Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)
2012-04-08 / 15. szám
Elmélkedés Nagypéntek nélkül nincs húsvét. Ha nincs halál, akkor nincs feltámadás sem, nincs új kezdet, és soha nem tudjuk meg, mi van a halál mögött. Jézus átment előttünk a halálon azért, hogy mi már ne féljünk a haláltól, hogy ismerjük meg, van folytatás: az örök élet. Amit Jézus tanított, az halálbiztos - ahogy szoktuk mondani -, de az örök élet, amit bemutatott, az is „halálbiztos”. Biztosak lehetünk abban, hogy folytatódik az élet másként, más dimenzióban, más módon. Jézus Krisztus ugyanaz, aki vár minket odaát ugyanazzal a szeretettel, amivel szerette az övéit, az embereket, a hozzá fordulókat és a bűnösöket, mindenkit ezen a földön. Nincs igazi húsvéti öröme annak, aki nem gondol a halálra, a saját halálára és Jézus kereszthalálára. Nem lehet és nem szabad elfordulni a kereszttől, a haláltól, hogy ne is gondoljunk rá, hogy csak az életnek örvendezzünk. Nem lehet Jézus Krisztus életéből és követéséből kihagyni a halált. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk”- írja Pál apostol (1Kor 15,19). Azért, mert véget ér a földi élet és vele a reménység is. Bizonyosan véget ér mindnyájunk élete. A húsvét öröme azoknak szól, akik belemerültek már a halál rémségébe, sötétjébe, gyászába és fájdalmába, hogy azután feltámadjanak együtt a Krisztussal. Nagypéntek hozzátartozik a húsvéthoz. Jézus, az Isten Báránya kínos kereszthalállal halt meg. Talán a legnehezebb mondata, amit kimondott, mielőtt Istennek ajánlotta a lelkét: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34) Hozzátartozik a húsvét öröméhez, hogy ez a mondat elhangzott a kereszten. Miért? Valóban elhagyta az Isten Jézust? Mondhatjuk, hogy igen, különben miért mondta volna Jézus? De az a válasz is helyes, hogy nem: Isten nem hagyta el a Fiát, mert Jézussal együtt merült a pokoli mélységbe, hogy senki ne mondhassa, hogy Jézus nem tudta, milyen az: Isten nélkül lenni és szenvedni. Szenvedéseink közben talán sokan hittük és tapasztaltuk - azt éljük át, hogy istentelenül egyedül vagyunk, talán senki nem érti, miben szenvedünk. A kereszten Jézus a poklokig szállt alá. Nem a halála után valamikor ment el a pokol mélyére, hanem ott, a kereszten, a szenvedése közben élte át, mi az, Isten nélkül szenvedni. Kételyeinkben, bizonytalanságunkban, a hiábavalóság érzésében azt a gyötrelmes kísértést éljük át: vajon látja ezt az Isten? Velem van még ? Mert úgy érzem, hogy elhagyott, nyomorultul egyedül vagyok. Húsvét öröméhez át kell élni a nagyszombati sötétséget és ürességet is. Sok ember talán úgy lesz istentagadó, hogy a halállal farkasszemet nézve, gyászában és félelmében nem tud hinni az élő Istenben. Jézus történetét és tanítását szépnek tarthatja, de a halálával befejezettnek véli. Hol van az Isten, amikor szenvedünk? Egyedül vagyunk, csak a saját küzdelmeinkre hagyatkozhatunk? Jézus azért mondta ki ezt a mélységes mondatot, mert együtt szenvedett az istentelenek szenvedésével, akik nem tudnak hinni, hogy segítse őket és bátorítson minden embert: veletek vagyok a pokol kínjaiban is. Jézus legyőzte a pokoli életet és halált. Nagyszombat gyászán is át kell mennünk, ez is hozzátartozik az istenkeresés menetrendjéhez, hogy rátaláljunk a feltámadt Jézusra. Pontosabban azért, hogy Jézus találjon ránk. A húsvéti történetek arról szólnak, hogy Jézus talál rá azokra a nőkre és férfiakra, akik keresik és siratják őt. Maguktól nem találnak rá. Ő mutatja meg magát nekünk ma is. « __________________________KARSAY ESZTER 2012. ÁPRILIS 8. Az Ige mellett ÁPRILIS 8. VASÁRNAP - HÚSVÉT (32) „Így végezték el... a kijelentés sátrának összes munkálatait.” (2Móz 39) A kijelentés sátrát és minden ahhoz tartozó felszerelést pontosan úgy készítettek el Izrael fiai, ahogy