Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)
1872-11-21 / 320. szám
nemzetiséghez intézi szavát, mely megfeledkezett önmagáról, mely politikájában nem önmagát tartja legtöbb czélnak, melynek politikai élete az utóbbi években azt tanusitja, hogy nem bir helyes értékkel legfőbb életérdekei iránt, s teljesen tájékozatlan helyzetére s legfontosabb viszonyaira nézve. Vajjon az ily nemzetiség meghallja-e s elismeri-e érvül azt, amit a nemzetiségi érdek szempontjából mond neki valaki? A magyar nemzetiség megfeledkezett önmagáról, mert a magyar faj biztosítása, fejlesztése s hatalmának terjesztése, nem öntudatosan kimondott s kitűzött czélja a politikai életében nyilvánuló törekvéseknek. A magyar nemzetiség nem bír helyes érzékkel legfőbb érdekei iránt, mert másként lehetetlen volna, hogy tétlenül nézze az ellene intézett támadásokat, midőn egy állam nagy eszközei állnak rendelkezésére, — lehetetlen hogy a pártküzdelem oly irányt vett volna, lehetetlen, hogy egy párt a meghunyászkodásban, engedékenységben keresné a magyar faj üdvét, midőn csak az erélyes és tervszerű akzió segíthet rajta, — lehetetlen, hogy a nemzet másik pártja a hazaellenes agitátorokká szövetkeznék saját nemzetisége ellen. A magyar nemzetiség végre teljesen tájékozatlan. Nem ismeri helyzetét és hivatását az európai államrendszerben; nincsen egységes, reális politikai törekvése; s ha volna is a sejtelem homályába burkolt vágya, nem tudja valósítására mily eszközök állnak rendelkezésére; nem ismeri az országot, mely ezek konszolidácziójára hivatva van; nem hatolt be az ország határain belül lakó idegen elemek életébe; nem analizálta ezen elemeket és sejtelme sincs arról, micsoda hangulat, micsoda törekvések léteznek az idegen ajkú lakosok által lakott részekben, kik és hányan mily vágyakat és törekvéseket képviselnek, s mit nem semmisített még meg a tunyaságunk által nagygyá lett nemzetiségi agitátorok romboló keze, a mi támpontul szolgálhatna a magyar állameszme föntartására s erősítésére. Szóval nem e viszonyok részletes ismeretén alapuló terv, hanem a véletlen játszik nagy szerepet a magyar nemzetiség politikájában, — s a kiindulási pont nem a nemzet helyzetéből merített politikai alapeszme, hanem legtöbb esetben valamely illúzió. A magyar nemzetiség illúziói között alig volt végzetesebb azon nézetnél, mely a nemzetiségi törvény alkotásakor uralkodott. A mi államférfiaink ugyanis azon meggyőződésben voltak, hogy a törvényhozás paragrafusokkal szerencsésen meg fogja oldani az úgynevezett nemzetiségi kérdést, s hogy a nemzetiségi törvény szükségképi következménye a „nemzetiségnek“ megnyugvása lesz. Ezen illúziót még a tények sem oszlatták szét, s Deák Ferencz, Magyarország egyik legnagyobb s legbefolyásosabb államférfia, még néhány nap előtt is azt állította, hogy a nemzetiségi törvény lecsillapította a szenvedélyeket. Ennek ep az ellenkezője történt. A nemzetiségi agitátorok gúnnyal és megvetéssel dobták el a nemzetiségi törvényt, s hallani sem akartak róla,s fokozott dühhel izgattak most már a nemzetiségi törvény ellen is, ami azonban nem zárta ki azt, hogy az abban nyújtott előnyöket föl ne használják; s a ki oly vidéken lakik, mely nem ment a nemzetiségi izgatásoktól, az tudja, hogy az izgatás sohasem volt oly nagy, oly intensziv, mint a nemzetiségi törvény alkotása óta, s az, aki benne van a küzdelemben, mely elkeseredetten foly éjjel és nappal s minden képzelhető fegyverrel, az mosolyoghatna a Pesten lakó államférfiak illúzióin, ha ezen illúziók nem vonnának magok után oly szomorú következményeket. Azon naiv föltevésben, hogy a paragrafusok most már megteszik kötelességöket s véget vetnek a nemzetiségi izgatásoknak nem gondoltak tovább a közigazgatási organizmussal, az iskolával, a sajtóval, szóval mindazon eszközökkel, melyeknek tervszerű alkalmazása által megóvhatták volna az államot a nemzetiségi agitátorok kártékony befolyásától s, melyekkel akadályozhatták volna őket romboló munkájukban. S ezáltal nemcsak a magyar nemzetiség érdeke szenvedett megmérhetetlen kárt, hanem a nemzet maga aggasztó módon enerválódott. Nem lelkesítették a nemzetet egy nagy politikai eszméért, nem fokozták önbizalmát és