Reformátusok Lapja, 2013 (57. évfolyam, 1-52. szám)

2013-01-13 / 2. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2013. január 13. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Krisztus hét szava a keresztfán Paradicsomnak te szép élő fája, Ó kegyes Jézus, Istennek Báránya, Te vagy lelkünknek igaz Megváltója, Szabadítója. Értünk egyedül szörnyű kínt szenvedtél, Megfeszíttetvén tövisét viseltél, Mi bűneinkért véreddel fizettél És megölettél. Bibliaolvasó Kalauzunk rendje sze­rint a következő napokban Krisz­tus passiótörténetét olvassuk a Lukács evangéliumból. A nemzet­közi korálirodalom legismertebb darabjai mellett a héten „A Krisz­tusnak a keresztfán lett hét szavá­ból” szerzett régi magyar passió­éneket is énekeljük. A „Paradicsomnak te szép élő fáj­a ” (RÉ 337) a versfők tanúsága szerint a 17. században élt Pécseli Király Imre szaffikus verse. Az eredetileg ti­zenhét versszakból álló költemény Jézusnak a kereszten mondott utolsó szavaira épül. A régi hagyo­mány szerint Krisztus keresztje: élőfa. Énekünkben az ősi életfa úgy jelenik meg, mint maga Krisztus. A „Paradicsomnak te szép élő fája” dallama közeli rokonságot mutat Tinódi Lantos Sebestyén Dávid ki­rály mint az nagy Góliáttal meg­ví­vott című históriás énekével, amely válogatott versekkel, „Siess keresz­tyén lelki jót hallani ” (RE 161) kez­dettel énekeskönyvünkben is helyet kapott. Mindkét tételt egy négy­szólamú metrikus ének discant szó­lamából eredeztette Csomasz Tóth Kálmán. Mivel az előbb említett Horatius-vers bizonyosan ismert volt az iskolázott magyar réteg kö­rében szaffikus ódaként, lehet, hogy a tenor szólam csak tudat alatt ins­pirálta a magyar dallamokat. Krisztusnak a kereszten mon­dott utolsó hét szavát különös tisz­telet övezi keresztyén kultúránk­ban. A szavakat számos zeneszerző dolgozta fel, közülük a leghíresebb a katolikus Joseph Haydn. A pro­testáns szerzők közül Heinrich Schütz 1645-ben készítette el Die sieben Worte Jesu Christi am Kreuz című darabját. Schütz mű­vében a záró kórus conclusio-ként az alábbi mondatokat énekli: „Azt, ki tiszteli Isten halálát, és gondolkodik hét szaván, / Azt Isten kegyelmével tölti a földi életben, és ott fenn az örök életben. /Már itt e földön és a mennyben, már most itt a földi élet­ben és az örökkévalóságban. ” Nekünk, magyar reformátusok­nak azonban Gárdonyi Zsolt Krisz­tus hét szava a keresztfán (Variá­ciók egy magyar passió­ korábra) című, orgonára komponált, hétté­teles variációsorozata a legkedve­sebb, hiszen a Karasszon Dezső or­gonaművésznek ajánlott művében a zeneszerző a „Paradicsomnak te szép élő fája ” kezdetű énekünket dolgozta fel. PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT JANUÁR 13. VASÁRNAP (23),megkegyelmezett nekik az Úr (...) szövetsé­géért. .(2Kir 13) Jóáház és Jóás északi királyok azt tet­ték, amit rossznak tart az Úr. Mégis hatalmas evangéli­umot olvasunk róluk: Isten mindkét király alatt kö­nyörült népén (5 és 23), elzavarta az őket nyomorgató arám királyt, noha ők tovább folytatták azt, amit rossz­nak tartott az Úr (6 és 11). Ennek oka csupán az Úr ki­választó kegyelme és megmásíthatatlan szövetsége: „megkegyelmezett nekik az Úr, megkönyörült rajtuk (...) szövetségéért. ” (23) Ez az evangélium, nem az érdemei­kért