Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-25 / 324. szám
A 324. szám. Előfizetési feltételek: Vidékre postám vagy helyben hámhoas hordva : Égés» étre bárho» hordva . 24 frt Fél évre...............................12 frt Negyed évre ..... 6 frt Egy hóra ...... 2 frt Eiadóhivatal: BelTAroM. I.lp«t>ntCBa E. bx. ». I. «iuel«(. lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadós körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők. TV^dT XlaiJ: VIlXiVI V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Buisót-utcaa S. sk. a. I. emelet.'; fr lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkessztőségből intézendő. Bérmenteti«® levelek csak ismert kelektfil fogadtatna» el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztőség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés .„REFORM” politikai és közgazdasgi napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra..........................................6 frt. Hat hóra.......................................12 frt. MT Az előfizetési pénzek beküldésére legcélszerübb a postai utalvénylapokat használni. A REFORM* kiadóhivatala Beváros, Lipót-utola 2-ik u. a. I. emelet. Szerda, november 25. 1874. Budapest, november 24. Andrásy gróf mint vámpolitikus elfizeti a réven, mit beszedett a vámon. Széchényi utánzása, valahányszor a nemzetgazdasági politika terére téved, rendszerint roszul sül el, mert külügyminiszterünkben hiányzik a gyakorlati érzék gazdasági kérdésekben , neki a közgazdasági politika is csak luxus, vagy eszköz más, u. n. magas politikai czélok elérésére. Egy vámház a szép kilátás és aeszthetikai müizlés szempontjából építtetik, a Duna sétálók czélja szerint szabályoztatik, egy híd nem a partok fekvése és a városok forgalma tekintetbevételével, hanem sokkal drágábban és görbére építtetik, csakhogy a margitszigeti parkot érintse. Széchényi a vaskapura is rámutatott 8 megtette odalenn, a mit tehetett . Andrásy fölfogta ez eszméjét is s a problémát diplomaticzercegoldotta, gyakorlatilag azonban a kataraktusok eltávolítása sehogy sem halad előre. Mint külügyminiszter Andrásy nem szűnt meg közgazdasági dilettánsnak lenni s hasonló sikereket arat a kereskedelmi és vámszerződések terén, mint idehaza az építészettel. Keresi a föltünést, könnyen engageirozza magát, kiviszi formailag, amii akar, de gyakorlati és tartós becsű eredményeket elérni nem tud. A külső sikerrel beéri, a tömjént élvezi, az ordókat elfogadja, a delegácziók előtt bebizonyítja, hogy kereskedelmi politikát csinált s a zárszámadásokra bízza, hogy majdan kimutassák, jó volt-e ama politika vagy sem ? Két irányban van most gr. Andrásy mint kereskedelmi politikus elfoglalva : egyidejűleg alkudozik Oroszországgal és az aldunai fejedelemségekkel vámszerződések felett. Mindkét esetben eljárása jellemző. Meglátszik rajta, hogy Andrásynak a diplomáczia kereskedelmi feladatai iránt igaz értéke nincs, előtte az anyagi érdekek benső értéke ismeretlen, a vámpolitika előtte alig több, mint becses alkalom átalános diplomácziai akcziókra, külső siker kivívására. Kétségtelen, hogy monarchiánk kereskedése a keletre van utalva s Oroszországban előnyös piaczot kereshetne magának. Tény, hogy a Duna fejedelemségekben tért veszítettünk, nem pedig nyertünk, s kereskedőink az egész török birodalomban panaszkodnak, hogy érdekeik előmozdításában és megvédésében a kormány által oly kevéssé segíttetnek, hogy már ez okból sem versenyezhetnek más államok kereskedőivel. Ezért tagadhatatlan, hogy jó kereskedelmi szerződések szomszédainkkal a monarchia elsőrangú szükségletei közé