást találandanak mindezekért abban, hogy az ország jólétének, tönállásának megmentése teszi mindezen jó s rász eszközöknek használatát szükségessé. Mi azt szoktuk ezek ellenében mondani, hogy hiszen csak igen ritkán, s akkor is jobbára csak alkalmilag pendítettük meg a közelebb befejezett országgyűlés alatt a közjogi kérdéseket, s a csekély idő, melyet ezen felszólalásuink igénybe vettek, nem gátolható a reform kérdéseinek általunk is mindig támogatott czélszerű megoldását: ez igaz; de a kérdés súlypontja nem itt, hanem abban rejlik, hogy zászlónkra a közjogi kiegyezésnek egyenes és határozott megtámadása lévén kitűzve, közöttünk s a Deák-párt között folyvást status belli létezik, mely azt — akkor is, midőn ideiglenes fegyverszünetek esete állt be, álláspontjának szakadatlan védelmére, védelme eszközeinek állandó biztosítására kényszeríti. Ha nem téves a rajz, melyet jelen állapotainkról festeni megkisérlettem, az önálló országgyűlési pártállás csakugyan ,sok tekintetben káros a hazára nézve ; javításáról, más pártállásról kell tehát gondoskodni, ezt mondani könnyű, de nehéz eszközleni. Mondatott, hogy koalícziót kell létrehozni a Deák-párt egy részével a Lónyay-minisztérium megbuktatására, melyet a nemzet nagy része kívánatosnak tart. Ez előlépés lenne kétségen kívül, de nézetem szerint nem kivihető, mert a legjobb esetben nem csatlakoznék hozzánk a Deák pártból annyi tag, mely e czélra a többség megnyerésére kívántatik, sőt valószínűleg csupán e czélból a Deák-pártnak egy tagja sem fogna csatlakozni hozzánk, mert ily csatlakozás esetében a Deák-párt kétfelé szakadna, és én nem képzelhetem lehetőségét annak, hogy a Deák-párt bármely része, mindaddig, míg pártja létének alapját, a kiegyezést féltheti, eltaszítsa magától annak, és kinövésének is főtámaszát, a miniszterelnököt, s e téren biztos szövetségeseit velünk, elveinek elleneivel, minden alkalommal kész megtámadóival akarhassa fölcserélni. Az én véleményem szerint a Lónyay-minisztériumnak legerősebb támasza a jelen országgyűlési pártállás, én megdöntésének kulcsát nem a jelen pártállás föntartásában, hanem a pártok között netalán eszközölhető kiegyezésben találom. Érzik ezt, úgy látszik, némelyek azon körökben is, melyek a pártok közötti kiegyezésről legtöbbet írnak és beszélnek, s nem lehet e tekintetben nem reflektálnom azon köztudomáson lévő czikkekre, melyek legközelebb a kormánnyal és annak elnökével ismert összeköttetésben s érintkezésben álló lapokban jelentek meg; oly igen alkalmasak azok a bizalmatlanság, félreértés és meghasonlás magjainak a mi pártunk tagjai között elhintésére, hogy az ember legjobb akarata mellett is kétségben marad az iránt, hogy váljon ezen czikkek a pártok közötti kiegyezésnek előmozdítására, vagy megakadályozására hattak-e ? Ha az említett pártkoalíczió nem lehetséges, másról kell gondoskodni. Erős meggyőződésem szerint állandó és biztos pártalakulás csak közösen elfogadott elvek alapján történhetik, s csak úgy eszközölhető, ha egyszersmid kilátást nyújt az alakulandó pártnak többségre jutásához, mely nélkül minden pártalakulás különben is sikertelen lenne. Mi kisebbségben vagyunk, ha többséget akarunk az új pártalakulás által alkotni, lehetségessé kell tennünk, hogy más pártok tagjai velünk csatlakozhassanak, s ez csak oly kompromisszum által érhető el, amelyhez becsülettel hozzájárulhat úgy az egyik, mint a másik fél, és ez sem az egyik, sem a másik részről némi elváldozat nélkül nem történhetik meg. Sokat foglalkozván e tárggyal, annak vizsgálatára fordítottam figyelmemet, hogy vajjon az 1867. évi kiegyezésre vonatkozó követeléseink között vannak-e, amelyeknek érvényesítésétől a haza javának veszélyeztetése nélkül elállhatnánk, s mik azok, amiknek követelésétől egyátalában nem állhatunk el ? Sorban szemügyre vettem ennélfogva követeléseinket, melyek főbb pontjai rövid szavakban következőkbe foglalhatók. Nem kell delegáczió — nem kell közös minisztérium. Kell