Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-09-27 / 265. szám
265. szám. Előfizetési föltételek: Vidékre poetáin vagy helybeli héjashoas hordva . Égési évre háshol hordva . 24 frt Fél évra.........................12 frt N’egred évre Egy hóra . 6 frt 2 frt Vasárnap, szeptember 27. 1874. Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyaaeri hirdetésnél........................ • 10 kr. REFORM A nyílttéri petitsor 30 kr. Bélyegdij külön ................................................................ 30 kr. V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Llipót-utcza 2. se. a. I. emelet. E lap sszellemi rácsét illeti minden közlemény a sszerkesatRidgheB mtésüendS. Bémentetion levelek csak rámért kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Belvaron, ]ülpAt>n(CRa 8. kk. a. !• emelet. A kp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, szeptember 26. Az uj kölcsön sikerével dicsekedni, kibocsátási módja és fizetési föltételei fölött örülni semmi okunk. Mindössze annyi előnye van e kölcsönnek, hogy kaptunk pénzt s egy esztendő prolongácziót hitelezőinktől államháztartásunk rendezésére. Ha ez időt jól fölhasználjuk, azaz visszaállítjuk államháztartásunkban az egyensúlyt; ha bebizonyítjuk, hogy „a hazáért“ nemcsak lelkesedni, de takarékoskodni, nélkülözni, áldozni és dolgozni is tudunk, úgy hogy nemcsak az államtönköt kerüljük el, hanem a rövid lejáratú kinctári utalványokat is rendes konszolidált kölcsönné konvertálhatjuk, fölszabadítván államjavainkat is a betáblázás és a licitáczió alól. Ellenben, ha a deficitet a hudgetből ki nem irtjuk, akkor könnyelműn elherdált hitelünk után beleesünk a fizetőképtelenségbe. Az pedig nem csekély dolog. Az állam bankról az állam pusztulása. A magyar nemzetre nézve becsületkérdés, hogy megfizesse adósságait önként, mert hogy fizetőképtelenségünk esetén is megveszik rajtunk a hitelezők, amivel nekik tartozunk, az kétségtelen. A vasúti kölcsön fejében elveszik a vasutakat, a 153 milliós kölcsön fejében az államjavakat, stb. stb., hitelezőink még jó üzletet is csinálnának az államtönkkel, de mi csúfosan kimehetnénk elárverezett hazánkból, hogy szolgálatot keressünk a szomszédban. Gyakorlati szempontból beszélünk, nem ijesztgetünk. Tegyünk föl, mitől isten mentsen, hogy kormány és képviselőház nem akarnak, vagy nem tudnak segíteni az országnak a legújabb kölcsönnel is dokumentált nyomorult pénzügyi helyzetén, azaz nem állítják helyre az egyensúlyt minden áron minden esetre, hanem a budget marad, a mint van, s mikor a most fölvett 46 millió is elfogyott , finánczminiszter kénytelen újra kölcsönhöz folyamodni. A tapasztalás szerint, hogy ma már ott állunk, hogy csakis a legjobb specziális hipothekára kapunk kölcsönt, azt is nagy nehezen, temesvár-orsovai vasúti koncessziók fejében, 10 perczentre, arany kamatra és 5 évi rövid határidőre, szóval mintegy betáblázott váltóadósságra : igen valószínű, hogy jövőre, miután több specziális hypothekánk már nincs, kölcsönt egyátalán nem fognánk kapni. A pénzügyminiszter úr darab ideig csak vergődnék valahogy, eladná a mije még van, papírjait, a dunai hidakat stb., bérbe adná a dohánymonopóliumot, szóval török gazdálkodást kísértene meg, míg végre egy szép reggelen kétségbeesve kénytelen volna maga előtt bevallani, hogy a következő határnapon fizetésre képtelen. Ne gondolja senki, hogy rémeket festünk a falra, hisz Kerkapoly úr egész esztendeig így vitte a pénzügyi tárczát és gyakran nem tudta, a jövő hó elsején fizethet-e kamatot, quotát, kielégitheti-e hivatalnokait és nem vesznek-e oda elzálogosított állampapírjai. E mellett persze milliókat kölcsönzött barátságból