azt az Úr megparancsolta. Mózes megállapította, hogy minden az Úr utasítása alapján történt (43). Nagy dolog, hogy elkészült a szent sátor, amely hirdette Isten hatalmát és az emberek iránti szeretetét. Később elkészült a jeruzsálemi templom, majd eljött közénk Isten élő temploma, az Úr Jézus Krisztus, aki engedelmesen végigjárta azt az utat, amelyet az Atya kijelölt számára. Ezt a tökéletes templomot lerontotta az emberi bűn, de Isten harmadnapra felépítette azt (Jn 2,19). Jézus Krisztus feltámadt a halálból. A mai ige szerint elkészült a szent sátor, de hatalmasabb dolog lett itt készen azóta: a mi megváltásunk műve befejeződött. Isten legyőzte a halált, és amit a szent sátor előre meghirdetett, Isten hatalma és szeretete, íme, valósággá lett. „Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk!” (185. dicséret) Valóban elvégeztetett (Jn 19,30). Máté 28,1-10 356. dicséret ÁPRILIS 9. HÉTFŐ - HÚSVÉTHÉTFŐ (34) „.. .az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.” (2Móz 40) Mózes elvégezte a szent sátorral kapcsolatos munkálatokat. Mindent pontosan Isten utasítása alapján készített el. Ezt valamennyi munkafázisnál hangsúlyozza a záró fejezet (16; 21; 25, versek). Amikor minden elkészült az Úr akarata szerint, akkor egy felhő borította be a kijelentés sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot úgy, hogy senki, még Mózes sem tudott bemenni abba (35). Bizony, ha valamit az Úr akarata szerint végzünk el, abban megjelenik az Úr dicsősége, szépsége, áldása, azaz abban jelen lesz az Úr. Nincs ennél fontosabb és nagyobb ajándék. Ugyanakkor Isten dicsősége Krisztusban jelent meg a legvalóságosabban, az ember számára elhordozható formában. Jézus Krisztus feltámadása által egyértelművé tett, hogy Isten dicsősége nem távol tart az ő hajlékától és országától, hanem éppen ellenkezőleg, behív oda. Jézus Krisztusban Isten dicsősége nem elhordozhatatlan többé, hanem megnyitja az utat a menny felé, ugyanakkor ez a dicsőség továbbra is egyértelmű ragyogással hirdeti Isten félelmét és szentségét. Máté 28,11-20 185. dicséret ÁPRILIS 10. KEDD (1) „Pál... elhívott apostol, akit az Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát.” (Róm 1,1-7) Pál Jézus Krisztus rabszolgája, akit a feltámadott Úr hívott el az apostoli szolgálatra. Minden hívő embernek szolgálnia kell az Urat a maga helyén, de csak keveseket hív el az Úr arra, hogy konkrét feladatuk legyen az Ige szolgálata. Sokan állnak egyházi szolgálatban olyanok, akiket az Isten nem erre hívott el. „Nem küldtem ezeket..., mégis úgy igyekeztek...” (Jer 23,21) Pált az Isten arra választotta ki, hogy hirdesse az evangéliumát. Figyeljük meg, hogy a kiválasztás nem beszűkülést, hanem kitárulást jelent: mindenkinek mindenné lenni a Krisztus evangéliumáért (1Kor 9,22). S Mózes 1,1-33 347. dicséret ÁPRILIS 11. SZERDA (8) „...hiteteknek az egész világon híre van.” (Róm 1,8-17) Híre ment az egész birodalomban, hogy Rómában sokan Krisztushoz fordultak. Ez még a császárt is aggasztotta. Pál erre utal, amikor hálát ad a gyülekezetért, és azért, hogy hitüknek az egész világon híre van. Manapság minek van hírértéke; illetve mekkora értéke van a jó hírnek, az evangéliumnak? Tovább folytathatnánk az ide vonatkozó kérdések sorát: tényezők a keresztyénség a mai társadalomban; van-e presztízsük a lelkészeknek, hitelük a keresztyéneknek, szent tekintélye az egyháznak? Híre van-e a hitünknek szerte a világon? Ha nem így van, nem a világ a hibás, hanem nagyon is mi vagyunk azok, „felhígult” keresztyének. Ezt az Úr egyszer számon kéri rajtunk. 