Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)
1874-11-21 / 320. szám
320. szám. A lap anyagi ráazot illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: ■Vidékre postán vagy helyben háshoa hordva : Egész évre hásbos hordta . 24 frt I Negyed étre Fél évre 12 frt | Egy hóra . Elajtéhivatal: Belvátron, l.ll»öt«utcia S. us. a. l. emelet. 6 frt 2 frt V. évfolyam. Szerkesztői irodai Belváros, Lipót-utca a 3. ee. a. I. emelet.^ E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak e. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat megsemmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztőség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés REFORM politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra....................................6 frt. Hat hóra................................. 12 frt. impla előfizetési pénzek beküldésére leg oé^szerübb a postai utalványlapokat használni. Az EBE'OHM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utola 2-ik sz. a. I. emelet. Szombat, november 21. 1874. Budapest, november 20. A jelen pártalakulás aligha túl fogja élni a jelen országgyűlést. Ma még a régi keretek megvannak, részint megszokásból, részint azért, mert a balközép még a koalícziós alkudozások idején sem szánta rá magát, hogy a középpárt példáját követve a kiegyezési alappal a monarchia államjogi formáczióját elfogadja; de oppozicziója közjoginak lenni megszűnt s föntartani programmját és jelszavait többé a balközép nem képes, mert kihalt benne irántuk a hit , us czélokat tűz elébe a tények kényszerítő logikája. Oppoziczió maradt s jövőre szeretne egy metamiorobozison esni keresztül, melyben közjogi oppoziczióból liberális párttá változzék át, a reménynyel, hogy igy a jövő választásoknál többségre jut, vagy ha nem is, de kormányképessé válik mindenesetre. A Deák-párt sem egy párt többé. A kiegyezésre nézt egyetért ugyan teljesen, de szuperált kérdésnek tekinti s egyátalán nem félti a szélsőbal üres deklamáczióitól. A helyzet súlya új irányt, új elhatározásokat követel s ezekre nézve a Deák-pártban egyetértés nincs. Még összetart külsőleg, mert nem akarja az anarchiát. A kormány tobbpárti s a párt nem óhajt kormányválságot, mert fél a zavartól s nem tudja kivel helyettesíteni a lelépő minisztereket. Az ország pénzügyi helyzete parancsolólag megköveteli, hogy jövő évre a budget megállapittassék, bizonyos adótörvények hozassanak, szóval némi stabilitás és jogfolytonosság uralkodjék. Erre kell a többség s e többség csak a Deák-párt keretében található meg. Ez is megbízhatlan, de mégis többet ér, mint az ellenzékre való támaszkodás. Mihelyt a budget megvan — s kétes, vajjon képes-e a jelen országgyűlés tárgyalásain szerencsésen túlesni — a Deák párt elemeiben is a válrokonságok szerinti külön csoportosulás erősebb megindulása várható s a konzervatív irány nem fog késni a felszínre törekedni. E mellett, a keretek széttörésében nevezetes szerepe van és lesz a különféle nemzetiségi képviselőknek, kik jövőre részben mint a magyar állam hívei iparkodni fognak a jövendő kormánypárthoz csatlakozni, részint — fájdalom — a nemzetellenes propaganda úttörői lesznek. Igen bizonytalan kontúrjai vannak még most a jövő pártalakulásnak, csak annyi látható, hogy a jelen fölosztás meg nem állhat. Ki a képviselő urakkal érintkezik s beszédeiket hallja, ki nézi és látja, mint keresi mindenik magának a helyet, melyet jövőre elfoglaljon , az nem kételkedhetik azon, hogy jövőre, az újonválasztott ház egészen más fölosztással bírand s teljesen eltérő elvek szerint és czélok után fog politikát csinálni. De ha magában a házban nem