a keleti vasútnak. S ha — isten ments — a miniszter már sehol hitelbe pénzt nem kapna s a rendezni elmulasztott államháztartás kiadásai nem apadtak, bevételei nem szaporodtak volna s közelednék a fizetés határideje, melyre az üres kasszák nyitnák a legborzasztóbb kilátást: mi történnék akkor? Miniszterválság? Az nem segítene. államtönk? Könnyű kimondani, de nehéz elképzelni. Mi lerajzoljuk, hogy mi történnék: X miniszter, mint ő felségének tanácsosa mindenekelőtt elmenne a királyhoz bejelenteni a kincstár állapotát és rendelkezésére bocsátaná tárczáját, azután, ha együtt van az országgyűlés, megjelennék a képviselőházban is és egy megrendítő nagy beszédben, melyre az érzékeny törvényhozók lelkesedésbe törve elmondanák, hogy nagyon szép volt, előadná mint Kerkapoly, hogy ő mint miniszter minden jót akart, de ereje megtörött. Ezzel az alkotmányosság formáinak elég volna téve, de a bajon segítve nem volna. Az országgyűlés persze segíteni nem tudna, mert honnan teremtse ő a pénzt rögtön, ha az országnak nincs. Akadnának hangok, melyek sürgetnék, hogy mondjuk ki az állambukást, azaz engedjük meg, hogy hitelezőink közül azok, kik biztosítékkal bírnak, Magyarországot exequálják, a többiek pedig ne kapjanak fizetést mindaddig, míg vagy nekünk pénzünk nem akad, vagy a külföldi hitelezők velünk ki nem egyeznek perczentekre. Ez a tanács azonban, ha a szél balról inditványoztatnék, sőt a ház által elfogadtatnék is, nem volna gyakorlati, mert őfelsége nem adhatná ehhez beleegyezését. Nem adhatná igen sok tekintetből, de melyek közül csak az egyet emeljük ki, hogy a király mint osztrák császár, a monarchia politikai állása és Ausztria hitele, nem különben az osztrák alattvalók érdekében, kik a magyar államnak hiteleztek, az állam tönköt semmi esetre meg nem engedhetné. Föltehető tehát, hogy a roppant válságban, mely Magyarország tekintélyét igen alásülyesztené, a király magához hivatná az osztrák pénzügyminisztert s talán néhány elsőrendű bécsi bankárt, tanácsot kérne tőlük s kiszámíttatván, hogy mennyi pénz kell a magyar állam legsürgősebb fizetéseinek pontos teljesítésére,meghagyná a bécsi finánczminiszternek, hogy ez a fizetéseket az osztrák állampénztár zsebéből teljesítse. Ez megtenné, a bécsi bankárok által gyámolítva. De itt a história nem érné véget. Itt egy uj história kezdődnék. Ajándékot Magyarország persze nem kapna, nem is igényelhetne. Kiszámíttatnék, mennyivel tartozik Ausztriának kamat és quota fejében, mennyivel a segítségért, mennyivel van hátralékban itt és amott, mennyi a várható jövedelme, micsoda biztosítékokat adhat Ausztriának a rá költött és még költendő összegek fejében, és végre meghatároztatnék, hogy micsoda rendszabályok szükségesek a rend helyreállítására, úgy képzeljük, hogy Magyarország kuratoja alá jönne, nem pedig csőd alá, a kurátor pedig nem lehetne más, mint a pénzzel s hitellel rendelkező szövetséges Ausztria. Ingyen persze ez sem tehetné a jó szolgálatot, mert felelős minisztériuma a reichsrat előtt igazolni tartoznék eljárását. Mi ára volna e segítségnek, azaz mibe kerülne nekünk pénzügyileg, nemzetgazdasági érdekeink körül és politikailag Magyarországnak az államtönktől való ilyetén megmentése, azt nem feszegetjük. Mindezeket nem azért írtuk meg, mintha jövendölni akarnánk, hanem hogy végső konzequencziában bemutassuk a bukást, melyet Magyarország szenvedne, ha a lejtőn, melyre pénzügyileg jutott, tovább halad. Akarjuk, hogy minden magyar ember át legyen hatva az érzettől, meggyőződve legyen az igazságról, hogy államháztartásunkban az egyensúlyt helyre kell állítani okvetlenül és haladék nélkül.