Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-25 / 324. szám

A 324. szám. Előfizetési feltételek: Vidékre postám vagy helyben hámhoas hordva : Égés» étre bárho» hordva . 24 frt Fél évre...............................12 frt Negyed évre ..... 6 frt Egy hóra ...... 2 frt Eiadóhivatal: BelTAroM. I.lp«t>ntCBa E. bx. ». I. «iuel«(. lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadós körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők. TV^dT XlaiJ: VIlXiVI V. évfolyam. Szerkesztői iroda­: Belváros, Buisót-utcaa S. sk. a. I. emelet.'; fr lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkessztőségből intézendő. Bérmenteti«® levelek csak ismert kelektfil fogadtatna» el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztő­ség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés .„REFORM” politikai és közgazdas­­gi napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra..........................................6 frt. Hat hóra.......................................12 frt. MT Az előfizetési pénzek beküldésére leg­c­élszerübb a postai utalvénylapokat hasz­nálni. A­­ REFORM* kiadóhivatala Beváros, Lipót-utola 2-ik u. a. I. emelet. Szerda, november 25. 1874. Budapest, november 24. Andrásy gróf mint vámpolitikus elfizeti a réven, mit beszedett a vámon. Széchényi után­zása, valahányszor a nemzetgazdasági politi­ka terére téved, rendszerint roszul sül el, mert külügyminiszterünkben hiányzik a gyakorlati érzék gazdasági kérdésekben , neki a közgaz­dasági politika is csak luxus, vagy eszköz más, u. n. magas politikai czélok elérésére. Egy vámház a szép kilátás és aeszthetikai mü­­izlés szempontjából építtetik, a Duna sétálók czélja szerint szabályoztatik, egy híd nem a partok fekvése és a városok forgalma tekin­tetbevételével, hanem sokkal drágábban és görbére építtetik, csakhogy a margitszigeti parkot érintse. Széchényi a vaskapura is rá­mutatott 8 megtette oda­lenn, a mit tehetett . Andrásy fölfogta ez eszméjét is s a problémát diplomaticze­rcegoldotta, gyakorlatilag azon­ban a kataraktusok eltávolítása sehogy sem halad előre. Mint külügyminiszter Andrásy nem szűnt meg közgazdasági dilettánsnak lenni s hasonló sikereket arat a kereskedelmi és vámszerződések terén, mint idehaza az épí­tészettel. Keresi a föltünést, könnyen engage­­irozza magát, kiviszi formailag, amii­ akar, de gyakorlati és tartós becsű eredményeket elérni nem tud. A külső sikerrel beéri, a tömjént élvezi, az ordókat elfogadja, a delegácziók előtt bebizonyítja, hogy kereskedelmi politikát csinált s a zárszámadá­sokra bízza, hogy maj­dan kimutassák, jó volt-e ama politika vagy sem ? Két irányban van most gr. Andrásy mint kereskedelmi politikus elfoglalva : egyidejűleg alkudozik Oroszországgal és az aldunai feje­delemségekkel vámszerződések felett. Mind­két esetben eljárása jellemző. Meglátszik rajta, hogy Andrásynak a diplomáczia kereskedelmi feladatai iránt igaz értéke nincs, előtte az anyagi érdekek benső értéke ismeretlen, a vámpolitika előtte alig több, mint becses alka­lom átalános diplomácziai akcziókra, külső siker kivívására. Kétségtelen, hogy monarchiánk kereske­dése a keletre van utalva s Oroszországban előnyös piaczot kereshetne magának. Tény, hogy a Duna fejedelemségekben tért veszítet­tünk, nem pedig nyertünk, s kereskedőink az egész török birodalomban panaszkodnak, hogy érdekeik előmozdításában és megvédésében a kormány által oly kevéssé segíttetnek, hogy már ez okból sem versenyezhetnek más álla­mok kereskedőivel. Ezért tagadhatatlan, hogy jó kereskedelmi szerződések szomszédainkkal a monarchia elsőrangú szükségletei közé tar­toznak. Úgyszintén a vasúti