Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)
1872-10-25 / 293. szám
S93. száznyi. Előfizetési föltételek r Vidékre póstán vaj^y helyben h.<VBhtos hordva Égési ÓTro t’él ÓTro 20 frt—kr, 10 „ — , Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények díja: lO-husóboB petitsor egyaieri hirdetőenél A nyílttéri petiteur.................................. Bélyegdij ........................................................... 5 frt—kr. 1 . 80, Péntek, október 25.18T2. 8 kr. 25 „ 30 „ REFORM L évi folyam. Szerkesztési Iroda : n«]r&ro*, S. «m. X. nsdvarTj I. K stip »(elU^rui rós»ét illetó minden költemény a Morkesatesóghe» intésoadó. Bérmentetlen levések csak rámért késüktől fogadtatnak el-Kiadó hivatal: Bétk ® 6r kSayrkarelkenésében, régi sxíBbértér í. m. A lap anyagi réssét illető köslemények (dlöSsotÓBi póiU kiadás kOrfili panassok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoi intézendök. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. október—novemberre 3 frt 60 kr.,— októ-Folyó évi október—deczemberre 5 frt, bérre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Budge“ czimű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. ||||^ Ax dlefixelési összegek beküldésiére legexélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Kátli Mór könyvkereskedésében Pesten, báznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé begyűlt............................... 7758 frt 61 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Újabban aláíratott: Pestmegyéből az alispánság közvetítése mellett..................... 228 frt 04 kr. Barsmegyéből Pólya József alispán közvetítése mellett . . 37 frt 44 kr. Összesen . . 8124 frt 09 kr. és 2 db. cs. és kir. arany. Az uj adakozók névsora újdonsági rovatunkban található. Pest, október 24. A polgári házasság kivihetősége és opportunitása a sarkpont, amely körül az egész kérdés vitája okszerüleg foroghat és forog. Modern nézetű ember nem ellenezheti, hogy a házassági jog polgárilag törvénybe iktassék, nem kifogásolhatja, hogy a házassági szerződés az ország rendes ítélőszéke előtt ítéltessék meg, nem tagadhatja meg a polgárok kölcsönös szabad összeköthetésének szükségét, nem lehet ellene, hogy a házassági frigy az állami hatóság előtt köthető legyen. Még az is, ki — mint e sorok írója * — a házasságot szentségnek tartja, oly értelemben, hogy annak benső természetét állandónak, egy egész életre kiterjedőnek, a családi hűséget erkölcsi kötelességnek, s a gyermeknevelés czéljából több évtizeden keresztül sérthetlennek véli és tehát alakilag is a házassági frigyet eskü által megerősítendőnek elismeri , még az sem tagadhatja, hogy a házasság ezen tartalmi és formai szentsége daczára a polgári szerződés természetével, társadalmi és állami jelleggel bír, köztörvényhozásnak tárgyát képezi, s kivételesen, bírói ítélet alapján, a házasság czélja és az egyéni természet és jog szempontja és a közerkölcsiség érdeke tekintetéből kell, hogy véglegesen föloldható is legyen. Ezért — és ez átalánosan el van ismerve — a polgári házasság nem vallástalan, nem erkölcstelen, sőt nem is egyházellenes intézmény, habár a kánon jogok kereteibe be nem illeszthető, s az egyházak teljhatalmát híveik fölött némileg megszorítja. A polgári házasság oly instituczió, mely a divatos államjog és a magasabb fejlettségű társadalom posztulátuma, korunk egyik mellőzhetlen követelménye, az európai nemzetek által mindenfelé elfogadott intézmény, a *) Tisztelt munkatársunk itt némi ellentétbe helyezi magát a „Reform“-mal önmagára való hivatkozásával, s ez alkalmat fölhasználhatjuk arra, hogy ezen cikk tartalmának