♦ Az uj kölcsön, melyet Ghyczynek nem sikerült lényegileg másképen kötni meg, mint ahogyan első felét már előbb Kerkapoly megkötötte, egy memento móri a nemzetnek. Nem adhat e szerződés okot a rekrimináczióra, mert hiszen ki várt jobbat, hanem igenis e kölcsön kijelöli a határt, amelyen innét a magyar államnak financgiáit rendezni kell, ha élni akar. Hogyan állíttassék helyre az egyensúly a legrövidebb idő alatt, nem a papíron, hanem valóban, nem az ország vagyontőkéje és gazdasági ereje rovására, hanem okszerűen a jövedelmek alapján, az országgyűléssel és ez ülésszak alatt, az a nagy feladat, melyre a jelen kormány vállalkozott és mélyen, igen komolyan, csakugyan dolgozik. Ezért dicsérő elismerést érdemel, de a kormány se feledje, hogy a finánczrendezés nem oly kérdés, melyre illik a mondás : in magnis et valuisse stb. est. = A Reform mai (szombati) száma első czikkének egy mondatára vonatkozólag, mintha a hazai első takarékpénztár az általunk közlött tervre nézve nem találna a kormánynál kellő támogatást, illetékes helyről azt az értesítést vesszük, hogy úgy a pénzügyi, mint a kereskedelmi miniszter urak a készséges támogatást nemcsak megígérték, de ez utóbbi személyes eljárását a nemzeti banknál még október kora biztos kilátásba is vette. Most már bizonyos, hogy ő felsége a császárné és királyné Angolországból hazautaztában rövid időre Baden-Badenben megállapodik, hogy az ott tartózkodó német császárnét meglátogassa; ellenben Valéria főherczegnő egyenesen hazautazik. Ez alkalommal valószínűleg a badeni nagyherczeg és neje, továbbá, ha lehetséges, Vilmos császár is megjelennek Baden-Badenben. = Diplomácziai testületünkben legközelebb személyváltozások állanak be, miután báró Sonnleithner rio-de-janeiroi ügynök és báró Walterskirchen stockholmi követ, mindkettő családi ügyek miatt fölmentetését kérte. Báró Sonnleithner utódául Schreiner lovag, volt alexandriai főkonzul, a stockholmi követségre pedig — mint hirlik — báró Pottenburg athéni követ fog kineveztetni. * = Az ügyvédi rendtartásra vonatkozó törvényjavaslatnak életbeléptetésére szükséges előmunkálatok gyorsan haladnak az igazságügyminisztériumnál és minthogy — amint értesülünk— a többiek közül úgy a jelenleg Magyarországban működő ügyvédekre vonatkozó szükséges adatok már összeállhattak, valamint a fölállítandó ügyvédi kamarák székhelyei is már meghatároztattak, biztosan lehet várni, hogy a fönemlített törvény annak a törvényhozás által tett elfogadása és illetőleg kihirdetése után azonnal fog életbe léptetni. Az igazságügyminiszternek ezen tevékenységéért csakis a legnagyobb elismeréssel lehetünk, amennyiben leginkább ezen törvény mielőbbi életbeléptetése a napról napra inkább szaporodó felek által ügyvédek ellen emelt panaszok, illetőleg azok ellen megindítandó fegyelmi vizsgálatoknak fog véget vethetni. Minthogy a fönálló szabályok értelmében a kir. bíráknak nem nyugdijképes özvegyei csak végkielégítésre tarthatnak igényt és minthogy mindamellett gyakran előfordulnak esetek, hogy az illető özvegyek részint rendes, részint pedig kegyelem utján kegydijért folyamodnak, nehogy az ilyen a szabályokkal teljesen meg nem egyeztethető engedélyezések által az államnak kár támadhasson, amint értesülünk, a minisztertanácsban valószínűleg már legközelebbel egy határozat fog hozatni, mely a kir. bíráknak nem nyugdíjképes özvegyeivel való elbánás körül követendő egyöntetű eljárást meg fogja állapítani.