csatlakozások ke­letre, Szerbia, Törökország és Oroszország felé igen fontosak. A külügyminisztérium tehát kötelességét teljesiti s érdemes dolgot mivel, ha külkereskedésü­nk terjesztésére és biztosí­tására cselekvőleg lép föl. De mit tapasztalunk ? Azt, hogy Andrásy gr. e czimen nagy politikai akcziókat indit meg, melyek végső következményeit be sem láthatjuk , ez akcziókba úgy belebonyolódik, hogy anyagi érdekeinket szinte elfeledi s gaz­dasági vívmányokat el nem ér. Példákat hozunk fel. Az oláh csatlakozá­sok dolgát nem, mert ott nem a külügyminisz­térium hibás, minthogy e kérdésben a magyar kormány pénzügyi kényszerhelyzete döntött. De a belgrádi és a novi-i csatlakozás kérdései, melyeket Andrásy még mint magyar elnök­­miniszter figyelemmel kisért, máig nincsenek elintézve s még mindig ki vagyunk téve a veszélynek, hogy a legközelebbi kényszerhely­zet eltemeti örökre a budapest-zimonyi vona­lat , vele a belgrádi vasúti hidat, az alexináczi csatlakozást és a legrövidebb utat Konstanczi­­nápoly és Szalonikibe; ellenben megszüli a bécs-novi-i vonalat, a közvetlen csatlakozással a török vasutakhoz s vele a keleti kereskedés nagy részének Magyarországról elterelését. Az alkudozások régesrégen folynak, de nem mennek előre, mert a közönséges diplomácziai munka külügyminisztériumunkban sehogy sem akar sebesebb tempóban haladni. Ellenben a Romániával és utóbb Szerbiá­val kötendő kereskedelmi szerződések ügye »agy garral tárgyaltatik. Itt van tér a fényes akczióra. Protektori szerepet lehet játszani a szomszéd babérállamocskák fölött; barátságos szolgálatokat lehet tenni a hohenzollerni Ká­­rolynak ; fitogtatni lehet a szövetséget Orosz- és Poroszországgal; megalázni lehet Török­országot; megbolygatni lehet a keleti kérdést, mint nagyhatalomhoz illik s el lehet vetni magvát mindenféle későbbi komplikáczióknak és kombináczióknak s végül diadalmasan le­het prezentálni a delegácziók előtt a kivívott kereskedelmi szerződést. Hogy az mit tartalmaz, azt tán csak ez­után fogják észrevenni a népek és a külügy­minisztérium. Oláhország igen kuláns. És ez természetes, mert neki szuverenitási kérdése, hogy e szerződés létrejöjjön; aztán meg mint nyerstermelő ország a szabadkereskedelmi po­litikának ép oly híve, mint valamennyi magas iparfejlettségű ország — csupán a gyönge és fejlődő iparral bíró országok szorulván véd­­vámokra. Sör, szesz, gyártmányok bevitele Oláhországba meg fog könnyíttetni, a Duna­­gőzhajózás javított szabályokat kap, a vasúti forgalom az építendő csatlakozások után rendez­­tetik. Oláhország előzékenysége igen­ nagy , csak egy fontos ellenkövetelése van: a g­a­b­n­a­­vámot telj­esen megszüntetni kívánja. És ebben Ausztria kívánságával találkozik. Co­­golnitseanu szövetségest lel Bauhausban. Mit fog erre szólni Bartal, mit gr. András, a külügy­miniszter, ki egész Európa előtt előre engage­­i­ozta magát, hogy Oláhországgal a kereske­delmi szerződést létrehozza? Ha e kettő közt van választása , a diplomácziai kudarcz, vagy Magyarország anyagi érdekeinek föláldozása Ausztria és Oláhország javára, a közös kül­ügyminiszter minő pártállást fog elfoglalni ? Nem akarjuk félteni tőle hazája anyagi ér­dekeit. Nem akarunk úgy cselekedni, mint Bau­­haus, ki Ausztria kereskedelmi és forgalmi érdekeit köztudomás szerint oly makacsul vé­delmezi Andrásyval szemben az orosz vám­ügyi alkudozások tárgyában. Nem ok nélkül tűnt oly nagyon föl a II. fr. Presse-ben elárult titkos jegyzék. Nekünk magyaroknak, kik Oroszország felé nem kereskedünk csak bor­ral, az alkudozások, melyeket a külügyminisz­ter Oroszországgal folytat, meglehetősen kö­zömbösek s Bartal ur