egyéni nézetű jellegét kiemeljük. Ha a polgári házasság kérdése végkép napirendre tűzetik, fogunk módot lelni azon nézeteink előadására, melyek tisztelt munkatársunkéitól eltérök. A „Reform“ szerk. melybe még a katholikus egyház is belenyugodott s nevezetesen nélkülözhetetlen oly államokban , hol sokféle vallásfelekezetek és nemzetiségek vegyest laknak egy területen és egy törvény alatt. Hanem miként lehet ez elvet alkalmazni? Hogyan kelljen a létező kultuszviszonyokkal számolva a polgári házasságot meghonosítani? E kérdésekre a gyakorlat háromféle módon iparkodott megfelelni. 1. úgy, hogy a házasságkötést, az anyakönyvek vezetését és a bíráskodást, tisztán polgári közegekre bízta, vagyis a kötelező polgári házasság behozatala által. 2. Úgy hogy a házassági jogot polgári törvénybe iktatta s a bíráskodást kizárólag az állami törvényszékekre bízta, az anyakönyvek vezetését azonban közhatósági szabályozás szerint és felügyelet alatt az egyházaknál mint egy delegált hatóságnál meghagyta, a házasságkötést pedig a polgárok szabad választására bízta, hogy pap előtt vagy polgári hatóság előtt akarnak-e szerződést kötni a polgári törvény joghatályával, vagyis a fakultativ polgári házasság által. 3. Úgy hogy az egyházak meghagyatnak eddig gyakorlott összes jogaikban s az állam csak arról gondoskodik, hogy bizonyos kivételes esetekben, midőn a kanonjog a polgári társadalom követelményeivel kiegyenlíthetlen ellentétben áll, az állami hatóság módot nyújt alattvalóinak az egyházak megkerülésével léphetni házasságra, illetőleg eszközölni elválásukat: ez a polgári pótházasság Noth-Civilehe. A kérdés az, melyik intézményi forma a három közül a legjobb és melyik Magyarországra nézve a legalkalmazhatóbb ? Arra nézve, hogy melyik forma a legtökéletesebb, elvben legtisztább, gyakorlatban a legkövetkezetesebb, eredményeiben a legüdvösebb és legerkölcsösebb, minden zavart és viszályt eleve kizáró, a tudósok és a törvényhozók régen megegyeztek: ez a kötelező polgári házasság. Jogász, ki az elvekkel tisztában van és ki a nyugati népek törvényhozásait ismeri, tapasztalataikat tanulmányozta, mást, mint a kötelező polgári házasságot alig pártolhat. A fakultativ polgári házasságnak nagy hátránya, hogy a kérdést ketté szakasztja s polgári jogot alkot, de kelletlen egyházi közegeket használ vagy megtűr annak végrehajtásában, vagy legalább a végrehajtás egy részében. Sok esetben a kivált hol renitens papsággal van az államnak dolga — a fakultatív polgári házasság viszályok kutforrása. A buzgóbb lelkészeket csábítja arra, hogy híveiknél befolyásukat a polgári házasságkötés ellen iparkodjanak érvényesíteni, mi sok egyenetlenség és viszály forrása lehet. A népéletbe nem hat úgy be, mint a kötelező. A buzgó hívek szemében ódiumot vesz magára s az állami törvényt gyűlöletessé teszi. A harmadik mód, mely Ausztriában törvényes alkalmazást nyert, s melyet a németek Noth-Civilehe néven neveznek, a polgári házasságnak csakis surrogatuma, az állami és polgári érdekeknek egyátalán meg nem felel, s egyetlen érdeme és törekvése, hogy a legszembeötlőbb visszásságokat és visszaéléseket palliative gyógyítani iparkodik. Magyarországon a polgári házasságnak ezen módját behozni nem akarja senki. Maga Deák Ferencz kimondotta, hogy az örökös tartományoknak „abban nem szeretne követőjük lenni“. Kétséget nem szenved, hogy a kötelező polgári házasságnak behozatala hazánkban volna a legüdvösebb reform, mit ezen a téren kívánni lehet. Ha törvényhozásunk jogászai és politikusai módját tudják ejteni, hogy mikép lehessen azt életbeléptetni, mi a legszívesebben fogunk örülni leleményességükön. — Semmi