Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)
2012-07-15 / 29. szám
LVI. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ EH ÉTI LAPA 2012.JÚLIUS 15..Ára: 145 Ft Szakmaiság és lelkiség Egyenlő távolság az egységért A Káté románul és szlovákul Sokan választották a református iskolát, óvodát Veress Bertalan szerint. A tiszántúli tanügyi főtanácsossal a most véget ért tanévről, a szeptemberi kihívásokról és a református szellemiségről beszélgettünk... » Református szemmel, 3 oldal A partiumi reformátusok célja, hogy a magyar pártok torzsalkodásának elmélyítése helyett az összefogás útjait keressék. Csűry István püspököt a Királyhágómelléki Egyházkerület igazgatótanácsi határozatáról kérdeztük... ►► Közösségben, 6. oldal A Heidelbergi Kátét 2013-ban román és szlovák nyelven is kiadják a Generális Konvent június 19-i ülésén született döntés szerint. Pap Géza erdélyi és Fazekas László felvidéki püspök a történelmi szükségszerűségre utal... » Közösségben, 7. oldal faKÁLVIN EMLÉKÉVEK „A lelki életben lévő feszültség, az istenkép helyreállításáért folytatott küzdelem a jelen feladatának és egyben a hívő ember jövőjének, végcéljának tekinthető." (Kálvin) Hegymászásnál nem érdemes megállni a csúszós, meredek úton, mert könnyen visszacsúszhatunk. Hirtelen a mélyben találhatjuk magunkat, és az előtte megtett fáradságos út hiábavalónak bizonyul. Sokszor vagyunk így a lelki életünkben is. Amikor felérünk a csúcsra, közel vagyunk Istenhez, a hegy aljára visszacsúszva úgy érezzük, hogy sose voltunk ilyen távol tőle. Hiába küzdöttünk, nem látjuk hitünk növekedésének eredményét. Tudunk-e, akarunk-e növekedni az életünkben az Istennel, családtagjainkkal, házastársunkkal, barátainkkal, munkatársainkkal ápolt kapcsolatainkban? Akarunk-e fejlődni hitünkben, személyiségünkben, konfliktuskezelésünkben? Készen szeretnénk megkapni mindent, vagy készek vagyunk érte tenni, áldozatot hozni időnkből, kényelmünkből? Vagy azt választjuk, ami nem hoz változást? A változásból tanulhatunk, és ez segít bennünket az előrehaladásban. Ha fejlődést, növekedést szeretnénk az életünkben, akkor csak a teljesítményorientáltság motivál bennünket? Van, hogy el kell engednünk azt, amit szeretünk, szeretnénk. Kértük-e már Istent őszinte, mély vágyódással, hogy olyanná legyünk, amilyenné ő szeretne tenni? Kálvin életében is nagyon fontos volt a növekedés. Ezért küzdött, ezt hirdette egész életében. Mi kitől várjuk a növekedést? Magunktól vagy Istentől? Mi a célunk a növekedéssel? Milyen a mi istenképünk? Korlátoz, és csak félelmeink akadályoznak meg abban, hogy ne tegyünk meg dolgokat, amelyeket más megtesz? Vagy mintegy égő hálaáldozatként valóban hálából, felszabadultan, valódi örömmel tudjuk odaszánni szívünket, tudjuk hitünket és életünket Isten kezébe tenni ? „Nincs egyetlen fűszál, és nincs egyetlen szín a világon, amelynek nem az a szándéka, hogy megörvendeztessen bennünket. "(Kálvin) SZABÓ ANNA FEKETE ÁGNES Nagy baj van, ha nem látjuk a lényeget. Ha nem tudjuk kiválogatni a fontos dolgokat az élet forgatagából. A mai korszak a mennyiség kora. Irtózatosan sok minden vesz bennünket körül, és nagyon nehéz eligazodni. Talán manapság a legfontosabb emberi feladat a lényeglátás. Sok hasonló korszak volt már a világtörténelemben: népek vándoroltak, eszmék keveredtek, és az emberek nem tudtak eligazodni a dolgok között. Ilyen zűrzavaros időszakokban mindig megjelenik egy olyan eszme, amelyik valamiféle kettős világlátást kínál az embereknek. Van a jó és a rossz, e két erő küzd felettünk. Van a test és a lélek, az előbbi börtönéből ki kell szabadulni. A gonosz és a jó küzdelme ez a világ, és minden dolgot valamiképpen be lehet sorolni e két pólusba. Ez a világlátás segített az embereknek abban, hogy eligazodjanak. Ugyanez volt a helyzet Haggeus korában, amikor Izráel népe visszatért a Szent Földre, és újjá kellett építeniük mindent a babiloni fogság után. Hazájukban nagy keveredést láttak, az emberek fejében is nagy volt a zűrzavar, és nekik egyértelmű útmutatásra volt szükségük. De ilyen korszak a mai is, amikor mindenki vágyik a tájékozódási pontokra. Ezért megfestjük a jó és a rossz két pólusát. Van, aki erkölcsösökre és erkölcstelenekre, van, aki demokratákra és szélsőjobbosokra, van, aki igazi magyarra és nem igazi magyarra osztja a világot. De van olyan egyház, ahol hangsúlyozzák, hogy még a templomba járók között is vannak a hívők és vannak a hitetlenek, ez két egészen külön világ. Érthető válasz a mai korra, mégis veszedelmes világlátás ez. Egy hasonló korszakban gyönyörűen tanít minket Haggeus próféta: „Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket (...), vajon szent-e az? Elfeleltek a papok: Nem. (...) Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? Es feleltek a papok: Tisztátalanná!” (Hvg 2,12-13) Hogyan terjed a jó, vajon ráragadó az emberekre az áldás ? A válasz egyértelmű nem. A másik kérdés, vajon ragadós-e a gonosz? A szertartások világából való a kép, hiszen a zsidó hagyományban nagyon fontosak voltak a tisztasági törvények. Ezek persze mindig valami lelki, szellemi tartalmat tükröztek: a rossz úgy terjed, mint a métely vagy a nátha. Azt mondta ezzel a próféta, hogy bár valóban két pólus közé feszül az emberi élet, a jó nem úgy hat, mint a rossz. Más, egészen más e két erő hatása, valahogy úgy, mint a gravitáció és a felhajtóerő. Nem összehasonlítható a kettő. Ha Haggens próféta nem megy bele ebbe a leegyszerűsített világlátásba, hogy nekünk a jó és a rossz küzdelmében kell részt vennünk, mi se menjünk bele ma, amikor ugyancsak olcsón kínálkozik ez a gondolat. Mert mi a veszedelmes ebben a gondolkodásban? Az, hogy nagyon kényelmessé tesz. Ülök a fotelben, és nézem, amint a nagy erők összecsapnak a fejem felett, én úgysem tehetek sokat. Ebben a kényelemben aztán az ember olyan dolgokat is megtesz, amelyek semmiféle norma szerint nem helyesek. Ha két erő küzd egymással, akkor az apró részletek úgysem számítanak. Ezért éppen ezekben a zűrzavaros korokban az erkölcstelenség soha addig nem látott mértéket öltött, mint például ma is. Még az egyházban is. Ha valaki úgymond a „jó táborban” van, megbocsáthatóak olyan dolgok, amelyek a „rossz táborban” levőknek nem. De az érem másik oldala is igaz: ez a kettős világlátás némelyeket elképesztő aktivitásra sarkall. Itt a nagy küzdelem, amelyben a sötétség és a világosság csatázik, nem mindegy, melyik nyer, tehát nekünk is harcba kell szállnunk, különben végünk lesz. Magam előtt látok egyháztagokat, akik teljes erőbedobással dolgoznak és küzdenek Isten munkájában, mintha nem tudnák, hogy alapvetően Isten az, aki cselekszik. Összetévesztik a mániákusságot a hittel. Épp e két véglettől akarja a templomépítő népet megóvni Haggeus. A másik gond ezzel a kettős világlátással, hogy eltávolít a teremtett világtól. Eltávolít a testtől, a „valóságtól”. Az egész európai kultúrának most nagy tétje az, vajon képes-e ettől a kettős világlátástól függetlenül gondolkodni? Mert virtuális világokat gyártunk, és a gazdagság, a pénz oltárán áldozzuk fel a Földet. Úgy élünk, hogy szükségünk van álvilágokra, intézményekre, gépekre és rendszerekre, bankokra és mindenféle szervezetekre, amelyek újabb és újabb álvilágokat, álproblémákat gyártanak. Észre sem vesszük, hogy mindennek az oka az, hogy nem egységben szemléljük az életünket. Darabokra szaggatjuk, testre és lélekre, szellemi magaslatokra és földi dolgokra, de sorolhatnánk ezeket a kettősségeket... Sajnos nem véletlenül erősödik a „keleti elvágyódás”, mivel az indiai és egyáltalán a távolkeleti kultúra eredetileg nem ismeri a világnak ezt a szétszaggatottságát. Persze a mai világ maszatol: „Szeressük egymást gyerekek, feketék és fehérek” - olvasható mindenféle zászlón. Hogy ez az eszme mennyire nem jó, arról számos prédikációt halott már mindenki. Ezért most nem erről a végletről beszélünk, hanem a másikról. Nézzük csak meg az evangéliumokat! Jézus nem a mindent összekeverő, beolvadást és alkalmazkodást hirdető honfitársaival, hanem a farizeusokkal küzdött a legtöbbet, akik pedig feketén-fehéren igyekeztek látni a világot. Akik - mint sok mai atyafi is - féltek az összevisszaságoktól, a kultúrák egyvelegétől, és szigorúan táborokra osztották a világot. A végén nem marad más az egyháznak, mint hogy kategorizálja a dolgokat, embereket: ez jó, ez rossz, ezt elvetjük, ezt támogatjuk. Isten egy szép és kerek világot teremtett. Istennek nincsen gonosz ellenpárja. Bár a gonosz valóság hihetetlen erővel terjed, nekünk erre nem az a helyes válaszunk, hogy minél precízebben megfogalmazzuk és kiirtjuk a rosszat, hanem hogy Isten kegyelmébe még erősebben kapaszkodunk. Mert életünk tétje az a furcsa ellentmondás, hogy bár az ördög, a gonosz erősebben működik, hihetetlenül terjed, valójában nagyon gyenge. A jó, bár nehezen átadható, egyáltalán nem ragályos, mégis sokkal erősebb, mert az nem magától van, hanem Istentől. A keresztre kell néznünk, és meg kell látnunk, mennyire erős a „gyenge” jó, és mennyire nevetséges a gonosz, a (A szerző lelkipásztor, a Magyar Rádió Református félóra című műsorának szerkesztője) Fekete-fehér " Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad." (Ézs 40,8)