könnyű lélekkel támo­gathatja Andrásy s szabadkereskedelmi politi­káját. Ausztria persze sokkal közelebb van érdekelve nemcsak Galiczia miatt, de ipará­val és kereskedésével is. Andrásy úgy látszik itt is elhamarkodva engage h­ozta magát. Midőn Oroszországban járt az Alexander Newszky rendjelen felül valamely diplomácziai sikert is kivánt haza hozni, mint az uj barátság első gyümölcsét. Oroszország prehi­­­­bitív vámrendszere régóta szúrja a nyugati világ szemét. Ha Andrásy megdönthetné, ha az osztrák kereskedelemnek szabad utat nyit­hatna a tágas birodalomba, mily fényes ered­ménye volna az a szent­pétervári útnak ? A­ki nem hiszi, olvassa el a febru­ári félhivata­los lapokat, ott megolvashatja, hogy ez ered­mény el van érve. Az orosz kormány Andrásy ajánlatát, hogy új vám- és kereskedelmi szerződés köt­tessék, a vendég iránti előzékenységből-e, vagy mert bízott magába, hogy ebből neki lesz több haszna, egyszerű igennel elfogadta, s az alkudozások nemsokára megindultak.­­ Azonban az orosz kiküldöttek igen szűkkeblű férfiaknak bizonyultak, kik az orosz rend­szerbe rést lövetni nem hagytak s elfogadnak ugyan Ausztria és Magyarország részéről min­den engedményt, követelnek is egyet mást, de viszontengedményt sem a vámokon, sem a vasúti csatlakozások körül tenni nem hajlan­dók. Az alkudozások tehát sehogy sem halad­tak előre, s a Banhanshoz intézett jegyzék hangja után ítélve külügyminiszterünk nyug­talankodni kezdett. Haragudott mindenkire, ki a sikert késleltette, úgymint az osztrák mi­niszterre és az orosz pénzügyérre Reutern báróra is. Nehogy az egész előre hirdetett diadalból kudarcz váljék, alárendelte a gaz­dasági érdeket a diplomácziainak s fölhívta Banbansot, hogy engedjen ő. — ügy persze könnyű lesz Oroszországgal kereskedelmi szer­ződést kötni ha csak Ausztria enged. A kül­szín azonban meg van mentve. Hogy Bauhans rábirassék, Andrásy bizal­masan megirta neki, hogy tulajdonképen ő fogja kijátszani Oroszországot, ezt rá­viszi egy lejtőre, melyen nincs megállapodás . Reutern „öntudatlanul” rá fog menni a lépre. Reutern báró, a hamburgi kereskedő fia, a saját talentumai által az orosz birodalom miniszterévé lett férfiú, a gyakorlott szakem­ber, a legjobb európai hírnévnek örvendő ke­reskedelmi és pénzügyi kapac­itás, alkalmasint igen mulatságosnak találta Andrásy gr. naiv ítéletét. Az az ember „érzi magát” a nemzet­­gazdasági politikában. Hogy Andrásyt igen bosszantotta jegy­zéke közzététele, az magától értetődik. S mindebből csak az a tanulság, hogy Andrásy gr. idegen téren mozog, mihelyest diplomácziáját nemzetgazdasági problémákra alkalmazza. Kereskedés, ipar, forgalom oly munkát követelnek, mely nem az ő genrója. Ha Andrásy a békében is, melyet képvisel, diadalokat keres, másutt, ne a nemzetgazdasági alkotások mezején keresse.­­= A brassókerületi hétfalusiak kérdésé­­ben a közoktatásügyi miniszter ur ma megnyugtatta a képviselőházat és hozzátehetjük­­ az országot. A szászság magyar páriái végre jogaikhoz és kivánsá­­gaikhoz jutnak. A magyar falvak a brassói konzisz­­tóriumtól elszakasztatván, magyar egyházkerülethez fognak csatoltatni. De ezenkívül történik még valami, a­mi legkiválóbb elismerésünket illeti, a a­mit a Ne­mere budapesti tudósítója ekképen ad elő: „A közoktatási minisztérium meggyőződvén a nyár és ősz folytán Brassóban megfordult közegei által, hogy a brassói szászokkal a magyar nép érde­kében bajos valamire menni, elhatározta, hogy a brassói belvárosban, úgyszintén Bolonyában egészen a kormány költségén 6 osztályú fiú- és 6 osztályú leányiskolát építtet és jó tanítókkal látja el. Ez isko­lák igazgatását kinevezett bizottság által fogja telje­­síttetni, hogy minden szász befolyástól mentek le­gyenek. A tervek egy része már kész a miniszté­­riumban, úgyszintén a hosszúfalusi főiskola érdeké­ben a tanodaépület megvétele iránt a lépések meg­tétettek.