elv, semmi prédikáczió nem szól nálunk ellene, nem ad fölötte előnyt a fakultatív polgári házasságnak. Mint politikusok azonban nem feledhetjük a gyakorlati nehézségeket, melyek a kötelező polgári házasság behozatalának útját állják. A nehézségek talán nem legyőzhetlenek, talán megkerülhetők, ha az országgyűlés egy okos emberekből álló bizottmányt küldene ki,hogy a polgári házasság mily alakban és szervezetben való behozatala iránt javaslatot készítsen, hihető, hogy ez módját ejtendi a kötelező polgári házasság behozatalának; míg azonban az ügy ezen stádiumig ért, addig is hasznosnak ítéljük fölhozni azon nehézségeket, melyek ezen instituczió ilyetén behozatalának útjában állanak. A fő akadály itt is, mint minden adminisztratív kérdésben Magyarországon,az alkalmas közegek hiánya. Szépen kifejtette ezen akadályt Deák 1868. október 20-ai beszédében mondván: „Gondoskodni kell polgári hatóságról, mely előtt a házasságok köttessenek. E polgári hatóságnak teljesen biztosnak és hitelesnek kell lennie, különben a rendetlenségből a legszomorúbb következések származhatnának a felekre és ártatlan gyermekeikre. Szükséges továbbá, hogy ily hatóságok számosabb helyeken létezzenek, mert ha kevés helyre volnának szorítva, a házasulóknak nagyobb távolságokból, költséges, fáradságos utazással kellene azokhoz járulni. Nem is szabad a polgári házasság költségeinek tetemesbeknek lenniök, mint az eddigi házasságokéi voltak, mert ez csak a népet terhelné, és a házasulók számát kevesbítené. Mi legyen tehát ezen hatóság? A megyei törvényszékek igen távol esnek , a szolgabírói hivatalok sem bírnának ebbéli kötelezettségeknek megfelelni, ami pedig a községeket illeti, ha egész hazánk oly községekből állana, mint például Békés megye, nem kételkedném a polgári házasságok megkötését a községi hatóságokhoz utasítani, de miután országunkban annyifélék a községek számra, vagyonra és művelődésre nézve , nem tudnék megnyugvást találni abban, hogy oly nagy fontosságu dolgot a község birája és jegyzőjére bízzak és a házassági jegyzőkönyvek vezetését az ő kezeikbe tegyem le. Gondoskodni kell tehát előbb valamely módról, valamely hatóság fölállításáról e részben.“ így Deák Ferencz. Azóta, hogy így szólt, az állam fölállított 106 törvényszéket és 374 járásbíróságot, összesen 480 az ország egész területén szétosztott hatóságot, melyek a teljes megbizhatóság jellegével bírnak. Ezenkívül vannak nagyobb községek : szab. kir. város 78, rendezett tanácsú város 88, és mezőváros 70, összesen 877 ily nagyobb község, melyek elöljáróságai egészben véve a franczia mairekkel egy színvonalra tehetők. Nem tagadhatni az egész művelt világot. A franczia követ mindent elkövetett, hogy őt Párisba vihesse, de Csermák Illésházy egy szavára el nem fogadta e fényes ajánlatot és Magyarhonba jött. Még akkor magyar nótáról fogalma sem volt. Pesten létekor egyszer látogatásra ment Grassalkovich herczeghez Gödöllőre, hol duetteket játszott Amadé gróffal. Ebéd alatt egyszer csak megjelenik a hires Bihari, Csermák meghallja, sirva fakad, és e pillanattól fogva búcsút vesz az eddigi zenétől . . . . s magát egészen a magyar zenének szentelé. Fölkereste Lavottát, ki kalauza vala, és igy pár év múlva mint meteor tűnt föl a magyar zene egén .... stb.