magyar hadsereg, kell pénz és kereskedelmi ügyeinknek függetlensége, kell hazánk törvényes függetlenségének diplomácziai elismerése. Sorban meg fogom ezekre nézve mondani véleményeimet. Ami a delegácziót illeti: Nézetem szerint nem lehet tagadni, hogy a pragmatica sanctio elfogadása által ő felsége többi országaival, melyeknek azon időbeni abszolút fejedelmével alapítottuk meg a pragmatica sanctiot, bizonyos szövetségre léptünk, s ezen szövetségnek három kérdésbe nem vonható pontja minden esetre van; az egyik az, hogy mindig közös, egy, és ugyanazon fejedelmünk legyen; a másik, ha nem is az együttes, nem is a közös, de bizonyosan a kölcsönös védelem; a harmadik az elválhatatlanság az uralkodó ház kihaltáig. A szövetség ezen pontjainak bizonyos elutasíthatlan következményei vannak. Az egyik az, hogy közös külügyi politikánknak kell lenni ö felsége többi országaival , mert lehetetlen, hogy egy és ugyanazon fejedelem egyik országa részéről valamely külhatalommal jó viszonyban és békében, másik országa részéről pedig ugyanazon hatalommal harczban és háborúban legyen; a a kölcsönös védelmi kötelezettség maga is, birtokaink minden külellenség elleni kölcsönös garancziának eszméjét fejezvén ki, különböző külügyi politika letőségét kizárja, ellenben . Sem az együttes, sem a közös, sem a kölcsönös védelmi kötelezettség eszméjéből nem következik, hogy Magyarországnak ő felsége többi országaival egységes hadseregének kell lenni, mert a védelmi kötelezettség az illető országoknak együttműködő külön hadseregei által is sikeresen teljesíthető. Fényes példát lehett e végett fölmutatni a legközelebbi évek történetéből. A német császárságban a porosz hadsereg mellett a bajor, szász és würtembergi királyságoknak külön hadseregei vannak, melyek a német császár főhadparancsnoksága alatt egyenlő elvek szerint vannak szervezve, egyenlő elvek szerint kezeltetnek , de az említett országok minisztériumainak adminisztrácziója alatt állanak, s költségvetésük az illető államok törvényhozása által állapíttatik meg. A győzelem, melyet a porosz hadsereg, az említett három hadsereggel egyesülve, legközelebb Francziaországban kivívott, a világtörténelemben említett legnagyobb győzelmeknek egyike. Ha ez megtörténhetett ott, mért lenne lehetetlen minálunk ? Magyarországnak tehát a pragmatica sanctio megsértése s a monarchia biztosságának veszélye nélkül lehet, s kell, hogy legyen külön hadserege, mindemellett azonban vannak mégis a hadügynek bizonyos részei, melyek a fejedelem és főhadiparancsnok közösségénél, s a kölcsönös védelmi kötelezettségnél fogva közösek maradnak köztünk, és ő felsége többi országai között akkor is, ha Magyarországnak külön hadserege lesz. Tartózkodva szólok e tárgyról, mert nem vagyok járatos a katonai ügyekben, de azt belátom, hogy mután akkor is, amidőn két fejedelem csupán egy háború folytatására szövetkezik, meg szokott állapíttatni, hogy azoknak mindegyike, mily számú hadsereggel, minémű hadi eszközökkel működjék közre : lehetetlen, hogy mellőztethessék a magyar és osztrák államok külön véderejének kölcsönös ellenőrzése, mely nélkül a véderő egyrészről elhanyagolásának esetében a kölcsönös védelmi kötelezettség könnyen, és veszélyesen meghiúsíttathatnék: belátom, hogy az esetleges együttműködésre hivatott két hadsereg belszervezetének egyenlőnek kell lenni: belátom, hogy a minden részről jogosultnak elismert közös főhadparancsnokságnak okvetlenül kell bizonyos czélszerű szervezetének, tágas hatáskörének, és megfelelő költségvetésének lenni: belátom, hogy a háború esetében együttműködő két hadseregnek kellő ellátása nagy előkészületeket, és sikerrel csak összehangzólag eszközölhető intézkedéseket kíván, s ezeken kívül is lehetnek még a hadügy körébe tartozó más oly ügyek és tárgyak, melyeknek közös elintézése illetékes szakértők ítélete szerint a sikeres kölcsönös védelem érdekében akkor is, ha Magyarország külön magyar hadsereggel bírand, szükséges