“ » A Pankovics halála folytán megüresült XXXII- kácsi püspöki szék betöltésére vonatkozólag, mint a M. Pol. értesül, ma küldi föl Trefort miniszter ő felsége elé előterjesztését, mely a nevezett püspök­ségre P­á­s­z­t­é­l­y­i János marmarosi püspöki helyet­test hozza javaslatba. Pásztélyinak 8 felsége által történendő kine­­veztetése esetére egyidejűleg a megüresült marmarosi tyikáriátus is be fog töltetni.* — Ez állásra úgy hívüj­­uk Illyasevics György marmarosmegyei (bocs­iéi) alesperes hozatott javaslatba. Az alesperes ur megyeszerte népszerű férfi úgy a ruthének, mint a magyarok előtt. •­ A képviselőház kataszteri bizottsága mai ülésében a földadó szabályozásáról szóló törvény­­javaslat anyagi részére vonatkozó főrendi módosításo­­kat intézte el. A bizottság, minden átalános vitát mellőzve, egyenesen a módosítások szakaszonkénti tárgyalásához kezdett. Az első lényeges­ módosítást, mely szerint (5. §.) a földadó alá nem vonható tár­gyak közt a főrendek a „kősziklákat, víz­mo­sásokat és futóhomokokat“ is megneveztetni óhajtják, a bizottság nem fogadta el, nemcsak a sza­batos meghatározás lehetlenségéért, hanem főleg azért, mert a törvényjavaslat előző §-a úgyis kimondja, hogy a földadó tárgyát gazdaságilag használható terület képezi. Ezen ez okból elhagyatott a képviselő­­ház eredeti szövegezéséből is a folyók, patakok, ta­vak s mocsárok földadómentességének megnevezése is. Ugyanazon­­­ban mellőztetett még a d) és e) pon­tok főrendi módosítása, ellenben elfogadtatott azon to­vábbi módosítás, hogy a mentességet élvező tárgyak közül elhagyassák — a monarchia túlsó felében kö­vetett eljárással való paritás szempontjából — a vár­erő­dí­t­é­se­k ál­tal elfoglalt területek, és — az alkotandó erdőtörvénynek való praejudikálás elkerülése végett — a véderdőknek megneve­zése. A 6. § nak a főrendek által indítványozott azon megtoldása, mely az erdőirtások folytán szántó­földdé, kertté vagy rétté alakított területeknek az új művelési ág szerinti megadóztatásáról szól, s mintán mellőztetett, miután ezen átalakítások nincsenek az ország minden részében, s ez iránt intézkedni külön­ben is az erdőtörvény feladata, melynek megalkotására a bizottság föl fogja hívni a ház figyelmét. Ugyanazon­­­ban a főrendek mellőzik az uj telepítvények­­n­e­k adandó ideiglenes adómentességről szóló intéz­­kedést,­nem akarván praeokkupálni az e tárgyban alko­tandó külön törvényt. A bizottság e főrendi módosí­tást sem fogadta el. A földadó-sorozat ügyében megbízásból Stoll Károly képviselő a következő felhívást intézi a képviselőkhöz: Több oldalról hangsúlyoztatván an­nak szüksége, hogy mielőtt az érvényben álló föld­adó sorozat munkálataiban előforduló nagy hiányok kiegyenlítése czéljából folyó évi október 27-én a ház asztalára tett határozati javaslat a házban tár­gyaltatnék, annak részletei, úgy az eljárási mód meg­­előzőileg m­inden irányban megoldattassanak. Ilyetén értekezletre nézve pártkülönbség nélkül több mint 50 képviselő nyilatkozott és az értekezlet idejéül folyó hó 26 án — csütörtök — d. u. 4 óráját tűzte ki az országház társalgó termében, miről az ügy iránt érdeklődő képviselő urak, kik óhajtják, hogy a neve­zett munkálatok gyorsan, olcsón és mégis jól kiiga­zíttassanak, tisztelettel értesíttetnek, illetőleg részvé­telre fölkéretnek. «= A P. Napló írja : „Az orsz. középpárt, mint legújabban velünk közük. Jelenleg 23 tagból áll és pedig a következőkből: gr. Csáky Gyula, gr. Csáky Tivadar, Domahidy Ferencz, Ghyczy Dénes, Ham­­mersperg Jenő, Horánszky Nándor, Horn Eda, Hor­váth Gyula, Huszár Imre, Ivánka Imre, Kármán gr. Károlyi Ede, Majtényi Dezső, Makray László, Oláh Gyula, Pap Lajos, b. Prónay Dezső, Schwarz Gyula, Simonffy Kálmán, Sipos Orbán, Sis­­kovich Tamás, Szepesy Gyula, Szomjas­ József.