“ így Fáy. Ezeket elolvasva, átnéztem minden akkori időben Bécsben megjelent újságot, de a Csermák hangversenyeiről említés sincs téve, itt magát senki sem ismeri. Később az „Oesterreichische Revue“-ben egy jeles czikket olvastam, „Das Concertwesen in Wien“. E czikk kimerítőn tárgyalja a bécsi hangversenyek történetét a legrégibb időtől fogva, de sem Csermákot, sem az ő hangversenyeit nem említi. Pedig, ha mint Fáy mondja, az egész művelt világot elbájolta hangversenyeivel, lehetetlen, hogy ilyen kimerítő műből kimaradt volna, vagy az akkori újságok ne jelentették volna diadalait, mint a Lavottáét. Még akkor magyar nótáról fogalma sem volt! Nevezetes szavak: Csermák tehát Biharit hallva szerette meg a magyar zenét. Ez azonban csak 1802 után történhetett, mivel Bihari csak az említett évben jött Pestre bandájával. S íme saját ép szemeimmel láttam azon kéziratot, mely 1799-ből származik, s mely a Csermák firmája alatt azon magyar nótát tartalmazza, melyet Bihari 1808 ban a királyné koronázása alatt játszott, s mely Bihari vagy koronázási nótának neveztetett. De még másban is elvetette a sulykot Fáy István gróf úr. Ugyanis azt írja, hogy Csermák Lavottától tanulta a magyar zenét Lavotta 1802-től 1805-ig Kolozsvárt volt karmester, azonban mint Szemere Pál írja, 1811- ben „kötelezettségeinek már nem volt képes eleget tenni.“ Hogyan vállalta volna fel ekkor egy felnőtt ember oktatását oly tárgyban, mely sokkal nevezetesebb és fáradságosabb, mint a zenének gyakorlati módja? Igenis Lavotta tanította Csermákot is, Biharit is, de 1788 táján, midőn pesti karmester volt. T. olvasó, aki ismeri Csermák műveit, lehetetlen elhinnie, hogy ő, a magyar zenét felnőtt korában tanulta volna meg. Én azt hiszem, hogy ő fiatal korában jött Magyarországba, talán már 10 éves is tehát, hogy a kérdés gyakorlati megoldásához közelebb jutottunk, s ami négy év előtt politikai lehetetlenség volt, az ma már a gyakorlati megoldás kísérletére érdemes. Mindazonáltal azon okok közül, miket Deák fölhozott, nem egy még most is igen nagy nyomatékkal bír, és sokak előtt a kivitel nehézséei még ma is oly nagyoknak látszanak, hogy hajlandók inkább a fakultatív polgári házasság reformjával beérni, semmint az egész nagyfontosságu javítást puszta elvhűségből és következetességből koczkára tenni. A fakultatív polgári házasság behozatalának módozatairól s némely más gyakorlati kérdésről legközelebb. Most még csak azt kívánjuk kiemelni, hogy a kettő között elvi különbség nincs, az elv mind a két esetben ki van mondva, és életbe van léptetve, s hogy melyik mód legyen törvényesítve, az pusztán a praktika politika követelményei szerint lesz eldöntendő. A bankkérdésben ma 11—4 óráig tartó minisztertanács volt gr. Andrásy elnöklete alatt, melyben az osztrák miniszterek is részt vettek. Mint értesülünk, a vitás ügyben némi közeledés történt ismét s azon megállapodás, hogy egy vegyes szakértő kommissió fog a tárggyal behatón foglalkozni. A 80 millió bankadósság kérdése is előkerült s még mindig fő akadályát képezte a kormányok egyetértésének. Remélhető azonban, hogy az egész ügyállás tisztába fog hozatni és kedvezőn megoldatni. A tanácskozások csak két hét múlva fognak ismét megnyuttatni. Mihelyest a kiegyezés sikerében bízni lehet, erős hitünk szerint az ú. n. bank is sietni fog eleget tenni a magyar piacz méltányos igényeinek és felebb fogja emelni a végmegoldás reményében fiókjainak dotáczióját. = Novikoff orosz követnek Andrásy grófnál a napokban tett látogatására, mint Bécsből írják, a montenegrói ügy adott alkalmat. A kabineteknél ugyanis, mint tudva van, Nikicza fejedelem panaszt emelt ügynökének Scutariból történt elüzetése miatt, s most Oroszország a fenforgó tárgy felett, egyrészt Ausztria-Magyarországgal és másrészt Németországgal eszmecserébe akar bocsátkozni. A két államférfi beszélgetésének részletei természetesen, nem jutottak a nyilvánosság elé. = A 75 millió deficitről részletes kimutatást közöl a magyar kormány dolgairól mindig legjobban értesített „Pester Lloyd“ s mi ezúttal csak helyeselhetjük a készséget, melylyel a magyar pénzügyminiszter az idegen financziális köröket magyar hazánk szomorú kincstári helyzetéről minden késedelem nélkül s őszinte nyíltsággal felvilágosítani sietett. A „P. L.