lesz. Vannak ezek szerint úgy a kilil-, mind a hadügy körében bizonyos közös ügyek, melyeknek elintézését, habár az részben a fejedelem jogaihoz tartozik is, egészen a közös fejedelem teljhatalmára bízni nem lenne alkotmányszerű, másképen kell tehát a fejedelem jogköréhez kizárólag nem tartozó ily ügyeknek elintézéséről gondoskodni, s miután ezen ügyek közösen illetik úgy a magyar, mint az osztrák államot, ennél fogva, eltekintve a pragmatica sanctioból meríthető bármely érvelésektől, magának a dolognak természete szerint is csak közös egyetértéssel, és így kölcsönös tanácskozással és közös megállapodással intézhetők el, s nem is lehet azok elintézését mindegyik állam külön országgyűlésére tdzni, mert a sürgős esetekben gyakran veszélyes időveszteségen kívül megtörténhetnek, hogy a két országgyűlés egymással homlokegyenest ellenkező határozatokat hozna, s így pozitív elhatározás oly esetekben is, melyek azt okvetlenül megkívánják, nem keletkeznek: a feljebb érintett módon bármely alakban együtt tanácskozó testület pedig, bármikép neveztessék vagy szerveztessék is, mindig csak valami delegáczióféle lesz; s azért részemről a delegácziónakönállló intézményét javíthatónak, de elvileg elvethetőnek nem tartom. A közös minisztériumok közül a közös pénzügyminisztérium egyszerű közös pénztári kezeléssé, a minél most sem sokkal több, úgy vélem, akadály nélkül átváltoztatható. A külügyi politika szükséges egysége mellett a közös külügyi minisztérium fönállása ellen nem szólhatok ; s e tekintetben van a kiegyezési törvényben egy intézkedés, mely figyelemre méltó, az t. i., mely a közös külügyi minisztert a két fél minisztériumával egyetértésben, s azok beleegyezése mellett leendő eljárásra kötelezi, és így a magyar országgyűlésnek is jogot ad arra, hogy a külügyeket illetékes fóruma elé vonva, azokra nézve irányt szabjon saját minisztériuma elé, s azt ezen irány követésének elmulasztása miatt feleletre vonhassa. Azokra nézve, amik a hadügyben nézetem szerint közösek maradnak akkor is, ha Magyarországnak külön hadserege lesz, két expediens között választhat az ország: vagy fejedelmi teljhatalommal intézhetők el ezen ügyek, mint a német császárságban, vagy a közös hadügyminisztériumnak föntartása által, s e tekintetben csak egy megjegyzést vagyok bátor önök figyelmébe ajánlani, jelesül azt, hogy ha a kérdéses ügyeknek elintézése magára a fejedelemre, mint közös főhadparancsnokra bizatik, akkor is azoknak elintézésében, más nevezet alatt, de mégis valamely közös közegek fognak eljárni, mert maga a fejedelem mindezen ügyeket közvetlenül nem intézheti el, hanem azoknak elintézését másokra bízni kénytelen, kik azután a fejedelmi teljhatalom köpönyege alatt, mindazokban, amikről különben a felelősségre most is némileg, czélszerűbb eljárási szabályok mellett pedig még inkább vonható, közös hadügyminiszter intézkedik, felelősség nélkül járandanak el. Hogy az országnak magyar hadserege a pragmatica sanctiónak, s az önálló, akár közös és együttes, akár kölcsönös védelmi kötelezettségnek megsértése nélkül lehet, ez iránt nézeteimet már előbb kifejtettem ; arról pedig erősen meg vegyok győződve, hogy a nemzet a magyar hadsereg létesítésének követelésétől soha nem állandól; s van is mód, amelyen a nemzetnek ezen kívánalma a monarchia akár kül-, akár belbiztosságának veszélye nélkül teljesíthető. Szerveztessék a monarchia védereje a német császárság példájára: legyen az osztrák hadsereg mellett a bajor hadsereg mintájára külön magyar hadsereg, — álljon ez az osztrákkal közösen, az önmagában elég tágas jogkörű fejedelmi főhadparancsnokság alatt; szerveztessék, kezeltessék e két hadsereg egyenlő elvek szerint, de a magyar hadseregnek adminisztrácziója adassák át a magyar honvédelmi miniszternek, és költségvetése ezen miniszter előterjesztésére a magyar országgyűlés által állapíttassék meg. Ez a legfontosabb kérdés mindazok között, melyeket ez alkalommal tárgyalok ; nem titkolom el