= A brassói lutb. esperesség 11 községének küldöttsége a folyamodványt önálló esperesség fölállít hatása iránt, tegnap adta át a vallásügyi miniszternek. A miniszter, mint a Pester Lloyd írja, az ügy megvizsgálására Szász Károly osztálytanácsost küldötte ki, ki e czélból legközelebb a helyszínére le is utazik. A végvidéki pénzintézetek 13 tagú bizottsága, írja a Hon, ma délelőtt folytatta tanácskozásait. A küldöttség jelentése a bécsi banknál tett lépések eredményét illetőleg távolról sem mondható kielégítőnek. A küldöttséget Lucam banktitkár fogadta. A küldöttség azon kérelmére, hogy a bank jelölje ki azon módozatot, mely szerint a vidéki pénzintézetek a szokásos bankkamatlábra hitelt nyernének, a titkár azt válaszolta, hogy ez csak azon feltétel alatt történhetnek, ha a pénzintézetek egyetemleges szavatosság alapján hitelegyletet képeznének oly módon, hogy minden előfordulható veszteségért minden pénzintézet összes vagyonával kezeskednek. E módozat igen terhes a pénzintézetekre nézve, mert a szilárd hitelű intézetek veszélyt láthatnak abban, hogy egy oly hitelegyletbe lépjenek, melynek tagjai kétes hitelű intézetek is lehetnek, ahogy ezekért kezességet vállaljanak. A bizottság tehát úgyszólván visszautasításnak veheti a bécsi bankhoz való közeledést s ezért mai értekezletén beható tanácskozás tárgyává teszi azon kérdést, vajjon pénzintézeteink ráléphetnek-e a bank által kijelölt alapra, avagy más irányban keressék a hitelviszonyok javítására szolgáló eszközöket. Budapest, szeptember 26. Hogy financziális helyzetünkre erősebbnél erősebb kritika fér, azt nemcsak nem tagadja senki, sőt ellenkezőleg tényleg magunk is gyakoroljuk e kritikát, hogy volt pénzügyminisztereink közt olyan is, aki a holdat is hajlandó volt hypotbéka gyanánt oda kínálni a tőkepénzeseknek kölcsönért s kalandos vasúti hálózatokban fogta meg „geniális“ elméjét, az is igaz. Egyes tények, egyes emberek sujthatók a legerősebb kifejezésekkel is. De sem e tények, sem ez emberek nem oly nagy számnak, hogy egy negyedfélhasábos czikkben a hely minden pazarlása nélkül is el ne férnének, az is bizonyos. Egy ily czikket ir rólunk egy bécsi lap, melynek czime „Warrens Wochenschrift.“ De e czikkből e tények és egyének hiányzanak, helyükbe a nemzet, az ország van téve s oly semmire való módon bántalmazva, mely lehetetlen, hogy kormányunk béketörésével találkozzék. Álljon itt mindenek fölött a kérdéses czikk egynémely része. Az idézett lap e képen ír, újabb és régibb kölcsöneink lévén czikke tárgya .A magyarok a közönséges ítélet szerint, mely róluk alakult, nem számíttatnak a művelt népek közé. Nyelvök nem alkalmas arra, hogy kiműveltessék és meg nem tanulható. Eddigelé eszébe nem jutott semmiféle német, angol vagy franczia tudósnak, aki az ékirást, a szanszkritot, a khinai, japán, indus és asszír nyelvet tanulása tárgyává tette, magyarul tanulni. De minek is! Művészet, tudomány és irodalom a magyartól idegen. Történetük a vereségek sorozata, melyeket fölváltva szenvedtek a törököktől , a németektől; sorozata a forradalmaknak és felségárulásoknak, melyekben mindig a törökökkel, vagy más külföldiekkel szövetkeztek. Igazi ázsiai lustaságoknál fogva soha sem is fogják többre vihetni. De az adósságcsináláshoz, szerződéshez, miben a másik fél mindig kifosztattatik, fölülmúlbatlanul értenek. Persze hogy ezt gyakorolják is szakadatlanul,s minthogy valamely ország kormánya mindig az illető nép uralkodó tulajdonságainak kinyomata, annálfogva mindenkor, mihelyest magyar kormány alakulhatott, természetes volt, hogy meg is kezdődött a mértéktelen államadósságok, vasúti szerződések megkötése oly föltételek alatt, melyeknek czélja egyenesen a másik fél rászedése v ala, stb. stb. Nem szedjük ki a többit. Azt hisszük, ez is elég. Világosan van benne megmondva, hogy a dologtalan magyar nemzet mások kifosztásából él s fosztogató orgánuma az ő felsége, I. Ferencz József magyar király és