tartoznak. Úgyszintén a vasúti csatlakozások keletre, Szerbia, Törökország és Oroszország felé igen fontosak. A külügyminisztérium tehát kötelességét teljesiti s érdemes dolgot mivel, ha külkereskedésünk terjesztésére és biztosítására cselekvőleg lép föl. De mit tapasztalunk ? Azt, hogy Andrásy gr. e czimen nagy politikai akcziókat indit meg, melyek végső következményeit be sem láthatjuk , ez akcziókba úgy belebonyolódik, hogy anyagi érdekeinket szinte elfeledi s gazdasági vívmányokat el nem ér. Példákat hozunk fel. Az oláh csatlakozások dolgát nem, mert ott nem a külügyminisztérium hibás, minthogy e kérdésben a magyar kormány pénzügyi kényszerhelyzete döntött. De a belgrádi és a novi-i csatlakozás kérdései, melyeket Andrásy még mint magyar elnökminiszter figyelemmel kisért, máig nincsenek elintézve s még mindig ki vagyunk téve a veszélynek, hogy a legközelebbi kényszerhelyzet eltemeti örökre a budapest-zimonyi vonalat , vele a belgrádi vasúti hidat, az alexináczi csatlakozást és a legrövidebb utat Konstanczinápoly és Szalonikibe; ellenben megszüli a bécs-novi-i vonalat, a közvetlen csatlakozással a török vasutakhoz s vele a keleti kereskedés nagy részének Magyarországról elterelését. Az alkudozások régesrégen folynak, de nem mennek előre, mert a közönséges diplomácziai munka külügyminisztériumunkban sehogy sem akar sebesebb tempóban haladni. Ellenben a Romániával és utóbb Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződések ügye »agy garral tárgyaltatik. Itt van tér a fényes akczióra. Protektori szerepet lehet játszani a szomszéd babérállamocskák fölött; barátságos szolgálatokat lehet tenni a hohenzollerni Károlynak ; fitogtatni lehet a szövetséget Orosz- és Poroszországgal; megalázni lehet Törökországot; megbolygatni lehet a keleti kérdést, mint nagyhatalomhoz illik s el lehet vetni magvát mindenféle későbbi komplikáczióknak és kombináczióknak s végül diadalmasan lehet prezentálni a delegácziók előtt a kivívott kereskedelmi szerződést. Hogy az mit tartalmaz, azt tán csak ezután fogják észrevenni a népek és a külügyminisztérium. Oláhország igen kuláns. És ez természetes, mert neki szuverenitási kérdése, hogy e szerződés létrejöjjön; aztán meg mint nyerstermelő ország a szabadkereskedelmi politikának ép oly híve, mint valamennyi magas iparfejlettségű ország — csupán a gyönge és fejlődő iparral bíró országok szorulván védvámokra. Sör, szesz, gyártmányok bevitele Oláhországba meg fog könnyíttetni, a Dunagőzhajózás javított szabályokat kap, a vasúti forgalom az építendő csatlakozások után rendeztetik. Oláhország előzékenysége igen nagy , csak egy fontos ellenkövetelése van: a gabnavámot teljesen megszüntetni kívánja. És ebben Ausztria kívánságával találkozik. Cogolnitseanu szövetségest lel Bauhausban. Mit fog erre szólni Bartal, mit gr. András, a külügyminiszter, ki egész Európa előtt előre engageiozta magát, hogy Oláhországgal a kereskedelmi szerződést létrehozza? Ha e kettő közt van választása , a diplomácziai kudarcz, vagy Magyarország anyagi érdekeinek föláldozása Ausztria és Oláhország javára, a közös külügyminiszter minő pártállást fog elfoglalni ? Nem akarjuk félteni tőle hazája anyagi érdekeit. Nem akarunk úgy cselekedni, mint Bauhaus, ki Ausztria kereskedelmi és forgalmi érdekeit köztudomás szerint oly makacsul védelmezi Andrásyval szemben az orosz vámügyi alkudozások tárgyában. Nem ok nélkül tűnt oly nagyon föl a II. fr. Presse-ben elárult titkos jegyzék. Nekünk magyaroknak, kik Oroszország felé nem kereskedünk csak borral, az alkudozások, melyeket a külügyminiszter Oroszországgal