magam előtt a nehézségeket, amelyekbe eszmém létesítése ütközik; de találok érveket is, melyek ezen eszmének életbeléptetését a közjogiaktól eltekintve is, ajánlják. Az egyik a német császárságnak oly nagy sikert fölmutatható példája, a másik azon tekintet, hogy néhány rövid év múlva ismét napirenden lesz a qvóta, a közösügyi költségek viselése arányának kérdése ; előrelátható, hogy a mostani 30 százalékos aránynál nagyobb fog tőlünk osztrák részről követeltetni, s ezen könnyen elkeseredetté válható vitatkozás legczélszerűbben előztethetik meg úgy, ha azt mondjuk: soha ne versengjünk a qvóta fölött; a magyar hadsereg egész költségét magunk viselendjük. Ide járul, hogy a honvédség föntartására szükséges költség már ezen évben is közel 10 millió forintot tesz, s a honvédségnek évenkinti szaporodásával csaknem kétszereztetni fog; a honvédségnek és állandó katonaságnak összesen sok millió frtra rugó költségét tartósan pénzügyi elvérzés nélkül nem bízhatjuk meg; s mind e mellett a közös hadseregnek jelen állásábani föntartása mellett, a honvédségi intézménynek ápolásával sem hagyhatunk föl, mert attól vártuk eddig is a magyar hadseregnek kifejlődését ; de a magyar hadseregnek az említett módoni létesültével lehetne kétségen kívül a honvédséget az állandó katonasággal ugy egyesíteni, hogy a kettőnek összes költsége a véderőnek csökkenése nélkül keresbedjék, s elviselhetővé tétessék. A legfőbb figyelmet mindazonáltal e részben azon tekintet érdemli, melyre kellő súlyt fektetni ugy az országnak, mint a fölséges uralkodó háznak érdekében van, s ez az, hogy a haza és királyi trón védelmére megingathatóan hazafius lelkesedéssel kész hadseregre, s a hadseregek harczképességének egyik főkellékére, miveit ifjainknak fegyver alá leendő önkéntes tódulására, a magyar hadsereg létesítése nélkül, bárminemű más kísérletek tétessenek is e célra, számítanunk nem lehet. Pénzügyeink függetlensége alatt nem tudok mást érteni, mint azt, hogy önálló bankrendszerünk legyen; az ország legfőbb költségei a magyar országgyűlés által állapíttassanak meg, s államadósságunk az osztráktól végleg elkülöníttessék. Hogy önálló bankrendszert óhajtok, nem kell bővebben fejtegetnem, s a magyar hadsereg költségvetésének, a magyar országgyűlésen leendő tárgyalásával, az ország ezen legfőbb költségének saját törvényhozásunk általi megállapítása elé vetnék , államadósságunkat pedig az osztráktól, ha ebből saját nevünkre fölveendő új kölcsönnel az elvállalt évi járuléknak töbében megfelelő összeget törlesztjük, az önálló államjogi kiegyezés mellett is elkülönözhetjük, s ha ezt nem tehetjük jelenleg, ezt nem az említett kiegyezés, hanem pénzügyi helytelen gazdálkodásunk okozza. Független kereskedelmi rendszert csak azon állam honosíthat meg, mely önálló vámrendszert követhetvén, magát minden oldalról határvámokkal kerítheti, mert ezek által szabályoztatik a kereskedés. Mi a kiegyezkedés szerint is joggal bírunk országunkat minden oldalról, az osztrák országok és tartományok határain is a kötött vám- és kereskedelmi szerződés lejártával körülvenni határvámokkal, s azokat belátásunk szerint szabályozni, de vajjon tehetjük-e ezt? Én nyilvános életem pályájának kezdetén a védvám rendszer követője voltam, s azt hiszem most is, hogy ha azt annak idejében életbe léptethettük volna, iparunk a tökéletességnek sokkal nagyobb fokán állana mint áll most , de kénytelen vagyok azt is beismerni, hogy jelenleg az emberiség eszméinek a kereskedés szabadsága felé hajló csaknem átalános áramlata, a közlekedési eszközöknek sokasága, gyorsasága, nagy szállítási képessége, s a kereskedésnek a múlt időkhöz aránytalanul nagy terjedelme mellett, lehetetlen, hogy egy aránylag kis ország, mint a mienk, kizárólag saját érdekeinek megvédésére irányzott teljesen önálló vámterületet képezhessen anélkül, hogy magát hasonlóra jogosított szomszédjai visszatorlásának, érdekeinek nagy veszélyével, ki ne tegye, és kétszeresen el ne