Reformátusok Lapja, 2010 (54. évfolyam, 1-52. szám)
2010-05-23 / 21. szám
— Elmélkedés _______________________KARSAY ESZTER Az Isten Lélek, és akik imádják őt, lélekben és igazságban kell imádniuk - mondja Jézus a samáriai asszonynak (Jn 4,24). Pünkösdkor az Isten Lelkének hatalmát ünnepeljük, és kérjük, hogy erősítsen és szabadítson meg. Mindnyájan tapasztaljuk, mennyi gyengeségünk van. Mások előtt erősnek és szabadnak mutatjuk magunkat, de mi érezzük, hogy nincs erőnk az igazi szabadságra. Mindenki szabad akar lenni, leginkább úgy, hogy ne legyenek kötöttségei. Ki szereti azt, ami kötelező? A kötelező szót már nem is igen használjuk. Iskola, tanulás, munka, családi kötelékek - szeretnénk szabadok lenni ezektől. Mégis, amikor szabadságot kapunk, elbizonytalanodunk. Amikor kitör a szünidő, a szabadság, mit csinál egy gyermek (gyakran a felnőttek is)? A számítógép elé ül, internetezik korlátlanul. Azt tapasztalja - leginkább a családja -, hogy oda van bilincselve. Gépezik - ahogy a gyerekek mondják -, ül meredten egy képernyő előtt. Vagy a televíziót nézi, van ötven vagy még több csatorna, videó és DVD. Nem történik vele semmi, mert ő maga nem éli az életét. Mások élete van a szeme előtt, nem az ő élete. A képek vonzásában vegetál. Óriási rabságra adja a fejét, aki nem figyel oda, hogy mit tesz, amikor úgy tűnik, hogy szabadon rendelkezik az idejével. A szabadságunk csak rabság, mert nem tudunk vele jól élni. A szabadság korlátok, fegyelem, sőt önkorlátozás nélkül bizonytalanná tesz. Félelmet szül. Aki azt tehet, amit akar, lehet, hogy nem tesz semmit. Nem dolgozik minek, ha nem muszáj ? Akinek nincs feladata, korlátlanul szabad, az jó esetben unatkozik. És mit csinál az unatkozó ember? Fogyaszt. Unalmában eszik, iszik. Mindenféle édes vagy kábító és mámorító dolgokat. Miért ? Flogy vigasztalja magát. Miért is? Mert szomorú. Miért? Mert bizonytalan. Mert fél. Mert nem a szabadságot éli át, hanem az ürességet. A külső körülmények - a politikai, az anyagi, a kapcsolati lehetőségek - még nem szabadítják meg a lelkünket a belső megkötözöttségtől. Csak a Lélek tudja megszabadítani a lelket. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. ”(2Kor 3,17) Látszólagos szabadságban, komfortos rabságban él az emberek többsége, és bizonytalan. Boldogtalan, amikor kiderül, hogy nem tudja, hol vannak a határai, azt sem tudja, hogy kihez tartozik, és ki tartozik hozzá. Ki védi meg, ha támadja a magány, kísértés, betegség, halál? Az ember legnagyobb problémája az, ha nem tudja, hogy mi értelme az életének. Az értelem és a tartalom nemcsak megtölti, de egyben korlátozza is és behatárolja a szabadságot. Amikor Isten Lelke megszabadít, akkor kezdünk igazán élni: odaadjuk magunkat Istennek, egy értelmes ügynek, valaminek, amiért érdemes élni és meghalni. Az szabad, aki eljutott már arra a bölcsességre, hogy odaszentelje magát valamire, amitől hasznos, amitől szebb lesz a világ. Valakinek, valaminek a szolgálatába áll, ami több önmagánál. Szeretet, szerelem, barátság, hivatás, tudomány, művészet, egyház - mind boldog rabságot adó szép és értelmes élettér. Jézus nevében imádkozzunk a Szentlélek kiáradásáért! Ne szégyelljük a bizonytalanságot, a