folytat, meglehetősen közömbösek s Bartal ur könnyű lélekkel támogathatja Andrásy s szabadkereskedelmi politikáját. Ausztria persze sokkal közelebb van érdekelve nemcsak Galiczia miatt, de iparával és kereskedésével is. Andrásy úgy látszik itt is elhamarkodva engage hozta magát. Midőn Oroszországban járt az Alexander Newszky rendjelen felül valamely diplomácziai sikert is kivánt haza hozni, mint az uj barátság első gyümölcsét. Oroszország prehibitív vámrendszere régóta szúrja a nyugati világ szemét. Ha Andrásy megdönthetné, ha az osztrák kereskedelemnek szabad utat nyithatna a tágas birodalomba, mily fényes eredménye volna az a szentpétervári útnak ? Aki nem hiszi, olvassa el a februári félhivatalos lapokat, ott megolvashatja, hogy ez eredmény el van érve. Az orosz kormány Andrásy ajánlatát, hogy új vám- és kereskedelmi szerződés köttessék, a vendég iránti előzékenységből-e, vagy mert bízott magába, hogy ebből neki lesz több haszna, egyszerű igennel elfogadta, s az alkudozások nemsokára megindultak. Azonban az orosz kiküldöttek igen szűkkeblű férfiaknak bizonyultak, kik az orosz rendszerbe rést lövetni nem hagytak s elfogadnak ugyan Ausztria és Magyarország részéről minden engedményt, követelnek is egyet mást, de viszontengedményt sem a vámokon, sem a vasúti csatlakozások körül tenni nem hajlandók. Az alkudozások tehát sehogy sem haladtak előre, s a Banhanshoz intézett jegyzék hangja után ítélve külügyminiszterünk nyugtalankodni kezdett. Haragudott mindenkire, ki a sikert késleltette, úgymint az osztrák miniszterre és az orosz pénzügyérre Reutern báróra is. Nehogy az egész előre hirdetett diadalból kudarcz váljék, alárendelte a gazdasági érdeket a diplomácziainak s fölhívta Banbansot, hogy engedjen ő. — ügy persze könnyű lesz Oroszországgal kereskedelmi szerződést kötni ha csak Ausztria enged. A külszín azonban meg van mentve. Hogy Bauhans rábirassék, Andrásy bizalmasan megirta neki, hogy tulajdonképen ő fogja kijátszani Oroszországot, ezt ráviszi egy lejtőre, melyen nincs megállapodás . Reutern „öntudatlanul” rá fog menni a lépre. Reutern báró, a hamburgi kereskedő fia, a saját talentumai által az orosz birodalom miniszterévé lett férfiú, a gyakorlott szakember, a legjobb európai hírnévnek örvendő kereskedelmi és pénzügyi kapacitás, alkalmasint igen mulatságosnak találta Andrásy gr. naiv ítéletét. Az az ember „érzi magát” a nemzetgazdasági politikában. Hogy Andrásyt igen bosszantotta jegyzéke közzététele, az magától értetődik. S mindebből csak az a tanulság, hogy Andrásy gr. idegen téren mozog, mihelyest diplomácziáját nemzetgazdasági problémákra alkalmazza. Kereskedés, ipar, forgalom oly munkát követelnek, mely nem az ő genrója. Ha Andrásy a békében is, melyet képvisel, diadalokat keres, másutt, ne a nemzetgazdasági alkotások mezején keresse.= A brassókerületi hétfalusiak kérdésében a közoktatásügyi miniszter ur ma megnyugtatta a képviselőházat és hozzátehetjük az országot. A szászság magyar páriái végre jogaikhoz és kivánságaikhoz jutnak. A magyar falvak a brassói konzisztóriumtól elszakasztatván, magyar egyházkerülethez fognak csatoltatni. De ezenkívül történik még valami, ami legkiválóbb elismerésünket illeti, a amit a Nemere budapesti tudósítója ekképen ad elő: „A közoktatási minisztérium meggyőződvén a nyár és ősz folytán Brassóban megfordult közegei által, hogy a brassói szászokkal a magyar nép érdekében bajos valamire menni, elhatározta, hogy a brassói belvárosban, úgyszintén Bolonyában egészen a kormány költségén 6 osztályú fiú- és 6 osztályú leányiskolát építtet és jó tanítókkal látja el. Ez iskolák igazgatását kinevezett bizottság által fogja teljesíttetni, hogy minden szász befolyástól mentek legyenek. A tervek egy része már kész a minisztériumban, úgyszintén a hosszúfalusi főiskola érdekében a tanodaépület megvétele iránt a lépések megtétettek.