Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)

1872-10-25 / 293. szám

S93. száznyi. Előfizetési föltételek r Vid­ékre póstán vaj^y helyben h.<VBhtos hordva Égési ÓTro t’él ÓTro 20 frt—kr, 10 „ — , Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények díja: lO-husóboB petitsor egyaieri hirdetőenél A nyílttéri petiteur.................................. Bélyegdij ........................................................... 5 frt—kr. 1 . 80, Péntek, október 25.18T2. 8 kr. 25 „ 30 „ REFORM L évi folyam. Szerkesztési Iroda : n«]­r&ro*, S. «m. X. nsdvarTj I. K stip »(elU^rui rós»ét illetó minden költemény a Morkesatesóghe» intésoadó. Bérmentetlen levések csak rámért késüktől fogadtatnak el-Kiadó­ hivatal: Bétk ® 6r kSayrkarelkenésében, régi sxíBbértér í. m. A lap anyagi réssét illető köslemények (dlöSsotÓBi póiU­ kiadás kOrfili panassok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoi intézendök. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. október—novemberre 3 frt 60 kr.,— októ-Folyó évi október—deczemberre 5 frt, bérre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Budge“ czimű 3 kö­tetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. ||||^ Ax dlefixelési ö­sszegek beküldésiére legexél­szerűbb a postai utal­­ványla­pokat haszn­álni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Kátli Mór könyvkereskedésében Pesten, báznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé begyűlt............................... 7758 frt 61 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Újabban aláíratott: Pestmegyéből az alispánság köz­vetítése mellett..................... 228 frt 04 kr. Barsmegyéből Pólya József al­ispán közvetítése mellett . . 37 frt 44 kr. Összesen . . 8124 frt 09 kr. és 2 db. cs. és kir. arany. Az uj adakozók névsora újdonsági rovatunk­ban található. Pest, október 24. A polgári házasság kivihetősége és oppor­­tunitása a sarkpont, a­mely körül az egész kér­dés vitája okszerüleg foroghat és forog. Mo­dern nézetű ember nem ellenezheti, hogy a házassági jog polgárilag törvénybe iktassék, nem kifogásolhatja, hogy a házassági szerző­dés az ország rendes ítélőszéke előtt ítéltessék meg, nem tagadhatja meg a polgárok kölcsö­nös szabad összeköthetésének szükségét, nem lehet ellene, hogy a házassági frigy az állami hatóság előtt köthető legyen. Még az is, ki — mint e sorok írója *­ — a házasságot szent­ségnek tartja, oly értelemben, hogy annak benső természetét állandónak, egy egész életre kiterjedőnek, a családi hűséget erkölcsi köte­lességnek, s a gyermeknevelés czéljából több évtizeden keresztül sérthetlennek véli és tehát alakilag is a házassági frigyet eskü által meg­erősítendőnek elismeri , még az sem tagad­hatja, hogy a házasság ezen tartalmi és formai szentsége daczára a polgári szerződés termé­szetével, társadalmi és állami jelleggel bír, köztörvényhozásnak tárgyát képezi, s kivéte­lesen, bírói ítélet alapján, a házasság czélja és az egyéni természet és jog szempontja és a közerkölcsiség érdeke tekintetéből kell, hogy véglegesen föloldható is legyen. Ezért — és ez átalánosan el van ismerve — a polgári há­zasság nem vallástalan, nem erkölcstelen, sőt nem is egyházellenes intézmény, habár a ká­non jogok kereteibe be nem illeszthető, s az egyházak teljhatalmát híveik fölött némileg megszorítja. A polgári házasság oly instituczió, mely a divatos államjog és a magasabb fejlett­ségű társadalom posztulátuma, korunk egyik mellőzh­etlen követelménye, az európai nemze­tek által mindenfelé elfogadott intézmény, a *) Tisztelt munkatársunk itt némi ellentétbe helyezi magát a „Reform“-mal önmagára való hivatkozásával, s ez alkalmat fölhasználhatjuk