“ A REFORM TARCZAJA, Magyar tudományos akadémia. — November 23. —­ ­A történelmi osztály Összes éléee. P­au­er Imre I. tag szék­foglaló értekezése: Teendők a filozófia érdeké­ben. — Ribáry Ferencz :A pelazy kérdés mai állása 8 a jobbágyi viszony a helléneknél a rómaiaknál. — S­z­il­á­g­y­i Sándor : II. Rákóczy György diplomácziai összeköttetéseiről.] A tegnapi ülés igen látogatott volt, a hallgató­ság többnyire főiskolai ifjakból állt. Az ülést pontban 5 órakor nyitotta meg Horváth Mihály elnök. P­an­e­r Imre, az akadémia újonnan választott levelező tagja tartotta ez alkalommal székfoglaló ér­tekezését, a bölcsészet érdekében teendőket tárgyazó­­lag. Fölolvasását megelőzőleg hálás köszönetét fejezi ki a fölött, hogy az akadémia őt beválasztása által megtisztelte; ígéri, hogy igyekezni fog e megtiszte­­lést kitartó szorgalom és munkásság által kiérde­melni. Midőn a filozófia érdekében hozandó refor­mokra tér, onnan indul ki, hogy tulajdonképen mi a filozófia alapja? A filozófia semmi esetre sem a tudo­mányos spekuláczió bölcsője; a bölcsészet sem min­dentudó, legfölebb tiszta őseredetiségénél fogva hasz­nálható föl vezérfáklyául a tudományos búvárkodás­nál. Föladata nem tágkörü; czélja legyen az ember , annak rendeltetése közti kérdések tisztázása, mi ál­tal az embert képessé teszi arra, hogy helyesebb gon­dolatirányt nyer, egyenesebben halad kitűzött czélja fölé; a kétkedés mérges magvát kihajtja szivéből s az ember azzá lesz, a mire rendeltetett. A filozófiának csak ez lehet egyedül helyes czélja s erre nézve ele­gendő, ha elfogulatlanul vizsgálódik, mert az igaz­ságot őseredetiségében s meghamasittatlanul föl kell találnia ily után. A mai bölcsészet nem ez irányt követi. Korunk bölcsészei külön rendszerekhez kötik magukat s en­nek mersdélyein s mélyeiben haladnak mereven ; a mi a rendszerbe nem illik, az nem filozófiai, azzal nem is törődnek. Ezzel kiejtik a búvárkodás Ariadne­­fonalát kezeikből. Tételeket állitnak föl, megbízo­­nyitják , azt hiszik, hogy az ellenvetés magától el­esik. Inkább tényeket kellene keresniök s azokat használni föl argumentumokul. E nélkül az okosko­pás léha üres fecsegéssé lesz s czélját téveszti. Ilyen a Hegel féle bölcselem, mely deduktive kutat és bizo­nyít s tudományos spekuláczióvá válik. Rendszer csak ott állhat meg, hol a tudomány anyaga megvan, mely a kutató irányt jobbról-balról körülveszi s nem en­gedi a helyes,­a pozitív útról letérni. Végre is az év­ezredes tévelygés nem elég ok arra, hogy tovább is ez után bolyongjunk, tapogatózzunk ; kell, hogy in­duktiv irányt vegyünk föl s azon haladjunk az igaz elérése felé. Az eddigi eljárás úgy látszik arra látszott számítva lenni, hogy a tiszta bölcseimet a myszti­­czizmus sötétségével vonja be , hogy a kikutatbatlan­­ság által nyerje tekintélyét. Világosságot kell a sötét­ség helyébe teremteni, hogy a tudományt elérhe­tővé tegyük, mert ehhez minden agynak egyforma joga van. Már majdnem meg is szoktuk a filozófiát oly valaminek tekinteni, mely csak kiváltságos emberek tulajdona. E korlátolt fölfogást kell a világos, az ért­­­hetően bizonyító eljárás által megdönteni. A nyelv a gondolat teste; s ha áll, hogy ép lélek csak egészsé­ges testben lakhatik, úgy a beteges nyelv is csak za­vart észjárásról tanuskodhatik. Alarcz