“ » A Pankovics halála folytán megüresült XXXII- kácsi püspöki szék betöltésére vonatkozólag, mint a M. Pol. értesül, ma küldi föl Trefort miniszter ő felsége elé előterjesztését, mely a nevezett püspökségre Pásztélyi János marmarosi püspöki helyettest hozza javaslatba. Pásztélyinak 8 felsége által történendő kineveztetése esetére egyidejűleg a megüresült marmarosi tyikáriátus is be fog töltetni.* — Ez állásra úgy hívüjuk Illyasevics György marmarosmegyei (bocsiéi) alesperes hozatott javaslatba. Az alesperes ur megyeszerte népszerű férfi úgy a ruthének, mint a magyarok előtt. • A képviselőház kataszteri bizottsága mai ülésében a földadó szabályozásáról szóló törvényjavaslat anyagi részére vonatkozó főrendi módosításokat intézte el. A bizottság, minden átalános vitát mellőzve, egyenesen a módosítások szakaszonkénti tárgyalásához kezdett. Az első lényeges módosítást, mely szerint (5. §.) a földadó alá nem vonható tárgyak közt a főrendek a „kősziklákat, vízmosásokat és futóhomokokat“ is megneveztetni óhajtják, a bizottság nem fogadta el, nemcsak a szabatos meghatározás lehetlenségéért, hanem főleg azért, mert a törvényjavaslat előző §-a úgyis kimondja, hogy a földadó tárgyát gazdaságilag használható terület képezi. Ezen ez okból elhagyatott a képviselőház eredeti szövegezéséből is a folyók, patakok, tavak s mocsárok földadómentességének megnevezése is. Ugyanazonban mellőztetett még a d) és e) pontok főrendi módosítása, ellenben elfogadtatott azon további módosítás, hogy a mentességet élvező tárgyak közül elhagyassák — a monarchia túlsó felében követett eljárással való paritás szempontjából — a várerődítések által elfoglalt területek, és — az alkotandó erdőtörvénynek való praejudikálás elkerülése végett — a véderdőknek megnevezése. A 6. § nak a főrendek által indítványozott azon megtoldása, mely az erdőirtások folytán szántófölddé, kertté vagy rétté alakított területeknek az új művelési ág szerinti megadóztatásáról szól, s mintán mellőztetett, miután ezen átalakítások nincsenek az ország minden részében, s ez iránt intézkedni különben is az erdőtörvény feladata, melynek megalkotására a bizottság föl fogja hívni a ház figyelmét. Ugyanazonban a főrendek mellőzik az uj telepítvényeknek adandó ideiglenes adómentességről szóló intézkedést,nem akarván praeokkupálni az e tárgyban alkotandó külön törvényt. A bizottság e főrendi módosítást sem fogadta el. A földadó-sorozat ügyében megbízásból Stoll Károly képviselő a következő felhívást intézi a képviselőkhöz: Több oldalról hangsúlyoztatván annak szüksége, hogy mielőtt az érvényben álló földadó sorozat munkálataiban előforduló nagy hiányok kiegyenlítése czéljából folyó évi október 27-én a ház asztalára tett határozati javaslat a házban tárgyaltatnék, annak részletei, úgy az eljárási mód megelőzőileg minden irányban megoldattassanak. Ilyetén értekezletre nézve pártkülönbség nélkül több mint 50 képviselő nyilatkozott és az értekezlet idejéül folyó hó 26 án — csütörtök — d. u. 4 óráját tűzte ki az országház társalgó termében, miről az ügy iránt érdeklődő képviselő urak, kik óhajtják, hogy a nevezett munkálatok gyorsan, olcsón és mégis jól kiigazíttassanak, tisztelettel értesíttetnek, illetőleg részvételre fölkéretnek. «= A P. Napló írja : „Az orsz. középpárt, mint legújabban velünk közük. Jelenleg 23 tagból áll és pedig a következőkből: gr. Csáky Gyula, gr. Csáky Tivadar, Domahidy Ferencz, Ghyczy Dénes, Hammersperg Jenő, Horánszky Nándor, Horn Eda, Horváth Gyula, Huszár Imre, Ivánka Imre, Kármán gr. Károlyi Ede, Majtényi Dezső, Makray László, Oláh Gyula, Pap Lajos, b. Prónay Dezső, Schwarz Gyula, Simonffy Kálmán, Sipos Orbán, Siskovich Tamás, Szepesy Gyula, Szomjas József.