5 Mózes 1,34-46 348. dicséret ÁPRILIS 12. CSÜTÖRTÖK (18)„.. .az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen...” (Róm 1,18-32) Isten haragja az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen irányul (18). Az ember hitetlensége abban van, hogy Isten kijelentette magát az embernek, ennek ellenére az ember mégsem az Istent dicsőítette, hanem önmagát és más teremtményeket (19-25). Az ember gonoszsága pedig abban áll, hogy Isten nélkül nyomorultan kiszolgáltatottá lesz saját indulatainak, ami számos erkölcsi bűnben mutatkozik meg. Ezek változatossága és határtalansága félelmetes, ahogy ez az apostol által felsorolt bűnkatalógusból is kiderül (26-31). Az ember méltó a halálra, mert megismerte az Isten akaratát, és mégis folyamatosan az ellen cselekszik (32). Döbbenetes tükör ez az igeszakasz. Olvassuk úgy, hogy most ne a másik bűnére, hanem a saját magunk bűnére és nyomorúságára gondoljunk! Bizony mennyi hamisság, kapzsiság, viszálykodó indulat, álnokság, rosszindulat, sugdolózás, rágalmazás, gőg, dicsekvés, kíméletlenség, irgalmatlanság jellemző ránk (29-31), akik eközben Krisztus nevét emlegetjük! Hasítson belénk elveszett állapotunk minden kínja! Szózes 2,1-25 349. dicséret ÁPRILIS 13. PÉNTEK (2) „...Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek.” (Róm 2,1-10) Isten egyszer ítéletet fog tartani. Az ítélet azt jelenti, hogy Isten szétválaszt, helyére tesz mindent. Egyszer majd világosan és egyértelműen bebizonyosodik, hogy mi volt jó és mi volt rossz. Erre az igaz és igazságos szétválasztásra egyedül Isten képes, mert egyedül ő lát tisztán, ő nem részrehajló, nem személyválogató (11). Mi, emberek, viszont homályosan, magunk felé részrehajlóan látunk, ezért vigyázzunk, mielőtt másokat megítélnénk, először magunkat vizsgáljuk meg: vajon mi mentesek vagyunk attól a bűntől, amit a másikban megítélünk, vagy csak jobban tudunk viselkedni ? (1 -3) A tékozló fiú történetének végén kiderült az idősebbik fiúról, hogy ő sem különb a fiatalabbik fiúnál, csak ő nem merte ugyanazt meglépni, amit az öccse, éppen ezért tele volt a szíve irigységgel, amit végül nem is tudott leplezni (Lk 15,29-30). Szózes 2,26-37 350. dicséret ÁPRILIS 14. SZOMBAT (13) „Hiszen nem a törvény hallgatói az igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói...” (Róm 2,11-16) Háromra egy istentiszteletre kell érnem. Az autópálya azonban teljesen bedugult, moccanni sem tudunk, közben az idő vészesen telik. Ahol azonban várnak, ott senkit sem érdekelnek a kifogások, pontosan oda kell érni és kész, ahogyan nem rájuk tartozik. Ha elkésem, jogos az elmarasztalásom. Az eredmény számít: teszem a dolgomat pontosan, szépen, vagy nem. Isten ítélete ugyanez: az eredmény számít. Nem az Isten törvényének hallgatói az igazak, hanem annak megtartói (13). „...dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi...”(10) Ne felejtsük el, hogy itt Pál az ítéletről ír és nem az üdvösségről. Isten Jézus Krisztus által ítélkezik majd (Jn 5,22-27). Ez az evangélium, hogy bíránk a Megváltónk lesz. Az üdvösség világossága az isteni ítélet sötét háttere előtt ragyog. Jézus Krisztus az eljövendő haragtól szabadít meg bennünket (IThessz 1, 10). Szózes 3 352. dicséret Az ember Istent öl - az Isten ►► Olvasandó: Mt 27,54 A nagypénteki eseményt sokszor úgy állítják be, mint egy tragédia utolsó felvonását. A tragédia megtörtént, de akik csak ezt látják benne, magukat akarják menteni. Ami ott történt, nem tragédia, nem vértanúság, hanem gyilkosság, mégpedig a világtörténelem legocsmányabb gyilkossága. Ocsmány azért, mert nincs benne elég bátorság. Ha Kajafást és Annást annyira bántotta Krisztus személye, miért nem volt annyi bátorságuk, hogy botokkal szembeszálltak volna vele ? Ez is gyilkosság lett volna, de legalább csak egy-egy ember bűne, így azonban aljas is ez gyilkosság, mert a törvény köntöse alá bújtatja hazug céljait. És aljas azért is, mert egy sereg embert tesz cinkostársává. A főpapok Júdást árulóvá teszik, embereket hamis