mögé csak az önérdek vagy a butaság rejtőzik ; erre nincs szük­sége az értelemnek, a bölcselemnek, mely arra van hivatva, hogy világítson a sötétben. Értekező megkívánja a filozófiától, hogy az min­den nyűgtől menten, szabad és független legyen min­den irányban, mert csak e függetlenség biztosítja ar­gumentumainak a pozitív erőt. A szofisztika, mert el­fogolt volt, azért tévesztette el czélját. Ha a filozófia egyes elvek vagy akár az állam bérébe szegődik, megszűnik úgy munkálkodhatni, mint kellene. Kuta­tásaiban ha akadályokra talál, a bölcselem megakad, vagy kitűzött helyes irányából tévútra tér. Legyen a filozófia az igazság evangéliuma; mert ha a tudo­mány nem szabad, nem tudomány többé s csak az önérdek szolgája. Fölolvasása végén honi filozófiánkról is meg­­emlékszik értekező s konstatálja, hogy e tekintetben még csak a kezdeten sem vagyunk túl. A magyar ember életbölcselemből merítse filozófiáját, mert erre inkább hajlama van. Törekednünk kell arra, hogy minél érthetőbben jelöljük ki népünknek ez irányban az utat , főleg a nyelv világossága által gyámolítsuk ebbeli törekvését. Az előadói széket ezután R­ib­á­r­y Ferencz fog­lalta el. Fölolvasásának tárgya volt: Apelasy kérdés mai állása s a job­bágyi viszony a helléneknél s ró­maiaknál. Fölolvasó rövid bevezetéssel tér tárgyára . A mennyire a történelem tekintete behatni ké­pes az ősidők homályába, mindenkor azt látjuk, hogy a társadalmak és országok a hódítás jogánál fogva alakultak meg, ha szabad mondanunk, hogy az erő­szak jogot teremthet. A hódításnak azon neme által, midőn a hódító nemzet letelepedvén a meghódított országban, meg­hagyja ugyan annak korábbi lakóit a föld birtokában, de termesztményekben és kézimunkában bizonyos szolgálmányok teljesítésére kötelezi, képződik az úgy­nevezett jobbágysági viszony, melynek keletkezését leginkább a germánok hódításai folytán észleljük a középkori Európában. De ilynemű viszonyok már az ókorban is léteztek s Caesar a galloknál, Tacitus a germánoknál is ilyennek festi a szolgák állapotát. Ilyen volt eredetileg a római klientelák, a spártai heloták, s a thessaliai penesták állapota is. Mindezen viszonyoknál azonban két körülmény érdemel figyelmet; először, hogy ily viszonyok csakis földmivelő népeknél keletkeznek, s hogy a hódító s meghódított nép közt rendesen közelebb vagy távo­labbi törzs- és nyelvrokonság létezett, így mind a helléneknél, mind a rómaiaknál az ókori írók egy közös ősnépet fogadnak el; ezek a pel­as­zok, kiknek Itáliába való költözéséről Dio­nysius egész gyarmatosítási rendszert állít össze. Az újabbkori hírneves tudósok közül is többen, mint pl. Niebnler, Müller, Ottfried és Mommsen, kik az itáliai faj beköltözésénél egy más autochton (68­) népet vesznek föl alapul, mely az itáliai faj ál­tal meghódittatván, az itáliai népeknél majdnem áta­­lánosan dívó klientelának adott eredetet. E korábbi néptörzsek, vagy csak az előretolt itáliai faj előcsatá­­rai voltak, vagy ezzel közel rokonok, mert csak igy magyarázható meg az a patriarkhális viszony, mely a római patrónusok és kliensek közt létezett, valamint a heloták és penesták bár nem irigylendő, de még sem annyira iszonyú sorsa, mint azt a régi és újabb­kori írók közül többen festik. Miután továbbá az árják beköltözését Európába egy más, nyersebb korszak előzte meg, melyet hasz­nált házi eszközei és fegyverei után kőkorszaknak nevez a régészet, kérdés támadhat, vajjon a pelasgok nem e korszakot képviselik-e mind Itáliában, mind Görögországban. Értekező régi és újabbkori írók nyomán kimutatja, hogy a pelasgok a művelődés ily alacsony fokán nem állottak már, midőn a két félszi­geten