“ A REFORM TARCZAJA, Magyar tudományos akadémia. — November 23. — A történelmi osztály Összes éléee. Pauer Imre I. tag székfoglaló értekezése: Teendők a filozófia érdekében. — Ribáry Ferencz :A pelazy kérdés mai állása 8 a jobbágyi viszony a helléneknél a rómaiaknál. — Szilágyi Sándor : II. Rákóczy György diplomácziai összeköttetéseiről.] A tegnapi ülés igen látogatott volt, a hallgatóság többnyire főiskolai ifjakból állt. Az ülést pontban 5 órakor nyitotta meg Horváth Mihály elnök. Paner Imre, az akadémia újonnan választott levelező tagja tartotta ez alkalommal székfoglaló értekezését, a bölcsészet érdekében teendőket tárgyazólag. Fölolvasását megelőzőleg hálás köszönetét fejezi ki a fölött, hogy az akadémia őt beválasztása által megtisztelte; ígéri, hogy igyekezni fog e megtisztelést kitartó szorgalom és munkásság által kiérdemelni. Midőn a filozófia érdekében hozandó reformokra tér, onnan indul ki, hogy tulajdonképen mi a filozófia alapja? A filozófia semmi esetre sem a tudományos spekuláczió bölcsője; a bölcsészet sem mindentudó, legfölebb tiszta őseredetiségénél fogva használható föl vezérfáklyául a tudományos búvárkodásnál. Föladata nem tágkörü; czélja legyen az ember , annak rendeltetése közti kérdések tisztázása, mi által az embert képessé teszi arra, hogy helyesebb gondolatirányt nyer, egyenesebben halad kitűzött czélja fölé; a kétkedés mérges magvát kihajtja szivéből s az ember azzá lesz, a mire rendeltetett. A filozófiának csak ez lehet egyedül helyes czélja s erre nézve elegendő, ha elfogulatlanul vizsgálódik, mert az igazságot őseredetiségében s meghamasittatlanul föl kell találnia ily után. A mai bölcsészet nem ez irányt követi. Korunk bölcsészei külön rendszerekhez kötik magukat s ennek mersdélyein s mélyeiben haladnak mereven ; a mi a rendszerbe nem illik, az nem filozófiai, azzal nem is törődnek. Ezzel kiejtik a búvárkodás Ariadnefonalát kezeikből. Tételeket állitnak föl, megbízonyitják , azt hiszik, hogy az ellenvetés magától elesik. Inkább tényeket kellene keresniök s azokat használni föl argumentumokul. E nélkül az okoskopás léha üres fecsegéssé lesz s czélját téveszti. Ilyen a Hegel féle bölcselem, mely deduktive kutat és bizonyít s tudományos spekuláczióvá válik. Rendszer csak ott állhat meg, hol a tudomány anyaga megvan, mely a kutató irányt jobbról-balról körülveszi s nem engedi a helyes,a pozitív útról letérni. Végre is az évezredes tévelygés nem elég ok arra, hogy tovább is ez után bolyongjunk, tapogatózzunk ; kell, hogy induktiv irányt vegyünk föl s azon haladjunk az igaz elérése felé. Az eddigi eljárás úgy látszik arra látszott számítva lenni, hogy a tiszta bölcseimet a myszticzizmus sötétségével vonja be , hogy a kikutatbatlanság által nyerje tekintélyét. Világosságot kell a sötétség helyébe teremteni, hogy a tudományt elérhetővé tegyük, mert ehhez minden agynak egyforma joga van. Már majdnem meg is szoktuk a filozófiát oly valaminek tekinteni, mely csak kiváltságos emberek tulajdona. E korlátolt fölfogást kell a világos, az érthetően bizonyító eljárás által megdönteni. A nyelv a gondolat teste; s ha áll, hogy ép lélek csak egészséges testben lakhatik, úgy a beteges nyelv is csak zavart észjárásról tanuskodhatik. Alarcz