nyilatkoznék is az erjedés processzusa oly kétségtelenül és oly mérvben, hogy a tanácskozások sikerét gyakran veszélyezteti s a bizonytalant teszi úrrá kormány és parlament fölött: kivül az országban az elégületlen közvélemény már régen pálczát tört e képviselőház és a jelen pártalakulások fölött s tömegesen sürgeti, hogy más, egészségesebb alapokon képződjenek a pártok, olyképen, hogy az ország igaz hasznát lássa az országgyűlés működésének, ne pedig kénytelen legyen meddő vitákat hallgatni, örökös válságokat látni és résztörvények és intézkedések súlyos következményeit elviselni. A mozgalom, mely e tekintetben a vidéken mindenütt észlelhető, a jövő választásoknál fő tényezőként fog serepelni, s akármit tesznek a központi pártok, a választók aligha fognak az eddig dívott frázisokra hallgatni valószinüleg sok helyütt emanczipálni fogják s magukat az eddigi zászlók és vezetők alól. A közszellem áramlata és az uj választási törvény együttvéve gyökeresen át fogják változtatni a képviselőház kinézését és teljesen tarthatlanná fogják tenni a mostani „hétéves“ pártállásokat. Az uj parlament minden fúzió és koalíczió nélkül új ábrázatot fog adni parlamentarizmusunknak; hogy milyent, azt ma persze senki nem tudhatja. Hol az elégületlenség legnagyobb és hol az ellenszegülés felingereltetett, a bérezés Erdélyben else indult meg kívülről és alulról az uj pártalakítási mozgalom. A fogadtatás, melyben a kísérlet részesült nem volt kedvező, de a visszhang, melyet keltett, általános volt. Az összes fővárosi sajtó vezérczikkekben emlékezett meg az erdélyi urakról, kik túl heves modorban és elkeseredett hangon, inkább negativ mint pozitív programmokban megtámadták a létező „rendet.“ A vidéki sajtón él pedig nemcsak az erdélyin, meglátszott, hogy a mozgalom feltűnést okozott még oly helyeken is, hol Erdély specziális érdekei senkit sem érdekelnek. És ez gondolkozóba ejtheti politikusainkat. Az erdélyi szikra— ez a tanulság — lokális természeténél fogva nem olyan, hogy Magyarországon tüzet eredményezhetne, de a gyúanyag föl van gyűjtve Magyarországon úgy mint Erdélyben arra, hogy a legelső alkalom az intelligencziát uj pártalakitási kisérleteknek megnyerje. Nem arról van itt a szó, hogy a régi pártokhoz egy uj párt szegődjék, hanem hogy a régi rész pártalakulások megtöressenek. Ez látszik igaz értelme lenni az erdélyi mozgalomnak is. A formula még hiányzik, mely mint teremtő ige az újat életre szólítja, de a szó, mely a régi hitvallást megöli, ki van mondva. Jobbpárt és balpárt Erdélyben egyaránt az újhoz csatlakozik. Az újságok érvelése a mozgalom ellen nem képes azt elfojtani. Van benne olyan, ami hamis, de van olyan, is a mi igaz s ezen igazság igaz marad akkor is, ha eltagadtatik és megcsufoltatik. A kérdésekre, hogy mért keletkezett az uj párt és mit czéloz, megfelelt lapunk tegnapi számában a jobboldali gróf B. A. s ugyanezen kérdésekre a ma érkezett Magyar Polgárban a balpárti b. Bánffy Dezső a következő fölvilágositásokat adja, természetesen a saját erősen ellenzéki szempontjából: „1867-ben a kiegyezés létrejött, a képviselőház több része helyeselte azt, a kisebbség nem. — Röviden ebben van kifejezve a kormánypárt és ellenzék fő eltérése. — És e két jelszó mellé ,jó“, „rósz“, sorakozott az egész ország! E két jelszó választotta el a rokont, szülőt, barátot, e két jelszó hozta össze a különböző nyelvű polgárokat, e két kis rövid szó érdekében együtt küzdött a republikánus az abszolutistával, a czentralista a decentralistával, az autonómia híve a bürokratával, egy jelszót hangoztatott a konzervatív a haladó. Ám e küzdelem ezéihez nem vezetett, hét év után vettük észre, hogy mig mi az irány fölött vitázunk, melyet követni kell, hajónk elsülyed, B mire eldöntjük mi „jó“ mi „rész ®, nem lesz hazánk. — Tehát nem az többé az ellenzék, ki volt, ellenzék mindenki, ki kormányt változtatni akar, ki azt akarja, hogy a jelenlegi rendszer bukjon s oly irány jusson a kormányra, többségre az ország házában, mely rendbehozza pénzügyünket, közigazgatásunkat, törvénykezésünket. Ily ellenzék lesz hitem szerint az erdélyi magyar párt, s ha ilyen lesz, czélhoz jut !