osztrák császár által kinevezett, az ő koronája tanácsában ülő magyar kormány. Polemizáljunk-e ez irodalmi banditával, ki nem tudjuk, nem azért forgatja-e tollát nemzeti becsületünkben, mert az új kölcsönből nem kapott „betheiligungot“ (magyar szó nincs a kultur-volk sajtójának e kedvencz szavára), avagy nem kapott annyit, amennyiért hajlandó lett volna ellenkező értelmű czikket írni? Sorba vegyük-e, hogy a mi megtanulhatlan nyelvünk a királyi ház családi nyelve szokott lenni Budán; szóljunk-e irodalmi héroszainkról, kik a világ legelső (nem a német) nemzete pantheonjának is becsületére s díszére válnának? Szakitsunk-e bár csak egy lapot is történetünkből, hogy eszébe juttassuk alávaló rágalmazónknak, ki tartotta meg az osztrák trónt porosz Frigyes király, németszabásu népboldogítós kulturkirály ellen. De felesleges. A kérdéses czikk írójának, azt hisszük, nem érv és igazság, hanem pénz kell, hogy higyen. Egyet kívánunk csak kiemelni. Ilyen czikkek a magyar nemzetről és a magyar kormányról a szövetséges Ausztriában hatnak. Abban az Ausztriában, melylyel közös állami kötelékben élünk egy fejedelem alatt, melylyel közös védő hadsereget tartunk, melyről büntető törvényjavaslatunkba fölvettük, hogy aki itt nálunk integritása ellen izgat, nóta-perbe fogassék, kérdjük, türhetbe kormányunk, nézheti-e közönnyel, hogy ilyetén ítéleteket, ily mértéktelen gyalázást, ily sértő bántalmazást a szövetséges Ausztriából terjesszenek ellenünk.Nincs-e mód,hogy ez ellen megvédjük magunkat? Nincs-e más fegyverünk is, mint hogy e szemtelen lap elül a magyar királyság határait elzárjuk ? A franczia kormány a L’Univers-t felfüggesztette, azért Serranot, a spanyol kormány fejét sértegette egy czikkben. Franczia- és Spanyolország közt semmi különösebb viszony nincs. A két állam egészen idegen egymáshoz. Képes-e és hajlandó-e az osztrák kormány magyar kollegái s Magyarország becsületéért annyit tenni, mennyit Mac Mahon tett Serranoért ? Avagy fölveszi-e a maga s az ország becsületére kormányunk azt, ami a többször említett czikkben foglaltatik : ez a kérdés, melyre a feleletet nagy feszültséggel várjuk. Horvát országgyűlés. [Saját tudósítónktól.] Zágráb, szeptember 21. A mai ülés ismét csak gyéren volt látogatva, különösen a szélső bal padjairól hiányoztak számosan, B Makanecz eddigelé még a házban sem jelent meg. A mágnások is távol maradnak az ülésteremtől, csak Krsll püspök jelent meg és unatkozott az ülés folyama alatt. Elnök Kresztics megnyitván az ülést, fölolvastatott a múlt ülés jegyzőkönyve, mely észrevétel nélkül hitelesíttetett. A kormány néhány közös magyar-horvát országgyűlési törvényczikket nyújt be, melyek kihirdetés végett napirendre tűzetnek. Ezután az államügyészség hivatalnokainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslat került tárgyalás alá. A törvényjavaslat fölötti átalános vitában Stankovics osztálytanácsos és kormányképviselő hosszabb beszédben fejtegeti a törvény létesítésének szükségességét. A szolgálat természetéből folyólag — úgymond — az államügyészség hivatalnokai a kormány közegei és mint ilyenek nem részesülhetnek azon függetlenségben, mely a bíróknak törvény által biztosíttatott. Szükségessé vált tehát az államügyészségi hivatalnokok szolgálati viszonyának rendezése. Ez kétféle módon történhetik és pedig vagy úgy, hogy az államügyészségi hivatalnokok külön státust képeznének, vagy pedig továbbra is tagjai maradnának azon törvényszéknek, melynél alkalmaznák. A beterjesztett törvényjavaslat ez utóbbi utat követi, mely leginkább megfelel az ország viszonyainak, miért is elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat erre első és második