veszítse a vámon azt, amit nyerne a harminczadon , s meg vagyok győződve, hogy ha pártunk czéljául azt tűzné ki, hogy állíttassanak vissza a vámsorompók az osztrák országok és tartományok határain, ezen törekvése az ország polgárai csaknem minden osztályának legelhatározottabb ellenszenvével találkoznék. Ha önálló vámrendszert nem létesíthetünk, csak vám- és kereskedelmi szövetség lehetséges más országokkal, ily szövetségben vagyunk jelenleg is , az nem tartozik a delegácziók hatásköréhez, csak országgyűlésünk által köttethetik és nyittathatik meg. Vannak ezen szövetségnek kétségen kívül hátrányai, korlátoz bennünket némely közvetett adók és monopóliumok kezelésében; í önállásának föltétele, hogy az országok, amelyek között köttetett, viszonyosan méltányolják, kíméljék egymás érdekeit; de a mellőzhetlen szükség kényszerűsége előtt nem lehet meg nem hajolni,s azért én a létező vám és kereskedelmi szövetségét, bekövetkezendő megnyitásának alkalmával érdekeinknek megfelelőleg a lehetségig javítandónak tartom ugyan, de megszüntetendőnek nem vélem. Hazánk törvényes függetlenségének diplomácziai elismerésére részemről nagy súlyt fektetek Sok, az igaz, amit e tekintetben kívánnunk kell, de nem szabad kicsinylenünk azon eredményeket sem, melyek e téren, s leginkább pártunk kezdeményezése folytán elérettek. Mária Teréziának uralkodása, és főleg az osztrák császári czimnek néhai Ferencz király általi fölvétele óta Magyarországnak neve is kitörültetett, elenyészett a világ államainak sorából, feledékenységbe ment, mintha soha nem létezett volna, s beolvadott az osztrák császári birodalom fogalmába : most Magyarország neve ismét föltámadott tetszhalettából. Magyarország helyet foglalt ismét az európai államok sorában, állami léte, a világ hatalmasságai által, ha nem is egészen korrekt módon, de diplomácziailag el van ismerve. A monarchiának ezen czíme osztrák-magyar , monarchia, nézetem szerint helyes, mert mind a két állam ugyanazon monarcha alatt áll. Ezen kifejezés osztrák magyar birodalom nem helyes, mert a két külön államnak egy birodalommá olvadását fejezi ki, de „osztrák és magyar birodalom“ már korrekt kifejezésnek lenne tekinthető. A czim, amelyet felséges urunk a külhatalmasságokkal kötött államszerződésekben használ, saját elismerésünk szerint is megállható. Az annyi alapos fölszólalásokra alkalmat szolgáltatott osztrák birodalmi kanczellár legközelebb megszüntettetett. Nem elégséges ugyan ez még jogos kívánalmaink kielégítésére, de előlépés minden esetre, s a létező kiegyezés alapján hivatott ki, bizonyítékául annak, hogy e tekintetben ezen alapon a kitűzött irányban még tovább is lehet haladni. Mindezeknek előrebocsátása után az 1867. esztendőben létesült kiegyezésre nézve nézeteimet összevonva következőkbe foglalom : Kívánom, hogy a létező törvények törvényhozás útján leendő megváltoztatásukig megtartassanak. A külügyi politika közösségét elismerem. Kívánom, hogy a német császárság példája, jelesül a bajor hadsereg mintája szerint magyar hadsereg állittassék föl, az a hazában szállásoljon, s a közös fejedelem főhadparancsnoksága és az osztrák hadsereggel egyenlő szervezet mellett, a magyar honvédelmi miniszter alá, költségvetésére nézve pedig a magyar országgyűlés alá rendeltessék. A külügyi politika közösségénél fogva a közös külügyi minisztérium föntartása ellen nem szólalhatok föl. A közös pénzügyminisztériumot, közös pénztári kezeléssé átváltoztatandónak vélem. A közös főhadparancsnokság teendőinek elintézésére nézve válasszon az ország a fejedelmi teljhatalom, vagy közös felelős hadügyminiszter között. A magyar hadsereg költségvetésének az országgyűlés ellenőrzése alá állítása után a delegácziónak eképen igen szűkre szorítandó jelen hatáskörében föntartását az országra nézve veszélyesnek nem tartom. Önálló bankrendszernek hazánkban létesítését halaszthatatlannak , államadóságunkat az osztráktól, amint pénzügyileg lehetséges lesz, elkülönzendőnek