* Nem szólunk ezúttal az erdélyi sérelmekről szólni s ezért nem követjük a nemes bárót azon térre, hol azt fejtegeti, az uj párt mért „erdélyi“ és mert „magyar.“ Czélunk volt kimutatni, hogy pártéletünk egy uj stádiumhoz jutott és pedig nemcsak Erdélyben, hanem egész Magyarországon, úgy a képviselőházon belül, mint azon kívül. Csak örülhetünk, ha az uj pártalakulások szükségének érzete terjed,és nincs, nem lehet kifogásunk az ellen, ha Magyarországon az országos pártok iparkodnak magyar jelleget viselni. Ha ez magyar állam, a magyar nyelv és nemzetiség hegemóniája benne nemcsak természetes, de szükséges és nélkülözhetlen. E hegemóniáról lemondottunk az egyenlőség és testvériség nevében több ízben az utóbbi évek alatt 8 a tapasztalás azt bizonyította, hogy liberalizmusunk e tekintetben nem bírt összeolvasztó hatással, mint sokan remélték,hanem az állam fölbontására adott szabadságot az állam ellenségeinek. A magyar hegemónia helyreállítása és biztosítása teljes joggal foglal helyet a jövő pártjainak törekvéseiben. A felséges királyt és királyasszonyt és a fenséges uralkodó házat mély gyászba ejti Károly Ferdinánd főherczeg halála, a táviró ma este felé hozta meg Budára a hírt, hogy a beteg főherczeg megszűnt szenvedni, Seelovitzi kastélyában Braun mellett hunyt el családja környezetében ma november 20-án délután. Az uralkodó pár, József főherczeg és neje s az összes főherczegek Bécsbe sietnek a fenséges halott temetésére. Az egész nemzet részvéttel kiséri a király és a királyi család fájdalmát. Károly Ferdinánd főherczeg 1818. julius 29-én született s második fia volt Károly főherczegnek a hires hadvezérnek s igy öccse Albrecht főherczegnek. 1854. ápril 18-án nőül vette Erzsébet főherczegasszonyt, József nádor leányát és Este Ferdinánd főhgj özvegyét, kitől négy gyermeke született, Frigyes, Mária, Károly és Jenő, kik még mind kiskorúak. A boldogult főherczeg nyugalmazott lovassági tábornok volt s régóta betegeskedett. Utolsó betegsége fölötte kínos volt és reménytelen. A halálra rég elő volt készülve. Nyugodjék békességben s legyen áldva emlékezete. — Ghyczy Kálmán, minthogy a budgettárgyalások befejezését karácsonyig nem remélheti, legközelebb indemnityt fog kérni a törvényhozástól. Az egyenes adóknál jelenleg létező adóhátralékok összege, a pénzügyminiszternek az adóügyi bizottságban tett egyik nyilatkozata szerint, mintegy 32 millióra megy. Ezen összeg alig valamivel kevesebb annál, amelyet a magyar kormány 1867-ben átvett. Harmadév előtt még milliókkal volt kisebb, s csak az utolsó két év alatt emelkedett a föntebbi összegre. Mint értesülünk, a kormány munkácsi püspöknek Pankovics helyébe Pásztély János marmarosi püspöki helyettest fogja kinevezni. Ez kétségkívül a legjobb választás, melyet tehetett a melyért Bittó és Trefort miniszterek megérdemlik a köszönő elismerést. A ki tudja, mily fontos állomás a munkácsi püspökség úgy a magyar állami, mint a katholika egyház szempontjából, tekintve hogy ama püspöki megyében a pánszláv agitáczió egyaránt fordul a magyar nemzet és a ruthének vallási uniója ellen; a ki ismeri a fegyelmetlenséget, mely