arra, hogy ezen c­ikk tartalmának egyéni nézetű jellegét kiemeljük. Ha a polgári házasság kér­dése végkép napirendre tűzetik, fogunk módot lelni azon nézeteink előadására, melyek tisztelt munkatársunkéitól el­térök. A „Reform“ szerk. melybe még a katholikus egyház is belenyu­godott s nevezetesen nélkülözhetetlen oly ál­lamokban , hol sokféle vallásfelekezetek és nemzetiségek vegyest laknak egy területen és egy törvény alatt. Hanem miként lehet ez elvet alkalmazni? Hogyan kelljen a létező kultuszviszonyokkal számolva a polgári házasságot megh­onosítani? E kérdésekre a gyakorlat háromféle mó­don iparkodott megfelelni. 1. úgy, hogy a házasságkötést, az anya­könyvek vezetését és a bíráskodást, tisztán polgári közegekre bízta, vagyis a kötelező polgári házasság behozatala által. 2. Úgy hogy a házassági jogot polgári törvénybe iktatta s a bíráskodást kizárólag az állami törvényszékekre bízta, az anyakönyvek vezetését azonban közhatósági szabályozás szerint és felügyelet alatt az egyházaknál mint egy delegált hatóságnál meghagyta, a há­zasságkötést pedig a polgárok szabad válasz­tására bízta, hogy pap előtt vagy polgári ha­tóság előtt akarnak-e szerződést kötni a pol­gári törvény joghatályával, vagyis a fakulta­tiv polgári házasság által. 3. Úgy hogy az egyházak meghagyatnak eddig gyakorlott összes jogaik­ban s az állam csak arról gondoskodik, hogy bizonyos kivételes esetekben, midőn a kanonjog a polgári társadalom követelményei­vel kiegyenlíthetlen ellentétben áll, az állami hatóság módot nyújt alattvalóinak az egyhá­zak megkerülésével léphetni házasságra, ille­tőleg eszközölni elválásukat: ez a polgári pót­­házasság Noth-Civilehe. A kérdés az, melyik intézményi forma a három közül a legjobb és melyik Magyaror­szágra nézve a legalkalmazhatóbb ? Arra nézve, hogy melyik forma a legtö­kéletesebb, elvben legtisztább, gyakorlatban a legkövetkezetesebb, eredményeiben a leg­­üdvösebb és legerkölcsösebb, minden zavart és viszályt eleve kizáró, a tudósok és a tör­vényhozók régen megegyeztek: ez a kötelező polgári házasság. Jogász, ki az elvekkel tisz­tában van és ki a nyugati népek törvényho­zásait ismeri, tapasztalataikat tanulmányozta, mást, mint a kötelező polgári házasságot alig pártolhat. A fakultativ polgári házasságnak nagy hátránya, hogy a kérdést ketté szakasztja s polgári jogot alkot, de kelletlen egyházi kö­zegeket használ vagy megtűr annak végre­hajtásában, vagy legalább a végrehajtás egy részében. Sok esetben a kivált hol renitens papsággal van az államnak dolga — a fakul­tatív polgári házasság viszályok kutforrása. A buzgóbb lelkészeket csábítja arra, hogy hí­veiknél befolyásukat a polgári házasságkötés ellen iparkodjanak érvényesíteni, mi sok egyenetlenség és viszály forrása lehet. A nép­életbe nem hat úgy be, mint a kötelező. A buzgó hívek szemében ódiumot vesz ma­gára s az állami törvényt gyűlöletessé teszi. A harmadik mód, mely Ausztriában tör­vényes alkalmazást nyert, s melyet a németek Noth-Civilehe néven neveznek, a polgári há­zasságnak csakis surrogatuma, az állami és polgári érdekeknek egyátalán meg nem felel, s egyetlen érdeme és törekvése, hogy a leg­szembeötlőbb visszásságokat és visszaéléseket palliative gyógyítani iparkodik. Magyarországon a polgári házasságnak ezen módját behozni nem akarja senki. Maga Deák Ferencz kimondotta, hogy az örökös tartományoknak „abban nem szeretne követő­jük lenni“. Kétséget nem szenved, hogy a kötelező polgári házasságnak behozatala hazánkban volna a legüdvösebb reform, mit ezen a téren kívánni lehet. Ha törvényhozásunk jogászai és politikusai módját tudják ejteni, hogy mi­kép lehessen azt életbeléptetni, mi a legszíve­sebben