önérzetét, nem edzették erejét a következő nagy harczra, hanem habár minden oldalról létében van megtámadva s veszélyeztetve, nyugalomba, tétlenségbe ringatták, mintha az önámitás és tétlenség volna legjobb előkészület arra a nagy lökésre, mely előbb-utóbb be fog következni s mely sorsunkat fogja eldönteni Minél alaposabban tanulmányozza valaki a magyar nemzetiség helyzetét, annál mélyebb gyökeret fog verni benne a meggyőződés, hogy a magyar nemzetiség csak úgy állhat fen, ha sikerül neki a magyar államot fentartani, — s ez az állam csak úgy állhat fen, ha az magyar lesz. S ez nagyon világos. A magyar nemzetiség csak úgy lehet számbavehető tényezője az európai politikának, ha az ő rendelkezésére állanak a mai magyar állam összes erői, a magyar állam pedig csak úgy állhat fen, ha az államalkotó elem súlypontja a többinek, ha az államot saját geniusával áthatottá összeforrasztotta, rányomta saját jellegét, mert egy állam domináns elem s egységes egyéni jelleg nélkül képtelenség. A magyar elemnek tehát érvényesítenie kell egyéniségét. Csak a magyar elem van hivatva súlypontja lenni a magyar államban lakó kisebb, fejletlenebb és gyöngébb népfajoknak, csak a magyar elem képes őket, legalább a felső rétegeket, asszimilálni, csak a magyar elem van hivatva az összekötő és összetartó ragasz lenni ebben az államban, csak a magyar elem van hivatva a magyar államot konszolidálni, mert csak a magyar faj nemzetiségi törekvése bír azon sajátsággal, hogy az állam konszolidáczióját vonja maga után; a magyar államban lakó többi népfaj nemzetiségi törekvése ellenben szükségkép az állam dekompozícziójára vezet. Azért azon politikusok, kik a magyar nemzetiségnek azt tanácsolják, hogy húzza meg magát s ne érvényesítse egyéniségét, — a kik azzal ámítják magokat és a nemzetet, hogy engedékenységgel s nagylelkűséggel lehet lefegyverezni a nemzetiségi izgatókat, kik a szenvedély látszatával, de valóban hideg számítással s mint az idegen befolyás eszközei törekszenek a magyar állam megsemmisítésére, — akik azt tanácsolják a magyar nemzetiségnek, hogy védelem nélkül tűrje az ellene irányzott támadásokat s akadálytalanul engedje meglazítani az összefüggést az állam egyes részei között; de sőt a béke kedvéért engedményeket is hajlandók tenni, melyek csak újabb eszközöket szolgáltatnak az izgatók kezébe a támadásra, szóval kik föladják a magyar faj szupremacziáját,csak a magyar állam dekompoziczióját s ezzel a magyar faj bukását idézik elő. A magyar nemzetiségnek, mely eddig passzív nézője volt a nemzetiségi mozgalomnak, most már aktív részt kell venni a küzdelemben. A támadások, melyek a magyar faj s az általa alapított állam ellen intéztetnek oly természetűek s oly következményeket vonnak magok után, hogy ezt már nem tűrheti tovább az oly nemzet, melyben van egy kis büszkeség és önérzet s kis önfentartási ösztön. Aki közvetlen tapasztalataiból ismeri a magyar faj helyzetét, nem Pesten vagy a magyar vidéken, hanem az idegen elemek által lakott részekben, az tudja, mily káros volt a magyar államférfiak által követett óvatosság, engedékenység, de igazi nevén a meghunyászkodás politikája. Az oly politika, mely nem mutathat föl egyebet a magyar nemzetiség érzékeny vereségeinél, melynek uralma alatt a magyar állameszme gyengült s a hazaellenes elemek nyertek tért, az ily politika nem lehet jó a hazára nézve. A mi államférfiaink azért követték azt a politikát, mert tartottak a küzdelemtől, melynek megvannak a maga veszélyei. De ezen esetben azon kellemes helyzetben vagyunk hogy a küzdelem kevesebb veszélyt rejt magában a passzivitásnál. Támadóink ugyanis megsemmisítésünket tűzték ki törekvésük czéljául, s a mi passzivitásunk nem szerzi meg nekünk a békét, mert nem nemzetiségünk érvényesítése az, ami őket a támadásra provokálja, hanem puszta létezésünk, mellyel akadályozzuk a szláv fajok egyesülését. Támadóink czélja tehát nem lehet ellenségesebb, bármennyire érvényesítsük is nemzetiségi érdekeinket. Ha valami megmentheti e nemzetet, az erejének összpontosítása, s tervszerű fölhasználása s erélyes akczió a magyar nemzetiség érdekeinek megóvására. S ez az a politika, mely megfelel nemcsak a magyar faj érdekeinek, de egy