Reformátusok Lapja, 2011 (55. évfolyam, 1-52. szám)

2011-10-09 / 41. szám

LV. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETI LAPJ­A 2011. OKTÓBER 9. • Ára: 145 Ft Közös ügyünk: az istentisztelet M­­ak­ovecz Imre - a templomépítő Az elfeledett reformátor A Generális Konvent Liturgiai Bizottsá­gának konferenciáján harminchat Kár­pát-medencei egyházmegye képviselője gondolkodott az istentiszteleti életünk megújulását és gazdagítását szolgáló teo­lógiai és liturgiai alapelveken... ►» Református szemmel, 3. oldal Meghalt Makovecz Imre, a magyar nemzet világhírű építésze. A gyász vá­kuumában tudatosul a hátramaradot­tak számára, kicsoda volt ő valójában, és mit is alkotott. Egyházunknak is most kell eszmélnie, kit is veszített el... ► A Múlt és jövő, 8. oldal Kálvin kerek évfordulóinak árnyékában, és azoktól függetlenül is alig esik szó a másik nagy svájci reformátorról, a zürichi Zwingliről. Halálának 480. évfordulóján a reformátor magyar emlékezetkultúrá­járól faggatózunk... » Hit és kultúra, 9. oldal ti +1 „A Szentírásnak tanítása leginkább két dologra törekszik. (...) az egyik az, hogy lelkünkbe csepegtesse és beleültesse az igazságosság szerete­­tét, amire különben természetünk­nél fogva épen nem vagyunk hajlan­dók." (Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere, Pápa, 1909.) A Szentírás éppen annyit közöl velünk, amennyit tudnunk és is­mernünk kell a hitre jutáshoz, az igazság megtalálásához és szere­­tetéhez. Kezünkbe kell vennük a Szentírást, s tudatlanságunkból fakadó frusztrációnkat vagy egy­szerű lustaságunkat legyőzve alá kell helyeznünk magunkat az Ige hatalmának. „Mert Isten igéje élő és ható, éle­sebb minden kétélű kardnál, és át­hatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12) Mégha felöltözünk is, ha igyekszünk is eltakarni valós természetünket és lényünket, az Ige mindeneket átható világossá­gában mezítelenül állunk meg. Az Isten Igéjével, a Szentírással talál­kozás ebben az élményben része­sít - lecsupaszít, magával ragad, erejével megmunkál és megvilá­gosít. Világunk sötét, igazságta­lan. Elménk, lelkünk és szívünk a maga bölcsességében csak téve­­lyeg. Megvilágosítandók va­gyunk, s a megvilágosítást, a meg­világosodást minden részünkben az Ige viheti véghez egyedül. Az írás különlegessége szent voltában áll. Megfejtésének és az abból indított magyarázatoknak sokasága gyakran messzire visz, homálymocsaras vidékekre. Aho­vá nem hív be, oda nem szabad mennünk. A keresztségre történő felkészí­tésben, akár gyermek vagy felnőtt esetében, vigyáznunk kell, hogy ne csak a keresztvíznek külső je­gye érintse meg a főt, hanem az Isten újjászülő Lelke is. Csakis az élő vízbe, a szent Igébe alámerülő bűnös ember jöhet felszínre újjá­szült formában­­ Isten Lelkétől megáldott igyekezetében. Megté­rése ebben gyökerezik, napon­kénti megújulásának lehetőségét is ez a forrás kínálja. Egyedül az ihletett Szentírás képes megtanítani a hit nyelvére. Elménkben, lelkünkben és szí­vünkben megújulva cselekvése­ink tiszta gondolatok és indula­tok gyökeréből táplálkoznak. TÓTH TAMÁS KÁLVIN EMLÉKÉVEK 9771419­856007 Rendkívüli helyszín, rendkívüli ülésrend, rendkívüli kérdések - szeptember 28-29-én Balatonszárszón tanácskozott a Magyarorszá­gi Református Egyház Zsinata. A kétnapos, minden tekintetben rendhagyó egyeztetésről a 3., 6-7. oldalon számolunk be. CSOMAÁRON Magam lepődtem meg a leginkább, hogy megnyertük a keringőversenyt - nem mostanság, harmincegyné­­hány éve az általános iskolában. Ak­kor sem tudtam táncolni, ma sem tudok, és falábaimra hivatkoztam, arra, hogy nincs ritmusérzékem, és különben sem szeretek táncolni. De sem az osztálytársak, sem a tanárunk nem hagyta, nekem is részt kellett venni a versenyben. Akadt táncpart­nerem (aki természetesen jobban mozgott, mint én), és - nem tudom hogyan történhetett - talán a kerin­gő dallama meg a tánc ritmusa tette, nem rontottuk el, és az osztályban mi lettünk az elsők. Nem mondom, meg kellett dolgozni érte, meg kel­lett tanulni a tánclépéseket, sokat kellett gyakorolni, meg le kellett győzni mindenféle ellenérzést is ön­magamban. Október a reformáció hónapja. Néhány év óta már nem egy nap, egy egész hónapon keresztül ünnepel­hetjük a reformációt és emlékezhe­tünk rá. Mi több, ha így haladunk, egyszer olyan fesztivállá nőheti ki magát ünnepünk, amelyet az egész ország ismer, és tele van eseményei­vel a média. Azután elmúlik október 31. És megint elmondhatjuk, hogy minden a régiben maradt. Tudjuk, a régi, a megszokott biztonságot adhat a mai, gyorsan változó világban, le­het megnyugtató és békés. Olyan biz­tonságos, mint nagyanyáink otthona, amit nem ért el az átrendezés, lakás­­felújítás, és évtizedek múltán is min­den azon a helyen van, ahol megis­mertük (néha még a pókhálók is). Csak