fogunk örülni leleményességükön. — Semmi elv, semmi prédikáczió nem szól nálunk ellene, nem ad fölötte előnyt a fakultatív pol­gári házasságnak. Mint politikusok azonban nem feledhetjük a gyakorlati nehézségeket, melyek a kötelező polgári házasság behozata­lának útját állják. A nehézségek talán nem legyőzhetlenek, talán megkerülhetők, ha az o­r­sz­ágg­y­űl­é­s egy oko­s emberekből álló bizottmá­nyt küldene ki,hogy a polgári házasság mily alakban és szervezetben való behozatala iránt javaslatot készítsen, hihető, hogy ez módját ejtendi a kötelező polgári házasság be­hozatalának; míg azonban az ügy ezen stádi­umig ért, addig is hasznosnak ítéljük fölhozni azon nehézségeket, melyek ezen instituczió ilyetén behozatalának útjában állanak. A fő akadály itt is, mint minden adminisz­tratív kérdésben Magyarországon,az alkalmas közegek hiánya. Szépen kifejtette ezen aka­dályt Deák 1868. október 20-ai beszédében mondván: „Gondoskodni kell polgári hatóságról, mely előtt a házasságok köttessenek. E polgári hatóságnak teljesen biztosnak és hitelesnek kell lennie, különben a rendetlenségből a legszomorúbb következések szár­mazhatnának a felekre és ártatlan gyermekeikre. Szükséges továbbá, hogy ily hatóságok számosabb helyeken létezzenek, mert ha kevés helyre volnának szorítva, a házasulóknak nagyobb távolságokból, költ­séges, fáradságos utazással kellene azokhoz járulni. Nem is szabad a polgári házasság költségeinek tete­mesbeknek lenniök, mint az eddigi házasságokéi vol­tak, mert ez csak a népet terhelné, és a házasulók számát kevesbítené. Mi legyen tehát ezen hatóság? A megyei törvényszékek igen távol esnek , a szolga­­bírói hivatalok sem bírnának ebbéli kötelezettségek­­nek megfelelni, a­mi pedig a községeket illeti, ha egész hazánk oly községekből állana, mint például Békés megye, nem kételkedném a polgári házasságok megkötését a községi hatóságokhoz utasítani, de mi­után országunkban annyifélék a községek számra, vagyonra és művelődésre nézve , nem tudnék meg­nyugvást találni abban, hogy oly nagy fontosságu dol­got a község birája és jegyzőjére bízzak és a házas­sági jegyzőkönyvek vezetését az ő kezeikbe tegyem le. Gondoskodni kell tehát előbb valamely módról, valamely hatóság fölállításáról e részben.“ így Deák Ferencz. Azóta, hogy így szólt, az állam fölállított 106 törvényszéket és 374 járásbíróságot, összesen 480 az ország egész területén szétosztott hatóságot, melyek a teljes megbizhatóság jellegével bírnak. Ezenkívül vannak nagyobb községek : szab. kir. város 78, rendezett tanácsú város 88, és mezőváros 70­, összesen 877 ily nagyobb község, melyek elöljáróságai egészben véve a franczia mairek­­kel egy színvonalra tehetők. Nem tagadhatni az egész művelt világot. A franczia követ mindent elkövetett, hogy őt Párisba vihesse, de Csermák Il­­lésházy egy szavára el nem fogadta e fényes ajánla­tot és Magyarhonba jött. Még akkor magyar nótáról fogalma sem volt. Pesten létekor egyszer látogatásra ment Grassalkovich herczeghez Gödöllőre, hol duet­teket játszott Amadé gróffal. Ebéd alatt egyszer csak megjelenik a hires Bihari, Csermák meghallja, sirva fakad, és e pillanattól fogva búcsút vesz az eddigi zenétől . . . . s magát egészen a magyar zenének szentelé. Fölkereste Lavottát, ki kalauza vala, és igy pár év múlva mint meteor tűnt föl a magyar zene egén .... stb.