mögé csak az önérdek vagy a butaság rejtőzik ; erre nincs szüksége az értelemnek, a bölcselemnek, mely arra van hivatva, hogy világítson a sötétben. Értekező megkívánja a filozófiától, hogy az minden nyűgtől menten, szabad és független legyen minden irányban, mert csak e függetlenség biztosítja argumentumainak a pozitív erőt. A szofisztika, mert elfogolt volt, azért tévesztette el czélját. Ha a filozófia egyes elvek vagy akár az állam bérébe szegődik, megszűnik úgy munkálkodhatni, mint kellene. Kutatásaiban ha akadályokra talál, a bölcselem megakad, vagy kitűzött helyes irányából tévútra tér. Legyen a filozófia az igazság evangéliuma; mert ha a tudomány nem szabad, nem tudomány többé s csak az önérdek szolgája. Fölolvasása végén honi filozófiánkról is megemlékszik értekező s konstatálja, hogy e tekintetben még csak a kezdeten sem vagyunk túl. A magyar ember életbölcselemből merítse filozófiáját, mert erre inkább hajlama van. Törekednünk kell arra, hogy minél érthetőbben jelöljük ki népünknek ez irányban az utat , főleg a nyelv világossága által gyámolítsuk ebbeli törekvését. Az előadói széket ezután Ribáry Ferencz foglalta el. Fölolvasásának tárgya volt: Apelasy kérdés mai állása s a jobbágyi viszony a helléneknél s rómaiaknál. Fölolvasó rövid bevezetéssel tér tárgyára . A mennyire a történelem tekintete behatni képes az ősidők homályába, mindenkor azt látjuk, hogy a társadalmak és országok a hódítás jogánál fogva alakultak meg, ha szabad mondanunk, hogy az erőszak jogot teremthet. A hódításnak azon neme által, midőn a hódító nemzet letelepedvén a meghódított országban, meghagyja ugyan annak korábbi lakóit a föld birtokában, de termesztményekben és kézimunkában bizonyos szolgálmányok teljesítésére kötelezi, képződik az úgynevezett jobbágysági viszony, melynek keletkezését leginkább a germánok hódításai folytán észleljük a középkori Európában. De ilynemű viszonyok már az ókorban is léteztek s Caesar a galloknál, Tacitus a germánoknál is ilyennek festi a szolgák állapotát. Ilyen volt eredetileg a római klientelák, a spártai heloták, s a thessaliai penesták állapota is. Mindezen viszonyoknál azonban két körülmény érdemel figyelmet; először, hogy ily viszonyok csakis földmivelő népeknél keletkeznek, s hogy a hódító s meghódított nép közt rendesen közelebb vagy távolabbi törzs- és nyelvrokonság létezett, így mind a helléneknél, mind a rómaiaknál az ókori írók egy közös ősnépet fogadnak el; ezek a pelaszok, kiknek Itáliába való költözéséről Dionysius egész gyarmatosítási rendszert állít össze. Az újabbkori hírneves tudósok közül is többen, mint pl. Niebnler, Müller, Ottfried és Mommsen, kik az itáliai faj beköltözésénél egy más autochton (68) népet vesznek föl alapul, mely az itáliai faj által meghódittatván, az itáliai népeknél majdnem átalánosan dívó klientelának adott eredetet. E korábbi néptörzsek, vagy csak az előretolt itáliai faj előcsatárai voltak, vagy ezzel közel rokonok, mert csak igy magyarázható meg az a patriarkhális viszony, mely a római patrónusok és kliensek közt létezett, valamint a heloták és penesták bár nem irigylendő, de még sem annyira iszonyú sorsa, mint azt a régi és újabbkori írók közül többen festik. Miután továbbá az árják beköltözését Európába egy más, nyersebb korszak előzte meg, melyet használt házi eszközei és fegyverei után kőkorszaknak nevez a régészet, kérdés támadhat, vajjon a pelasgok nem e korszakot képviselik-e mind Itáliában, mind Görögországban. Értekező régi és újabbkori írók nyomán kimutatja, hogy a pelasgok a művelődés ily alacsony fokán nem állottak már, midőn a két