tanúságtételre bírnak, akiket éppúgy lehet mozgósítani a virágvasárnapi hozsannázásra, mint a „feszítsd meg!” kiáltásra. De aljas volt a gyilkosság azért is, mert ártatlant ölt meg. Ezért kellett hamis tanúkat keresni. Mikor Krisztust megölik, egy prófétát ölnek meg benne. És a prófétát a próféták utódai gyilkolták meg. Aljas volt ez a gyilkosság, mert a népnek tudnia kellett, hogy Isten egyszülött Fiát gyilkolja meg. Nem azt mondom, hogy tudta. Tudnia kellett. Ez két különböző dolog. Máté sokszor írja, hogy „mindez pedig ezért történt, hogy beteljesedjenek az írások”, így jutunk a megállapításhoz, hogy nagypéntek lényege: az ember Istent öl. Nagy embert ment pénteken azt öli meg az ember, aki a földre szállott és testet öltött Isten. A világ leggonoszabb gaztette. És mit tett Isten? Nem nézte tétlenül Fia szenvedését. Mikor azt olvassuk, hogy megrázkódott a föld, mintha le akarta volna rázni magáról az undok embert, a templom is megrendült, kettéhasadt a kárpit, mi más ez, mint apró tünete annak a háborgásnak, ami Isten szívében végigmegy. És mégis mikor az ember Istent öl, az Isten embert ment. A golgotai kereszten különleges szerepcsere történt. Az Isten emberré lesz, és magára veszi a büntetést. Isten emberré lesz, és az embert Istenné teszi, hogy meg tudja menteni. Így lett a világtörténelem legnagyobb gaztettéből a világtörténelem legnagyobb jótette. ID. TÓTH FERENC STEINBACH JÓZSEF ISFORMÁTUMBPN Imádkozzunk______ Húsvét Kövek gördülnek tova. A sötét mélységből fény ragyog. Földi hatalmak holtra válnak. Téged hirdetnek az angyalok, életet hirdetnek félelmek helyett, hogy feltámadt, aki megfeszíttetett. Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN Ti ne féljetek! Az első húsvét reggelén hangzik el ez a biztatás az angyal szájából, aki Jézus feltámadását hirdeti. „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta!’ (Mt 28,5-6) A helyszín Jeruzsálem közelében a temetőkert, ahova Jézus holttestét az ünnep közelsége miatt úgy temették el, hogy nem adhatták meg neki a szokásos végtisztességet. Az asszonyok ezt akarták pótolni. Miért fél az ember a haláltól? A legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy miért is ne félne, hiszen olyan ismeretlen dologról van szó, ami félelmet kelt az emberben. Minden ismeretlen, bizonytalan dologtól fél az ember, természetes tehát, hogy a legnagyobb ismeretlentől még inkább fél. Már az ószövetségi időben is voltak azonban, akik nem féltek a haláltól. Gondoljunk csak például a 23. zsoltár szép hitvallására: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem. ” A zsoltáros úgy néz fel Istenre, mint a pásztorra. A jó pásztor semmilyen körülmények között nem hagyja el a juhait. A zsoltáríró ugyanígy hisz abban, hogy az Úr sem fogja őt elhagyni, még a halálban sem. Jézus feltámadásával még inkább erősebb lett ez a hit. Úgy is lehetne mondani, hogy ami addig reménység volt, az most valósággá vált Jézus Krisztusban. Bebizonyosodott, hogy a halál nem legyőzhetetlen, Istennek van hatalma a halál felett is. Érezték Jézus ellenségei is, hogy ez alapvető kérdés. Ezért próbálták meghamisítani az eseményeket, hamis tanúkat fizetni. Jézus megjelenése, az apostolok találkozása a feltámadott Úrral azonban új távlatokat adott. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? (...) De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a Jézus Krisztus által.”(1Kor 15,54-57) Az őskeresztyének is gyakorolták, és néhány helyen ma is élő szokás, hogy húsvét hajnalán a temetőben tartanak istentiszteletet. Mintha csak azt fejeznék ki ezzel, hogy mi már nem félünk a haláltól, hiszen Jézus legyőzte azt. „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1 Thessz 4,14) Ezért nem kell félni a keresztyén embernek, ez a húsvéti öröm alapja. «