ama dioeczezia papsága közt lábra kapott s a káptalanba is befészkelte magát , annak nagy megelégedésére fog szolgálni, hogy a kormány nem hagyja sokáig betöltetlenül ezen püspöki széket és hogy oly kipróbált magyar hazafira ruházza az egyházi méltóságot, minő Pásztély ur. Kívánunk sok kitartást és sikert a kinevezendő uj püspöknek nehéz feladatai megoldásában s biztosítjuk a kormányt, hogy ezen és hasonló tettei bizalmat keltenek nemzetiségi politika iránt. — A megyei háziadóról szóló törvényjavaslat, melyet a belügyminiszter a képviselőház mai ülésén nyújtott be, két fejezetből áll. E javaslat szerint a vármegyéknek, székeknek, kerületeknek és vidékeknek az 1870. XLII. t. sz. által biztositott önmegadóztatási joga 1875-ik év julius 1-től fog életbe lépni. A közbiztonsági költségek a tényleges szükséglet alapján ezentúl is az állampénztárból fognak fedeztetni; a közigazgatási, árva- és gyámhatósági egyéb költségek fedezésére a megyei törvényhatóságoknak az 1. § ban megjelölt határidőn túl az eddigi tényleges szükséglet fele az állampénztárból segély gyanánt fog kiszolgáltatni. Ez államsegélyt túlhaladó összes közigazgatási, árva és gyámhatósági költségeiket háziadó kivetése utján a törvényhatóságok fedezendik. A háziadó a törvényhatóság területén fizetett egyenes államadók után százalékokban vettetik ki s az államadóval együtt szedetik be. A háziadó az egyes adófizetők egyenes államadójának 10%-át felül nem haladhatja. Az államsegély a törvényhatóságoknak előleges havi részletekben fog az állampénztárból kiszolgáltatni. A törvényhatóság által kivetett háziadó pedig a törvényhatóságoknak a székhelyen levő adóhivatal által utólagosan minden hó 5-én azon arányban adatik ki, amelyben a törvényhatóság területén fizetendő egyenes adók az előző hónap alatt befolytak. Azon esetre, ha az államadó valamely nagyobb mérvű csapás folytán hosszabb időn át egész vidékeken be nem szedethetik, s emiatt a megyei háziadó sem folyik be, a törvényhatóságok a kormánytól előleget kérhetnek, melynek megadása iránt a bel- és pénzügyminiszter határoz. Azon megyei törvényhatóságok, melyek megállapított államsegélyen felül közigazgatási szükségleteiket a területükön fizetett egyenes államadó 10%/o ának kirovásával sem képesek fedezni, más törvényhatóságokkal egyesitendők; ilyenek Árva, Liptó, Turócz, Torna, Ugocsa, Kraszna, Zaránd és Felső- Fehér vármegyék, Kővár és Naszód vidéke, Maros, Aranyos és udvarhelyszékek. Ezen egyesítés iránt külön törvény fog intézkedni. Az 1875 évi államköltségvetésbe fölvettS 080,000 frtból fedezendők a törvényhatóságok közbiztonsági költségei az egész évre , azok közigazgatási, árva- és gyámhatósági költségei pedig az év első felére. Ezen összeget az egyes törvényhatóságok közt a tényleges szükséglet alapján a belügyminiszter osztja föl. — A Deák-párt szombaton, november 21-én délután 6 órakor értekezletet tart. A véderő-bizottság szombaton, november 21 én délelőtt 10 órakor ülést tart. — A képviselőház hétfőn, november 2S-án délelőtt 10 órakor ülést tart. A kormányzóságnak ez eszméje tulajdonképen nagyon korcsszülött, s alapjában a nemzeti képviseleti rendszerbe ütközik. A képviselőháznak egy harmada tehát mintegy a fejedelem képviseletét képezi, és mivel e rész intelligensebb, az ügyek vezetésében jártasabb és szakszerűleg képzettebb a nép tulajdonképeni képviselőinél, a kormány nézeteit mindig keresztülvinni segítheti. Noha a nemzetgyűlésnek ily módon való összeállítása nem épen felel meg az alkotmányosság lényegének, a kormány nem tehet ellene semmit, míg az alkotmánynak alkotmányszerű megváltoztatását nem eszközli. Elkészítette