olvasásban a bizottság javaslata szerint majdnem egyhangúlag elfogadtatik. Ezután ismét tárgyalás alá került a középtanodai tanárok fizetésének szabályozásáról szóló törvényjavaslat, mely ő felsége által nem szentesíttetett. Dr. Posilovics elfogadásra ajánlja a csak lényegtelenül módosított törvényjavaslatot, mely Turelli módosítványának elvetésével a bizottság javaslata szerint el is fogadtatott. Végül a bilincsbüntetés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat került tárgyalás alá. A REFORM TARCZAJA. Vasárnap. Ismét Nyugat és Kelet. — Ház, ember és állat. — A pasbageban. — Mendic. — Érdemkiosztás. — De Keyser. — Taggonból. — A tenger. III. Budapest, szeptember 26. Ne tagadjuk — ami a Nyugat nagyobb városait Budapesttől leginkább megkülönbözteti, az a tisztaság. Budapest lehet nagyszerű — remény nem lesz is — lehet csupa szobor, kert és palota, de takaros, tiszta nem lesz. Ha volna hozzá talentuma, már eddig bebizonyította volna. A Dél is örökké ronda marad. Csakhogy amott a művészet minden fajának gazdag nyilatkozata engesztel ki. A keleti rondaságnak semmi jogezime — csak magyarázata van. Nem számítom ugyan magunkat a Kelethez — de már az is, hogy nálunk bérbe adják az utczacsöprést és locsolást, elég jellemző. Azt azonban meg kell vallanom, hogy a vállalkozó, kinek fő spekulácziója a szemétnek mezőgazdasági értékesítése, nem kapzsi, valóságos kincses bányákat hevertet az utczán. Nem vagyunk haszonleső faj, hiába! Mint a nagy Párisban és Londonban, a kis Brüszelben is éjjel takarítják az utczát; csak a zöldségvásár után fönmaradt hulladékot söprik el reggel. Mindenek fölött azonban jól esett azon szigor, mellyel az állatkínzást büntetik. A rendőrség átlagban meghatározza azon teher maximumát, melyet valamely igás állat megbir; ezen túl menni büntetést von maga után ; a tulajdonos kauezióját megtizedelik; ismétlés esetében el is veszti egészen. A Nyugat a teherhordó állatok sorrába fölvette a kutyát is. Ezt már Bécsben is látjuk. De az ékszerszám inkább felel meg a czélnak amott. Ha meleg van, a kutya a szekér alatt huzza a rárótt terhet a igy árnyékban dolgozik a delelő nap hevében is. Ha nálunk ablakból ajtót csinál a kőműves, vagy megfordítva, ajtóból ablakot: tégla, homok, törmelék, habarcs, íaczölöp stb. az utcza teljes szélét foglalja el, mig a por vastagon kavarog körülöttünk. Amott utczaszereket bontanak le és építenek föl s a nagy munka dismerete folyik a deszka-kerítés mögött ; a port, mihelyt csak emelkedni akar, nyakon öntik. A boulevard central, mely a város közepét hasítja át egész hosszában, most épül s örömmel tapasztalom, hogy az eredeti brabanti styl, mert itt ilyen 18 van, teljes érvényre jut benne. Azon szerényke motívumokat, melyeket a flamand parasztházon látunk, nemes kifejtésben alkalmazzák a roppant sarki palotában s ebből mint tőlül, nő ki a többi ház. Szép nyugpontot képez e boulevardon az uj tőzsde, melynek mintája nyilván mindenkinek emlékezetében van, ki a bécsi közkiállitás rotundájában csak egyszer fordult is meg. S aztán eszembe jutott a mi sugárutunk s erre olyan kedvem támadt, hogy, ha otthon lettem volna, a mi boulevardunknak „kirúgtam volna az oldalát.