vélem. A vám és kereskedelmi szerződést megnyitásának alkalmával érdekeinknek megfelelőleg javíttatni, de mind a két fél érdekeinek viszonyos méltánylásával föntartatni kívánom. Határozottan és nyíltan kimondatni óhajtom valamely ünnepélyes módon az egész világ színe előtt, a mi eddig csak implicite, homályba burkolva, és csupán elvileg van kimondva, hogy t. i. felséges fejedelmünk uralkodása alatt két állam áll, mely mindamellett, hogy egymástól elválaszthatatlan, egymástól mégis tökéletesen független, és egymás irányában csupán közös, vagy kölcsönös védelemre van kötelezve; óhajtom, hogy mondassák ki, miként már Ferdinánd király ő felsége is 1836. esztendőben az országgyűléshez intézett leiratában kimondotta, hogy az osztrák császári czim Magyarországra nem vonatkozik. Kívánom, hogy ez elv szolgáljon alapul akár ő felsége többi országaival, akár a külfölddel folytatandó minden tárgyalásokban : az osztrák birodalmi kanczellári czim soha vissza ne állittassék; és minden külügyi érintkezésekben felséges urunk követeinek és kereskedelmi konzulainak meghatalmazványaiban, s a külügyekre vonatkozó minden jegyzékekben és kiadványokban Magyarországnak a létező szövetség mellett is fönálló állami függetlensége kielégítőleg jeleztessék. Ha mindezek e képen létesíthetők, hazánk jólétét és függetlenségét azok által, amik még közösre fönmaradnak, veszélyezettnek nem tartom, s utódaink, ha törekvéseiket kedvező körülmények között ezeknél többre kívánják kiterjeszteni, azokban a mi megállapodásaink által épen úgy nem lesznek meggátolva, mint nekünk is jogunk van az elődeink, vagy saját magunk által alkotott törvényeket törvényes úton megváltoztatni. Elismerem, hogy azok, amiket említettem, nem foglalják magukban egy tökéletesen magánálló állam önrendelkezési jogának egész körét, függetlenségének minden attribútumait. Ide vajjon nincsen-e különbség egy tökéletesen magánálló állam, és egy oly állam között, mely másokkal szövetségbe lépett ? Egy magánálló állam, mint például Francziaország vagy Angolhon, tökéletes szabadsággal maga rendelkezik állami élete minden ágaiban, a szövetséges államok önrendelkezési jogát ellenben mindazokban, amikre nézve másokkal szövetségbe léptek, a szövetség mérve, s föltételei korlátozzák épen ugy, mint a kereskedő mindenéről szabadon rendelkezik, míg magán áll, de ha másokkal társaságba lép, a közösség alá bocsátottakról csak társaival egyetértőleg rendelkezhetik. Egy szövetséges államot a tökéletesen magánálló államok függetlenségének minden attribútumaival, a szövetség föntartása mellett, fölruházni akarni, nézetem szerint sisiphusi munka, gyakorlatilag kivihetetlen kísérlet, s habár önök véleménye szerint nagy haeresist mondanék is, őszintén kimondom mégis azon meggyőződésemet, hogy a hazánk helyzetétől egészen különböző viszonyú Svédziát és Norvégiát talán, de csak talán, kivéve, mert ezen országoknak közös ügyet is nagyrészben minisztériumaiknak közös üléseiben intéztetnek el, nem tudok példát arra, hogy valamely államszövetség az abban álló államoknak függetlenségét, önrendelkezési jogát kevésbé szorítaná meg, mint az általam előbb említetteknek létesültével hazánk jogai megszoríttatnának. Még egy tekintetet nem hagyhatok megemlítés nélkül. Faltunk, ha jövője egyátalában nem kétségbeejtő is jelenleg tagadatlanul kisebbségben van, s ha többségre akar jutni, miként már említem, szövetkezésekre van szüksége az országgyűlésen s az országban is. A szövetkezés két fele lehetséges : jobbra is balra is, a Deák- vagy a 48-as párttal, és nemzetiségekkel. A Deákpárt-tali szövetkezésnek feltételeiről s az e végre igénylett elvi engedményekről már szólottam, de vajjon azt vélik-e önök, hogy a 48-as párttal a szövetkezés nem kívánna-e pártunktól elváldozatot ? Kívánna igenis, és súlyosat. Nem veszem egyátalában kétségbe a 48-as párt tagjainak jó szándékát, csak tényeket sorolok fel. Mi a közös ügyek, vagy közösen érdeklő viszonyok létezését