“ így Fáy. Ezeket elolvasva, átnéztem minden akkori idő­ben Bécsben megjelent újságot, de a Csermák hang­versenyeiről említés sincs téve, itt magát senki sem ismeri. Később az „Oesterreichische Revue“-ben egy jeles czikket olvastam, „Das Concertwesen in Wien“. E czikk kimerítőn tárgyalja a bécsi hangversenyek történetét a legrégibb időtől fogva, de sem Csermákot, sem az ő hangversenyeit nem említi. Pedig, ha mint Fáy mondja, az egész művelt világot elbájolta hangverse­nyeivel, lehetetlen, hogy ilyen kimerítő műből kima­radt volna, vagy az akkori újságok ne jelentették volna diadalait, mint a Lavottáét. Még akkor magyar nótáról fogalma sem volt! Nevezetes szavak: Cser­mák tehát Biharit hallva szerette meg a magyar ze­nét. Ez azonban csak 1802 után történhetett, mivel Bihari csak az említett évben jött Pestre bandájával. S íme­ saját ép szemeimmel láttam azon kéziratot, mely 1799-ből származik, s mely a Csermák firmája alatt azon magyar nótát tartalmazza, melyet Bihari 1808 ban a királyné koronázása alatt játszott, s mely Bihari­ vagy koronázási nótának neveztetett. De még másban is elvetette a sulykot Fáy István gróf úr. Ugyanis azt írja, hogy Csermák Lavottától tanulta a magyar zenét Lavotta 1802-től 1805-ig Kolozsvárt volt karmester, azonban mint Szemere Pál írja, 1811- ben „kötelezettségeinek már nem volt képes eleget tenni.“ Hogyan vállalta volna fel ekkor egy felnőtt ember oktatását oly tárgyban, mely sokkal neveze­tesebb és fáradságosabb, mint a zenének gyakorlati módja? Igenis Lavotta tanította Csermákot is, Biharit is, de 1788 táján, midőn pesti karmester volt. T. olvasó, a­ki ismeri Csermák műveit, lehetet­len elhinnie, hogy ő, a magyar zenét felnőtt korában tanulta volna meg. Én azt hiszem, hogy ő fiatal ko­rában jött Magyarországba, talán már 10 éves is tehát, hogy a kérdés gyakorlati megoldásához közelebb jutottunk, s a­mi négy év előtt poli­tikai lehetetlenség volt, az ma már a gyakor­lati megoldás kísérletére érdemes. Mindazonáltal azon okok közül, miket Deák fölhozott, nem egy még most is igen nagy nyomatékkal bír, és sokak előtt a kivitel nehézséei még ma is oly nagyoknak látsza­nak, hogy hajlandók inkább a fakultatív pol­gári házasság reformjával beérni, semmint az egész nagyfontosságu javítást puszta elvhűség­­ből és következetességből koczkára tenni. A fakultatív polgári házasság behozata­lának módozatairól s némely más gyakorlati kérdésről legközelebb. Most még csak azt kí­vánjuk kiemelni, hogy a kettő között elvi kü­­lönbség nincs, az elv mind a két esetben ki van mondva, és életbe van léptetve, s hogy melyik mód legyen törvényesítve, az pusztán a praktika politika követelményei szerint lesz eldöntendő.­­ A bankkérdésben ma 11—4 óráig tartó minisztertanács volt gr. Andrásy elnöklete alatt, mely­ben az osztrák miniszterek is részt vettek. Mint érte­sülünk, a vitás ügyben némi közeledés történt ismét s azon megállapodás, hogy egy vegyes szakértő kom­­missió fog a tárg­gyal behatón foglalkozni. A 80 millió bankadósság kérdése is előkerült s még min­dig fő akadályát képezte a kormányok egyetértésének. Remélhető azonban, hogy az egész ügyállás tisztába fog hozatni és kedvezőn megoldatni. A tanácskozá­sok csak két hét múlva fognak ismét megnyuttatni. Mihelyest a kiegyezés sikerében bízni lehet, erős hi­tünk szerint az ú. n. bank is sietni fog eleget tenni a magyar piacz méltányos igényeinek és felebb fogja emelni a végmegoldás reményében fiókjainak do­­táczióját. = Novikoff orosz követnek Andrásy grófnál a napokban tett látogatására, mint Bécsből írják, a montenegrói ügy adott alkalmat. A ka­bineteknél ugyanis, mint tudva van, Nikicza fejede­lem panaszt emelt ügynökének Scutariból történt elüzetése miatt, s most Oroszország a fenforgó tárgy felett, egyrészt Ausztria-Magyarországgal és másrészt Németországgal eszmecserébe akar bocsátkozni.