félszigeten laktak s hogy a bellenek a itáliaiak a földmivelést, a különféle mesterségeket, az éret fölhasználását, az építészetet, sőt még a betűírást is tőlük tanulták . Niebuhr nyomán meg van győződve, hogy az itáliai s bellen népfaj bevándorlása előtt a két félszigeten már létezett egy magasabb miveltségü s nagy terjedelmű pelasg népcsalád, nem ugyanazon nyelvvel, de rokon nyelvjárásokkal, melyek egyikéből a bellen, másikából a latin nyelv fejlődött; igy tehát a pelasgok voltak a bellenek s rómaiak közös ősei. E rokonságból magyarázható meg a hódításnak az a szelidebb neme, t. i. a jobbágyság, mely — mint értekező kimutatja — majdnem egész Görögországban dívott. Jobbágyok voltak az attikai thetersiszk, kik Fintarcb szerint uraiknak földeik terméséből hatodot adván, hatodrészeseknek (bedemorioi) neveztettek, épen úgy, mint a thessáliai prenesták, a lakóniai beloták s az argosi gyanesisk stb. De a jobbágyság mivoltáról s a jobbágyok állapotáról kevés tudósitást találunk az ókor íróinál; csak a spártai beloták emlittetnek gyakrabban, s midőn többiekről szó van, ezekről rendesen csak az mondantik, hogy sorsuk hasonló a belotákéhoz. Lakóniában a hogy egyátalán fog-e a porta választ nyerni. Úgy tetszik, mintha gróf Andrásy fölöslegesnek tartaná a meddő szó- és eszmecserét a kérdéses ügyben és voltaképen saját fölfogásának gyakorlati alkalmazásában látja az adandó legczélszerűbb választ. A vámegyezmény dolga Bécs és Bukarest közt Aarfi-Boy óvójegyzéke által nem fog hátráltatni. Bécsi levelezőnktől vesszük a következő sorokat: Bécs, november 23. Az augsburgi Alig. Ztg. a napokban közölte gróf Andrásynak egy jegyzékét, illetőleg egy jegyzéke vázlatát, amelyben állítólag válaszolt volna az itteni kabinet Rarifi-Beynek a múlt hetekben sokat emlegetett köriratára, a romániai vámegyezményre vonatkozólag. Akárhonnan vette legyen az Augsburgi né eme közleményét, visszaadathatná magának az árát. A legmegbízhatóbb forrásból tudom, hogy Bécsből ez óráig az említett török köriratra válasz nem intéztetett Stambulba, sőt jogosan kétségbevonható. A székelyföldről. ■— A Reform sserkssstöjéhes. — Osiksiékból, november 20. Az erdélyi czenzus történetének negyedik felvonása lejátszatott. A függöny legördült. A darab kimenetele előrelátható lévén, a zárjelenet összefüggését nem fogja megzavarni, ha Magyarország zászlós urainak hazafias magatartásukért a szorongó közönség keleti karzatáról egy lelkesült „éljent” kiáltunk. Minden fontosabb esemény egy-egy kis határdomb, melyről visszatekinthetünk. Az eddigi előadásnak, a kormány kétkulacsossága, a Deák-párt gondatlansága, a balközép álszabadelvűsége, Kemény Gábor és társainak ledorongálása, a sajtó hamis hangja, végre a főrendek hazafias bátorsága nyújtottak kiváló érdeket. Hogy a történet folyama az erdélyrészi közönségre nagy és épületes hatással volt, kétségtelen. Figyelmet érdemel e tekintetben, és pedig pártkülönbség nélkül, a nagybirtokosoknak Kolozsvárról keltezett merész nyilatkozata, a tordamegyei értekezlet, az erdélyi lapokban közzétett fölhívás „egy erdélyi magyar párt” alakulására, végre az értelmiségnek forrongó izgatottsága, mely ösztönszerüleg érezte, hogy létkérdése fölött döntenek. Mindezek a darab közvetlen hatásának nem ignorálható jelei; s belőlük kormány! úgy mint államférfiaink, de legkivált az erdélyi választó közönség jövőre tanulságot meríthetnek. A magyar oppozíczió túlzóinak politikai viszketege és merész tudatlansága, mely szakítva a történelmi múlttal és a monarchia hagyományaival, a főrendiház elévülését dekretálta, s a külföldi elméletek