büszke, önérzetes nemzet jellemének is. De a passzivitás által biztosan előidézzük bukásunkat, mert tétlenül tűrve a támadásokat, tért nyernek a haza ellenei; ők foglalnak, mi kiszorulunk a legfontosabb pozicziókból, ők szaporodnak, mi fogyunk, ők erősödnek, mi gyengülünk s igy lassankint meglazítják az államot, úgy hogy az első erős lökésnek nem lesz képes ellenállni. Neczpalion, 1872. november 18-án „A felső- magyarországi levelek a magyar nemzetiséghez“ Írója a „Reform“ 314. számában megjelent levelében alkalmat vett magának személyemet is, megérinteni. — Nem czélom mindazokat fejtegetni, miket az említett levelek írója helyesen fog föl, és miben meg is téved. Hazánknak mindenesetre nagy hátránya az, hogy többféle nyelvű lakossága van, és a levelek írójának igaza van abban, hogy e helyzetre és annak jelentőségére nézve, a Deák-párt és a kormány nincsenek kellően tájékozva, s hogy határozatlan és ingatag politikájukkal a nemzetiségi bajt nem enyhítették, de növelték, mert a politikában az ingatagság csakugyan több, mint hiba. Igaza van abban is, hogy az adminisztráczió az állam konsolidácziónak eszköze, s hogy az adminisztrácziónak erősnek és egybevágónak kell lenni. De abban már téved, midőn az adminisztráczió erejét abban is helyezni látszik, hogy annak kezeléséből mindenki, aki nem kizárólagosan magyar, ki legyen zárva, — mert hazánkban nem csak szétszórva, de egész nagy terjedelmű vidékek szerint többféle nyelvű nemzetiségek tömegesen lakván — ilyen felfogás szerinti adminisztráczió nem csak igazságtalan, de nagyrészt kivihetlen is volna. Ha akár bírói, akár közigazgatási tisztviselő hivatala terén nemzetiségeskedik, vagy pláne izgat, azt el kell távolítani azonnal, és irgalmatlanul megbüntetni. Legyen hazánkban az igazságszolgáltatás gyors, és részrehajlatlan, s mennyire lehet olcsó, — a közigazgatás erős és következetesen igazságos — emlékeztetve legyenek a hivatalok által az ország lakosai csak arra, hogy Magyarország polgárai, de nem arra, hogy szerbek, oláhok, tótok vagy isten tudja mik — és legyen meggyőződve a felső magyarországi levelek írója, hogy akkor a nemzetiségi veszélyek legcsípősebb éle egészen el lesz tompulva — s erre vigyázzon és törekedjék a törvényhozás és a kormány. Csak ily értelemben fogtam én fel a helyzethez alkalmas adminisztrácziót — igyekeztem mindenki iránt nemzetiségi tekintet nélkül igazságos lenni; — s hogy ily igyekezetemben a tót vagy úgynevezett pánszláv párt gyámolított, s ő csatlakozott hozzám — az csak hivataloskodásomnak következménye volt, de biztosítok mindenkit, úgymint a „felsőmagyarországi levelek“ íróját : hogy én a tót pártnak semmiféle ígéreteket nem tettem, vele semmiféle paktumom nem volt, s jelenemnél fogva nem is lehetett, s így a levelek írójának felőlem való elhamarkodott és felületes véleményét, csak annak kell tulajdonítanom, mert nem vagyunk egymással ismerősök. Hogy elleneimnek sikerült a tájékozatlan kormányt, de még oly kapaczitást is, milyent felsőmagyarországi levelek írójában gyanítok, a helyzet iránti nézetben oly tévedésbe hozni, mint Turóczra nézve tett intézkedéseinek eredménye mutatja, azt én ismét a hazának szerencsétlenségei közé számítom. Justh György: idegen országban, hova szomorú visszavonásokban gazdag viszonyaink közöl nem egy igaz hazafinak támad kedve — menekülni. Vukovics Sebő hazajövetele óta a közéletben munkás részt nem vett, ő ott nem is, csak a szívben, a kegyeletben hagy maga után üres helyet. Nemes érzésű ember volt, tiszta, lovagias jellem, kinek lelkülete nem illett ama végletekkel teljes körbe, melyben szerepét lejátszta. Sorsa bátortalanná tette őt, mint politikust, a konkrét viszonyok megbírálásánál hiányzott ítéletéből a biztosság és a bizalom, s ez is tartóztatta őt abban, hogy tevékenyebben elegyedjék az újra megnyílt politikai aréna tolongásába. Egészsége is nem volt kedvező az erősebb s izgatóbb foglalkozásnak, s így élete passzív volt, szenvedő e szó mindenik értelmében. Nyugodjék a nemes hazafi csöndesebb békében, mint ahogy mi élünk itt e zaklatott vásárban. Vukovics Sebő Fiuméban született 1811-ben. Közpályáját már fiatal korában kezdé meg, s mint Temesmegye alispánja tapintattal