“ A rész kedvnek is csak szabad valami. Az emberek architektúrája azonban annál kevésbé tetszik. Itt annyi a púpos ember, mint nálunk a kúpos ház. »Pays de mayeux“, ez neve Belgiumnak. Átalán, úgy tapasztaltam, hogy — Angliát kivéve — a polgárosodás ellensége a testi szépségnek. A német, svájczi s a franczia paraszt testben hitvány, dísztelen a mozgásban s arczban fut. Mennyi erő, méltóság s arány a mi magyar szántóvetőnkben ! Fog dolgában is a legsiralmasabbat látjuk nyugaton. A svájczi és német parasztnak nincs foga , vagy ha van, úgy roncs, omladék, odú. Szükségkép kevesebbet eszik s tán azért takarít meg annyit. Csoda, az a sok görbes test hogyan bírja meg a roppant munkát, mint p. a Neckar-völgyben is, hol 5—600 láb magas kőbe vájt terrászokra csépeli föl puttonyban a humust, hogy a délnek eső szikla meddőségét mesterségesen s fáradságosan változtassa bortermő hegyoldallá. E kis Párisnak esti életete a szent Hubertusról nevezett passegeban zajong leginkább. A milánói ,galleria Vittorio Emmanuele* után a legszebb, melyet ismerek s így az anyavárosban, Párisban, sincs párja. Vigalmas moraj zsong a magas üvegtető alatt. Ez fő találkája a brüsszeli fiatalságnak, a ragyogó kis boltok előtt „ismerkednek”, az apró restaurantok itt csattognak a vendég a a „versaur” zajától, itt habarja mazagranját az újságolvasó s keveri a politikus az absynthet a vízbe, melynek opalizáló zöldjét oly kedvteléssel nézi, mint a borivó az egrinek bíboros tündöklését. E passageban mérik a szivart, a legújabb fotográfiákat, köztük a szép Me. Judic arczképét, „la coduche de tout Bruxelles, la fureur du jour“; itt van az esti virágvásár, itt árulja a legújabb párisi lapokat Mr. Sardou, nem Victorien, hanem Paul, de szakasztott mása a szellemes írónak, akinek testvéröccse. Mr. Paul elég élelmes franczia arra, hogy bosszúra nevelt bajának és orrának jó hasznát vegye. Me Judicről szóltam. Ha újra rátérek, tulajdonítsák önök azon kedves esténeÉ melyet a „Jolie parfamense” szerzett számomra. Offenbachnak ezen, nálunk ismeretlen operetteje igen dallamos. Egy-egy gondolatot honnan csípett, nem kérdezi az ember. Több helyt ismertem rá Straussra. De Strauss, ha „Indigo“-t ír, kissé ügyetlenül hódítja át barátja, maestro Giacomo gondolatait. Szinte láthatjuk a corpus delictit, melyet hamarjában nem tud hova rejteni. Offenbach sokkal finomabb , nem is lop , csak eskamothoz; csinnal csen; ujjai közt szétmorzsolódik a keztyü vagy a csipkekendő — egy, kettő — voilá ! ** Eltűnt, itt van. A sujet igazi mauvais eujet; azaz jó, de hamis. Egy jelenete főleg sokat épít a hallgatóság erős idegzetére. De madame Judic megmutatá, hogy az „oroszlán is szelíden tud bőgni”, a puska is lassan sülhet el. Annyi kellem és diakreczió, mint amennyivel e ritka művésznő dicsekszik, finom fátyolt vet minden kiszögellő durvaságra. Láttam a „chique“ mile Schneidert, ismertem a szép Tautint, a játszi Ferrarét s valamennyi istennőjét a bouffenak, de Me. Judic-hez egy sem fogható. Sok része lehet ebben a bájoló külsőnek, mondja az, kit hangja elragad. Sok része lehet ebben a sima, tiszta, gördülő éneknek, mondja az, kit alakja meghódít Sok része lehet ebben az elmés játéknak, mondja az, kit szépsége és hangja egyaránt megigéz. Hallom, e szeretetreméltó művésznő kitűnő társaságával Budapestre is lő. Nem hiszem, hogy akadjon aztán, aki túlzással vádol. Egy héttel rá az „Alhambra“ színházban Londonban s angol előadásban láttam ugyané darabot. Nem szükséges mondanom, hogy az első jelenet után már megszöktem. A porczellán csak nippetárgyakra való; mihelyt szobrot csinálnak ez anyagból, iránt a színezés természetlensége, a máz s az arányok nagyoltsága. Vastag ember ne fuvolázzon, vékony ember meg ne játszék bőgőn. A saskeselyű nem tud csicseregni stb. n(L. „Cours d’esthétique populaire, a fonákságról”.) A királyi szinházban tartott jutalom-kiosztásról már megemlékezem. Nem tagadom, az egész jelenet visszatetszett. Valóságos színi előadás volt. A kitüntetés, nyilvános dicséret, érem, rendjel stb. jó sarkantyúi a becsvágynak, hiszen már ez úgy van benne gyarlandóságunkban. De ennyi külsőséggel ne járjon mint