tehát a jelöltek névsorát , a fejedelem jóvá is hagyta, de minő jelöltek ezek ? Mindenekelőtt oly neveket lehet a névsorban látni, kik Miletics prófétának szolgalelkü apostolai és legfeltétlenebb pártolói. Ott van az emberek közt az is, ki épen most kezd meg egy hosszabb czikksorozatot a Zasztava-ban, a legnagyobb dühvel és szentelenséggel kelvén ki a Marinovics kabinet ellen. Miként lehet egy Kujancsics, ki Mihály fejedelem gyilkosának, Radovanovics ügyvédnek oly sok érdemet tulajdonit, mint majdnem Jézus Krisztusnak, IV. Obrenovics képviselője ? Ott van a névsorban továbbá egy bizonyos Gruics, az 1865. évi omladinista Bzkupstina elnöke, az az ember, ki folytonosan összeesküvéseket teremtett III. Obrenovics ellen, a azon kivül mindenféle mocsokkal be van szenvezve. Az embernek önként fölmerül a kérdés: mit akarhat Marinovics egy Kujuncaicacsal, Miletics barátjával, egy Gruicscsal, Majtorovics barátjával, ki 1868. halálra ítéltetett és főbe is lövetett, s más hasonló demagógokkal ? A kormány úgy látszik maga körül akar csoportosítani minden szinü embereket, s ez által pedig valóságos barátait taszítja el magától. Mihály fejedelem is ugyan a politikát követte és az eredmény a topsideri katasztrófa volt. Marinovics ugyan nem idézne elő katasztrófát, de kormányának sírját ássa meg, mert új szövetségesei arra fognak törekedni, hogy mielőbb megbuktassák kabinetjét. A Pancsevácz természetesen égre-földre dicséri a kormány e tettét, pedig nem hagyható figyelmen kívül e lépésnek következménye is, mely könnyen a külfölddel való jó viszony megváltozását idézhetné elő. A nemzet ellöki magától a vereseket, s a kormány magához csatolja —■ minő ellenmondás ! Meglátjuk, hogy a kormány e ballépésének részkövetkezményei nem fognak-e már legközelebb is nyilvánulni a szkupstinában. Bécsben azt híresztelik, hogy a hitelintézet bizonyára megalapítja a Szerbiában tervezett nemzeti bankot, s a vasutat is kiépíti. Egész biztonsággal mondhatom, hogy a vasútról még szó sincs, a bankot illetőleg pedig a hitelintézet ugyan folytat tárgyalásokat a kormánnyal, de ezek még nem vezethetnek eredményre, mert az egész ügy a szkupstinától függ, mely pedig nehezen fogja megengedni, hogy a nemzeti bankot a béczi konzorczium alapítsa meg. A szerb kormány ballépése. (A MarinoTroa kabinetnek egy vessélyes lépése. A szerb nemzeti bank.) [Saját levelezőnktől.] Belgrád, november 17. A Marinovics kabinet hasonlóan minden kormányhoz, mely inog a határozottság és a kompromisszumok utáni törekvések közt, maga magát akarja megrontani. Míg külügyi politikája minden komoly hazafinak osztatlan tetszésével találkozik, addig a belügyekben való kapkodása a megérdemlett megrovásban részesül. A megejtett átalános választások óriási többséget biztosítottak a kormány részére. Még oly emberek is, kik névvel és egy kis érdemmel is bírnak, megbuktak, ha a közvélemény olyanoknak jelölte ki, kik a minisztériumnak opponálni fognak. A nemzet nem akar akadályokat gördíteni azon férfiak törekvései elé, kikről reméli, hogy keresztülviszik az erkölcsileg és anyagilag mélyen alásülyedt Szerbia újjáalakítását. E pillanatban azonban a kabinet maga kezdi sajátkezűleg és minden ok nélkül aláásni poziczióját. Az alkotmány szerint a fejedelemnek joga van a szkupstinába 33 képviselőt nevezni ki; ezek mintegy a felsőházat képezik, de in partibus infidelium, azaz a népképviselők közt. Ezek úgy, mint amazok ugyanegy teremben ülnek, s ugyanazokkal a jogokkal bírnak. A büntető-törvénykönyvi javaslatról: Tisztelt szerkesztő úr! Azon kiváló érdek, melyet becses lapja a büntető-törvénykönyvi javaslat sorsa iránt kezdettől