“ vezérczikkét számokba összevonva a következőkben reprodukáljuk: A 75 millió deficit két részből áll: az idei és a jövő évi hiányból. A folyó évi hiány a budget szerint 44 millióban állapíttatott meg, (5 a rendes 39 millió a rendkívüli szükségletben). Ebből 18 millió a 71-ki kölcsönből s 26 millió függő adósság útján volt fedezendő. A 18 millióból azonban (Fiumei kikötőre stb) csak mintegy 3 millió fordíttatott a kijelölt befektetésekre, s a többi 15 millió elhasználtatott a 26 milliónyi deficit fedezésére, azért, mert azon 15 millió után az állam csekély kamatjövedelmet húzott, ellenben a függő adósság kora kibocsátása nagy kamatveszteséggel járt volna. Ezen 26 millióra most kerül a sor, mert mint előrelátható volt a budget szerint is, már ezen pénzre, vagy legalább annak egy részére rászorultunk. Ez összegből 22 millió vasútépítésekre van szánva, de a közlekedésügyi minisztérium által ez idén igénybe nem vétetett. Szaporodik ezen 26 millió szükséglet az által, hogy a közös aktivákból várt 3 ’/2 millió nem tétethetett folyóvá s így a f. évi, de még ezután fedezendő deficit összege 29 7, vagyis kerek szám 30 millióra rúg. Ez az egyik része. Hozzájárul másodiknak az 1873. évi előrelátható hiány 45 millió összegben, ami aztán kiadja 75 millió deficitet. Ezen új deficit tételei a következők: A rendes költségben 4—5 millió, a közös költségek extraordináriumából is 5 millió, összesen 10 millió. A jövő évi rendkívüli költségvetés deficitje 35 millió , összesen 45 millió. Ezen deficit azonban a gyakorlatban hihetőleg le fog apadni először az által, hogy közelebbi évek tapasztalatai szerint az ordináriumban nem lesz az előirányzatban mutatkozó 5 millió hiány, azután mert a közös aktívákból a ‘d'1^ millió jövő évben valószínűleg folyóvá tétethetik, s végül az által, hogy a közlekedési miniszter egy év alatt akarva sem építhet annyit, hogy elfogyjon a deficzitekből rá eső 40 millió, t. i. 1872-re az említettük 22 millió és 1873-ra a rendkívüli szükségletben előirányzott 17 millió. Ha a közlekedési minisztérium csak az összeg felét, azaz 20 milliót venne tényleg igénybe, úgy a felsorolt 5 millóval és 37g millióval együtt a 75 millió deficitből 28 V2 “filő levonandó volna illetőleg másutt találná fedezetét s csak 46—47 millió volna a jövő év folyamában hitelművelet által fedezendő. Ezen összegbe betudandó a 26 millió kincstári jegy, melynek kibocsájtására a pénzügyminiszter törvényileg már régen fel van hatalmazva. Ami végül illeti a deficit okát, annak túlnyomó része a vasútépítést és a vasúti garancziákat terheli. A két esztendőben, 1872-ben és 1873 ban ugyanis vasútépitésekre kiadatott, illetőleg előirányozva lett közel 40 millió, vasúti garancziákra kell fizetni 9 f- 12 - 21 milliót, úgy hogy a vasúti költség egymaga 61 millióra rúg, vagyis a 75 millió deficzit túlnyomó részét teszi ki. Egyúttal tudósíthatunk a czikkben, hogy a pénz ■ügyminiszter „kedvező“ ajánlatokat kapott egy új kölcsön felvételére. Az „Ellenőr“ mai számában Csernátony válaszolván Mocsárynak a baloldal kormányképessége tárgyában, jobbadán Kerkapoly ellen polemizál és bizonyítani akarja, hogy Csernátony úr 68-ban e kérdésben úgy nyilatkozott, mint ma. Azonban csodálatos dolog, hogy oly eszélyes emberen, mint amilyen Csernátony, e bizonyitgatással és idézgetéssel megesik az a malőr, hogy