Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-16 / 254. szám

úgynevezett „Hegyköz“ vagyis Biste, Kis-Kázmér, Vily, Mátyásháza, Felső Regmecz, Radvány, Alsó- Regmecz, Pálháza, Mikóháza, Kovácsvágás, Huta, Komlóska, Baskó, Erdő-Horváthi és Szína közsé­gekre nézve elismerjük ugyan, hogy azok Baskó és Szína kivételével, melyek természeti fekvésüknél fogva megyénktől el nem szakithatók, Zemplén megye által könnyebben és a lakosság kényelmének inkább megfelelőleg lennének adminisztrálhatók; de minthogy ezen vidék elszakitása által Abauj vármegye úgy terü­letéből, mint adóképességéből tetemeset veszítene és ez által fönmaradhatása veszélyeztetnék, csak azon esetben adhatnék ezen vidéknek Zemplén megyéhez csatolásához megegyezésünket, hogyha ezen terület által nagyobbodandó Zemplén megyének hasonló kö­rülmények és helyrajzi viszonyok­ között fekvő köz­ségei átkebeleztetése által megyénk kárpótoltatnék. Ily községek pedig a Zemplén megyében fekvő Alsó- Golop, Monok, Megyaszó, Kis-Dobsza, Horpoty és Csanátos községek, melyek Zemplénmegye többi köz­ségeitől emelkedett part által vannak elkülönítve, s helyrajzi fekvésük szerint is Abauj megye kiegészítő részéül tekinthetik. Felső-Golop községnek megyénktől leendő el­­szakítását, miután az azon alul fekvő, s épen most nevezett községeknek is e megyéhez leendő csatolását szorgalmazzuk, de ettől eltekintve, annak jól fölfo­gott saját érdekéből is elleneznünk kell. Hasonlóké­pen ellenezzük Onga községnek s az ahhoz tartozó Ijfalu pusztának Borsod megyébe leendő­­ átkebelezését, főleg azon okból, mert azok egyenes államadója 7063 frt, elszakitásuk tehát megyénk pénztárát pótolhat­­lan veszteséggel sújtaná. Diezháza és Szinamár pusztáknak Borsod me­­gyéhez leendő csatoltatását, tekintve, hogy ezt önma­guk is kérelmezik, mi is méltányosnak tartjuk. Torna vármegyének önálló fennmaradhatása el­len nem nyilvánítunk ugyan véleményt, azon esetre azonban, ha más megyével leendő egyesíttetése a tör­vényhozás által kimondatnék, kijelentjük, hogy ter­mészeti fekvésénél fogva csakis Abauj vármegyével egyesíthető, mely esetben Tornavárm­egyét testvéries szeretettel fogjuk üdvözölni, jóllehet ez egyesülésből előny semmi esetre sem, hanem csak teher fog reánk háramolni. Kassa-Hámor, Opáka és Béla e megyebeli köz­ségeket pedig, miután Abauj megye községeitől magas hegylánczolat által vannak elválasztva, Szepes megyé­­hez kérjük csatoltatni. Kraszna megye szeptember 7 én tartott évne­­gyedes rendes közgyűlése a megyerendezés tárgyá­ban egyhangúlag azon határozatot hozta, hogy Krasz­­namegye önállóságát a jövőben is föntartatni óhajtja s ez értelemben föliratot is intézett a belügyminisz­terhez. Beregmegye képviselőtestülete 1. hó 9 én tar­­­tott ülésén tárgyalta ez ügyet, s Beregmegye további föntartása iránt föliratot intézett a belügyminiszter­hez, melyből közöljük a következőket: Bereg megye jelenleg f önálló viszonyai mellett is képes közigazgatási szükségleteit állami egyenes adója után esendő 20­-ból pontosan fedezni; erre azonban még inkább képesítve leend, ha nagyméltó­ságod a beszögellő területek hozzánk csato­lása iránti véleményes javaslatunkat méltánylatra érdemesíti; másrészről pedig, ha az adókataszter behozatala által egyenes adónk emelkedése beáll. Azt föl kell továbbá említenünk, hogy, habár Bereg megye az önálló fönállhatás kellékeivel most is bír, de a közigazgatási költségeket évről-évre kön­­­nyebben fogja viselhetni, midőn a 15 évi adómentes­séget élvező területei is adóztatás alá kerülnek. A kikerekítésnél a be- vagy kiszögellések lehe­tőleg megszüntendők lévén, a Tisza folyó által me­gyénkhez berekesztett s összesen 6269 frt 83 kr. egyenes államadót fizető Eszeny, Szalóka és Aghte­­lek szabolcsmegyei községek, továbbá a Borzsa folyó által szintén megyénk­hez berekesztett alsó Earaszló, felső Karaszló és Rosztoka ugocsamegyei megyénk­hez lennének csatolandók. Ha azonban országos érdekek úgy kívánnák, a mi érdekeinkkel sem ellenkeznék Ugocsa megyével leendő egyesíttetésünk Beregszász székhel­lyel, mely­nek vasutai és közutai a gyors igazságszolgáltatásnak biztos zálogát képezik. Heves megye közgyűlése elfogadta a közgatási szakosztály véleményét, mely a nagyobb szervezést és rendezést nem tartja szükségesnek, sem a Tiszát nem tartja gátnak arra nézve, hogy a Tiszán túl levő községek továbbra is Heves megyéhez kapcsoltassa­nak, csak a szélek kiigazítását látja jónak. Ha a szükség úgy kívánja azonban, hajlandó áldozatra, azon föltétel alatt, hogy több község ne vétessék el Heves vármegyétől, mint a mennyi az alakítandó me­gyék kikerekítéséhez szükséges, s hogy ez átenge­dett községekért területi kárpótlást kapjon és pedig nemcsak a miniszteri tervezet szerint 10 borsodme­­gyei községet, hanem ezenfelül 11-et s a tiszántúli részből is 