és buzgalommal vezette a megye ügyeit. Igazságszeretete közkedvelt emberré tevék, s 1843 ban Temesmegye felküldé a pozsonyi országgyűlésre, hol a szabadelvű ellenzék előharczosai közé tartozott. Nagyobbszerű szereplése 1848-ban kezdődik, midőn az aldunánál a szerbek fegyvert ragadva táborokba gyűltek, hogy a készületlen országot megtámadják. A kormány eleintén Csernovics Pétert küldé ki királyi biztosnak, de nála hiányzott az erély, s így Vukovics Sebő küldetett ki a szerbek közé királyi biztosnak , ő meg is felelt feladatának, erélye és igazságszeretete mindent megtétetett vele, mit emberi erő megtehetett. Később zavarosabb napok következtek, s az oly jellemes emberekre, mint Vukovics Sebő, szüksége volt a hazának. Nem is vonult vissza a veszély elől, s az 1848. május 2-án közhírré tett független minisztérium névsorában ott volt az ő neve is, mint igazságügyminiszteré. Első volt a munkások és utolsó a csüggedők között. A világosi katastrófa után a pesti haditörvényszék által 1851. szeptember 21-én halálra ítéltetett, de már ekkor nem volt a hazában. 1850-ben külföldre menekült, s előbb Párisban, utóbb Londonban tölte száműzetése szomorú napjait. Nem tartozott az emigráczió úgynevezett „tett pártja“ közé, s Szemere Bertalan Vukovics családját és kedélyét igy jellemzi: „Meglátogatott Vukovics s vele neje, leánya, fia kiket ő 4 — 5 év óta nem látott. Leánya igen szép leány, valóságos szerb typus, sugár, fekete, piros, még gyönge s leng mint nád a szélben. Fia 7 — 8 éves, furcsa kis gyermek, csaknem mindig nálunk volt, nem szeretett látni futni a városban. Maga Vukovics igen öregszik lelkileg. Esti 8 - 9-kor már papucsot ölt, mihamar szunyadozik, kivált ha nincs idegen, reggel korán kel, pedant mint egy agg katona, nehézkes mint vén asszony, mint diplomata látgatja, mit mondjon, mit nem. S ha már e miatt is nehéz vele társalogni hozzá járul, hogy lelkét a száműzés igen leverte, s eszméi, nézetei tetemesen megváltoztak. A múltat ő most egészen más szemüvegen nézi. Meglátszik rajta, hogy Londonban él s a „Times“-t olvassa naponkint. Hol a süker hiányzik, ő ott hibát keres, különbségeket tesz, az 184^/g-ki diaetát kárhoztatja, az ápril 14-ki trónvesztést helyesli, szabadságot pártol demokrátiát nem ; a régi Magyarországot szereti, mert históriai, azt^ újat, mely élő nemzetiségeken fogna kelni, nem. Ő nem kér amnesztiát, mert gyávaságnak tartja.“ Száműzetése alatt gyakran irt czikkeket a „Hon“ számára, s midőn 1868-ban haza jött azonnal képviselőnek választatott. 1869 ben Bácsmegye küldé fel újból a parlamentbe, hol az ellenzék egyik árnyalatához sem tartozott, hanem mint független ellenzéki foglalt helyet. Újabban ismét képviselőnek választatott, de már a mostani országgyűlésen egy ülésben sem vett részt, családi ügyek miatt Angliában tartózkodván, hol utolérte a halál. Vukovics Sebő. f A gyászhir, melyet kétkedve közöltünk lapunk tegnapi számában, nem találkozik ellenmondással : Vukovics Sebő meghalt. Nem itthon, hova száműzetéséből jött, hanem hon üdve e párttól függ, a haza iránti kötelességünknek vélünk megfelelni, midőn fölhívjuk deák-párti kormányunkat a föllebbi körülményekre, s kérve kérjük, hogy ügyének hűbben szolgáló, azt erélyesebben támogató, s nem azt szántszándékkal veszélyeztető közeget válasszon, és az itteni Deák-körnek küldöttségileg is kifejezett aggodalmait az azt méltán megérdemlő figyelemben részesítse, és ne habozzék azok eloszlatására erélyes intézkedéseket tenni, egy oly kormányközeggel szemben, ki nemcsak midőn vele a központi Deák-kör küldöttsége értekezni óhajt, azt oly fumigativ üzenettel utasítja vissza, hogy méltóságán alulinak tartja egy oly testülettel érintkezésbe bocsájtkozni, hanem ezen felül a Deák-párt érdekeit folyton és folyton elárulja. A pozsonymegyei Deák-párt s a főispán. Pozsonyból írják nekünk, hogy ama szép remények, melyek gr. Pállfy János ismert erélyénél fogva, főispánná történt kineveztetése által a Deák-pártban fölkeltettek, ő méltóságának kezdettől fogva tanúsított, legalábbis kétértelmű, az utóbbi időben azonban már határozottan Deák pártellenes eljárása által teljesen meghiúsultak; sőt mindazon eredmények, melyeket a pozsony