Kerkapolynál sokkal határozottabban tesz tanúságot azon engesztelhetlen ellentét mellett, mely 68-ki és jelenlegi nézetei közt e kérdsében föntorog. Czikkének végpasszusa különben oly nevezetesen illusztrálja a baloldal politikájának legújabb — kétségbeesési — fázisát, hogy szó szerint ide igtatjuk: „Inkább szeretném ugyan, ha a jelenlegi szomorú kormányzatnak úgy lenne vége, hogy az új minisztérium alkotásában ne legyen pártunknak semmi része, de ha ez új minisztérium nem jöhetne létre, csak baloldali hozzájárulással, e hozzájárulást pártunk vezértagjai részéről kötelességnek tartanám s üdvözölném őket, teljes szívemből, az ország aggasztó állapota által javasolt becsületes közreműködésükért.“ Tehát többé nem közös ügy, nem a delegáczió vagy deputáczió világrenditő kérdése, hanem új minisztérium. Akárminő politikát, csak új minisztériumot! Csernátony úgy tesz, mintha a baloldali tárczák chance-ától kilelné a hideg, de hiába maskarázik, mert olyan karnevált ugyan nem fog megérni még ebben a mi zagyva parlamentünkben sem, melyben a „jobboldal“ megtűrné azt a „baloldali hozzájárulást“, melyet látva a közönség „tisztességes része“ az uj „pár“ minémüsége iránti fölháborodását ne nyilatkoztatná ki legott félreérthetetlen kifakadásban: A pénzügyi bizottságból. [A budget tárgyalása ] A pénzügyi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében a kereskedelmi minisztérium költségvetésének tárgyalását kezdte meg. A minisztériumot maga a miniszter képviselte. Rendes szükségletre előirányozva van 7.038.751 frt (72-ben volt 10.178.204 frt.) Rendkívüli szükséglet 1.692.510 frt (72-ben volt 1.719.134 frt.) Fedezet 8.765.974 frt (72-ben volt 8.692.983 forint.) Központi igazgatás czim alatt előiráa A „RIEFORM'‘^TA1ICZÁJA. Egy bukott lángész. — Csermók halálának (okt. 25.) félszázados évfordulójára.— Evva Lajos. Venio none ad fortissimum virum. Corn. Nepos. Bihari és Lavotta életrajzát ismerik e lapok olvasói. Hátra van még a magyar zene klasszika időszakára egy végpillantást vetni, s annak legnagyobb alakjával Csermákkal ismerkedni meg, kinek működése az eredményekben oly váratlanul dús időszak tetőpontját jelzi. Azt hiszem, hogy bármily kevés is az, amit Csermákról mondhatok, az ő valódi nagysága s tragikus élettörténete mégis érdekessé fogják tenni e pár sort, melyben, fájdalom, életrajzának csak töredékét adhatom. Íme, tisztelt olvasó, szomorú példája a bukott nagyságnak, kit kortársai annyira elfeledtek, hogy életrajzának csekély vázlatát sem hagyták reánk. Amit itt elmondandó vagyok, mind személyesen tett utazásaim és fáradságos kutatásaim eredménye, innen is egyet, amonnan is egy másikat kellett összekeresnem, hogy csak ennyire is összeállíthassam annak életrajzát, ki korának egyik kiváló, nemzetének pedig elvitathatlanul első zenésze volt- Csermák Antal születését mély homály fedi. Halála után négy évvel, 1826-ban a veszprémi urak egy sirkövet emeltek neki, melyre az van fölirva, hogy : „Meghalt 51-ik esztendejében.“ Azt hiszem, ez adat megbizható, mivel egykoruaktól származik, kiknek semmi okuk sem volt az igazságot elrejteni. Született tehát 1771 vagy 1772-ben. Kétségtelen, hogy Csehországban, de a hely még eddig nincs tudva. Gr. Fáy István 1855-ben „A nagy világ képekben“ czimü hetilapban a következő módon szól Csermákról: „Csermák születését homály fedi; ő maga így irta nevét, nem tudni mi okból : Anton G. Csermák, Edler von Luyd et Bouhans. Annyi bizonyos, hogy cseh földről jött honunkba, de születését némileg mindig titkolta, vannak azonban adatok, melyek szerint ő Trencsén egykori örökös főispánjának, Illésházi István grófnak és egy cseh főrangú hölgynek természetes fia volt. Csermák maga Illésháziról mindig tisztelettel szólt, Illésházi pedig őt tegezte, de más adatok is vannak, melyek nem mind közölhetők, s a melyek szintén oda mutatnak, hogy ő Illésházi vér volt.