­­ A két államférfi beszélgetésének részletei természetesen, nem jutottak a nyilvánosság elé. = A 75 millió defic­itről részletes kimuta­tást közöl a magyar kor­mány dolgairól mindig legjobban értesített „Pester Lloyd“ s mi ezúttal csak helyesel­hetjük a készséget, m­elylyel a magyar pénzügy­­miniszter az idegen financziális köröket magyar hazánk szomorú kincstári helyzetéről minden késede­lem nélkül s őszinte nyíltsággal felvilágosítani sietett. A „P. L.“ vezérczikkét számokba összevonva a kö­vetkezőkben reprodukáljuk: A 75 millió defic­it két részből áll: az idei és a jövő évi hiányból. A folyó évi hiány a budget sze­rint 44 millióban állapíttatott meg, (5 a rendes 39 millió a rendkívüli szükségletben). Ebből 18 millió a 71-ki kölcsönből s 26 millió függő adósság útján volt fedezendő. A 18 millióból azonban (Fiumei kikötőre stb) csak mintegy 3 millió fordíttatott a kijelölt be­fektetésekre, s a többi 15 millió elhasználtatott a 26 milliónyi defic­it fedezésére, azért, mert azon 15 mil­lió után az állam csekély kamatjövedelmet húzott, ellenben a függő adósság kora kibocsátása nagy ka­matveszteséggel járt volna. Ezen 26 millióra most kerül a sor, mert mint előrelátható volt a budget szerint is, már ezen pénzre, vagy legalább annak egy részére rászorultunk. Ez összegből 22 millió vasút­építésekre van szánva, de a közlekedésügyi miniszté­rium által ez idén igénybe nem vétetett. Szaporodik ezen 26 millió szükséglet az által, hogy a közös aktivákb­ól várt 3 ’/2 millió nem tétet­hetett folyóvá s így a f. évi, de még ezután fedezendő defic­it összege 29 7, vagyis kerek szám 30 millióra rúg. Ez az egyik része. Hozzájárul másodiknak az 1873. évi előrelát­ható hiány 45 millió összegben, a­mi aztán kiadja 75 millió defic­itet. Ezen új defic­it tételei a következők: A rendes költségben 4—5 millió, a közös költségek extraordi­­náriumából is 5 millió, összesen 10 millió. A jövő évi rendkívüli költségvetés defic­itje 35 millió , ös­­­szesen 45 millió. Ezen defic­it azonban a gyakorlatban hihetőleg le fog apadni először az által, hogy közelebbi évek tapasztalatai szerint az ordináriumban nem lesz az előirányzatban mutatkozó 5 millió hiány, azután mert a közös aktívákból a ‘d'1^ millió jövő évben valószí­nűleg folyóvá tétethetik, s végül az által, hogy a köz­lekedési miniszter egy év alatt akarva sem építhet annyit, hogy elfogyjon a deficzitekből rá eső 40 mil­lió, t. i. 1872-re az említettük 22 millió és 1873-ra a rendkívüli szükségletben előirányzott 17 millió. Ha a közlekedési minisztérium csak az összeg felét, azaz 20 milliót venne tényleg igénybe, úgy a felsorolt 5 millóval és 3­7g millióval együtt a 75 mil­lió defic­itből 28 V2 “filő levonandó volna illetőleg másutt találná fedezetét s csak 46—47 millió volna a jövő év folyamában hitelművelet által fedezendő. Ezen összegbe betudandó a 26 millió kincstári jegy, melynek kibocsájtására a pénzügyminiszter törvényi­leg már régen fel van hatalmazva. A­mi végül illeti a defic­it okát, annak túl­nyomó része a vasútépítést és a vasúti garancziákat terheli. A két esztendőben, 1872-ben és 1873 ban ugyanis vasútépitésekre kiadatott, illetőleg előirá­nyozva lett közel 40 millió, vasúti garancziákra kell fizetni 9­­ f- 12 - 21 milliót, úgy hogy a vasúti költ­ség egy­maga 61 millióra rúg, vagyis a 75 millió de­ficzit túlnyomó részét teszi ki. Egyúttal tudósíthatunk a czikkben, hogy a pénz ■­ügyminiszter „kedvező“ ajánlatokat kapott egy új kölcsön felvételére.