megyei Deák-kör, az utóbbi képviselőválasztások alkalmával kivívott, s melyek épen a két legerősebb baloldali kerületnek (t. i. a szerdahelyinek és galántainak), a Deák-párt részére való meghódításában fényesen mutatkoztak, a jövőre nézve a legnagyobb mérvben koczkáztatvák. Már az 1872. évi megyei tisztujítás alkalmával legnagyobb meglepetéssel tapasztalta Pozsony megye deák-párti közönsége, miszerint a deák-párti kormány által kinevezett főispán úr magát oly egyénekkel vette körül, és olyanok tanácsa után indult, kiknek politikai jelleme és pártállása mindenki előtt kétes volt, s ezek közvetlen és közvetett közreműködésével igyekezett a megyei szolgálatból oly egyéneket eltávolítani, kik a Deák-párt ügyének mindenkor nyilt és önzetlen harczosai valának. De ekkor még azon hiedelem szolgált, a Deák-pártra nézve mindenesetre hátrányos törekvéssel szemben, némi vigasztalásul, hogy ő méltóságának ezen eljárása csakis néhány család ellen van irányozva, kik bár a pozsonymegyei Deák-párt legbuzgóbb és legbefolyásosabb tagjai, de nem valának szerencsések a főispáni kegybe, mire nézve rendszerint csak a külsőség, és talán talán a hízelgés mérvadó, bejuthatni. Ennél még alkalmasabb volt az itteni Deák-pártban a főispán kétes pártállása iránti hitet megerősíteni azon föltűnő körülmény, hogy a képviselőválasztások alkalmával a szerdahelyi választókerületben a Deák-párt jelöltje, Bittó István volt igazságügyminiszter ellen, épen a főispán akkoron kinevezett saját főügyésze határozottan működött. Minden optimizmust eloszlatott azonban a főispán deák-pártisága, s a deák-párti kormány irányában való kötelességérzete tekintetében, ő méltóságának a képviselőválasztások folytán legutóbb megürült állomások betöltése alkalmával tanúsított hallatlan eljárása, midőn a megyei bizottmány által a kandidáczionális bizottságba csaknem egyhangúlag megválasztott három deák-párti taggal szemben a maga részéről saját, szintén kétes pártállású mostani főügyészét és azonkívül két határozott baloldalit, kiknek egyike nem csak a baloldal elnöke s a pozsonyi baloldali „Gränz- Bote” szerkesztője, hanem egyszersmind a Deák-párt és kormánya legelkeseredettebb ellensége is, nevezett ki, és mint kormányközeg, főispán hivatását úgy fogta föl, miszerint a kandidáczionális bizottság szavazatainak megoszlásánál, a deák párti tagok szavazatával szemben, döntő fótumával, az utóbb érintettek, természetesen a baloldal törekvéseinek kedvező szavazatukhoz járult. Egy kormányközegnek a kormány és az azt támogató párt elleneseivel való ily szövetkezése nemcsak méltó fölháborodását idézte elő az itteni deákpártnak, hanem ennek ez irányú további működése és annak a kormány részéről hallgatag, s tán nyugodt önfeledésben való eltűrése, midőn igy saját közege vágja alatta a fát s ingatja meg talaját, könnyen az itteni egész Deák-párt teljes fölbomlásához vezethet, vagy legjobb esetben is a Deák-párt működésének oly mérvű megzsibbasztását vonhatja maga után, miszerint épen nem túlozva jóslatunkban, s épen nem óhajtva annak teljesedését a jövő képviselőválasztások alkalmával a most kedvező arány a Deák-pártra, és az ellenkezőre, vagy még roszabbra változhatik át, sőt egészen is megsemmisülhet. Azért csak a Deák-párt iránti, mert meggyőződésünk szerint a Pest város közgyűlése. [November 20.] Elnök: Gyöngyössy Alajos. Hitelesíttetvén a múlt gyűlés jegyzőkönyve, fölolvastatott a tanács azon előterjesztése, mely szerint a kolerabizottság költségeinek fedezésére a már fölajánlott 6000 írton felül még 10,000 forintot kivánt. Királyi Pál fölszóllalván, azon indítványt teszi, hogy keressék föl a város részéről a belügyminisztérium, miszerint szokásos jelentéseiben a járvány állapotáról, melyek a lapokban mindennap megjelennek, hagyja el ezentúl az úgyis szükségtelen rekapitulációkat. Ezzel az összeg megszavazása egyhangúlag elfogadtatván. Királyi Pál indítványát szintén magáévá tette a közgyűlés. Dr. Fromm Pál a lipótvárosi járványbizottság nevében ajánlatot tett a közgyűlésnek, állítson föl a város elég terjedelmes barakkokat a munkás nép kellő elszállásolására, mely főleg a mostani járványos időben fölötte szükséges. Az illető folyamodványban folyamodó