“ Bármint szeretném is elhinni ez adatokat, sajnálattal vallom be, miszerint azokat tökéletesen meg kell czáfolnom. Nagy hiba volt Fáytól, hogy ama bizonyos adatokat nem közölte a világgal, midőn ő a föllebbi sorokat írta, akkor Illésházy már nem élt, nem csak, de sörcsaládjának egyetlen tagja sem, mert ő benne kihalt az Illésházi család. Különben is a mi legszégyenítőbb lehetett volna a dologban, hogy t. i. Illésházinak viszonya volt egy cseh nővel, azt már kimondta, s igy bátran utána tehette volna a többit is. De ily bizonyító erejű adatai Fáynak nem voltak, nem lehettek. Kitetszik ez a következőkből. Pesti Frigyes „A villa történet napjai“ czimü becses munkája szerint gr. illésházi István született 1762. évi április 30-án. E szerint tehát akkor, midőn Csermák született, az érdemes gróf kilencz-tiz éves volt, így tehát szó sem lehet arról, hogy Csermáknak apja volt. Ami azt illeti, hogy Csermák Illésháziról mindig tisztelettel szólt, ez pedig öt tegezte, továbbá a gróf nevenapjára irt nóták csak azt bizonyítják, hogy Illésházi igen szerette Csermákot, mint kitűnő művészt, egy szóval pártfogója volt. Cseh főrangú hölgynek lehetett fia, de ezt épen nem bizonyítja azon fölhozott adat, hogy ő magát „Edler von Luyd et Kouhan8“-nak irta. Láttam azon kéziratát Csermáknak, melyen ez írva van. S megvallom, nagyon naivnak találom Fáy gróf azon kifejezését, „nem tudni, mi okból irta igy magát.“ Vajjon nem épen olyan furcsán hangzik-e ez, mintha azt kérdezte volna: miért hitte magáról, hogy ő a szentlélek ? Tisztelt olvasó, Csermák őrültségében irta azon czimet, mig eszét el nem veszté, sohasem használta azt. íme mindezekből, amit tiszta tény gyanánt elfogadhatunk. Csermsík születésére nézve cseh volt, s itt Magyarországon Illésházy grófban hatalmas pártfogót talált. Hogy hol született, hol töltötte ifjúságát, kitől és hol tanult zenélni, erről tökéletesen hallgat a krónika. Fáy István grófnak már említett emlékezetes czikkében ez áll: „Csermák körülbelül 1798. évben jelent meg Bécsben, és akkor az egész Bécset elragadta hegedűjátékával; karnagy is volt, de rövid ideig, onnan Pozsonyba jött mint karnagy, később Pestre, de ez mind hamar elmúlt, lekötve szolgálni nem akart, csak hangversenyeivel bájolta el akkor volt, de később aligha. Mert aki így tudott komponálni, annak itt kellett kora ifjúságába magában szívni a magyar zene elemeit. Csermák tehát már itt van Magyarországon, mint ünnepelt virtuóz és lángeszű zeneköltő. Élete története ezután kezd világosabb lenni. Átalános elismerésben részesül, minden főrangú háznál kedvelt vendég, Eszterházy, Grassalkovich, Károlyi, Illésházy, Barkóczy, Sztáray, Pálfi és más családok vetélkednek kitüntetésében, és ő gyönyörű nótáival fizeti vissza a vendégszeretet és méltánylás kegyeit. Mellesleg legyen megemlítve, a gróf és báró urak nem nagy kegyelettel viseltethettek már akkor is az ő kéziratai iránt, mivel Mátray Gábor ur állítása szerint ő szerencsés volt a Grassalkovich herczeg kuktájától ajándékba kapni néhány darab papirost, melyekbe süteménydarabok voltak bepakolva s a papírok... Csermák kéziratai voltak. 