mindig elismertük, a 48-as párt azoknak létezését tagadja. Mi az 1867. esztendei kiegyezés törvényességét elismertük, a 48-as párt ezt, korábban legalább, tagadta talán , tagadja most is. Mi nem elleneztük a hozott törvények végrehajtását, a delegáczióba való be vagy be nem lépést nem pártkérdésnek, csupán egyéni elhatározás kérdésének jelentettük ki: a 48-as párt tőlünk e részben is különbözőleg vélekedett, az ujoncz- és adóajánlást, a költségvetéseket tárgyalta, de nem szavazta meg. A reform kérdéseiben is nem egyszer találkoztunk ezen pártnak oly indítványaival, melyeket hazánk kulturális és egyéb viszonyaira vagy épen nem, vagy jelenleg még alkalmazhatóknak nem véltünk. Sok egyebet is lehetne e tekintetben még felsorolni , de ezeknek felemlítése is elég arra, amit most kimutatni kívánok, hogy a 48-as párttali szövetkezés is kívánna pártunktól sok és nevezetes elvi áldozatokat. Ismételve bocsánatot kérek ezek után önöktől, hogy becses figyelmüket már oly sokáig veszem igénybe , de elkerülhetetlennek tartottam mindazoknak elmondását, amiket felemlítettem, azért, hogy e képen indokolva jelentsem ki, hogy az általam említetteknek alapján a Deák-párttal a kiegyezésnek eszméjét elfogadhatónak tartom ; azon esetre azonban, ha e kiegyezés nem sikerül, megmaradok ellenzéki állmomban, de egyéni meggyőződésem szerint közjogi oppozícziómat az említett elvek keretén túl nem teljesítettm ki. Nem csinálok illúziót magamnak : nem vélem, hogy a Deák párt elfogadja mindazokat, amiknek elfogadását a pártok közötti kiegyezésnek létesílése végett szükségesnek tartom; valószínű, hogy a Deák- és kormánypárt országgyűlési tagjainak többsége a közelebb nyert győzelembe vetett bizalommal, hidegen utasítandja vissza legnevezetesebb részeit , annak, amit létesíteni kívánok . Vannak azonban ,ezen pártnak, szétszórva bár az ország különböző vidékein, de nagyszámú hazafias érzésű, jeles és jellemes tagjai, s én nem tehetek le azon reményről, hogy hatást gyakorland ezekre, az általam mondottaknak törvényessége, gyakorlatiassága, méltányossága, s a béke olajága, melyet az országnak a pártok kiegyezése meghoza; e hatás visszahatást szübnd a központra is, s előbb-utóbb az országgyűlés folyama alatt, vagy talán csak a közelebbi választásoknál figyelmeztetni fogja az illetőket, hogy a nemzet tudja, kiknek kell innentől tulajdonítania, ha nem élvezheti a parlamenti törvényhozás várva-várt gyümölcseit. De nem kecsegtetem magamat azzal sem, hogy önök tisztelt barátaim magukévá tegyék most azon nézeteket, melyeket bölcs bírálatuk alá terjesztettem; mert ismerem őszinte és buzgó ragaszkodásukat mindazon kellékekhez, melyeket a haza önállásának és függetlenségének biztosítására megkívántatóknak vélnek, s magamról ítélve tudom, hogy mily fájdalmas érzést okozand önök keblében, ha ezen kellékek bármelyikéről, a körülmények kényszerűsége által késztetve, bármikor lemondani lesznek kénytelenek. Nem is teszek azért ez alkalommal semmi indítványt ; határozzanak önök a mai tanácskozásnak napirenden lévő kérdéséről, pártunk jövő állásáról saját bölcs belátásuk szerint, s ha ennek folytán kérdik tőlem, hogy tehát mért szólaltam föl , megmondom okát ennek is. Nyilatkoztam azon általános képviselői kötelesség érzetéből, mely szerint mindegyikünk megtenni tartozik azt, amiért ide küldetett, nyíltan kimondani tartozik meggyőződéseit, ha nem is mindig országgyűlésen párta véleményével szemben, de mindig, és bizonyosan ezen teremben, hol a pártnak véleménye képződik. N nyilatkoztam lelkiismeretem megnyugtatására, mely az élet ezerféle viszontagságai között csak kötelességeink hit teljesítésének öntudatából meríthető. Nyilatkoztam az őszinteség követelménye szerint, mely szemben becses bizalmiuknak azon nyilvánításával, mellyel engemet ezen elnöki székre tett meghívással legközelebb megtiszteltek, viszont nekem is kötelességemmé teszi, hogy alkalmat nyújtsak önöknek megismerkedni azon nézetekkel, melyeket