ráutal azon anomáliákra, melyek szerint a munkások összepréselve laknak az úgyis túlnépesedett városrészekben. Lord építőmester egyszersmind ajánlkozott, hogy aránylag igen mérsékelt áron lehetne ily nagy barakkokat a legrövidebb idő alatt elkészíteni. Először is azzal akarja az építőmester kezdeni, hogy a sugárut-építési telkeken egy 200—300 munkást magába foglaló nagy barakkot építene. Máttyus indítványára a tárgy mint fölötte sürgős a középítési bizottmányhoz adatott át, mely mielőbb részletes tervet lesz beadandó a közgyűlésnek. Weisz B. J.képviselő indítványt ad be, hogy: minthogy a kormány a pestvárosi dock-ok és entre pot-k kérdését még eddig sem döntötte el, mi az ország fővárosának kiszámíthatlan kárával jár, keressenek föl Pest város országgyűlési képviselői, hogy e kérdés sürgetése végett adjanak be kérvényt a képviselőház elé, nem kevésbé kéressék föl a minisztérium, hogy ez égető ügyben egy enquete hivassék egybe minél előbb. Máttyás indítványára elhatároztatott, hogy maga a város fogja a peticziót szerkeszteni, s Deák Ferenczet a peticzió benyújtásával megbízni. Weisz képviselő ezután egy másik indítványt ad be, t. i. az utczai koldulás megszüntetése tárgyában. Fölhívja a főkapitányt, miként van az, hogy a koldulást megszüntető s már régebben hozott közgyűlési határozat oly lazán foganatosíttatik, úgy hogy az utezai koldulás még nagyban virágzik. Thaisz főkapitány feleletében elmondja, hogy a koldulás megszüntetésére akként történtek intézkedések, hogy a helybeli utezai koldusok a dolgozóházba küldessenek, az idegenek eltolonczoztassanak. A praxisban azonban a tanács ez intézkedéseit nem lehetett kivinni, mert a dolgozóházban már a kisebb vétséget elkövetett csavargók sem férnek be. Látszik ebből, hogy az utcai koldulást egyátalában nem igen lehet megszüntetni a gyakorlatban. Most megtörténik ugyan, hogy a koldusokat bekísérik a városházába, de a nép sokszor pártját veszi a koldusnak, sőt a poroszlók kezeiből kiszabadítja. Weisz a felelettel nincs megelégedve. E felelet szerint egyátalában sehol és soha sem lehetne az utczai koldulást megszüntetni. Kívánja, hogy a közgyűlés ebbeli régibb határozata a legerélyesebben véghezvitessék. Ezután a főpolgármester ajánlatára az ügy, míg az illető irományok a tanácstól elkéretnek a jövő közgyűlésre halasztatott. Napirendre áttérvén a gyűlés: Császár Károly főreáltanodai tanár állásában állandólag megerősittetett. Dolecsko Ferencz vállalkozó mérnök a bécsi kiállításra küldendő lejtmérési rajzok elkészíttetése végett 300 forintnyi előlegért folyamodott. Megadatott. A korcsolyázó-egyletnek a városligeti tó egyrésze ismét adatott a jövő téli idényre azon kikötéssel, hogy a tóhoz vezető úgynevezett alsó út a közlekedés elől el ne zárassék. Hausmann ismert építész egy újabb parkírozási tervben mutatta be az Erzsébet tért. A tanács ezen tervet, mint megfelelőbbet az eddigi parkírozásnál, a közgyűlésnek elfogadás végett ajánlotta. Elfogadtatott: A középitési bizottmány előterjesztő véleményét a Beiwinkler Károly-féle csatornázási rendszerre vonatkozólag, melyet Patrubány Gergely külön indítványban ajánlott a közgyűlésnek. Patrubány hosszabb beszédben különösen a készülék czélszerűségét mutatta ki, s kívánja, hogy kényszeríttessék különösen minden háztulajdonos et öblítési készülék behozatalára. Az egész csak 250 frtba kerül. Többek hozzászólása után elhatároztatott, hogy a város az uj házakra nézve a mondott készülék behozatalát ajánlani fogja. Ellenben a már épített házakra vonatkozó intézkedés megállapítása egy bizottságnak adatott át, mely mielőbb jelentést tesz adandó. Ülés vége 7a 7-kor. kereskedők és iparosok, kik a Vatikánnal való állandó összeköttetésük folytán minden árujokat Francziaországból vámmentesen kapják, és ennek folytán az államra eső kár igen nagy. Az illető képviselők e tárgyat interpelláczió alakjában a kamara elé viszik, s fel fogják szólítani a kormányt, hogy tegyen erélyes lépéseket az ily visszaélések megszüntetésére. A Versailles nemzetgyűlés nov. 18-ai ülésén, melyről tegnapi lapunk rövid távirata tesz jelentést, került elő Changarnier tábornoknak Gambetta elleni interpellácziója. Changarnier tiltakozik