­­ Az „Ellenőr“ mai számában Csernátony vá­laszolván Mocsárynak a baloldal kormány­képes­sége tárgyában, jobbadán Kerkapoly ellen polemi­zál és bizonyítani akarja, hogy Csernátony úr 68-ban e kérdésben úgy nyilatkozott, mint ma. Azonban cso­dálatos dolog, hogy oly eszélyes emberen, mint a­mi­lyen Csernátony, e bizonyitgatással és idézgetéssel megesik az a malőr, hogy Kerkapolynál sokkal hatá­rozottabban tesz tanúságot azon engesztelhetlen ellen­tét mellett, mely 68-ki és jelenlegi nézetei közt e kérdsében föntorog. Czikkének végpasszusa különben oly nevezete­sen illusztrálja a baloldal politikájának legújabb — kétségbeesési — fázisát, hogy szó szerint ide ig­­tatjuk: „Inkább szeretném ugyan, ha a jelenlegi szo­morú kormányzatnak úgy lenne vége, hogy az új minisztérium alkotásában ne legyen pártunknak sem­mi része, de ha ez új minisztérium nem jöhetne létre, csak baloldali hozzájárulással, e hozzájárulást pár­tunk vezértagjai részéről kötelességnek tartanám s üdvözölném őket, teljes szívemből, az ország aggasztó állapota által javasolt becsületes közreműködésükért.“ Tehát többé nem közös ügy, nem a delegáczió vagy deputáczió világrenditő kérdése, hanem új mi­nisztérium. Akárminő politikát, csak új minisztériu­mot! Csernátony úgy tesz, mintha a baloldali tárczák chance-ától kilelné a hideg, de hiába maskarázik, mert olyan karnevált ugyan nem fog megérni még ebben a mi zagyva parlamentünkben sem, melyben a „jobb­oldal“ megtűrné azt a „baloldali hozzájárulást“, me­­lyet látva a közönség „tisztességes része“ az uj „pár“ minémüsége iránti fölháborodását ne nyilatkoztatná ki legott félreérthetetlen kifakadásban: A pénzügyi bizottságból. [A budget tárgyalása ] A pénzügyi bizottság ma d. e. 10 órakor tar­tott ülésében a kereskedelmi minisztérium költségve­tésének tárgyalását kezdte meg. A minisztériumot maga a miniszter képviselte. Rendes szükségletre előirányozva van 7.038.751 frt (72-ben volt 10.178.204 frt.) Rendkívüli szükséglet 1.692.510 frt (72-ben volt 1.719.134 frt.) Fedezet 8.765.974 frt (72-ben volt 8.692.983 forint.) Központi igazgatás czim alatt előirá­a A „RIEFORM'‘^TA1ICZÁJA. Egy bukott lángész. — Csermók halálának (okt. 25.) félszázados évfordulójára.— Evva Lajos. Venio none ad fortissimum virum. Corn. Nepos. Bihari és Lavotta életrajzát ismerik e lapok ol­­vasói. Hátra van még a magyar zene klasszika­ idő­szakára egy végpillantást vetni, s annak legnagyobb alakjával Csermákkal ismerkedni meg, kinek műkö­dése az eredményekben oly váratlanul dús időszak tetőpontját jelzi. Azt hiszem, hogy bármily kevés is az, a­mit Csermákról mondhatok, az ő valódi nagy­sága s tragikus élettörténete mégis érdekessé fogják tenni e pár sort, melyben, fájdalom, életrajzának csak töredékét adhatom. Íme, tisztelt olvasó, szomorú pél­dája a bukott nagyságnak, kit kortársai annyira elfe­ledtek, hogy életrajzának csekély vázlatát sem hagy­ták reánk. A­mit itt elmondandó vagyok, mind sze­m­élyesen tett utazásaim és fáradságos kutatásaim eredménye, innen is egyet, amonnan is egy másikat kellett összekeresnem, hogy csak ennyire is összeál­líthassam annak életrajzát, ki korának egyik kiváló, nemzetének pedig elvitathatlanul első zenésze volt- Csermák Antal születését mély homály fedi. Halála után négy évvel, 1826-ban a veszprémi urak egy sirkövet emeltek neki, melyre az van fölirva, hogy : „Meghalt 51-ik esztendejében.“ Azt hiszem, ez adat megbizható, mivel egykoruaktól származik, kiknek semmi okuk sem volt az igazságot elrejteni. Született tehát 1771 vagy 1772-ben. Kétségtelen, hogy Csehországban, de a hely még eddig nincs tudva. Gr. Fáy István 1855-ben „A nagy világ képekben“ czimü hetilapban a következő módon szól Csermákról: „Csermák születését homály fedi; ő ma­ga így irta nevét, nem tudni mi okból : Anton G. Csermák, Edler von Luyd et Bouhans. Annyi bizo­nyos, hogy cseh földről jött honunkba, de születését némileg mindig titkolta, vannak azonban adatok, me­lyek szerint ő Trencsén egykori örökös főispánjának, Illésházi István grófnak és egy cseh főrangú hölgynek természetes fia volt. Csermák maga Illés­­háziról mindig tisztelettel szólt, Illésházi pedig őt te­gezte, de más adatok is vannak, melyek nem mind közölhetők, s a melyek szintén oda mutatnak, hogy ő Illésházi vér volt.