itt. Bizonyára faji dolog ez is. A franczia atönajánból oly erős adagokat bir meg, milyenektől nálunk még a szerénytelenség is megtüszkölne. Tán innen van az is, hogy a franczia szellem dusan tud dicsérni, a mi sokkal különb dolog, mint elmésen ócsárolni. A legjelesb tanuló valamennyi közt volt Charles Mikills, egy vézna, halovány fiú. Tenger jutalmat aratott a közönség riadó tapsai s egy vadászezred zenekarának reccsenő polkája között. Minden éljen után a nehézkes táncz-zenének néhány ütemét haraogratáktus gyanánt s akkor hagyták el, mikor a hallgatóság (vagy nézőség) a tapsol. Valóságos töredékek voltak, melyek elég furcsán hatottak az elfogulatlan idegenre; az idevalók nem vették észre. Annál jobban esett azon fáradhatlan, sőt feszült figyelem, mellyel a hosszú érdemsorozat olvasását hallgaták, jóllehet mindenki a kezében levő füzetből, mintegy ellenőrizve, olvasá a végtelen sorozatot. Kiváncsi vagyok Charles Mikills pályafutására. Mennyiségtanban, nyelvekben, költészetben, szóval minden tantárgyban első volt. A jutalomkönyvekből egész bibliothékát nyert s nyakában a főjutalmat, a „vermeil” (szinarany) érmet szerényen lógatá a piros, széles selyemszalagon. Bizonyára jeles ember lesz belőle — ha megéri, a mire habitusánál fogva nem sok kilátása lehet. Az egészségre nincs talentuma. Óhajtom, hogy csatlakozzam. Az egyik páholyban egy szép dickensi fő vonta magára figyelmemet. Dickensi nem csak szabásánál, hanem viseleténél fogva is. Szélesre kihajtott, bojtos, csipkés gallér, bársony zeke csipkés manchettel, térdbe ójtott selyem nadrág, selyem harisnya, ezüst csatos czipő s ingó strucztollal kevélykedő, széles ernyőjü castor-kalap. Mint mondák, de Keyser, a hires belga fentész volt. A jelmezt németalföldinek tartja, pedig spanyol, mint mi a szűk nadrágot magyarnak, pedig velenczei. A fehér, omló fürtözetű, ősz szakállú művész a legszebb tanulmányfejek közé tartozik. Kölnben felejtett málhámat másnap a vámházban váltottam ki a gyöngéd douanier keze közül. Sok látásom volt miatta, de nem sajnáltam meg a fáradságot. Az ember külföldön tér rá, hogy a tisztviselő barátja, gyámolítója annak, aki hozzá folyamodik, vagy aki rászorul. Csak hogy karját nem nyujtá az öreg tiszt, kire néhány peresig vártam. Anélkül, hogy észrevett volna a folyosó árnyában, egy fiatal aspiránst előbb jól megfeddett azért, miért nem rögtön tett jelentést a félről, mely bizonyára nem azért jött ide, hogy mulasson. Pedig nem volt igaza a derék vámosnak: mulattam, szórakoztam, tanultam, épültem azon szabatosságon, gyorsaságon s emberségtudáson, mellyel a „fél“ itt találkozik. Vívmányaim közé tartozik három franczia szó is, melyeknek Francziaországban nincsen forgalma: ez a septante, octante és nonante, a 70 80 és 90 számoknak rövid elnevezése, melyek megkíméltek attól, hogy lépten nyomon eláruljam, mily gyenge számoló vagyok ; mert mig én kinyögöm a 73-at és 99 et, a Boixante treize és quatre vingt-dix-neuf számokat, (hatvanhoz adván tizenhármat és a négyszer buszhoz tizenkilenczet) , annyi idő alatt ugyanannyi cantimet keres meg a belga. Nem szíveden vettem búcsút Brüszeltől. Hiszen most is alig tudok megválni tőle. Isten hozzádat mondtam a „gulden pomp“-nak, a piros arczu gazdasszonynak gyöngéden megszoktam húsos kezét s megígértem neki, hogy nem veszem könnyen a pénzeket, — mihelyt jogom lesz hozzá. Egy perczczel érkeztem a vonat elindulása előtt. Podgyászomat szó nélkül fölvették a a pénztárnok ajánlta, nála vegyek kiletet, mert míg a nagy csarnokba érek, tán le is maradok. Hát itt a márkafeladóban is lehet utijegyet váltani? Hát itt nem csapják be az utas orra előtt a mosdatlan ablakot, ha öt