a radikalizmus növekedő kihágása ellen, élénken kikel Gambetta grenoble-i beszéde ellen, mely oda czélzott, hogy a nemzetgyűlés iránt tiszteletlenséget gerjesszen, s az országot zavarba hozza. Végül felszólítja a jelenlegi „ideiglenes kormányt“, hogy szakítson a lázítókkal, kik, ha hatalomhoz jutnak, Francziaország romlását fogják előidézni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A belügyminiszter visszautasítja a kormány ellen emelt határozatlansági és gyengeségi vádat, és mondja, hogy a kormány teljesítette kötelességét. A miniszter tiltakozik az „ideiglenes kormány“ kifejezés ellen, s a leghatározottabban tagadja, hogy a kormány a radikalizmussal közösen végez bizonyos dolgokat, s emlékezteti az előtte szólót a kormány által tett intézkedésekre, és Thiersnek az állandó bizottság ülésében mondott nyilatkozatára. Broglie herczeg indítványozza, hogy a kormány újból határozott alakban szakítson Gambettával. Thiers hangsúlyozza, hogy mihelyt valóságos veszély leend, a kormány kész megkezdeni a harczot a szocialismus és demagógia ellen, mert Francziaország kellően van védve jelenleg egy vitéz hadsereg által. Tagadja vádlóinak azon jogát, hogy őt a vádlottak padjára helyezzék, de kijelenti, hogy nem vonja el magát soha az ország ítélete alól, s kész mind képviselő, mind a kormány feje, az ország ítélőszéke előtt mindig megjelenni. Ha egy erős kormányt akarnak, teremtsen a nemzetgyűlés méltó állást neki s ne gyanúsítsák. Különben a grenoble-i beszéd csak ürügy, hogy a bizalmi kérdést vessék fel. Thiers így végzi beszédét: Ne vesztegessük az időt; gondolják meg, miként akarnak szavazni; feljogosítottak, hogy határozott vélemény-nyilatkozatot követeljek önöktől. Panaszkodnak, hogy a kormány ideiglenes, teremtsenek tehát véglegest, a pillanat kedvező, s Francziaország örömmel fogja fogadni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) KÜLFÖLD, Pest, november 20. A garancziatörvény folytán a Vatikánnak nyújtott előnyök és kedvezmények közt van az is, hogy minden a pápa személyéhez, udvarához és a szent székhez külföldről jövő tárgyak vámmentesek, és így minden vámhivatali ellenőrködés nélkül jutnak az illető tárgyak a czímzetthez. E törvény természetesen magában foglalta azon feltevést, hogy a kiváltsággal nem fog visszaélés elkövettetni és hogy a határozatok megtartatnak , de most úgy látszik, hogy a feltevés nem volt alapos, mert a Vatikán a nyert vámmentességet a legnagyobb üzérkedésre használja föl. A Vatikán folytonosan tiltakozik ugyan a garancziatörvény ellen, s azt a legnagyobb megvetéssel visszautasítja, mégis úgy látszik nem vonakodik kizsákmányolni az e törvény által nyújtott előnyöket mégpedig nem is igen skrupulozus és tisztességes uton. A garancziatörvénynek föllebb említett engedélye folytán mindennap érkeznek a Vatikánba árukkal és más vám alá eső tárgyakkal teli hajók, úgyhogy, a mint mondják, valóságos kereskedés fizetik, és nem csak Rómát árasztják el ily árukkal, hanem a nagy raktárakból egész Olaszországnak jut ily adómentes czikk, az olasz pénzügynek nagy kárára, s az állam törvényeinek nagy csorbájára. Az olasz parlament néhány tagjának sikerült adatokat szerezni, melyek bizonyítják, hogy a garancziatörvény kihirdetésétől a múlt hónap utolsó napjáig csak Francziaországból mintegy 50 millió értékű áru érkezett a Vatikánba vámmentesen, s ez áruk alig tized része van a pápa és környezete számára szánva, a többi a kereskedők közt osztatik fel, úgy hogy vannak római KÜLÖNFÉLÉK. Pest, november 20. [Hivatalos.] Paldt Ferencz II. rendű számtiszt elsőrendű számtisztté, továbbá Gerber Vouczel III . rendű számtiszt II. rendű számtisztté, Spiozár Frigyes és Herczegh Dénes napdijasok pedig indeiglenes harmadrendű számtisztekké neveztettek ki. [Halálozás.] A budai városházán gyászlobogó leng, mely azt jelzi, hogy Dr. Frenreisz Ferencz Buda sz. kir. főváros tiszti főorvosa f. hó 20 án reggeli 7 órakor meghalt. A kedves öreg urat, kit mindenki szeretett, a kolera járvány ragadta el az élők sorából 66 éves korában. Dr. Frenreisz 40 évig működött Budán, mint gyakorló orvos, s így méltó a fájdalom, mely halála felett nyilatkozik. Tiszti másodfőorvossá 1847 ben, 1848-ban pedig tiszti főorvossá választatott, mely hivatalát haláláig viselte. A tanács közelébb tartott ülésében dr. Hegedűs János honvéd törzsorvost helyesitette tiszti főorvosul, ki egy szavazat többséggel választatott meg dr. Christen Gyula várbeli orvos ellen. — Hyros Bernát sz. bev. rend. áldozát, mint a „M. n.