Reformátusok Lapja, 2010 (54. évfolyam, 1-52. szám)

2010-05-23 / 21. szám

— Elmélkedés _______________________KARSAY ESZTER Az Isten Lélek, és akik imádják őt, lélekben és igazság­ban kell imádniuk - mondja Jézus a samáriai asszonynak (Jn 4,24). Pün­kösdkor az Isten Lelkének hatalmát ünnepeljük, és kérjük, hogy erősítsen és szabadítson meg. Mindnyájan ta­pasztaljuk, mennyi gyengeségünk van. Mások előtt erősnek és szabadnak mu­tatjuk magunkat, de mi érezzük, hogy nincs erőnk az igazi szabadságra. Mindenki szabad akar lenni, legin­kább úgy, hogy ne legyenek kötöttsé­gei. Ki szereti azt, ami kötelező? A kötelező szót már nem is igen hasz­náljuk. Iskola, tanulás, munka, csalá­di kötelékek - szeretnénk szabadok lenni ezektől. Mégis, amikor szabad­ságot kapunk, elbizonytalanodunk. Amikor kitör a szünidő, a szabadság, mit csinál egy gyermek (gyakran a felnőttek is)? A számítógép elé ül, in­­ternetezik korlátlanul. Azt tapasztal­ja - leginkább a családja -, hogy oda van bilincselve. Gépezik - ahogy a gyerekek mondják -, ül meredten egy képernyő előtt. Vagy a televíziót nézi, van ötven vagy még több csatorna, vi­deó és DVD. Nem történik vele sem­mi, mert ő maga nem éli az életét. Mások élete van a szeme előtt, nem az ő élete. A képek vonzásában vegetál. Óriási rabságra adja a fejét, aki nem figyel oda, hogy mit tesz, amikor úgy tűnik, hogy szabadon rendelkezik az idejével. A szabadságunk csak rabság, mert nem tudunk vele jól élni. A sza­badság korlátok, fegyelem, sőt önkorlá­tozás nélkül bizonytalanná tesz. Félel­met szül. Aki azt tehet, amit akar, lehet, hogy nem tesz semmit. Nem dolgozik­­ minek, ha nem muszáj ? Akinek nincs feladata, korlátlanul szabad, az jó eset­ben unatkozik. És mit csinál az unatko­zó ember? Fogyaszt. Unalmában eszik, iszik. Mindenféle édes vagy kábító és mámorító dolgokat. Miért ? Flogy vi­gasztalja magát. Miért is? Mert szomo­rú. Miért? Mert bizonytalan. Mert fél. Mert nem a szabadságot éli át, hanem az ürességet. A külső körülmények - a politikai, az anyagi, a kapcsolati lehető­ségek - még nem szabadítják meg a lel­künket a belső megkötözöttségtől. Csak a Lélek tudja megszabadítani a lelket. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. ”(2Kor 3,17) Látszólagos szabadságban, komfortos rabságban él az emberek többsége, és bi­zonytalan. Boldogtalan, amikor kiderül, hogy nem tudja, hol vannak a határai, azt sem tudja, hogy kihez tartozik, és ki tartozik hozzá. Ki védi meg, ha támadja a magány, kísértés, betegség, halál? Az ember legnagyobb problémája az, ha nem tudja, hogy mi értelme az életé­nek. Az értelem és a tartalom nemcsak megtölti, de egyben korlátozza is és be­határolja a szabadságot. Amikor Isten Lelke megszabadít, akkor kezdünk iga­zán élni: odaadjuk magunkat Istennek, egy értelmes ügynek, valaminek, amiért érdemes élni és meghalni. Az szabad, aki eljutott már arra a bölcsességre, hogy odaszentelje magát valamire, ami­től hasznos, amitől szebb lesz a világ. Valakinek, valaminek a szolgálatába áll, ami több önmagánál. Szeretet, szere­lem, barátság, hivatás, tudomány, mű­vészet, egyház - mind boldog rabságot adó szép és értelmes élettér. Jézus nevében imádkozzunk a Szentlélek kiáradásáért! Ne szégyelljük a bizonytalanságot, a