fogva tanúsított, bátorít arra, hogy ennek átalánosabb szempontok tárgyalására hivatott hasábjain kérjek tért egy tán kissé nagyon is szakemberi részletekbe mélyedő védelem számára, amelyre egy szaklap állítólagos szakemberének a javaslat ellen intézett támadása által érzem magamat indíttatva. A Jogtudományi Közlöny idei 46-dik számában ugyanis D. S. úr a javaslattal foglalkozván, ennek 65. és 127. szakaszai között oly botrányos, kirívó ellenmondást talált, melyet elegendőnek tartott annak indokolására, „hogy a képviselőház oly utasítással adja vissza (a törvényjavaslatot) az igazságügyminiszternek, hogy a legközelebbi országgyűlés elé egy revideált javaslatot terjesszen“. Bizonyára merész ez indítvány önmagában véve is, de még merészebbé lesz a kihívó hang által, melylyel D. úr a tudomány szolgálatában megőszült tanára, az igazságügyminiszter ellenében a keztyüt fölveszi, s a melynek önhittségével csak a támadás tudományos apparátusának selejtessége áll arányban. Ha ugyanis közelebbről megvizsgáljuk azt, amit D. S. ur .Iliit, az fog kitűnni, hogy a javaslat készítői teljesen urai voltak a tárgynak, melyre vállalkoztak, hogy D. S. úr a dilettantizmus rögtönzésével és merészségével ítélt oly tárgyak fölött, melyeket még csak megközelítőleg sem ismert. Miben áll ugyanis az oly könnyedén s oly határozottan odavetett botrányos ellenmondás a két szakasz között? A 65 §■ az átalános részben foglaltatik, s a ■äbnäl A REFORM TARCZA.1A. Hajótörés a levegőben. — Jules Verne legújabb müTB. — Jules Verne legújabb műve bizonyára még inkább felkeltendi az olvasó közönség érdekét, mint a nemrég ugyané szerzőtől megjelent „Docteur Ox “, melyet lapunkban szintén ismertetünk. A „Docteur Ox“-ban túlsúlyban volt a humorisztikai elem s így inkább alkalmas arra, hogy az olvasó hálás elismerését kivívja. Ez utóbbi műben azonban két tényező működik közre egy s ugyanazon czél elérésére; oly két tényező, melyek ritkán tévesztik el a hatásos eredményt. A légi utazások iránt az érdekeltség, — az azokban való részvétel eleitől kezdve a társadalom minden rétegében igen élénk volt; az ember küzdelme pedig a nyers természeterők ellen, a leküzdhetlenneknek látszó akadályok s veszélyek fölött való diadal mindig érdekes dolog volt s kiválólag alkalmas az olvasó figyelmének feszültségben tartására. Mióta Robinson Crusoe kalandait ismerjük — s ugyan ki ne ismerné azokat? — azóta átalános előszeretet látszik uralkodni magános, elhagyott szigetekre tévedt utasok iránt, s ezért már maga a czim: „L’ile mystérituse* bizonyos vonzerővel bir. Éhez kell még vennünk, hogy e mű oly behatólag — mondhatnék a tulságig részletesen van írva, — hogy mindig ezt kell képzelnünk, a szerző oly földrészről ir, melyet maga személyesen beutazott s átkutatott. Egyébiránt Jules Vernénél e világos előadás sem szokatlan jelenség s a ki e szerzőtől csak egy művet, pl. a „Pays des fournires“-t (A bundák hazája) olvasta — melyet közelebb bü fordításban lapunk tárcsájában fogunk közleni — ugyan igy fog nyilatkozni. Előadása oly friss életű, hogy mi önkéntelen is a szerző személyes tapasztalataira visszük vissza az egyes brit kalandokat. Arra az említett szigetre vet ki egy éjjeli orkán 5 léghajóst, kik a tengeren át menekülni akartak. A széttépett léggömb egyes részeit elnyelik a hullámok. A kis társaság következő tagokból áll: Smith Cyrus, egy derék tanult katonatiszt § mérnök, Spilett Gedeon újságíró s a „New Tork Herald“ tudósítója, Nab néger. Smith szolgája s Pencroff tengerész, ki néhai kapitánya 15 éves fiával teszi meg a veszélyes utat a tengeren. E fiú New Jersey-ből való s Brown Harbert-nek