cselekedett így az Úr, mert továbbra is rossz úton jártak; az Úr mégis könyörült rajtuk, mert nem rájuk te­kintett, hanem Krisztusra. Mit jelent rossz úton járni? Mindannyian azon járunk, kegyelme nélkül elveszünk. Az életünk nem tiszta, tele van konfliktussal, még ha az Úr ügyéért vállaljuk is azokat. Jogos az Úr haragja (3). Mindezek tények a megtért ember életében is! Döb­benetes dráma Peter­ Shaffer Equus című darabja, kelle­­metlenül mélyre megy, olyan dolgokat hoz szóba, ami mindnyájunk problémája, és amit az egyházban soha nem lehet tematizálni, és talán nem is kell, de az nem igaz, hogy az újjászületett embernek nincsenek prob­lémái, ezernyi kínja van. Megváltás kell, kegyelem, Krisztus! Sírni kellene, hogy éppen ezt nem látjuk (14). Lukács 23,1-5 - 173. dicséret JANUÁR 14.HÉTFŐ (1) „...király lett Amacjá...” (2Kir 14) - Amacjá hu­szonöt évesen lett Júda királya, és huszonkilenc évig uralkodott (Kr. e. 796-767).­­ Azt tette, amit helyes­nek tart az Úr! De nem teljesen, mert a nép a korábban idegen istenek tiszteletét szolgáló áldozóhalmokon is imádta az Urat (3-4).­­ Amacsa bosszút állt apja gyil­kosain, a törvényt betartva (5 Mózes 24,16), de apja gyilkosainak fiát már nem vágatta le, miszerint min­denkinek a maga vétkéért kell meghalnia (5-6).­­ Győztes hadjáratai után elbízta magát (7), és hadat üzent az északi országrésznek, akik azonban csúfos ve­reséget mértek rá, elfogták, Jeruzsálemet feldúlták (14).­­ Később összeesküvést szőttek ellene, próbált menekülni, de végeztek vele (19-21). Egy vezető ember rövid életrajza áll előttünk. Amacsá szíve, lát­szólagos istenfélelme mellett, nem volt teljesen az Úré, indulatai elragadták, és mivel kardot ragadott, kard által is veszett el. Milyen a mi életrajzunk? Nem az ál­lásinterjúra tupírozott „szakmai önéletrajzunk”, hanem az, amit Isten ismer és értékel... Lukács 23,6-12 , 341. dicséret JANUÁR 15. KEDD (5) „Az Úr megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig...” (2Kir 15) Azarjá király azt tette, ami kedves az Úrnak, de az Úr megverte őt, poklossá lett halála nap­jáig, ezért egy elkülönített házban lakott, és fia, Jótám irányította helyette az országot (5). Ennek részletes ma­gyarázatát nem itt kapjuk, hanem a Krónikák máso­dik könyvének 26. fejezetében (26,16-21). Innen tud­juk, hogy Azarjá a déli országrész, Júda legbefolyáso­sabb királya volt, számos eredménnyel ajándékozta meg őt az Isten:­­ délen kitolta az ország határait, elfoglalva . Élatot (14,22); - keleten adófizetőivé tette az ammó­niákat; nyugaton legyőzte a filiszteusokat; - megerő­sítette Jeruzsálemet és Júda más részeit; - újjászervezte a hadsereget. Sajnos sikerei önteltté tették, már a papok feladatát is át akarta venni. Ekkor Isten megalázta őt, és forgalmon kívül helyezte. Ugyanazt mondhatjuk el róla, mint Naámánról, vitéz hős, de poklos volt (2Kir 5,1). Vigyázzunk, sikereink csakis az Úrhoz vihetnek közelebb! Egyébként ítélet alatt vagyunk, és csak idő kérdése, mikor járunk úgy, mint Azarjá király. Lukács 23,13-25 340. dicséret JANUÁR 16. SZERDA (7) „Vonulj fel, és szabadíts meg...” (2Kir 16) Áház júdai király Asszíriához fordul segítségért, majd tel­jesen kiszolgálja ezt az idegen hatalmat, mindent felad, idegen oltárt épít, átalakítja a templom