félelmeinket! Ne szégyelljük a gyengeségeinket. Azt, hogy nem tudjuk, bízhatunk-e a másik emberben, bízhatunk-e a magunk ere­jében. Tapasztaljuk, milyen könnyen összeomlik minden, amit olyan szépen fölépítettünk, amiről azt hittük, hogy biztonságot ad. Isten Lelke hatalmat és erőt ad arra, hogy eladjuk üres szabadságunkat az igazi szabadságért cserébe. « 2010. MÁJUS 23. Az Ige mellett MÁJUS 23. PÜNKÖSDVASÁRNAP (39) „...csak a Jónás próféta jele.” (Mt 12,38-50) A Szentlélek munkája éppen az, hogy ne akarjunk több je­let látni, hanem meglássuk a legnagyobb jelet, Isten Krisztusban közölt tökéletes és végső kijelentését. Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, a mi feltámadásunk zá­logaként. Ez a legnagyobb örömhír. Megváltott emberek vagyunk. Erről tesz bizonyságot a Szentírás. A Szentlélek ezt az örömhírt teszi igazzá a szívünkben, hogy aztán őrá bízzuk az egész életünket, és erre hívjunk másokat is. Aki őbenne hisz, az nem akar ennél többet. Nem akar látvá­nyos csodát, gyógyulást, látomásokat, jelenést, mert nincs Krisztusnál több. A hívő ember rendszeresen, egyénileg és a gyülekezet közösségében tanulmányozza az Igét, és naponta kap vezetést, üzenetet, erősítést, tanítást, mi­közben az Úr tehet vele egészen rendkívüli dolgokat is, de ha semmi egyéb jel nem adatik, akkor is hiszi, hogy Jé­zus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Mozartnak igaza van: „akinek ennyire kevés, azt érje gáncs és megvetés!” Ruth 2­188. dicséret MÁJUS 24. PÜNKÖSDHÉTFŐ (11) „...nektek megadatott... de azoknak nem adatott meg.” (Mt 13,1-23) Jézus azért beszél példázatokban, hogy a tanítványok egyre többet megtudjanak a meny­­nyek országának igazságairól, továbbá, hogy elrejtse a mennyek országának igazságát mások elől (például kora vallási vezetői elől). De főként azért szól példázatokban, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiásnak (6,9-10) előre jelzett az Úr, hogy sokan nem fogják megérteni üzenetét! Kiál­tó ellentét! Valakiknek megadatik az Ige, valakiknek pe­dig nem. Felette nagy titok ez. Tény, hogy az élő Isten is­merete, a mennyek országának igazsága, az igaz hit felül­ről adatik. Nem a mi teljesítményünk, hogy hiszünk, hogy a fülünkkel hallunk, a szemünkkel látunk, és a szí­vünkkel értünk. Boldog, aki hallja az Igét, látja az Úr ha­talmát és érti az ő dolgait. Isten Lelke végezte el ezt örök tanácsvégzése által. Áldott az Úr! Ruth 3 189. dicséret MÁJUS 25. KEDD (29) „...nem...” (Mt 13,24-3) Elkeserítő, hogy minden nemes gondolatunk mögött azonnal ott sarjad annak el­lenkezője. Minden önzetlennek tűnő tett rejtekében ott lapulhatnak gyarló szándékok. Ebben a világban a búza mindig együtt nő a konkollyal. Joó Sándor hangsúlyoz­za, hogy a példázatban nem a hívők és a hitetlenek kö­zötti különbségről van szó, hanem az Isten országának fiairól és a gonosz fiairól. „Sajnos köztudott tény, hogy sokszor egy nem hívő a maga emberségével sokkal in­kább sorolható Isten országának fiai közé, mint egy olyan hívő, akinek ajkáról szakadatlanul csepeg az áhítat, de cselekedetei olyanok, hogy egyszerűen kibírhatatlan a környezete számára.” Jézus ezért nem engedi, hogy az ő szolgái kiszaggassák a konkolyt a búza közül. A példázat csúcspontja ez a határozott tiltás: nem! Az Úr nem en­gedi, hogy mi döntsük el, ki a búza és ki a konkoly. Ez a „nem!” alázatra int, elvet minden hívő gőgöt, másokat ki­rekesztő kegyességet, és bizonyosságra, de nyitott szelíd­ségre hív. Számítsunk rá, hogy óriási meglepetések fog­nak várni bennünket az aratás napján! Ruth 4 368. dicséret MÁJUS 26. SZERDA (44) „...szántóföldben elrejtett kincs...” (Mt 13,44- 52) Egy nyugdíjas barátom aktív korában nagy ember volt, komoly sikerekkel és hatalommal. A közelmúltban kétséges kimenetelű műtét előtt állt. Elmondta, hogy az embernek ilyenkor nincs sem múltja, sem jövője: a múlt már eltűnt, nem számít, ki volt egykor, jövője pedig még nincs. Elgondolkodtam szavain: mi mindent feláldozunk talmi kincsekért, ideig való sikerért, múlandó javakért, tit­kos kapcsolatokért. Hamar kiderül ezekről, hogy elillan­nak, igazán fontos helyzetekben nem számítanak, sőt, ká­runkra lehetnek. Csak egy van, amiért érdemes áldozatot hozni: az örökkévaló kincsért, amin nem vesz diadalt a ha­lál és az enyészet. Ez a kincs a feltámadott Úrral való kö­zösség, az élet fejedelmébe vetett hit. Csak ez adhat értel­met az életnek. Egyébként az ember vagy folyamatosan menekül az értelemvesztettség elől, vagy belehal abba, esetleg közömbösen beletörődik annak tényébe. Ez a kincs elrejtett, de Isten kijelentette, hogy hol van, így felfedez­hető, és mindenekfelett előnyben részesíthető (Fi­ 3,7). Az ilyen ember örvendezik a megtalált örökkévaló kincs fe­lett, de már nem rejti el azt (44), hanem megosztja. Énekek 1­369. dicséret MÁJUS 27. CSÜTÖRTÖK (55) „.. .nem az ács fia ez?” (Mt 13,53-58) Az ismeret­len mindig titokzatos tiszteletet és kíváncsiságot ébreszt bennünk. Különösen így van ez idegen emberekkel. Az is­merős azonban egy idő után elveszti varázsát, a csalódások miatt az illetőről lehalványul a glória, elkopik a tekintély, így az óriások törpékké zsugorodnak. A mi Urunk bűn nélküli volt, és mégis megütköztek rajta (57), saját városa, sőt saját családja is. Amikor hazatér, híre megelőzi, de hi­­tetlenül, megbotránkozva, irigységgel fogadják. Nincs ve­szélyesebb az irigységnél. Sok esetben még az Úrral is per­be szállunk, hogy másokat látványosabban használ, mint bennünket. Pedig minket is ugyanolyan fontossággal akar elküldeni, ha nem is olyan látványosan. Nála nem a látvá­nyosságon van a hangsúly. Urunk, vedd ki a szívünkből az irigységet, hogy felfedezhessük azt, hogy a magunk he­lyén milyen fontos feladatot bíztál ránk! Énekek 2 370. dicséret MÁJUS 28. PÉNTEK (10) „...lefejeztette...” (Mt 14,1-12) A próféta az éle­tét sem félti, hanem határozott bátorsággal meghirdeti Isten akaratát, rámutatva a bűnre. Erre kétféle válasz le­hetséges: elhallgattatni a prófétát, vagy megtérni a bűn­ből. Heródes az előbbit választotta, amikor lefejeztette Keresztelő Jánost. Aki játszik a bűnnel, azt előbb-utóbb hatalmába keríti az. A bűnnel egyszer szembe kell nézni, nem lehet elfelejteni, csak töredelmesen megbánni. Krisztusnál adatik bocsánat. Ez az evangélium azonban ne feledtesse velünk el azt, hogy a bocsánat ellenére van­nak olyan kinyitott ajtók, amelyeket ebben a világban soha többé nem lehet teljesen becsukni. Vigyázzunk, mert léteznek olyan ajtók, amelyeket soha nem szabad kinyitni, még kíváncsian nyitogatni sem. Énekek 3 371. dicséret MÁJUS 29. SZOMBAT (20) „...ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat...” (Mt 14,13-21) A jóléti társadalmak egyik betegsége a vásárlási és fogyasztási kényszer: az em­ber eszik, de nem tud jóllakni, mert a szívében riasztó űr tátong, amit nem lehet kielégíteni. Kegyelmi állapot az, amikor valaki ki tudja mondani azt, hogy elég, és pon­tosan tudja, hogy hol van az a pont, amikor már elég. A jóllakottság lelki és nem testi kategória. Krisztus kegyel­me elég. Aki evett az élet kenyeréből, az jóllakott, sőt a maradékot is megbecsüli, összeszedi, továbbadja, elteszi későbbre, felhasználja máskor, újrahasznosítja. E gon­dolatsorban eljuthatunk akár a környezetvédelem kér­déséig is. Ez azonban csak áldott következmény. A fő kérdés az, hogy jóllaktál-e, ettél-e az élet kenyeréből, vagy folyamatosan éhes vagy-e? Énekek 4 372. dicséret STEINBACH JÓZSEF Ne irigyeld, kérd a Lelket! ►► Olvasandó: 4Móz 11,24-29 Az emberek irigyek egymásra. A fedél nélküli irigyli a másik lakását, a tömegközlekedő az autóját, a munkanélküli az állását, az elvált a családot, a meddő a gyermeket. De az irigység megmutatkozik úgy is, hogy a másik tudását szeretné, vagy tárgya lehet az irigységnek a lelki élet és annak hatása is. Most egy olyan bibliai történettel találkozunk, amikor érezhetjük, hogy Isten szabadon rendelkezik a Lélekkel. Mózestől elvesz, és ad be­lőle a hetven összeírt vénnek. Isten akkor sem volt szűkkeblű, amikor ketten nem voltak jelen a szent sá­tornál, ők is megkapták a lelket. Ho­gyan is fogadták ezt az emberek? „Egy szolga elfutott, és jelentette Mó­zesnek. ” (27) Nem csak ment. Futott, hogy mielőbb elmondhassa, mit ta­pasztalt. S pillanatok alatt olyan hely­zet alakult ki, hogy mielőtt Mózes megszólalhatott volna, Józsué már mondta is: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” (28) Józsué tehát fél, hogy ez­zel Mózes hatalma csorbul, hogy ez a két ember, aki nem volt jelen, a tá­borban prófétái. Tulajdonképpen Mózes tekintélyét igyekszik védeni Józsué. Nem tudja még, hogy a Lélek adományozója egyedül az Úr, az ő szuverén joga, hogy kinek adja. Lát­juk, hogy nem csupán egy kiválasz­tottnak, hanem egy népcsoportnak adja. Miért is adja Isten a Lelkét? Egyedül a szolgálatra, hogy Mózes ne egyedül hordozza a nép terhét, ha­nem „együtt hordozzák”. (17) Mózes másként gondolkozik, mint Józsué: „Miért vagy ilyen félté­keny! Bárcsak az Úr egész népe prófé­ta volna, és nekik is adná Lelkét az Úr!” (29) Micsoda figyelemre méltó bölcsesség ez, hisz Mózes itt próféciát mond, mint később Jóéi (Jóéi 3,1). Jézus tanítványai sem voltak kü­lönbek, mint egykor Józsué volt: „Mester, láttunk valakit, aki a te ne­vedben űz ki ördögöket, de megtiltot­tuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”Jézus azonban ezt mondta nekik: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. ” (Lk 9,49) Később ez valósul meg az első pünkösdkor, ahogy Mózes és Jézus mondta (ApCsel 2,1 kk). Pál apostol is így sóhajt fel: „Szeretném, ha mind­nyájan profitálnátok..