1804-ben a felejthetlen hazafi Kultsár István szólította föl Csermákot magyar táncznóták írására, s Csermák engedett is a fölhívásnak, a mennyiben hat darab magyar nótát irt három hangszerre. Ezen hat nótát Kultsár István még ugyanazon évben ki is nyomtatta „Magyar tánczok“ czim alatt. Azon megtiszteltetés is érte Csermákot, hogy hat kiváló szép darabját a színház zenekara betanulta, s előadások előtt játszotta. Ezeket 1804-ben szintén kinyomták „Romances hongraises“ czim alatt. Ugyanekkor kapott Csermák megbízást egy bécsi műárustól is, Mechettitől, magyar nóták írására. Ezek közt van a hires „Sarkantyus verbunk“ is. E kéziratok még most is Bécsben vannak, Mátray úrnak sikerült azokat titokban hirni, különben talán senki sem tudna róluk, mert nem tudom mi okból, Mechetti azokat ki nem adta. Csermák tehát oly szerencsés körülmények közt élt, melyek igen kedvezőek voltak lángesze kifejtésére. E korból fönmarad művei valóban magukon hordják a megelégedett gondnélküli élet bélyegét. Derült hangulat, boldog önérzet vonul át rajtuk, harmóniás lelkének zavartalan örömeit festik, de hiányzik belőlök először a tökéletes magyar jelleg, egy-két darabot kivéve, másodszor nincs meg bennök azon nagyszerűség, melyet később kifejtett. Én hajlandó volnék ezt az ő „dur“ korának nevezni, a „moll“ csak később következett be. S most Csermák életének fordulópontjához értünk. Nem lehet kétségbe vonni, hogy Csermák eddigi működése is elég lett volna őt halhatatlanná tenni művészetünk történetében; ő eddig is törekedett a nagy, eszményi után, és sikerült is az neki oly mesterek nyomán, mint Mozart, ki eszménye, és Lavotta, ki bálványa volt. A nagy utáni törekvés természetes álma az ifjúságnak, legkomolyabb foglalkozása a férfiúnak, s oly tehetség mint Csermák természetesen főfeladatául tűzte ki magának a halhatatlanságot. Tehetsége megvolt. S mégis kétkedem, hogy pusztán tehetsége által, az elmondandó körülmény közbejötte nélkül sikerült volna neki az, amit így elért. Csak most kezdett benne ébredezni azon hangtenger, mely hullámait oly hatalmasan verdesé, mig szivét ketté szakította. Csodálatos gondolatai kezdtek jönni, eredetiek egészen, meglepők a hihetetlenségig, nagyszerűek, mélyek a megmérhetlenségig. S mi volt e csodálatos bűverő, mely Csermákot oly naggyá és oly szerencsétlenné tette? Mondjam-e? A világ legnagyobb, leglényegesebb és legszebb dőresége : a szerelem volt ez! Ki ne tudná, mi a szerelem egy oly emberre nézve mint Csermák ? kinek keble hamu alatt lappangó tűz, melynek csak egy kis szellő kell, hogy lángra gyűljön. A szerelem a művészet napja, mely megérleli a gondolatot, s a festő ecsetjét vezeti. Ez nyomja a határozottság bélyegét a jellemre; kidomborítja az alakokat, melyek eddig határozatlan, alaktalan árnyként rémlettek a művész lelke előtt, föltüzeli a képzelő erőt, ébredés ez harczra, diadalra, vagy végpusztulásra. Művész szerelem nélkül még nem lett senki. A mivé lett. Csermák is ennek köszönheti ; fájdalom, neki nagyon sokba került. Évszámot ne kérj, t. olvasó, azzal nem szolgálhatok. Elég az ahhoz, hogy Csermák egy gazdag budai polgár leányba belészeretett, nőül kérte és kosarat kapott. Ki írhatja le a büszke művész szégyenét, hogy egy polgárleányt nem adnak hozzá, mivel földi javakban szegény; s még inkább ki foghatja meg a lelke egész hevével szerető férfiú fájdalmát, midőn látnia kell, hogy anyagi indokok mint választják őt el azon lénytől, ki neki élete, mindene volt, s ki viszont szerelmével ajándékozta meg. A kétségbeesett ember oly tettre vetemedett, mely nem csak szerencsétlenné tette őt egész életére, hanem némi árnyfoltot is vetett reá. Elhívta ugyanis egyszer a leányt sétálni a Dunapartra, s ott. . . betaszita szegényt a folyó hullámaiba. A leány sikoltására előszaladt molnárok ugyan kimentették a vízből a kétszeresen szerencsétlent, de Csermák nem látott és nem hallott