10-et, nemkülönben Gömör és Nógrád né­hány beszögellő községét. Ezután Horánszky Nándor védelmezte Szol­nok kérelmét, mely szerint a Jászság­ és Kunságnak Külső-Szolnok megyébe beszögellő részeiből új me­gyét óhajt alakíttatni Szolnok székhel­lyel. Egyúttal elfogadja R­á­dy határozati javaslatát, ki Heves vár­megyét akar Gyöngyös székhel­lyel és Szolnok megyét Szolnok székhel­lyel s e két megye nyerné el a Jász­­ságot. Szavazás alá kerülvén a dolog, 204 szóval 96 ellen a szakosztály javaslata fogadtatott el. Tornamegye közgyűlése feliratában szintén az önálló fönmaradás mellett nyilatkozott, jóllehet egész Tornamegyében nincs oly község, mely bármily csekély számú tisztviselői kar számára elégséges la­­­kással rendelkeznék; e megye tehát már ez oknál fogva sem bir az önálló lét föltételeivel. A tisztvise­lők nagy része jelenleg sem lakhatik Tornán, hanem a vidéken, sőt a főispán a törvényhatóság területén kívül lakik. Szepesmegye bizottsági gyűlése föliratában Lőcse, Késmárk és Gölniczbánya sz. kir. városok és a 16 szepesi városnak a megyével leendő egyesítését kérelmezi. A 16 szepesi v­áros bizottsági ülése ellen­ben az egyesítés ellen nyilatkozott, mint a mely a pol­gári elem vesztét vonná maga után, de továbbá a vá­rosok polgárai, kik 100,000 frtnál több adót fizetnek, a közigazgatási költségek fedezésére önmaguk is ké­pesek. Az említett három sz. kir. város szintén a be­olvasztás ellen nyilatkozott. Háromszék közgyűlése szeptember 9-én tár­gyalta a megyei kikerekités tárgyában a belügymi­niszterhez intézendő föliratot, melyben számadások­kal kimutattatik, hogy miként alakul a költségvetés, ha a belügyminiszter által megjelölt városok és Felső­­fehér megye beszögellő része a székhez csatoltatnának; kimutatik továbbá az is, milyen lenne a költségvetés megint az esetben, ha még azon területek is a szék­hez csatoltatnának, melyeket a miniszter által javas­latba hozottakon fölül maga a szék óhajtana bekebe­­leztetni; ilyenek Hétfalu, mely korábban is ide tarto­zott, nemkülönben Bordocz fiuszék, mely törvény­­székileg most is a székhez tartozik s kérelmezett is a bekebeleztetésért mindkettő; ilyenek továbbá Ká­­szonszék és Felső-Fehér megyének nemcsak a minisz­ter által kijelölt részei, hanem az egész hídvégi és peselneki járások. A felirat azonban sérelmesnek találja a minisz­ternek azon szándékát, mely szerint az egyetlen brassó-ojtozi államutat is a szék kezelése alá akarja adni, mert ez útvonal közvetítvén a kereskedést ke­lettel, az úgy e szempontból mint hadászati tekintetből is inkább állami mint megyei érdekeket szolgál. De továbbá Háromszéket vasút sehol sem érinti, s az eddigi tervek szerint nem is fogja érinteni; a fölirat szerint tehát méltányos, hogy a szék legalább ez egyetlen útvonal föntartása alól fölmentessék. KÜLFÖLD, Budapest, szeptember 15. A franczia köztársaság elnöke köze­lebb fogadá az újonnan kinevezett spanyol követet Vég a de Armijo marquist. A kihallgatásnál jelen volt Cissey tbk, kabineti alelnök, Decazes herczeg külügyminiszter s a marsall törzskara. A­­ kö­vet átnyújtotta megbízói levelét s a következőket mondá: „Elnök ur! Serrano marsall, de la Torre her­­czege, a végrehajtó hatalom elnöke Spanyolország­ban, megbízott engem e sorok txczellencziáinak át­­nyújtására, melyek engem önnél Spanyolország telj­hatalmú rendkívüli követévé kineveznek. Nagy meg­elégedésemre szolgál láthatni azt, hogy a két állam közt a hivatalos érintkezések helyreállíttattak, s én reméltem, hogy ez egyetértés hozzá fog járulni ama háború mihamarábbi bevégzéséhez, mely a Franczia­­országgal határos spanyol tartományokat pusztítja. A hatalmak ama ténye, hogy a spanyol kormányt elis­merték, hála az eszközöknek, melyek fölött Spa­nyolország rendelkezik, hathatósan fog a béke meg­szilárdítására hatni, mi ez idő szerint a spanyol nép legnagyobb s legjogosultabb óhaja egyszersmind. E béke fogja szülni a polgár­háború iszonyaival jelen­leg annyira sújtott országban a fölvirágzást, mi sok okból Francziaországnak is érdekében fekszik. Sze­rencsésnek fogom magam érezni elnök ur, ha a spanyol nép óhajának megfelelőleg, a jó viszonyt, melynek Spanyolország s Francziaország közt min­denha­tőn kell állnia, megszilárditom. Ebbéli remé­nyemet kifejezvén s építve a jóakaratra, melylyel exczellencziád engem fogadni szives volt, van sze­rencsém elnök úrnak a megbízó levelet átadni.“ Mac Mahon elnök erre a következőkben vá­laszolt ,,én meg lehet győződve, követ ar, óhajomról, hogy a két állam közti jó viszonyt föntartani akarom. Én nem szűntem meg soha a legjobb akarattal csüg­­geni Spanyolország boldogulásán, mely minden euró­pai államra , de kivált Francziaországra nézve oly fontos. Egyébiránt legyen meggyőződve, hogy mis­­­sziója teljesítése körül bennem mindig jóakaró segéd­társat találank.