laktak s hogy a bellenek a itáliaiak a földmive­­lést, a különféle mesterségeket, az éret fölhaszná­lását, az építészetet, sőt még a betűírást is tőlük ta­nulták . Niebuhr nyomán meg van győződve, hogy az itáliai s bellen népfaj bevándorlása előtt a két fél­­szigeten már létezett egy magasabb miveltségü s nagy terjedelmű pelasg népcsalád, nem ugyanazon nyelvvel, de rokon nyelvjárásokkal, melyek egyikéből a bellen, másikából a latin nyelv fejlődött; igy tehát a pelas­gok voltak a bellenek s rómaiak közös ősei. E rokonságból magyarázható meg a hódításnak az a szelidebb neme, t. i. a jobbágyság, mely — mint értekező kimutatja — majdnem egész Görögország­ban dívott.­ Jobbágyok voltak az attikai t­h­e­t­ers­i­s­z­k, kik Fintarcb szerint uraiknak földeik terméséből ha­todot adván, hatodrészeseknek (bed­emorioi) ne­­veztettek, épen úgy, mint a thessáliai prenesták, a lakóniai beloták s az argosi gyanesis­k stb. De a jobbágyság mivoltáról s a jobbágyok állapotáról ke­vés tudósitást találunk az ókor íróinál; csak a spártai beloták emlittetnek gyakrabban, s midőn többiekről szó van, ezekről rendesen csak az monda­n­tik, hogy sorsuk hasonló a belotákéhoz. Lakóniában a hogy egyátalán fog-e a porta választ nyerni. Úgy tetszik, mintha gróf Andrásy fölöslegesnek tartaná a meddő szó- és eszmecserét a kérdéses ügyben és voltaképen saját fölfogásának gyakorlati alkalmazá­sában látja az adandó legczélszerűbb választ. A vám­­egyezmény dolga Bécs és Bukarest közt Aar­fi-Boy óvójegyzéke által nem fog hátráltatni. Bécsi levelezőnktől ves­szük a kö­vetkező sorokat: Bécs, november 23. Az augsburgi Alig. Ztg. a napokban közölte gróf Andrásynak egy jegyzékét, illetőleg egy jegy­zéke vázlatát, a­melyben állítólag válaszolt volna az itteni kabinet Rarifi-Beynek a múlt hetekben sokat emlegetett köriratára, a romániai vámegyezményre vonatkozólag. Akárhonnan vette legyen az Augs­­burgi né eme közleményét, visszaadathatná magának az árát. A legmegbízhatóbb forrásból tudom, hogy Bécs­­ből ez óráig az említett török köriratra válasz nem intéztetett Stambulba, sőt jogosan kétségbevonható. A székelyföldről. ■— A Reform sserkssstöjéhes. — Osiksiékból, november 20. Az erdélyi czenzus történetének negye­dik felvonása lejátszatott. A függöny legör­dült. A darab kimenetele előrelátható lévén, a zárjelenet összefüggését nem fogja megza­varni, ha Magyarország zászlós urainak haza­fias magatartásukért a szorongó közönség keleti karzatáról egy lelkesült „éljent” kiál­tunk. Minden fontosabb esemény egy-egy kis határdomb, melyről visszatekinthetünk. Az eddigi előadásnak, a kormány két­­kulacsossága, a Deák-párt gondatlansága, a balközép álszabadelvűsége, Kemény Gábor és társainak ledorongálása, a sajtó hamis hangja, végre a­ főrendek hazafias bátorsága nyújtottak kiváló érdeket. Hogy a történet folyama az erdélyrészi közönségre nagy és épületes hatással volt, kétségtelen. Figyelmet érdemel e tekintetben, és pedig pártkülönb­ség nélkül, a nagybirtokosoknak Kolozsvár­ról keltezett merész nyilatkozata, a tordame­­gyei értekezlet, az erdélyi lapokban közzétett fölhívás „egy erdélyi magyar párt” alakulá­sára, végre az értelmiségnek forrongó izga­tottsága, mely ösztönszerüleg érezte, hogy létkérdése fölött döntenek. Mindezek a darab közvetlen hatásának nem ignorálható jelei; s belőlük kormány! úgy mint államférfiaink, de legkivált az erdélyi választó közönség jövőre tanulságot meríthetnek. A magyar oppozíczió túlzóinak politikai viszketege és merész tudatlansága, mely sza­kítva a történelmi múlttal és a monarchia ha­gyományaival, a főrendiház elévülését dekre­­tálta, s a külföldi elméletek