félelmeinket! Ne szégyelljük a gyengeségeinket. Azt, hogy nem tudjuk, bízhatunk-e a másik emberben, bízhatunk-e a magunk erejében. Tapasztaljuk, milyen könnyen összeomlik minden, amit olyan szépen fölépítettünk, amiről azt hittük, hogy biztonságot ad. Isten Lelke hatalmat és erőt ad arra, hogy eladjuk üres szabadságunkat az igazi szabadságért cserébe. « 2010. MÁJUS 23. Az Ige mellett MÁJUS 23. PÜNKÖSDVASÁRNAP (39) „...csak a Jónás próféta jele.” (Mt 12,38-50) A Szentlélek munkája éppen az, hogy ne akarjunk több jelet látni, hanem meglássuk a legnagyobb jelet, Isten Krisztusban közölt tökéletes és végső kijelentését. Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként. Ez a legnagyobb örömhír. Megváltott emberek vagyunk. Erről tesz bizonyságot a Szentírás. A Szentlélek ezt az örömhírt teszi igazzá a szívünkben, hogy aztán őrá bízzuk az egész életünket, és erre hívjunk másokat is. Aki őbenne hisz, az nem akar ennél többet. Nem akar látványos csodát, gyógyulást, látomásokat, jelenést, mert nincs Krisztusnál több. A hívő ember rendszeresen, egyénileg és a gyülekezet közösségében tanulmányozza az Igét, és naponta kap vezetést, üzenetet, erősítést, tanítást, miközben az Úr tehet vele egészen rendkívüli dolgokat is, de ha semmi egyéb jel nem adatik, akkor is hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Mozartnak igaza van: „akinek ennyire kevés, azt érje gáncs és megvetés!” Ruth 2188. dicséret MÁJUS 24. PÜNKÖSDHÉTFŐ (11) „...nektek megadatott... de azoknak nem adatott meg.” (Mt 13,1-23) Jézus azért beszél példázatokban, hogy a tanítványok egyre többet megtudjanak a menynyek országának igazságairól, továbbá, hogy elrejtse a mennyek országának igazságát mások elől (például kora vallási vezetői elől). De főként azért szól példázatokban, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiásnak (6,9-10) előre jelzett az Úr, hogy sokan nem fogják megérteni üzenetét! Kiáltó ellentét! Valakiknek megadatik az Ige, valakiknek pedig nem. Felette nagy titok ez. Tény, hogy az élő Isten ismerete, a mennyek országának igazsága, az igaz hit felülről adatik. Nem a mi teljesítményünk, hogy hiszünk, hogy a fülünkkel hallunk, a szemünkkel látunk, és a szívünkkel értünk. Boldog, aki hallja az Igét, látja az Úr hatalmát és érti az ő dolgait. Isten Lelke végezte el ezt örök tanácsvégzése által. Áldott az Úr! Ruth 3 189. dicséret MÁJUS 25. KEDD (29) „...nem...” (Mt 13,24-3) Elkeserítő, hogy minden nemes gondolatunk mögött azonnal ott sarjad annak ellenkezője. Minden önzetlennek tűnő tett rejtekében ott lapulhatnak gyarló szándékok. Ebben a világban a búza mindig együtt nő a konkollyal. Joó Sándor hangsúlyozza, hogy a példázatban nem a hívők és a hitetlenek közötti különbségről van szó, hanem az Isten országának fiairól és a gonosz fiairól. „Sajnos köztudott tény, hogy sokszor egy nem hívő a maga emberségével sokkal inkább sorolható Isten országának fiai közé, mint egy olyan hívő, akinek ajkáról szakadatlanul csepeg az áhítat, de cselekedetei olyanok, hogy egyszerűen kibírhatatlan a környezete számára.” Jézus ezért nem engedi, hogy az ő szolgái kiszaggassák a konkolyt a búza közül. A példázat csúcspontja ez a határozott tiltás: nem! Az Úr nem engedi, hogy mi döntsük el, ki a búza és ki a konkoly. Ez a „nem!” alázatra int, elvet minden hívő gőgöt, másokat kirekesztő kegyességet, és bizonyosságra, de nyitott szelídségre hív. Számítsunk rá, hogy óriási meglepetések fognak várni bennünket az aratás napján! Ruth 4 368. dicséret MÁJUS 26. SZERDA (44) „...szántóföldben elrejtett kincs...” (Mt 13,44- 52) Egy nyugdíjas barátom aktív korában nagy ember volt, komoly sikerekkel és hatalommal. A közelmúltban kétséges kimenetelű műtét előtt állt. Elmondta, hogy az embernek ilyenkor nincs sem múltja, sem jövője: a múlt már eltűnt, nem számít, ki volt egykor, jövője pedig még nincs. Elgondolkodtam szavain: mi mindent feláldozunk talmi kincsekért, ideig való sikerért, múlandó javakért, titkos kapcsolatokért. Hamar kiderül ezekről, hogy elillannak, igazán fontos helyzetekben nem számítanak, sőt, kárunkra lehetnek. Csak egy van, amiért érdemes áldozatot hozni: az örökkévaló kincsért, amin nem vesz diadalt a halál és az enyészet. Ez a kincs a feltámadott Úrral való közösség, az élet fejedelmébe vetett hit. Csak ez adhat értelmet az életnek. Egyébként az ember vagy folyamatosan menekül az értelemvesztettség elől, vagy belehal abba, esetleg közömbösen beletörődik annak tényébe. Ez a kincs elrejtett, de Isten kijelentette, hogy hol van, így felfedezhető, és mindenekfelett előnyben részesíthető (Fi 3,7). Az ilyen ember örvendezik a megtalált örökkévaló kincs felett, de már nem rejti el azt (44), hanem megosztja. Énekek 1369. dicséret MÁJUS 27. CSÜTÖRTÖK (55) „.. .nem az ács fia ez?” (Mt 13,53-58) Az ismeretlen mindig titokzatos tiszteletet és kíváncsiságot ébreszt bennünk. Különösen így van ez idegen emberekkel. Az ismerős azonban egy idő után elveszti varázsát, a csalódások miatt az illetőről lehalványul a glória, elkopik a tekintély, így az óriások törpékké zsugorodnak. A mi Urunk bűn nélküli volt, és mégis megütköztek rajta (57), saját városa, sőt saját családja is. Amikor hazatér, híre megelőzi, de hitetlenül, megbotránkozva, irigységgel fogadják. Nincs veszélyesebb az irigységnél. Sok esetben még az Úrral is perbe szállunk, hogy másokat látványosabban használ, mint bennünket. Pedig minket is ugyanolyan fontossággal akar elküldeni, ha nem is olyan látványosan. Nála nem a látványosságon van a hangsúly. Urunk, vedd ki a szívünkből az irigységet, hogy felfedezhessük azt, hogy a magunk helyén milyen fontos feladatot bíztál ránk! Énekek 2 370. dicséret MÁJUS 28. PÉNTEK (10) „...lefejeztette...” (Mt 14,1-12) A próféta az életét sem félti, hanem határozott bátorsággal meghirdeti Isten akaratát, rámutatva a bűnre. Erre kétféle válasz lehetséges: elhallgattatni a prófétát, vagy megtérni a bűnből. Heródes az előbbit választotta, amikor lefejeztette Keresztelő Jánost. Aki játszik a bűnnel, azt előbb-utóbb hatalmába keríti az. A bűnnel egyszer szembe kell nézni, nem lehet elfelejteni, csak töredelmesen megbánni. Krisztusnál adatik bocsánat. Ez az evangélium azonban ne feledtesse velünk el azt, hogy a bocsánat ellenére vannak olyan kinyitott ajtók, amelyeket ebben a világban soha többé nem lehet teljesen becsukni. Vigyázzunk, mert léteznek olyan ajtók, amelyeket soha nem szabad kinyitni, még kíváncsian nyitogatni sem. Énekek 3 371. dicséret MÁJUS 29. SZOMBAT (20) „...ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat...” (Mt 14,13-21) A jóléti társadalmak egyik betegsége a vásárlási és fogyasztási kényszer: az ember eszik, de nem tud jóllakni, mert a szívében riasztó űr tátong, amit nem lehet kielégíteni. Kegyelmi állapot az, amikor valaki ki tudja mondani azt, hogy elég, és pontosan tudja, hogy hol van az a pont, amikor már elég. A jóllakottság lelki és nem testi kategória. Krisztus kegyelme elég. Aki evett az élet kenyeréből, az jóllakott, sőt a maradékot is megbecsüli, összeszedi, továbbadja, elteszi későbbre, felhasználja máskor, újrahasznosítja. E gondolatsorban eljuthatunk akár a környezetvédelem kérdéséig is. Ez azonban csak áldott következmény. A fő kérdés az, hogy jóllaktál-e, ettél-e az élet kenyeréből, vagy folyamatosan éhes vagy-e? Énekek 4 372. dicséret STEINBACH JÓZSEF Ne irigyeld, kérd a Lelket! ►► Olvasandó: 4Móz 11,24-29 Az emberek irigyek egymásra. A fedél nélküli irigyli a másik lakását, a tömegközlekedő az autóját, a munkanélküli az állását, az elvált a családot, a meddő a gyermeket. De az irigység megmutatkozik úgy is, hogy a másik tudását szeretné, vagy tárgya lehet az irigységnek a lelki élet és annak hatása is. Most egy olyan bibliai történettel találkozunk, amikor érezhetjük, hogy Isten szabadon rendelkezik a Lélekkel. Mózestől elvesz, és ad belőle a hetven összeírt vénnek. Isten akkor sem volt szűkkeblű, amikor ketten nem voltak jelen a szent sátornál, ők is megkapták a lelket. Hogyan is fogadták ezt az emberek? „Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek. ” (27) Nem csak ment. Futott, hogy mielőbb elmondhassa, mit tapasztalt. S pillanatok alatt olyan helyzet alakult ki, hogy mielőtt Mózes megszólalhatott volna, Józsué már mondta is: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” (28) Józsué tehát fél, hogy ezzel Mózes hatalma csorbul, hogy ez a két ember, aki nem volt jelen, a táborban prófétái. Tulajdonképpen Mózes tekintélyét igyekszik védeni Józsué. Nem tudja még, hogy a Lélek adományozója egyedül az Úr, az ő szuverén joga, hogy kinek adja. Látjuk, hogy nem csupán egy kiválasztottnak, hanem egy népcsoportnak adja. Miért is adja Isten a Lelkét? Egyedül a szolgálatra, hogy Mózes ne egyedül hordozza a nép terhét, hanem „együtt hordozzák”. (17) Mózes másként gondolkozik, mint Józsué: „Miért vagy ilyen féltékeny! Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná Lelkét az Úr!” (29) Micsoda figyelemre méltó bölcsesség ez, hisz Mózes itt próféciát mond, mint később Jóéi (Jóéi 3,1). Jézus tanítványai sem voltak különbek, mint egykor Józsué volt: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”Jézus azonban ezt mondta nekik: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. ” (Lk 9,49) Később ez valósul meg az első pünkösdkor, ahogy Mózes és Jézus mondta (ApCsel 2,1 kk). Pál apostol is így sóhajt fel: „Szeretném, ha mindnyájan profitálnátok..