hívják. Az északiak harcza közben a déliek ellen Smith Cyrus elfogatott s Richmond városba bellebbezték. Nem volt szűk börtönbe csukva, szabadon járhatott kelhetett a városban a többi foglyokkal egyetemben, mert hisz a város maga oly jól volt őrizve, hogy szökésre még csak gondolni sem lehete. így ismerkedik meg Smith Gedeonnal, kinek ép úgy, mint neki, egyéb vágya sincs annál, hogy elvesztett szabadságát bármi áron ismét visszanyerje. Pencroff tengerésznek jutott a feladat, balsorsosait igen regényes után a fogságból kimenteni. Pencroff északamerikai születésű volt; egyébként nem igen jellemzi szerző; egy napon összetalálkozott Smith-tel , általa a többiekkel is ismeretségbe jött. Miután Pancreff meggyőződött róla, hogy a foglyok minden áron vissza akarják nyerni szabadságukat, kinyilatkoztatta előttük, hogy ez igen könnyen lehetséges s pedig egy léghajó segítségével, mely légutazásra teljesen felszerelve készen áll Richmondban. Richmondban ugyanis egy Forster Jonathan nevű ember lakik, ki a kormányzónak azt az ajánlatot tette, hogy ő léghajó segélyével Lee tábornokhoz akar utazni, nála az ostromzárolt város felmentését megsürgetendő. A kormányzó elfogadta az ajánlatot. Készíttetett egy léghajót s azt Forster rendelkezése alá bocsátotta. De márczius közepén oly kedvezőtlen időjárás volt s a viharok oly gyakoriak voltak, hogy a vállalkozó szellemű Forster nem látta tanácsosnak a jégbe szállani. E körülményre alapítják a foglyok szökési tervüket s elhatározzák, hogy márczius 19. s 20 ika közti éjjelen a léghajóval elmenekülnek. Nevezett időben esti 10 órakor mind az öten megjelennek a helyen, hol a léggömb jól megerősítve horgonyoz. Az utczák néptelenek s a sötétség oly nagy, hogy egymásra is csak szavukról ismernek ; igy nincs sok okuk félni a fölfedeztetéstől. A legnagyobb csendben s szótlanul beszállnak a léggömb alatti ladikba. Ekkor a ladikban kutyaugatás hallik . Top, Smith kutyája széjjeltépte lánczát, hogy urán’ ki elhagyni akarta őt, kövesse. , Smith mérnök attól tart, hogy ha a kutyát magukkal viszik, ezáltal a ladik terhe veszélyesen megnagyobbittatik, de a könyörületes Pencroff a kuka elvitele mellett van; a homokteherből néhány zsákot kidob a ladikból s eloldja a horgony kötelet. A gömb fölemelkedik s miután néhány ház tetőpárkányzatát végigdörzsölte, mind fölebb s fölebb száll a mérhetlen magasba. Jó magasan lehettek már, midőn orkánszerü szélvész ragadja föl a hajót s villámgyorsan röpíti át a száguldó felhőtömegeken. A léghajó négy álló napon át rohan a légben, mialatt sűrű, átláthatlan köd véve körül. Az utasok még az iránt sem tudnak tisztába jönni, hogy hát tulajdonképen éj van-e, vagy nappal, semmi fénysugár vagy nesz nem hatol föl hozzájuk a magasba, melyből megtudhatnák, hogy lakott vidékek közelében járnak. Végre az ötödik napon kitisztul az idő s ők nem csekély ijedtségükre azt veszik észre, hogy végetlen tenger fölött röpülnek irtózatos sebességgel. Következő rövid párbeszéd jellemzi találón a helyzetet: — Emelkedünk ? — Nem, ellenkezőleg ereszkedünk ! Sőt mi több, Cyrus úr, mi esünk ! — Az isten szerelmére, dobjátok ki a terhet! — Az utolsó zsákot már kiürítettük ! — Emelkedik a léghajó ? — Nem ! — Mintha hullámok zajlását hallanám . . . — Alattunk a tenger zúg ! — Alig lehetünk még 500 lábnyira fölötte! A szerencsétlenek valóban a legborzasztóbb helyzetben vannak. A gömb egy helyen megszakadt, a gáz kitódul a résen, melyet betömniök már lehetetlen. Csak az által, hogy minden terhet kidobnak a ladikból, közte 10,000 darab aranyat, képesek magukat mág pár óráig a légben föntartani. Végre az utolsó mentőeszközhöz