“ A Don Carlos s Cabrera tábornok közt föl­merült viszályra vonatkozólag a Times egy levelezője jelenti Hendayeból­ . A mint látszik, a spanyol trón­követelő államminisztere ezelőtt 14 nappal kiadott körlevelében azon karlista tisztekre czélzott, kik el­hagyták seregüket s valószínűleg Francziaországban tartózkodnak most. Ezeknek meghagyatott, hogy min­den késedelem nélkül térjenek vissza Spanyolországba , jelentkezzenek azonnal a főhadiszálláson; elleneset­ben kaszírozottaknak fognak tekintelni s mint szöke­vények köröztetnek. E tényt a következő előzmény magyarázza meg. Cabrera sógora Don Polo nem­ré­giben Don Carlos főhadiszálláson volt a több főtiszt­­együtt arra akarta bírni a trónkövetelőt, hogy Corregaray-t bocsássa el. Don Carlos vonakodott e kívánságot teljesíteni. Erre Don Polo s Cabrera jtöbbi hívei elhagyták a tábort s átmentek a franczia hatá­­r^•■pign­an, Pan, Bayonne s más helyeken tele­pedtek meg. A trónkövetelő erre bayonne- i juntája utján a basses-pyrennesi prefektushoz a Francziaor­­szágba menekült Cabrera-tisztek névjegyzéket küldő azon megjegyzéssel, hogy e tisztek karlista össze­esküvők. A prefektus arra kéretett fel, hogy a menekült összeesküvőket a határról eltávolítsa s az ország bel­sejébe internálja.­­ Ebből kitűnik, hogy Don Carlos és Cabrera közt a szakadás teljes s a „Cuarte Real“ karlista közlöny nagy szerencsétlenségnek jósolja a karlista ügyre azt, hogy Cabrera-t boltnak kell te­kinteniük. Az ütközetről, melyet Dominguez köztársasági tábornok Castella-nál a karlisták ellenében megnyert s mely Puycerda fölmentését vonta maga után, rész­letesebb tudósítások fekszenek előttünk. A karlisták Saballs vezérlete alatt 6000-en voltak, de a sürü ködben két tűz közzé szorultak s óriási veszteséget szenvedtek ; 76 halott s igen sok sebesültek hagytak a csatatéren. A karlista csapatok, melyek Ripoll-nál álltak, a csata folyamán elveszték összes tüzérségüket, Isaballs e veszteség fölött iszonyú haragra gyűlt s újabb rohamot tervezett Puycerda ellen. Tegnapról kelt táviratok szerint Saballs e támadása csakugyan sikerült is, s Saballs elfoglalta a várost, melyből a lakosok a már kiáltott kétszeri ostrom folytán majd mind elköltöztek. A legújabb hírek szerint azonban a karlisták azon tanakodnak, fölégessék-e Puycerdát vagy sem. Ebből pedig az következik, hogy a határváros kezeik közt van. Miképen jutott oda? Elvették-e a köz­­társaságiaktól, avagy ez utóbbiak odahagyták-e ? nem tudni. A Né­metországból kiűzött dán alattvalók ügye nagy izgalmat szült Dániában. Valamennyi dán lap vezérc­ikkben em­lékszik ez esetről s arra mutat, hogy a porosz kormány eljárása a Schleswigből, illetve Németországból kiűzött dánok ellen törvénytelen volt s erkölcsileg jogosulatlan. Az egész sajtó egyhangúlag azt hangsúlyozza, hogy a dán kormány diplomácziai után a német kormány által elrendelt e kiutasítások ellen tiltakozzék. A „Standard“ nak pedig távírják Kopenhágából, hogy a „schleswigi kérdés“ máris ko­moly színezetet öltött. A naponta előforduló kiutasítá­sok s a német sajtó heves czikkei Dánia ellen, a sta­tus quo-t lehetetlenítik a a dániai közvélemény re­­presszariákat kíván a német alattvalók kiűzése által. A St. Peterb. Viedomosti az orosz posta­­foglalkozik, s a postakezelést özönvíz előtti állapotúnak, lassúnak, következetlennek s a jelenkor igényeinek meg nem felelőnek találja. Kímé­letlen kárhoztató ítéletet mond főképen az anomália fölött, hogy­ egyenes gőzhajózás vagy vaspálya által összekötött főpontok, például Szent Pétervár-Odessa s Odessa-Kercs-Baku között a postaközlekedés nem az egyenes és természetes legrövidebb vonalon, hanem ennek kerülésével a tekervényesebb és hosszabb, fö­lösleges idővesztésbe kerülő régi postautakon történik. Kifogást tesz a postahivatalnokoknak helyenkint ész­­lelhető nagy száma ellen, s bizonyos kárörömmel hi­vatkozik a tényre, hogy a pétervár-moszkvai vaspálya kiépítése után a posta e két főváros között még nyolcz éven át a régi országutakon járt, mert az illető fő­­igazgatóság ez idő alatt nem ért rá az előbbi posta­­járásnak a vaspályától feltételezett módosítására vo­natkozólag a megkívántató javaslatot elkészíteni. Nézete szerint ez a tény kirívó mintaképe az orosz postakezelés rendetlenségének. A részrehajlatlanság színének megóvása okáért a lap a roszalások köze­pette szűk marokkal hint dicséretet és helyeslést a közigazgatás ez ágában egy idő óta végbement refor­mok útjára. A Birzevyja Viedomosti szerint a khersoui kor­mánykerület képviselőtestülete a pétervári kormány­nál Dél-Oroszországra vonatkozólag a kötelezett áta­­lános erdőtenyésztés végett és a magánerdők pusztí­tása ellen hathatós rendszabályok életbeléptetését sürgeti. Ezen lépés szintén látszik igazolni több orosz lap azon föltevését, hogy a déloroszországi menovi­­tákat