(1 Kor 14,5) Idevág a nagy figyelmeztetés: „A Lelket ne oltsátok ki!” (1 Thessz 5,19) Mi tehát a mi dolgunk? Az, hogy ne irigykedjünk, ne féltékenykedjünk. Csendesedjünk el, és tartsunk bűnbánatot, gondoljuk át életünket, és kérjük a Szentlélek erejét, hogy áradjon minden Istenben hívő lélekre, és ma is egyre többen legyenek az Úr igaz prófétái, igehirdetői. SÁNDOR ENDRE flFORMiniSOK um Imádkozzunk______ Megelevenítő Örömöt, vidámságot és ujjongó szívet hozó Szentlélek! Bár megfoghatatlan vagy, mint a szél, és kikutathatatlan, mint a végtelen tenger, mégis ámulva látom naponta, amint csodával cselekszel. Összeszorított szájat nyitsz bizonyságtételre, fásultságtól megbénult tenyeret simogatásra, megkövesedett szívet indítasz hálás dobbanásra, és üres tekinteteknek adsz soha nem látott csillogást. Jössz megelevenítő tűzként, hozod az életet, a fényt, és így teszed láthatóvá az Isten munkáját. Hát jöjj, egyre várunk, és ne engedd, hogy változás nélkül maradjunk! Amen HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN Ellenség tette ezt! A keresztyén ember számára is újra meg újra időszerűvé válik ezt a kérdés: honnan van a gonosz a világban, ha egyszer Isten mindent jónak és szépnek teremtett? Újra meg újra megtapasztaljuk, hogy a legjobb szándék is a visszájára fordulhat, a legjobb dologból is lehet rossz. Így van ez az egyes ember életében is, amikor a legjobb szándék mellett a körülmények úgy alakulnak, vagy olyan emberek akarata érvényesül, hogy a legjobb tervnek is rossz kimenetele lesz. De így van ez a nagyobb közösség vagy közösségek életében is. Amikor úgy látjuk, hogy egy közösségnek valami sikerül, akkor hirtelen történik valami, és elromlik minden. Lehet ez akár egy előre ki nem számítható változás, egy természeti katasztrófa, vagy éppen egy régen elfelejtett, már legyőzöttnek hitt betegség vagy járvány újbóli megjelenése. Jézus tanítványai is érzékelték ezt, ennek magyarázataként mondja el nekik Jézus a búza és a konkoly példázatát, majd meg is magyarázza azt. Jézus saját magyarázata szerint „a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög...” (Mt 13,38-39) Jézus a világot a szántóföldhöz hasonlította, amibe a gazda jó magot vetett, hogy növekedjen és gyümölcsöt teremjen. Maga Jézus, az Emberfia az, aki a jó magot elveti, a jó mag pedig az Isten országának a fiai. Ezek a képek az első keresztyének által is érzékelt valóságot akarták megértetni. Isten nem erővel és hatalommal, hanem szelíd, de kitartó munkával, gondviselő szeretetével építi az ő országát, mint ahogy a jó gazda is mindent megtesz, hogy a föld jó gyümölcsöt teremjen. A fogság végén így ígérte meg az Úr Izráel földi országának helyreállítását, de ezen keresztül az ő terveinek a beteljesedését. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én telkemmel! - mondja a Seregek Ura. ” (Zak 4,6) Az első pünkösdkor és az első gyülekezet életében is ezt lehetett látni: ahol Isten munkálkodik, ott megjelenik a konkoly is. A Lélek kitöltetésén gúnyolódok, vagy az első gyülekezet által nagy lelkesedéssel megvalósított közösséget megcsúfoló Anániás és Szafira ennek jó példái. Isten türelmének jele, hogy nem engedi azonnal kiszaggatni a konkolyt, meghagyva nekik is a megtérés lehetőségét. Ugyanakkor Jézus azt is hangsúlyozza, hogy ez az ellenség már legyőzött ellenség. A mennybe ment Úré minden hatalom menynyen és földön! «