a haza közügyeire nézve magaméinak vallok. Végre pedig az ember hite az őj menyországa; nem bírok vérmes reményekkel, de lehetetlennek mégsem tartom, hogy azok, miket ez alkalommal elmondottam, előbb-utóbb, az országgyűlés folyama alatt, vagy azután mégis szolgáltathatnak alkalmat az országos pártoknak a hazára nézve kívánatos kiegyezésére ; s ha e hitemben is csalatkozom, mi történik ? én, miként mondani szokták, a mai napon lejártam magamat; súlyos esemény ez úgy a magán, mint a nyilvános életben, de^megadással viselendem el azt is, tiszta öntudatában azon meggyőződésemnek, hogy a haza iránt kötelességet teljesítettem. Ghyczy Kálmán után Tisza Kálmán emelt szót s elmondotta, hogy a legnagyobb figyelemmel hallgatván meg ő is azon fontos előadást, amelyet Ghyczy Kálmán tartott, lehetetlen tagadnia, hogy óhajtandó, miszerint az ország a jelenben uralkodó, az ország népének erkölcseit megrontó, s rettográdi rendszer befolyása alól fölmentessék. Röviden érintvén ezután, hogy azok, mik Ghyczy előadásában a külügyekre és pénzügyi függetlenségre, a kereskedelemre nézve foglaltatnak, ha van is a részletekben eltérés — alapjukban megfelelnek az eddigi elveknek, — előadandó okainál fogva nem tartván időszerűnek, hogy a párt Ghyczy által előadottakat tanácskozás alá vegye és felettök határozzon, azoknak taglalásába nem bocsátkozik egyedül azért, hogy az őszinteség kívánalmainak — melyeket Ghyczy olyan szépen kifejtett — eleget tegyen, nyilvánít annyit, hogy ámbár belátja nagy horderejét mindannak, mit Ghyczy elmondott, meg kell mégis vallania,hogy következtetéseivel nem tud mindenekben egyetérteni. Ezek után áttért arra, miért nem tartaná helyesnek, hogy az előadottak felett most határozzon a kör, s elmondotta, hogy nézete szerint kétségtelen az, hogy párt, mely erkölcsi súlyát megtartani akarja,nem dobhatja el magától elveit; de kétségtelen az is, hogy a történelem tanúsága szerint még soha sem volt párt, mely mindent, amit jónak és helyesnek tartott, egyszerre kivihette volna, s ne lett volna kénytelen azért, hogy annak egy részét keresztülvihesse, más részét nem megtagadni, de annak valósítását elhalasztani; miből már 1867-ben kiadott programmunkhoz képest is az következik,hogy nekünk elveinket fön kell tartanunk, azok bármely részét is feladnunk nem szabad, és nagy hiba lenne a fölött tanácskozni, hogy készek vagyunk-e azok egy részének, s ha igen, melyiknek elhalasztásába beleegyezni, de viszont készen kell lenünk arra, hogy ha oly ajánlat jön más oldalról, mely ez elvek egy részének valósítását kilátásba helyezi, komolyan megfontoljuk, hogy az, ami így keresztülvihető, elég nyereményre az ország önállása és jólléte szempontjából arra, hogy miatta megnyugodva a többi érvényesítését elhalasztani készek legyünk. Ezek után elfogadás végett ajánlotta a lapunk szombati számában már közlött javaslatot. Ghyczy levele gr. Lónyayhoz: Mélyen tisztelt barátom! Kaas Ivor volt nálam, meghozta szives izenetedet. Kevesen lévék még jelen barátaim közül, legczélszerübbnek véltem, ezeknek megkérdezése nélkül saját megállapodásom szerint válaszolni neked. Én nyílt kártyákkal szeretek játszani. Ha tehetek valamint a kérdéses irányban, azt csak egész pártom tudtával akarom tenni, és némi sikerrel csak is így tehetném. Az eljárás, melyet javasolsz, bizonyos titokszerűséggel jár, melyben nekem pártom háta mögött kellene valamely rejtélyes szerepet játszanom ; ezt nem tehetem. Mint minden országgyűlésnek kezdetén és végén rendesen tenni szoktam, szándékom volt ez alkalommal is tisztelkedni nálad: sajnálom, hogy ezt most a hozzám érkezett közlemény folytán nem tehetem. Annyival inkább sajnálom pedig, mert úgy értesültem, hogy a trónbeszédben egy passzus lesz hazánk közjogának megállapodottságáról. Szükséges-e ezen asszussal az országgyűlés kezdetén mindjárt üszköt adni a pártok közé? elkeseríteni a felirati vitát egy oly nézetem szerint felesleges, s a többség általi «líb-