és német gyarmatosokat nem annyira az átalá­­nos hadkötelezettség miatti elkedvetlenedés, mint inkább a talaj kimerülése — az ismétlődő szárazság folytán — indítja tömeges kivándorlásra. Közép-Ázsiában a kokandi khánságban lázadás ütött ki. A khán, kinek katonái tömegesen megszökdösnek, orosz segély után fordult. A Khina és Japán közt kitört ellenségeske­désekre vonatkozólag orosz részről azt beszélik, hogy Khina ezt csak ürügyül használja nagyobbszerű hadi­készülődésekre Oroszország ellen, mert mint bizo­nyost állítják azt, hogy Khina és Japán a Kormosa­­sziget ügye eldöntését egy jury-re bízta, mely kizáró­lag khinaiakból s japánokból áll. Az afghanisztáni háborúra vonatkozólag angol lapok azt írják, hogy Oroszország a felkelő Jakub khánt (az uralkodó fia) vette oltalma alá, míg az angolok az uralkodó emírhez állottak. orvos által, későbbi időkben leleplezett tényben rej­lik, igen egyszerű megfejtése annak, hogy miért til­totta meg Frigyes mint király, testének halála után való fölbonczolását; megfejti továbbá e tény Frigyes és szerencsétlen hitvese közti viszonyt is. Hatása azonban sokkal messzebb kiterjedt. Családi élettől megfosztva, megfosztva szintúgy mindazon élvezetek­től, a melyeket eddig elé vad k­icsapongásaiban talált vala, oly ösvényekre tereltetett a tett- és dicsvágyó királyfi önkénytelenül, a­melyektől mindaddig idegen­kedett. Eleve az által igyekezett névre szert tenni, hogy a kor szellemi notabilitásait körébe vonta. De e fényes körben utóvégre is csak szenvedőleges sze­rep jutott neki osztalékul, mel­lyel meg nem eléged­hetett. Atyjától örökölt „szálas“ katonái kéznél vol­tak. Ausztriának teljes gyámoltalansága VI. Károly halála után ingerléleg intett; miért ne próbálta volna tehát meg a tettszomjas ifjú fejedelem, hasznát is venni a „szálas“ katonáknak ?“ A német tudós itt idézett nézete lényeges tá­maszt nyer a tényben, a melyről szintén szívesen hall­gat a berlini történészi­­„iskola“, de a mely azért nem kevésbé ismeretes, hogy t. i. a későbbi nagy hadvezér és országfoglaló az első csatából, a melyet Mollwitz­­nál az osztrákok ellen vívandó vala, a szónak teljes értelmében megfutamodott, vezéreire bízván a győzelem aratását. Később megszokta a puskapor szagot; a szerencse híven kedvezett neki, csatáról csa­tára vive őt. De valószínűnek tetszik, hogy míg Mollwitznál, a­hol osztrák történészek szerint „avas puskavessző győzedelmeskedett a fából készült vessző­dön“ — még maga sem gyanítá az „egyetlen“, hogy valaha a hadi hősök, a hódítók sorába helyezendő öt sorsa. Uj pályáján napról-napra leplezetlenebbül tört elő II. Friedrich benső természete, jellemének igaz­ságellenes sajátsága. Hűség, barátság, az adott szó, eskü vagy kötés szentsége, II. Frigyes előtt üres, haszontalan fogalmakká sülyedének le. Hisz ott áll vezérelvének hű kifejezése Frigyes hírhedt levelében Podewill miniszteréhez, a­melyben figyelmezteti ta­nácsadóját, az „egyetlen“, hogy „ha nyereséggel jár becsületesnek lenni, az leszünk ; és ha bolondítani kell, hát legyünk csalárdak.“ így gondolkozott, igy cselekedett a „nagy“, az „egyetlen“ király nemzetközi dolgokban, ez volt diplomácziájának alapeszméje, a­melyet meg nem ta­gadott soha ! Az ily alapeszmének természetes egyéb eszköze nem lehet, mint: hitszegés, árulás, erőszak! Kiváltkép a két első eszköz kezelésében valóságos virtuozitásig vitte Voltair koronás barátja. A külföld uralkodói körül csak úgy hemzsegtek II. Frigyes kémjei. Winterfeldnek azt írja 1756 iki deczember 22 én : „Bírnom kell a hadjárat tervét Bécsből; há­rom lem­ezfutom van ott, de ebből mentül többre van az embernek szükség.“ Későbben, 1757. 15. január alatt igy ir hasonló czélban : „A mi a papot illeti, megmondhatom bizalmasan, hogy kettőm van már Bécsben ; de a mi a Brown-féle irodában (a főhadi­szállás) lévő embert illeti: vele szemben ne kíméljétek a pénzt.“ Tudva levő, miszerint kényszeríté később Brownt, fegyverlerakásra, a megadásra. S a­miként itt nyilatkozik, minden más cselek­vésében is látjuk a „sans-souci bölc­set“ híven követni ama hírhedt jezsuita morálját, a­mely szerint „minden eszközt szentesít a szél!