vesszőparipáján rohamosan megdönteni, saját különcs ízlése szerint reformálni akarta, fényes vereséget szenvedett. Ma Magyarország védbástyáját nem az álszabadelvűség lidércznyomása alatt eltörpülő képviselőházban, hanem a politikai belátás bátorságával küzdő főrendek közt keresi a közönség. A felsőház reformja halaszthatlan szükség, de hogy eldöntésénél a történelmi múltban és magyar jellegében nagyobb a garancia, mint sokan eddig tudni vélték, az kétséget nem szenved. Az erdélyi részekben hét éven át folytatott mostoha kertelés, életérdekeink folytonos félreismerése, birtokviszonyaink rendezetlensége, s adminisztrácziónk csaknem ázsiai állapota annyi elégedetlenséget szültek a lakosokban, hogy nem csoda, ha ráadásul politikai befolyásunknak a czenzus leszállítása által merényelt nullifikácziója miatt az elkeseredésben tör ki. — A központon férfiainknak semmi befolyása nincsen s most befolyásukat a tűzhelyen is megtörni akarják. Alapos ellenvetésnek látszik az, hogy ezen elhanyagolásnak oka az erdélyi vezérférfiak képtelensége. Tisztelet a kevés kivételeknek, kik most is vitális érdekeink mellett a meggyőződés bátorságával küzdöttek, de be kell vallanunk, hogy ez ellenvetésben van némi igazság. Mindazonáltal ha tekintetbe vesszük, hogy a minisztériumok első szervezése alkalmával csak egynéhány erdélyi férfiú alkalmaztatott a központon, kiknek halálozás, lemondás, vagy egyéb okok miatt megürült föld 9000 nagyobb részletre lévén osztva az uralkodó spártaiak közt — mint a régi írók kimutatják — e körülményből a következő számítást lehet tenni: Fölosztás alá került mintegy 4000 négysz. miid Lakóniában , a meghódított Messeniában; egy telek nagysága e szerint 59 magyar holdat tett, holdját 1200 négysz. ölével számítva. E teleknek kelle aztán táplálni a birtokos spártait családjával s a rajta levő 5—6 helotacsaláddal együtt. Ez következőleg volt eszközölhető: A spártai telkéről 82 medinanust, pézs. mérő gabnát kapott, némi olajat, bort és gyümölcsöt; ő maga a közebédre tartozott adni havonkint egy medinians gabonát, némi olajat, sajtot és néhány obolust bus beszerzésére; a maradékból 3—4 tagból álló családja megélhetett. A belotákra maradt tehát a telek többi jövedelme, mely 82 mérő levonása után még 3—400 mérőt tett s ez 22—23 ember élelmére elegendő volt, tudván, hogy az atheneiek egy-egy rabszolgára csak 6 medimnust számítottak évenkint. De mivel a belotákról az mondatik, hogy gyakran vagyont is szerezhettek maguknak, föl kell tennünk, hogy azon 5—6 család nem közösen gazdálkodott a telken, hanem ez köztük részekre osztatott s ily részleten aztán mindegyik kifejthette buzgalmát s élvezhette annak gyümölcsét, sőt meg is gazdagodhatott. Ily részlet körülbelül akkora volt, mint nálunk egy nagyobb negyedtelek 1848 előtt, azaz 10—12 hold. A belota állapota tehát a 48 előtti negyedtelek jobbágyságéval hasonlítható össze. Ami a spártaiak bánásmódját illeti, a régi s némely ujabbkori íróknál erre nézve is túlzással találkozunk; ez sem jobb, sem roszabb nem volt a helotákra nézve Lakóniában, mint az a bánásmód, melyet a magyar jobbágy tapasztalt ura részéről, főleg a negyvenes évek előtt, mert azután a fejlődő humanizmus és közvélemény a kisebb-nagyobb kényurak önkényét is korlátolta. Fölolvasása végén értekező a római klienteia eredetét és jogi viszonyait tárgyalja s abban is jobbágyságot lát, melyet azonban már szelidebb alakban mutat be Dionysius (II. 8—10), midőn tudniillik Servius Tullius a czenturiai gyűléseken szavazatot adott az alsó népnek, s az alkotmányos élet a köztársaság megalapításával kezdetét vette a ;