(1 Kor 14,5) Idevág a nagy figyelmeztetés: „A Lel­ket ne oltsátok ki!” (1 Thessz 5,19) Mi tehát a mi dolgunk? Az, hogy ne irigykedjünk, ne féltékenyked­­jünk. Csendesedjünk el, és tart­sunk bűnbánatot, gondoljuk át éle­tünket, és kérjük a Szentlélek ere­jét, hogy áradjon minden Istenben hívő lélekre, és ma is egyre többen legyenek az Úr igaz prófétái, ige­hirdetői. SÁNDOR ENDRE flFORMiniSOK um Imádkozzunk______ Megelevenítő Örömöt, vidámságot és ujjongó szívet hozó Szentlélek! Bár meg­foghatatlan vagy, mint a szél, és kikutathatatlan, mint a végtelen tenger, mégis ámulva látom na­ponta, amint csodával cselekszel. Összeszorított szájat nyitsz bi­zonyságtételre, fásultságtól megbé­nult tenyeret simogatásra, megkö­vesedett szívet indítasz hálás dob­banásra, és üres tekinteteknek adsz soha nem látott csillogást. Jössz megelevenítő tűzként, hozod az életet, a fényt, és így teszed látha­tóvá az Isten munkáját. Hát jöjj, egyre várunk, és ne engedd, hogy változás nélkül maradjunk! Amen HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN Ellenség tette ezt! A keresztyén ember számára is újra meg újra időszerűvé válik ezt a kér­dés: honnan van a gonosz a világban, ha egyszer Isten mindent jónak és szépnek teremtett? Újra meg újra megtapasztaljuk, hogy a legjobb szándék is a visszájára fordulhat, a legjobb dologból is lehet rossz. Így van ez az egyes ember életében is, amikor a legjobb szándék mellett a körülmények úgy alakulnak, vagy olyan emberek akarata érvényesül, hogy a legjobb tervnek is rossz ki­menetele lesz. De így van ez a na­gyobb közösség vagy közösségek éle­tében is. Amikor úgy látjuk, hogy egy közösségnek valami sikerül, ak­kor hirtelen történik valami, és el­romlik minden. Lehet ez akár egy előre ki nem számítható változás, egy természeti katasztrófa, vagy ép­pen egy régen elfelejtett, már legyő­­zöttnek hitt betegség vagy járvány újbóli megjelenése. Jézus tanítványai is érzékelték ezt, ennek magyarázataként mondja el nekik Jézus a búza és a konkoly pél­dázatát, majd meg is magyarázza azt. Jézus saját magyarázata szerint „a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög...” (Mt 13,38-39) Jézus a világot a szántó­földhöz hasonlította, amibe a gazda jó magot vetett, hogy növekedjen és gyümölcsöt teremjen. Maga Jézus, az Emberfia az, aki a jó magot elveti, a jó mag pedig az Isten országának a fiai. Ezek a képek az első keresztyé­nek által is érzékelt valóságot akar­ták megértetni. Isten nem erővel és hatalommal, hanem szelíd, de kitar­tó munkával, gondviselő szeretetével építi az ő országát, mint ahogy a jó gazda is mindent megtesz, hogy a föld jó gyümölcsöt teremjen. A fog­ság végén így ígérte meg az Úr Izráel földi országának helyreállítását, de ezen keresztül az ő terveinek a betel­jesedését. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én telkemmel! - mondja a Seregek Ura. ” (Zak 4,6) Az első pünkösdkor és az első gyülekezet életében is ezt lehetett látni: ahol Isten munkálkodik, ott megjelenik a konkoly is. A Lélek ki­töltetésén gúnyolódok, vagy az első gyülekezet által nagy lelkesedéssel megvalósított közösséget megcsúfo­ló Anániás és Szafira ennek jó példái. Isten türelmének jele, hogy nem en­gedi azonnal kiszaggatni a konkolyt, meghagyva nekik is a megtérés lehe­tőségét. Ugyanakkor Jézus azt is hangsúlyozza, hogy ez az ellenség már legyőzött ellenség. A mennybe ment Úré minden hatalom meny­­nyen és földön! «

Next