“ Akár­hány „német alapossággal“ irt történeti munkálatban olvashatni egy Mária Terézia és Mdmo Pompadour közt állítólagosan folyt levelezésről, a­hol körülményesen elmeséltetik, miként becstelenn­é önön­magát a nagy fejedelemnő az által, hogy per „ked­ves Cousine“- m szók­tá meg az elvetemedett courti­­sanet leveleiben. Klopp-Ono hires „der König Fried­rich II. von Preusen und seine Politik“ czimü mun­kájában kimutatja, hogy az egész érintett levelezés nem egyéb, mint Frigyes egy gyalázatos koholmánya, a nagylelkű fejedelemnő lealacsonyitására, rágalma­zására számitva. Mária Terézia a mint Mercy d’Ar­­genteau legújabb időben (Deutu, Paris) Arneth által közöltetett titkos levelezéséből is tisztán kiviláglik, soha egy betűt sem irt XV. Lajos nevezett ágyasá­nak ! De igenis nem átalkodott Frigyes a „nagyon szeretett“ franczia király egy másik barátnéjának Chateauroux herczegnőnek levelében és más módon is nagyon alázatosan hízelegni, sőt még sokkal alan­tabb rangú hölgyek kegyét is lesni. Többek közt egy bizonyos „Madame Theresenek“ virágcsokrot, saját­kezű billet-doux kíséretében küldött Párisba. A­mi Pompadour asszonyságot magát illeti, szívesen meg­barátkozott volna vele is az erkölcsös brandenburgi sarjadék, csak­­ kellett volna neki! Ugyanis törté­nelmi tény, miszerint több ízben emlegetett nővérét, a Bayreuthi őrgrófnét magát bízta volt meg Frigyes, hogy „meghódítsa“ számára a hatalmas kegyencznő jóakaratát; egy fél millió tallért szánt az élelmes fukar a becses áruczikkért, sőt még följebb is alkud­­tatott volna magával, ha — kegykeresése határozot­tan vissza nem utasittatik egyszer mindenkorra a Louvreban! KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, szeptember 15. [Hivatalos.] A m. kir. igazságügyminiszter Baics Milos nagy-becskereki kir. ügyészt hasonló hivatali minő­ben a zombori kir. törvényszékhez ; Ilollósy Pál oravicta­­bányai kir. törvényszéki végrehajtót saját kérelmére az ot­tani kir. járásbirósághoz ; Kelecsányi Percncz zólyomi kir. járásbirósági végrehajtót hasonló minőségben a besztercze­­bányai kir. járásbírósághoz helyezte át. — Aza. kir. pénz­ügyminiszter Grafi Frigyes adóhivatali ellenőrt adószedővé, Boros Domokos adóhivatali ellenőrt adótárnokká nevezte ki. — A mármaros-szigeti m. k. bánya­­i jószágigazgató­­ság által a szigeti sószállitó hivatalnál rendszeresített I-s. almázsatiszti állomásra Bessze Ferencz almázsatiszt előlép­­tettetett, — a II-ik almázsatiszti állomásra Gluskievicz Jó­zsef almázsatiszt, a IIl-ik almázsatiszti állomásra Zankó János szlatinai sóbányahivatali segédjelöt neveztettek ki. [Ő felsége a király] holnap érkezik Buda­pestre a brucki táborból s 2 napi itt idözése után az aradi hadgyakorlatokra elutazik. [A király anekdotáz.] A brandeisi had­gyakorlatok alkalmával az uralkodó környezetének a következő adomát meséli el: „Egy csata alkalmával a sereg parancsnoka megbízott egy tisztet, hogy egy kis temetőt körömszakadtáig védelmezzen a támadó ellenséggel szemben s csak a legvégső esetben hú­zódjék vissza a közeli erdőbe. De ez utóbbi állomá­sát aztán semmi áron se adja föl. A csata után a tisztet sehol sem találták, sem a temetőben, sem a kertben ; végre megtalálták egy közel levő korcsmá­ban. A parancsnok természetesen maga elébe ren­deli s mérgesen förmed rá: „Miért nem védelmezte ön a temetőt, a­mint megrendelem? — „Lehetetlen volt az, az ellenség igen erős volt.“ „Akkor legalább az erdőben állást foglalhatott volna.“— „De hogy es­­hetik az, hogy a közel korcsmában megmaradhatott ön?“ — „Mert azt jól tudtam, hogy a korcsmából en­gem ugyan senki sem hoz ki.“ Az uralkodó mo­solygott, midőn az anekdotát elvégző, hallgatói szin­tén. Csak egy nem mosolygott a környezetből, egy szakasz parancsnoka, ki a végbement hadgya­korlat alatt egy pozicziót nem épen kifogástalanul védelmezett. [Személyi hírek.] A toszkánai nagyher­­czegnő, ki néhány nap óta a fővárosban időzött, ma reggel Bécsbe utazott. — Ifj. Zichy József gróf közlekedési miniszter múlt éjjel Bukarestből Brassón B­á4is-Kapuson át Nagy-Szebenbe érkezett s azonnal tovább utazott Budapestre. — Türr István tá­bornok ki már hosszabb ideje volt távol a fővárostól, tegnap visszatért Budapestre. [Ki­r­á­l­y­n­é ő­felsége Wight szigetén] — mint a Kölln. Zig-nak Londonból írják ■— na­ponkint rés­­z vesz a vadászatokban, melyeket tisztele­tére a szigeten rendeznek s kiválólag fiatal rókákra szeret vadászni. Közelebb nagyszerű akadályversenyt rendeznek ott tiszteletére. Ő felsége naponkint rendes sétalovaglást tesz a szigeten, s átalán igen jól érzi magát. [U­j­l­a­ki i­s­k­ol a ház.] Az újlaki iskolaház szűk lévén, a fővárosi hatóság egyezség útján meg­­szerzi a szomszédos Jäger és Millacher-féle házakat, hogy az iskolaház kellően bővíttessék. A tanács az újlaki iskolaszékkel együtt következőleg állapítá meg az iskola programmját: 12--14 tanterem, 14 láb magas, egy nagy rajz- és tornaterem, ez utóbbi 18 láb magas, egy iroda, egy értekezleti szoba, egy igazgatói és egy szolgai lak. A tervek megrendelé­sével Békey Imre tanácsnok bízatott meg. [Templom-biztosok.] A fővárosi r. kath. templomoknál eddigi szokás szerint egy-egy tanács­nok volt kiküldve hatósági biztos gyanánt, kinek föl­adata időnként az anyakönyvek helyes vezetéséről meggyőződést szerezni. Róth József budapesti esperes indítványa folytán a fővárosi tanács ezen szokást fön­tartani határozta, s a fővárosi plébániák templo­maihoz következő torul: A várbeli és tanácsnokokat