vesszőparipáján rohamosan megdönteni, saját különcs ízlése szerint reformálni akarta, fényes vereséget szenvedett. Ma Magyarország védbástyáját nem az álszabadelvű­ség lidércznyomása alatt eltör­pülő képviselőházban, hanem a politikai be­látás bátorságával küzdő főrendek közt keresi a közönség. A felsőház reformja halaszthatlan szük­ség, de hogy eldöntésénél a történelmi múlt­ban és magyar jellegében nagyobb a garan­­c­ia, mint sokan eddig tudni vélték, az két­séget nem szenved. Az erdélyi részekben hét éven át folyta­tott mostoha kertelés, életérdekeink folytonos félreismerése, birtokviszonyaink rendezetlen­sége, s adminisztrácziónk csaknem ázsiai álla­pota annyi elégedetlenséget szültek a lakosok­ban, hogy nem csoda, ha ráadásul politikai befolyásunknak a czenzus leszállítása által merényelt nullifikácziója miatt az elkesere­désben tör ki. — A központon férfiainknak semmi befolyása nincsen s most befolyásukat a tűzhelyen is megtörni akarják. Alapos ellenvetésnek látszik az, hogy ezen elhanyagolásnak oka az erdélyi vezér­férfiak képtelensége. Tisztelet a kevés kivéte­leknek, kik most is vitális érdekeink mellett a meggyőződés bátorságával küzdöttek, de be kell vallanunk, hogy ez ellenvetésben van némi igazság. Mindazonáltal ha tekintetbe ves­szük, hogy a minisztériumok első szerve­zése alkalmával csak egynéhány erdélyi férfiú alkalmaztatott a központon, kiknek halálozás, lemondás, vagy egyéb okok miatt megürült föld 9000 nagyobb részletre lévén osztva az uralkodó spártaiak közt — mint a régi írók kimutatják — e körülményből a következő számítást lehet tenni: Föl­­osztás alá került mintegy 4000 négysz. miid Lakóniá­ban , a meghódított Messeniában; egy telek nagysága e szerint 59 magyar holdat tett, holdját 1200 négysz. ölével számítva. E teleknek kelle aztán táplálni a bir­tokos spártait családjával s a rajta levő 5—6 helota­­családdal együtt. Ez következőleg volt eszközölhető: A spártai telkéről 82 medinanust­­, pézs. mérő gab­­nát kapott, némi olajat, bort és gyümölcsöt; ő maga a közebédre tartozott adni havonkint egy medini­­ans gabonát, némi olajat, sajtot és néhány obolust bus beszerzésére; a maradékból 3—4 tagból álló csa­ládja megélhetett. A belotákra maradt tehát a telek többi jövedelme, mely 82 mérő levonása után még 3—400 mérőt tett s ez 22—23 ember élelmére ele­gendő volt, tudván, hogy az atheneiek egy-egy rab­szolgára csak 6 medimnust számítottak évenkint. De mivel a belotákról az mondatik, hogy gyakran va­gyont is szerezhettek maguknak, föl kell tennünk, hogy azon 5—6 család nem közösen gazdálkodott a telken, hanem ez köztük részekre osztatott s ily rész­leten aztán mindegyik kifejthette buzgalmát s élvez­hette annak gyümölcsét, sőt meg is gazdagodhatott. Ily részlet körülbelül akkora volt, mint nálunk egy nagyobb negyedtelek 1848 előtt, azaz 10—12 hold. A belota állapota tehát a 48 előtti negyedtelek job­bágyságéval hasonlítható össze. A­mi a spártaiak bá­násmódját illeti, a régi s némely ujabbkori íróknál erre nézve is túlzással találkozunk; ez sem jobb, sem roszabb nem volt a helotákra nézve Lakóniában, mint az a bánásmód, melyet a magyar jobbágy ta­pasztalt ura részéről, főleg a negyvenes évek előtt, mert azután a fejlődő humanizmus és közvélemény a kisebb-nagyobb kényurak önkényét is korlátolta. Fölolvasása végén értekező a római klienteia eredetét és jogi viszonyait tárgyalja s abban is job­bágyságot lát, melyet azonban már szelidebb alakban mutat be Dionysius (II. 8—10), midőn tudniillik Servius Tullius a czenturiai gyűléseken szava­zatot adott az alsó népnek, s az alkotmányos élet a köztársaság megalapításával kezdetét vette a ;

Next