“ irja, rövid betegség után elhunyt. — Soldos Sándor Hevesmegye egyik legrégibb s tevékenyebb fia e hó 13-án hunyt el Puszta-Tenken. [Sport.] Az e hó 18-iki rókavadászatra délben gyűlt össze a társulat a versenytéren. Ebben három úrnő is volt : Auersperg Ágnő, s Van Desst (hollandi) asszony és leánya, ez utóbbiak a lepsényi nyulászatban is nagy érdekeltséggel vevén részt. A társaság értesittetett, hogy a felségekre nem kell várni, mert nem lehetnek jelen. E hír élénk sajnálattal fogadtatott már előre is, utóbb még inkább, midőn kitűnt, hogy a hajtás a legjobb volt az ideiek közt. E hó 19-én Fóthon volt vadászat. [Felségsértés.] L. budai lakos, ki ő felsége kabinetirodáját folytonosan ostromolta audienczia kinyerése végett s közelébb ismét kihallgatást kért, utolsó kérelmével elutasittatván, oly sértő szavakra fakadt, melyek elfogatását vonták magok után. A tolakodó már több ízben nyert audiencziát s mindig oly hiába való ügyekben alkalmatlankodott, hogy elutasittatása ez okból történt. [A József-müegyetem kebelében fönálló reáltanári képezde 1871/2. tanévi működéséről] szóló jelentést ma közli a hivatalos lap. E szerint a rendszeresített szakosztályok közül a szóban forgó tanév mindkét felében működésben voltak a következő szakosztályok: A mennyiségtan és annak leirati mértani ága, a természettani és természetrajzi; a második félévben megnyittatott még a vegytani szakosztály. E szakosztályokban a műegyetemi előadásokon kívül külön előadások tartottak az illető tudományok egyes részeiből, továbbá szó-, írásbeli , kísérleti gyakorlatok is vezettettek. A jelentés ezután megnevezi mind az ezen előadásokat tartó tanárokat, mind a képezde rendes hallgatóit az egyes szakosztályokban. A képezdei tanárok előadásaival párhuzamosan tartott értekezletek kiválóan oda er hoztak, hogy a képezdei tagok a szorosabb értelemben vett reáltanodai oktatás körébe tartozó összes tananyag alapelveit és sarkalatos tantételeit tisztán fölfogják, azok egymásra vonatkozását s benső összeüggését áttekintsék, átértsék, és az igy szerzett alapi ismeretek világos és szabatos előadásában is kellő gyakorlatot szerezzenek. Hasonló gond forditlatott a üsérletek tételére megkivántató készültség és ügyesség megszerzésére is. Végre megnevezzük mi is az egyes szakosztályokban különösen kitűnt hallgatókat, ízek: a mennyiségtani szakosztályban: Stefan Győző; a természetrajzi szakosztályban: Bruck Ferencz; a természettani szakosztályban : Kohn Gyula, kik közül a éz első 100 forint, az utolsó 200 forint pályadijban észesült. E jutalmazott pályadolgozatok, így végzi a hivatalos lap a jelentést, — tekintve egyrészt a kiűzött kérdésekben fekvő nehézségeket, másrészt az izok megfejtésében fölmutatott alapos készültséget északirodalmi tájékozottságot, legnyomatékosabban tanuskodnak a reáltanári képezde életrevalóságáról és ikeres működéséről. [A budapesti kereskedelmi és ipar:amra] emlékiratot nyújtott Pest város tanácsához, melyben panaszt emelt a temető útnak, mely a kerelesi vámtól a m. kir. államvaspálya indóházáig, illetve kőbányai úti vámig vezet, rész állapota ellen, s inokolva előadja azon hátrányokat, mely ebből a pesti iacz kereskedelmére a szállitási költségek fölcsigáása által hárul, s előadván, hogy az ezen uton a váosba hozott áruk után több mint 62,000 forint vámot fedett a város f. é. január 1-től október végéig, e fontosságu útnak a jövő év tavaszáig sürgős kiépitéét kéri. Bizony különös, hogy a városi hatóság már igen nem intézkedett, mikép a város második vndóáza a várossal jól kövezett ut által legyen összekötve. [Dunapart-épités.] A dunaszabályozási állalkozó társulat s Pest város részéről kiküldött egyes bizottságban megállapittatott, hogy jövő évben következő, dunai rakpartok fognak kiépíttetni. Az Idunaparton a lépcsőzetes rakpart folytatása onnét, és az a régi sóházzal szemközt meg van szakítva, a