küldé ki biz­­krisztinavárosi templomok­hoz dr. Funk Ká­lmán, a tabáni és vízivárosi Szt-Anna plébániához Petrovics Szilárd, az újlaki és ó­budai templomokhoz Alkér Gusztáv, a belvárosi plébániához Rupp Imre, a lipótvárosihoz Békey Imre, a terézvá­rosi és rókusihoz Havas Pál, a józsefvárosihoz Ka­­senczky József,­a ferenczvárosihoz Hamza Máté ta­nácsnokokat. [Városi fogyasztási adó.] A száraz vá­moknál az állami pénzügyőri közegek által beszedett fogyasztási adópótlékról a pénzügyminiszter a napok­ban küldi meg a fővárosi hatóságnak a kimutatást, mely szerint az első félévben a főváros részére be­folyt fogyasztási adó 331,000 frtot tesz ki, melyből az előlegek levonása után a fővárost még 181,000 frt illeti. A fogyasztási adó bevétele e szerint jelenté­kenyen apadt, különösen tűzifa és a bor után. Ez utóbbi czikknél az apadás annál feltűnőbb, mert a közvágóhidi bevétel folyton emelkedik, a­mi arra mutat, hogy az elsőrendű élelmi czikkek fogyasztása a fővárosban folyton emelkedik. A bor után befolyt fogyasztási adó csökkenését azon körülménynek tulaj­­donítják, hogy a fővárosban is igen sok helyen és nagyban gyártják a mesterséges bort, mely szőllő levét soha sem látta, s mely fogyasztási adó alá nem is vettethetik. [Értesítések.] A pesti ref. felső leány­­i­s­k­o­l­a megválva Kalocsa Róza leánynöveldéjétől, f. évi október elsejétől kezdve szénatér 6. sz. alatti épületben leend. A beiratások ez intézetbe f. hó 20 án kezdődnek és bezárólag október 15 -ig tartanak. — Kalocsa Róza leánynöveldéjében (ország­út 39. az. alatt) a beiratások f. hó 20-án kezdődnek. Növendékek egész ellátásra, félkosztra, vagy csak be­járókut is fölvétetnek. Intézeti programmok a t. szü­lők rendelkezésére állanak. — A ro. gazdasszo­­nyok őrsz. egyletének szeptember havi vá­lasztmányi ülésében számos segélyezési és árva leány­­fölvételi kérvény elintézése után bejelentetett : Buda­pest hatóságától 3 arany, Kasovszky Józseftől 3 ezüst forint, Wimmer Antaltól 10 írt, mely adományok a legjobb tanulók közt kiosztandók. — Frohner Já­nosné közbenjárása folytán Renzlovarda-igazgatótól egy elő­adásra ingyenjegyek a gyermekek részére, Nadányiné kérésére Luczenbacher Pál­t öl fát és Hirschler a csá­szárfürdőbe ingyen fürdésre jegyeket ajánlottak föl, mindezen adomány hálás köszönettel fogadtatott. To­vábbá bejelentetett, hogy az egy­let Gubits Andrásné álta­l hagyományozott 500 írtról hivatalosan értesittetett, végre Szalkay Emma kisasszony Pozsonyból megvá­lasztatott a német nyelv és női munka tanítására. [Kórházi osztályorvosi állomás.] A Karak-kórházban dr. Horváth György halála folytán egy osztályorvosi állomás üresedvén, erre nyilvános pályázatot hirdet. Az osztály ideiglenes vezetésével dr. Réczey Imre alorvos bízatott meg. [Vasúti baleset.] A déli vaspálya tegnap­­előtti esti vonata Tárnok­ Mártonnál kisiklott, minek következtében a csatlakozás Új Szőnynél nem tör­ténhetett meg. A tegnap esti S­/^ órára várt vonat sem érkezett meg, hanem csak ma reggel 6 órakor jött Budára. Hogy ez utóbbi késedelem összefüggés­ben áll-e a fentebbi kisiklással, azt a N. P. Journal — melyből e hírt közöljük — nem tudhatta meg. [Öngyilkosság az utczán.] Tegnapelőtt este 5 és 6 óra közt egy 17 éves fiatal­ember Budán a vizikapu-utczában agyonlőtte magát. A nála talált papírokból kitűnt, hogy az illetőt Á­ng­e­r Józsefnek hívták s lakatossegéd volt. Öngyilkosságát életunt­­ság idézte elő, mert szemtanuk beszélik, hogy a sze­rencsétlen még pár perczczel ezelőtt néhány háznál koldult, de mindenütt azt mondták neki: szégyelje ma­gát,ahogy fiatal ember léttére koldul. Csak egy öreg asszony adott neki pár krajcsárt, de a szerencsétlen ez adományt visszautasitá, azt mondván, hogy három napi éhségét nem csillapíthatja le e pénzen. Ekkor kiment az utczára s a szomszédház sarkánál fején ke­resztüllőtte magát egy terézczollal. Hullája a köz­­kórházba szállíttatott. [Lókötők Budán.] Egy solmári paraszt tegnapelőtt Budán a főúton egy bolt előtt megálloit egyfogatú kocsijával, hogy ott némi bevásárlásokat tegyen. Negyedóráig időzhetett a boltban s midőn onnan kijött, az ijedtségtől majd elájult. Kocsija s lova már nem volt ott. A megrémült ember aztán egész nap futkosott a fővárosban eltűnt jószága után, de még nem találhatta s csak este tett jelentést az esetről a rendőrségnél. A kocsin egy kis hordócska pálinka s némi eleség volt. A rendőri nyomozások folyamatban vannak. [Hurbánról, a pánszláv agitátorról] több lap azt a hírt közölte, hogy a brezovai papvá­lasztásnál megbukott. E tárgyban most a Hon másod­szor is fölszólal, azonban — a­mint megjegyzi — csak azért, hogy kellő fokra szállítsa le azt a fontos­ságot, melyet Hurbán e bukásának a felvidéken uralgó­dó szellem tekintetéből tulajdonítani akarnak. E czél­­ból a Hon a következőket írja: Az