“ Bármint szeretném is elhinni ez adatokat, sajná­lattal vallom be, miszerint azokat tökéletesen meg kell czáfolnom. Nagy hiba volt Fáytól, hogy ama bi­zonyos adatokat nem közölte a világgal, midőn ő a föllebbi sorokat írta, akkor Illésházy már nem élt, nem csak, de sörcsaládjának egyetlen tagja sem, mert ő benne kihalt az Illésházi család. Különben is a mi legszégyenítőbb lehetett volna a dologban, hogy t. i. Illésházinak viszonya volt egy cseh nővel, azt már kimondta, s igy bátran utána tehette volna a többit is. De ily bizonyító erejű adatai Fáynak nem voltak, nem lehettek. Kitetszik ez a következőkből. Pesti Frigyes „A villa történet napjai“ czimü becses munkája szerint gr. illésházi István született 1762. évi április 30-án. E szerint tehát akkor, midőn Csermák született, az érdemes gróf kilencz-tiz éves volt, így tehát szó sem lehet arról, hogy Csermáknak apja volt. A­mi azt illeti, hogy Csermák Illésháziról mindig tisztelettel szólt, ez pedig öt tegezte, továbbá a gróf nevenapjára irt nóták csak azt bizonyítják, hogy Illésházi igen szerette Csermákot, mint kitűnő művészt, egy szóval pártfogója volt. Cseh főrangú hölgynek lehetett fia, de ezt épen nem bizonyítja azon fölhozott adat, hogy ő magát „Edler von Luyd et Kouhan8“-nak irta. Láttam azon kéziratát Csermák­nak, melyen ez írva van. S megvallom, nagyon naiv­nak találom Fáy gróf azon kifejezését, „nem tudni, mi okból irta igy magát.“ Vajjon nem épen olyan furcsán hangzik-e ez, mintha azt kérdezte volna: mi­ért hitte magáról, hogy ő a szentlélek ? Tisztelt ol­vasó, Csermák őrültségében irta azon czimet, mig eszét el nem veszté, sohasem használta azt. íme mindezekből, a­mit tiszta tény gyanánt el­fogadhatunk. Csermsík születésére nézve cseh volt, s itt Magyarországon Illésházy grófban hatalmas párt­fogót talált. Hogy hol született, hol töltötte ifjúságát, kitől és hol tanult zenélni, erről tökéletesen hallgat a kró­nika. Fáy István grófnak már említett emlékezetes czikkében ez áll: „Csermák körülbelül 1798. évben jelent meg Bécsben, és akkor az egész Bécset elra­gadta hegedűjátékával; karnagy is volt, de rövid ideig, onnan Pozsonyba jött mint karnagy, később Pestre, de ez mind hamar elmúlt, lekötve szolgálni nem akart, csak hangversenyeivel bájolta el akkor volt, de később aligha. Mert a­ki így tudott kompo­nálni, annak itt kellett kora ifjúságába magában szívni a magyar zene elemeit. Csermák tehát már itt van Magyarországon, mint ünnepelt virtuóz és lángeszű zeneköltő. Élete története ezután kezd világosabb lenni. Átalános el­ismerésben részesül, minden főrangú háznál kedvelt vendég, Eszterházy, Grassalkovich, Károlyi, Illés­­házy, Barkóczy, Sztáray, Pálfi és más családok ve­télkednek kitüntetésében, és ő gyönyörű nótáival fizeti vissza a vendégszeretet és méltánylás kegyeit. Melles­leg legyen megemlítve, a gróf és báró urak nem nagy kegyelettel viseltethettek már akkor is az ő kéziratai iránt, mivel Mátray Gábor ur állítása szerint ő sze­rencsés volt a Grassalkovich herczeg kuktájától aján­dékba kapni néhány darab papirost, melyekbe süte­ménydarabok voltak bepakolva s a papírok... Cser­mák kéziratai voltak. 