folyamodnak. A ladikot a tengerbe kell dobni. Mind az öten, sőt a kutya is a kötálhálózatba menekülnek s a ladikot tartó köteleket eloldják. A ladik a hullámokba hul s a gömb a rajta levőkkel ismét emelkedni kezd. A szerencsétlenek kétségbeesetten tekintenek le az őket elnyeléssel fenyegető hullámsírba, miközben a gáz folyton kifelé tódul a gömbből, mely petyhüdten mind lejebb száll ismét. E pillanatban a kutya, mely ura mellé kúszott a kötélhálózatba, halk csaholást hallatott, mi Smithet arra engedi következtetni, hogy az eb bizonyára észrevehetett valamit. Ugyanabban a pillanatban valamelyik elkiáltja magát: „Föld!“ Messze, mintegy órányi távolságra előttük, megpillantják a rég óhajtott szárazföldet. Vajjon kibirja-e addig a léghajó? E gondolatra mindannyiuk szive elszorul. Félóra múlva a léghajó egészen a tenger színéig leszállt, s a hullámok jobbra-balra hányták őket. Egy óriási hullám végre még egyszer a levegőbe dobja a gömböt s a rajtalevők, daczára hogy a kötélhálózatba s egymásba fogóztak, a tengerbe hullnak ; de ugyan e hullám fölkapja a szerencsétleneket s kidobja őket a közeli partra. Midőn hosszas kábulságból magukhoz térnek, borzadva veszik észre,hogy közülök egy hiányzik. Az elveszett Smith Cyrus volt, az általuk önként választott vezető a kutyája Top. A hű néger kétségbeesvén ura elveszte fölött, meghatóan van ecsetelve. Nab búcsút vesz társaitól s elveszett ura keresésére indul. A többi menekültek együtt maradnak s nagy bajjal végre sikerül tüzet rakniok. Két nap múlva éjnek idején kutyaugatás ébreszti föl őket álmukból. Top, Smith kutyája nyomukba akadt s hangos ugatással csalogatja őket a sziget helyébe, majd megáll, hátratekint követőire, majd tovább fut, midőn meggyőződik róla, hogy a három férfi nyomban követi. Járatlan utakon, kősziklákon át haladnak egész éjen keresztül, míg a nap feljön s Top egy sziklabarlang nyílása előtt megáll. A barlangban a négert látják Cyrus teste mellett a földön térdepelni. A szegény Nabot iszonyúan megviselte a bánat s a nélkülözés, alig hasonlított már emberhez s már el is határozta volt, hogy itt hal meg ura mellett. Eközben Spilett azt az örvendetes fölfedezést teszi, hogy Smith nem halt meg s miután többféle kísérletet tettek uj életre fölélesztésére, sikerül őt megmenteniök. A módot, melyen ez történik, hogy kisérik azután a két szerencsétlent elhagyott tűzhelyükhöz, hol a nagy bajjal élesztett tüzet kialva találták, hogy élnek tovább s daczára minden műszer hiányának, hogy szerzik meg maguknak nem csak a legszükségesebbeket, de néha a hasznost s kellemest is, mindez igen részletesen van leírva s élénken emlékeztet Robinson életére , annyival érdekesebb az olvasónak, mert e leírások Jules Verne rendkívüli jártasságát a fizikában és vegytanban ragyogatják Ily viszonyok közt tölti el a telet az öt menekült jobban, mint ahogy előre gondolá; a mű első kötete pedig érdekes fölfedezéssel végződik. A fölállított csapdák egyikében egy nap pézsmasertést fogtak, két malaczával együtt. Örömük kimondhatatalan volt , Pencroff meg Nab azonnal hozzá is láttak ritka elvet nyújtandó pecsenye elkészítéséhez. Midőn a pecsenye a primitiv teritékü asztalra került s mindnyájan hozzáláttak az evéshez, Penkroff egyszerre csak elkiáltja magát s azt mondja, hogy a pecsenyében valami kemény tárgynak kell lennie, mert egy foga kitört, midőn a kemény tárgyba harapott. Ez a kemény tárgy pedig nem volt kavics, mint ahogy előre gondolák, hanem kis puskagolyó, mely körülményből következtethették, hogy kivülök a szigeten mások is laknak, s pedig valószinüleg a déli részen, hová a menekültek még eddig nem jártak kutatni.