illető lapok B. László nevű levélírója azt mondja, hogy a brezovaiak azért nem akarták Hurbánt, mert pánszláv , mert mint ilyennek veszett híre van stb. De kérdjük, ha Hurbán bukásáról Brezován, a brezovaiak magyar szellemű hazafiságára s ezek folytán a felvidéki tót atyafiak jó szellemére akar következtetni: mért tör­tént mégis, hogy Brezován azok egyike lett megvá­lasztva, kik az ágostai hitvallású evang. egyetemes gyűlésen a pánszláv sereg első sorát képezték ? Hisz az a lilaszinti pap, a ki az Ellenőr szerint nyugtala­nul kapkodott sárga feje gyér ültetményeihez, és a­ki a gyűlésen húszszor íratta föl magát a szólók közé,­­ húszszor törültette ki magát, a­ki mindannyi­szor, valahányszor a magyar szellemű pártbeliek be­széltek, versenyt rúgott Hurbánnal, épen a brezo­vaiak papja, Schulcz Lajos vett. Tanuló korában tár­sai magyarnak ismerték őt és egész nemzetségét; most tót versekben hithősnek nevezi, dicsőíti Hur­bánt ; Hurbán meg úgy ir lapjában felőle, mint a kiben a brezovaiak ép oly vallási irányú és ép oly nemzetiségű egyént nyertek, a minő ő. — Ne ámítsuk magunkat. Egy pár, mind egy pár magyar szellemű papot kivéve, a felvidéki lutheránus papok mind panszlávok, kik a nép vallás-erkölcsi nevelését avagy panszlávisálását tartják főbb czéluknak — könnyű eltalálni. [Az áldominikánusok.] E czim alatt a Haladás figyelemre méltó esetet ir le. Ezen történet szerint három volt dominikánus, kik azelőtt is Kassán laktak, a zárdából kiüzetvén, a külvárosban teleped­tek le. A szegény emberek pénze és keresete volt vétkes törekvéseik czélpontja. Rózsafüzér-egyleteket alakítottak braterkingák neve alatt. E kraterkingák a törvényen kívül álló társulatok, melyek megméte­lyezik a néprétegeket. A vallás köpenye alatt a köz­nép családjába furakodtak e mérges kígyók — hogy a tudatlanságot és a türelmetlenséget terjes­szék és fejles­szék. — A nők öntudatlanul lesznek e nyomo­rultak eszközeivé, kik a gyónószék segítségével titkos rendőrségnek szerveznek és döntő befolyást gyako­rolnak a népre. A kassai braterkinga központ, mely a vidékre kihat. E titkos társulatnak vannak ágensei, melyek a hálót tovább szövik. A vidéki fiókok foly­vást érintkeznek a központtal. Minden utasítás sze­rint megy. A dominikánus zárda a főhadiszállás, mely kiosztja a jelszavakat Együttes eljárás, melynek czélja a nép kizsebelése. Mégis csak igaz lesz „Pastorem expellas turca, tam An T*űi/1MUíf [Guizot, a hirneves franczia író s diplomata], kinek halálát s életrajzi adatait teg­napi lapunk közli, halálos küzdelmei köze­pette is folyton hazája szomorú sorsáról gondol­kozott. Az utóbbi napokban ereje már annyira el­hagyta a haldokló aggastyánt, hogy ellenállhatlan álomkórba esett. Ha ebből pár pillanatra fölocsúdott, az ágyát körülállóktól mindig az újabb belpolitikai hírek után tudakozódott. A J. da Paris írja, hogy midőn unokaöc­cse WittKorner távirati megh­ívás foly­tán hozzá érkezett, Guizot megismerte őt s kezét nyújtván neki, ezt mondta neki: „Mégis hatalmas ország volt ez és most is az . . . buzgón kell ügyei­nek szolgálni . . . nem könnyű e szolgálat ... de azért mégis buzgón kell ügyének szolgálni!“ Halála igen nyugodt volt, mintha csak elaludt volna. [Merénylet a trieszti városi szín­ház ellen.] Mint a trieszti lapok írják, f. hó 12-én nagy sürgés-forgás volt a városi hatóság körében. A városi színház ellen ugyanis merénylet volt tervezve, mely a városi színház épületének teljes elpusztítását czélozta. szerencsére azonban minden baj megelőzte­­tett olyformán, hogy a legközelebb előadandó operára történt próba alkalmával erős szag terjedvén szét az egész színházban, azonnal kutatni kezdék, honnan ömlik e szag és ekkor fölfedezték, hogy a légszesz­­vezeték meg van rongálva olyannyira, hogy az első fölgyujtás alkalmával a légszesz fölrobbant volna és ily módon tűz keletkezendett. — A szolgaszemélyzet azonnal kérdőre vonatott, de minthogy tölök semmit sem lehet megtudni, az ügy a rendőrségnek és az államügyészségnek jelentetett föl. Állítólag az egész ördögies terv Burlini impresszárió elleni magánboszú végrehajtására volt czélozva. Különben remélhető, hogy a megejtett vizsgálat napfényre derítendi a va­lódi tényállást. [A budai színkör­ben] az utolsó előadás holnap, szerdán este lesz, mely alkalomból Tamási József, Béthy Mihály és Nagy Julcsa k. a. a nem­zeti színház tagjai közreműködésével, a díszítő személyzet javára színre kerül a „Csikós“ népszínmű 3 felvonásban. Bokody társulata a jövő hét közepén már az Istvántéri színházban fog ját­szani. [Merész úszó.] Syracusában az ott állomá­sozó 56-ik ezred több tisztje vállalkozott, hogy át­úszik a syrakusai kikötőn, mely nem kevesebb, mint három órányi széles. A vállalkozókhoz egy tiszt neje is csatlakozott és megindult a verseny. A versenyző­ket nagyszámú közönség