három nappal a reformáció hónapjának nyitánya előtt a Ma­gyarországi Református Egyház rendkívüli zsinati ülést tartott Bala­tonszárszón. Itt hangzott el, hogy öregszik a református egyház. A népmozgalmi adatok az egyházta­gok számának tartós visszaeséséről tanúskodnak, és arról, hogy a fiata­lok között tíz év leforgása alatt ko­molyan csökkent a vallásosság, ami­nek oka az érdektelenség. A jövő nem túl derűs: ha semmit sem te­szünk, néhány évtized alatt az egy­ház rendszeresen templomba járó tömege közel egyharmaddal csök­ken. A számok pedig fontosak. Olyanok, mint a hőmérő, amely pontosan mutatja a láz nagyságát és bizonyos értelemben a betegség sú­lyosságát. Természetesen a baj nem újkeletű, de most már nemcsak in­formális probléma, hanem ezzel a zsi­nati üléssel formálissá is lett. Ahogy a felszólalásokat hallgattam, egyértel­mű volt, hogy mindenki vágyja a vál­tozást, a megújulást, a kérdés sokkal inkább az út, a módszer és a bátorság maradt. Jó volt látni - mert minden felszólalás egyértelművé tette -, hogy a változás nálunk, velünk kezdődik. Senki sem kívül kereste a baj okát, gyökerét, hanem belül. Nem régen olvastam Visky Ferenc könyvében an­nak a történetnek a kicsiny magyará­zatát, amelyik egy beteg fiatalember­ről, az édesapjáról meg a tehetetlen tanítványokról szólt, akik nem tud­ták a fiút meggyógyítani. Visky Fe­renc arra az egyszerű tényre hívja föl a figyelmet, hogy Jézus a gyógyítást az apukán kezdte, és nem a beteg gyermeken. Annyit kérdezett a fiatal­ember édesapjától, hogy elhiszi-e, minden lehetséges a hívőnek. Mire az apa annyit válaszolt, hogy hiszek ugyan, de mégis hitetlen vagyok. A gyógyulás ezután történt meg. Elő­ször az apa, utána gyermeke. Először mi... Először nekünk kell változni, először belül kell történnie valami­nek. Onnan jutott ez az eszembe, hogy talán a baj legfőbb oka mindig az, hogy vagyunk, de ez nem mindig látszik. Nem mindig érezhető azok számára, akikért vagyunk. Az embe­rekről van szó, akikhez valami jót, va­lami örömöt, útmutatást, közösséget kellene vinni. A református szó azt jelenti: meg­újult. Egyik legfontosabb jellemzője a református hitnek és gondolkodás­nak éppen a megújulás. Valamikor a 16. században egészítették ki a meg­újított, megreformált egyház elneve­zését azzal, hogy a református egyhá­zat állandóan meg kell újítani. A re­formátus keresztyén ember számára nagyon fontos a megújulásra való készség és bátorság. Ugyanakkor a megújulás azt jelenti, hogy az újat mindig hozzámérik Isten beszédé­hez, szeretetéhez, akaratához, ez a biztos pont a számunkra. Persze ezt könnyű mondani. Klaus Douglass ír­ta a pünkösdi történet kapcsán, hogy azok a gyülekezetek és emberek fá­radnak el, akik csak saját erőforrása­ikra építenek. A kérdés természetesen az - írja -, akarjuk-e, hogy másként legyen? Aztán hozzáteszi, Isten nem akarja magát ránk kényszeríteni, de felajánlja a Szentléiket. Mi meg imád­kozunk érte, de legyünk elővigyáza­tosak - figyelmeztet -, mert a tűz, amit az Isten küld, mindent megvál­toztat, nem leszünk ugyanazok, aki voltunk, mert Isten Lelke megragad és szolgálatra indít. Október nemcsak a reformáció hónapja, hanem nagyon úgy tűnik, felhívás keringőre! Természetesen táncórákra kell járni, és olyan lépése­ket, olyan ritmust kell megtanulni, gyakorolni, amiről azt hittük, nem is tudjuk meglépni, meg le kell győzni mindenféle ellenérzést önmagunk­ban. Aztán ki tudja? Mi lepődünk meg leginkább a végén, hogy meg­nyertük a keringőversenyt, mert igaz lesz ránk, hogy „ecclesia reformata semper reformanda”. A református egyházat mindig újítani kell. És lám, tesszük... 41 (A szerző református lelkipásztor) Felhívás keringőre Október a reformáció hónapja Az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozat a debreceni bap­tista imaházban vette kezdetét a hó­nap első napján. A több száz fős ökumenikus gyülekezet előtt a Ma­gyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa protestáns tagegyházainak képviselői szolgáltak. Derencsényi István, a Tiszántúli Egyházkerület fő­jegyzője tolmácsolta Bölcskei Gusz­táv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntését, majd a rendezvényso­rozat ézsaiási igéje alapján - „Itt va­gyok, engem küldj!" - hirdette Isten üzenetét. Rámutatott Urunk semmi­hez nem hasonlítható szentségére, dicsőségére, másságára, amelynek mélységét és magasságát az angya­lok és a szeráfok tudják érzékeltetni a mennyben, e földi világban pedig a zeneirodalomnak a legragyogóbb gyöngyszemei juttatják el szívünkig. E megállapítás meggyőző illusztrálá­sát adták a G. F. Händel, Tillai Aurél, Pető István, A. Vivaldi és Behorka Pál Istent dicsőítő dallamait meg­szólaltató zenészek és énekesek Berkesi Sándor és Oláh Gábor kar­nagyok vezetésével. B. Z. RÉSZLETEK A 4. OLDALON

Next