1804-ben a felejthetlen hazafi Kultsár István szólította föl Csermákot magyar táncznóták írására, s Csermák engedett is a fölhívásnak, a mennyiben hat darab magyar nótát irt három hangszerre. Ezen hat nótát Kultsár István még ugyanazon évben ki is nyomtatta „Magyar tánczok“ czim alatt. Azon meg­tiszteltetés is érte Csermákot, hogy hat kiváló szép darabját a színház zenekara betanulta, s előadások előtt játszotta. Ezeket 1804-ben szintén kinyomták „Romances hongraises“ czim alatt. Ugyanekkor ka­pott Csermák megbízást egy bécsi műárustól is, Me­­chettitől, magyar nóták írására. Ezek közt van a hi­res „Sarkantyus verbunk“ is. E kéziratok még most is Bécsben vannak, Mátray úrnak sikerült azokat ti­tokban hirni, különben talán senki sem tudna róluk, mert nem tudom mi okból, Mechetti azokat ki nem adta. Csermák tehát oly szerencsés körülmények közt élt, melyek igen kedvezőek voltak lángesze ki­fejtésére. E korból fönmarad művei valóban magukon hordják a megelégedett gondnélküli élet bélyegét. Derült hangulat, boldog önér­zet vonul át rajtuk, harmóniás lelkének zavartalan örömeit festik, de hi­ányzik belőlök először a tökéletes magyar jelleg, egy-két darabot kivéve, másodszor nincs meg bennök azon nagyszerűség, melyet később kifejtett. Én haj­landó volnék ezt az ő „dur“ korának nevezni, a „moll“ csak később következett be. S most Csermák életének fordulópontjához ér­tünk. Nem lehet kétségbe vonni, hogy Csermák eddigi működése is elég lett volna őt halhatatlanná tenni művészetünk történetében; ő eddig is törekedett a nagy, eszményi után, és sikerült is az neki oly meste­rek nyomán, mint Mozart, ki eszménye, és Lavotta, ki bálványa volt. A nagy utáni törekvés természetes álma az ifjúságnak, legkomolyabb foglalkozása a fér­fiúnak, s oly tehetség mint Csermák természetesen fő­feladatául tűzte ki magának a halhatatlanságot. Te­hetsége megvolt. S mégis kétkedem, hogy pusztán tehetsége által, az elmondandó körülmény közbejötte nélkül sikerült volna neki az, a­mit így elért. Csak most kezdett benne ébredezni azon hangtenger, mely hullámait oly hatalmasan verdesé, mig szivét ketté szakította. Csodálatos gondolatai kezdtek jönni, ere­detiek egészen, meglepők a hihetetlenségig, nagysze­rűek, mélyek a megmérhetlenségig. S mi volt e cso­dálatos bűverő, mely Csermákot oly nag­gyá és oly szerencsétlenné tette? Mondjam-e? A világ legna­gyobb, leglényegesebb és legszebb dőresége : a sze­relem volt ez! Ki ne tudná, mi a szerelem egy oly emberre nézve mint Csermák ? kinek keble hamu alatt lappangó tűz, melynek csak egy kis szellő kell, hogy lángra gyűljön. A szerelem a művészet napja, mely megérleli a gondolatot, s a festő ecsetjét vezeti. Ez nyomja a határozottság bélyegét a jellemre; ki­domborítja az alakokat, melyek eddig határozatlan, alaktalan árnyként rémlettek a művész lelke előtt, föltüzeli a képzelő erőt, ébredés ez harczra, diadalra, vagy végpusztulásra. Művész szerelem nélkül még nem lett senki. A mivé lett. Csermák is ennek kö­szönheti ; fájdalom, neki nagyon sokba került. Évszámot ne kérj, t. olvasó, azzal nem szolgálha­tok. Elég az ahhoz, hogy Csermák egy gazdag budai polgár leányba belészeretett, nőül kérte és­­ kosarat kapott. Ki írhatja le a büszke művész szégyenét, hogy egy polgárleányt nem adnak hozzá, mivel földi javakban szegény; s még inkább ki foghatja meg a lelke egész hevével szerető férfiú fájdalmát, midőn látnia kell, hogy anyagi indokok mint választják őt el azon lénytől, ki neki élete, mindene volt, s ki vi­­szont szerelmével ajándékozta meg. A kétségbeesett ember oly tettre vetemedett, mely nem csak szeren­csétlenné tette őt egész életére, hanem némi árnyfol­tot is vetett reá. Elhívta ugyanis egyszer a leányt sé­tálni a Dunapartra, s ott. . . betaszita szegényt a folyó hullámaiba. A leány sikoltására előszaladt mol­nárok ugyan kimentették a vízből a kétszeresen sze­rencsétlent, de Csermák nem látott és nem hallott

Next