nézte; a séta­tér a tenger­parton, az erkélyek és a kikötőben horgonyzó hajók mind el voltak lepve távcsővel fölfegyverzett nézők­kel, kik nagy érdekeltséggel szemlélték a merész úszók törekvéseit. Jerni kapitány bátor neje volt az első a czélnál és a nagyszámú közönség élénk tet­szésnyilatkozatokkal üdvözölte a partra szállót. [Az internationale] ez idei nagygyűlése Brüssel­ben a tárgyalás folyamán szőnyegre került következő tétel által nyer jelentőséget, mely minden kritikán alul áll.A német születésű Brohm mondja: „A tőke magában véve semmi. A biblia írja, hogy: aki nem dolgozik, ne is egyék. Ennélfogva csakis a munkásoknak van létjogosultságuk. Meg k­e­ll g­y­i­l­k­olni a vampírokat, kik a proletariátust szipo­­lyozzák.* — Coulon hangsúlyozza, hogy a jelen fenálló társulattal, törvényeivel, intézkedéseivel fabula rasa kell eljárni, a a commune-t megerősíteni. „A tőkét bár­honnan el kell venni, mert az a népé!” — Flabant azt mondja, hogy az 1871. évi forradalom csak azért bukott meg, mert a nép még nagyon embe­riesen gondolkozik. Ha a commune győzött volna, a sajtó is p­ár­­tolja vala. (?) Azonban a polgári sajtó gyáva; becsmérli, meggyalázza a prole­tariátust, a­hol csak fejét fölemeli. Jaj neki, ha egykor e proletariátus győzni fog! A sajtó károsnak bizonyult be , ezért az uj szoc­iális rendtartásnak mellőznie kell azt(!). A tőke semmi, a munka minden! A nyomor főfokát érte el! Békés forradalmat nem akartak, ám jó, csinálunk mást is ... (Viharos él­jenzés.) [franczia alapossság.] A párisi Figaro az osztrák miniszterelnök nejének, Auersperg her­­czegnének Párisba érkezését jelentvén, olvasói tájé­kozására a következőket írja a herczegnéről: „Auers­perg herczegné ismeretes Francziaország iránti rokon­­szenvéről, férje azonban a német nemzeti párt feje. Leginkább az irodalommal foglalkozik és művei alá rendesen Grün Anasztáz álnevet ír.“ E pár sorban fog­lalt állítások, ha semmi egyébbel nem dicsekedhettnek, azzal az egygyel bizonyosan, hogy uj dolgokat de­­ritnek föl. [A chignon-divat in floribus.] A nők uj fej­díszítési divatja a legújabb időben az emberi hajjal való kereskedést nemcsak Európában, de Ame­rikában is rendkívül emelte. Amerikában azonban úgy látszik, nagy hiány van emberi hajakban, mert a kivitel e czikkből nem csekély mérvű volt. Bécsből 1870-ben 4787 frt áru emberi haj szállíttatott Észak- Amerikába, 1871-ben azonban a kivitel már 94 068 frtra, 1872-ben 29,432 frtra és 1873-ban 14,955 fo­rintra rúgott. Négy év alatt tehát 143,242 frtért szál­littatott ki emberi haj. [Színházi botrányok Szentesen. Gyakran megtörténik s különösen a német szinpado­­kon, hogy a színész a kritikuson, ki nem magasztalja szerepe közben odavetett apergu által vesz boszut. Ily inczidens történt a napokban Szentesen is az ott időző színtársulatnál. Szentesen ugyanis meg­jelenik egy életlap (sit venia verbol), a­melynek szerkesztője — mint a Szentesi Lap írja — nem ka­pott elég gyorsan szabad jegyet s e fölötti dühében sértő módon rontotta neki az egész társaságnak. Az illető élctlapnak (Északi fény) hozzánk beküldött példánya a rondaságnak qvalifikálhatlan tárháza, melyből próbául se merünk idézni. Ez a trágárság természetesen a szintársulatnál is megszülte a kellő hatást,­­ így a szentesi színházbódé a vasárnap esti előadás alkalmával oly jelenetnek volt színhelye, mi­n­t tisztességes ember, ha előre tud, bizonyosan ki­kerül. Ugyanis az „Ördög pilulái“ előadása alkalmá­ból a társulat komikusa a boszorkánybarlangban meg­jelenő medve és vaddisznónak kínálgatta a nevezett élczlapot a közönség nem csekély mulatságára. Majd egyik színész — czélozván a szerkesztő „bérencz tol­lára“ — egy couplet-et énekelt, melynek refrain-je : „nem minden inas hord libériát!” Majd ismét a szer­­kesztőre készült dal járta, melyben a telekre mondott gorombaság — a közönség óriási tapsvihara kíséreté­ben — vágatott vissza, szóval a színészek is iparkod­tak bebizonyítani, hogy ők sem különbek a Deákné vásznánál. Kedden másodízben adatott az „Ördög pi­lulái“. A színészek megígérték a békeszeretőbb szen­tesi polgároknak, hogy tartózkodni fognak minden rögtönzéstől. De emberi erőt felülmúló erőlködést kívánt volna ez ígéret teljesítése, midőn már az első felvonásban egy bogáncskórókból kötött bokréta re­pül a színpadra, a második felvonásban pedig Kovács Károly, az Északi Fény czímü szemétdomb lapátozója által sajátkezüleg kötött bogáncskóró hullt Fábián színész lábaihoz, ki e meglepetést a következő sza­vakkal fogadta: „Ni, ni, megfosztotta valaki magát az ebédjétől.“ És­­ ezután következett a rögtönzések egész sora, így például a darabban előforduló csont­vázakra a színész azon megjegyzést téve, hogy azért oly soványak, mert még burján-maggal sem tápláltat­­tak. — És hogy az „inaslibériáról“ szóló dal ujbó|

Next