beren­dezését. Nem történik ma is valami hasonló ? Vannak hatalmak a világban, és a keresztyénség az e világi ered­ményekért, számokért, jelenlétért, olcsó hatásokért, hamis semlegességért feladja értékeit, örökségét, ha­gyományát, a tiszta evangéliumot, Krisztust! Mi lett a Krisztus evangéliumából? A görögségben filozó­fia, Rómában intézmény, Európában kultúra, Ame­rikában üzlet. Az evangélium a szabadítás örömhíre, Isten szabadításának jó híre. Felmerül az a kérdés, hogy kitől várjuk a szabadítást. Á ház nem az Úrhoz, hanem Asszíriához fordult: „Szabadíts meg..!’ (7) Lukács 23,26-31 - 343. dicséret JANUÁR 17. CSÜTÖRTÖK (6) „...elfoglalta Asszíria királya Samáriát, Izraelt pedig fogságba hurcolta...” (2Kir 17) Mindennapi kérdésünk: miért úgy történt, ahogy történt? A mai igeszakaszban is olvasunk egy történelmi eseményt: Iz­raelt legyőzik és fogságba hurcolják az asszírok. Hall­hatjuk az esemény magyarázatát: Izráel királya először megalázkodott a hatalmas Asszíria előtt, adót fizetett neki (3), de mielőbb szabadulni akart ebből a présből, és Egyiptom segítségét kérte Asszíria ellen (4), akkor Asszíria lerohanta és elhurcolta Izráelt (Kr. e. 722). Ez azonban a fenti esemény felszínes magyarázata, a va­lódi okot ezután olvassuk. „Ez pedig azért történt, mert Izráellal vétkeztek Istenük, az Úr ellen. ”(7) Ez a valódi ok. A bajban sem az Úrban bíztak, hanem emberek­ben, idegen hatalmakban, mint akkor Egyiptomban. Minden esemény felszíni magyarázata mögött ott rej­tőzik a valódi ok, az Isten kegyelmes és igazságos cse­lekvése. Soha ne a felszínt lásd! Amit ő most tesz, nem biztos, hogy értjük, de egyszer majd megértjük (Jn 13,7). Egy azonban döntő: azt cselekedd, amit jónak tart az Úr, Igéjét tanulmányozva pedig egyre inkább kristályosodjon ki, hogy mit tart annak ő! Lukács 23,32-38 , 342. dicséret JANUÁR 18. PÉNTEK (32) „...az Úr megment bennünket!” (2Kir 18) Kiben bízol? Kire hallgatsz? Ezékiás az Úrban bízott, őrá figyelt (3). Először megijedt ugyan, amikor az északi országrész fogságba hurcolása után (Kr. e. 722), az Asz­­szír király, Szanhérib Jeruzsálem ellen fordult (Kr. e. 701), és próbálta kiengesztelni az asszír uralkodót, mert a hívő ember is meginoghat (13­ 16). De Ezékiás volt az, aki kellő időben kiállt az Úr ügye mellett, mert ami­kor gúnyolták az Úrba vetett bizalom lehetőségét (19­­22), akkor hitvallásos bizonyossággal hirdette, hogy népe bízzon az Úrban, ez mindenre elég. Ez a hit­ elő­ször a ráhagyatkozás bátorsága, merészsége ugrás a sza­kadék fölött, és csak utána tapasztalhatjuk az Úr jelen­létét, szabadítását, megtartó csodáit, nem pedig for­dítva. Ma nagyon fontos lenne ez az igei, bátor, prófé­tai kiállás az Úr ügye mellett. Egy ponton csak ez a rá­hagyatkozás számít, semmi más. Olyan ez, mint ami­kor a jég ráhagyatkozik az alatta lévő vízre, amiből lett. Lukács 23,39-43 , 337. dicséret JANUÁR 19. SZOMBAT (3) „Nyomorúságnak napja ez...” (2Kir 19) Ott áll a kis Ezékiás a hatalmas Asszír Birodalommal szemben, aki eddig Istent gyalázva mindenkit maga alá gyűrt. Ezékiás fél. Testi szemei a túlerőt látják. Mindig itt vizs­gázik a hit, ilyen helyzetekben, amikor emberileg egy­értelmű, hogy nincs esély, merünk-e ekkor számolni a mindenható Úrral. Az Istenre hagyatkozásnak ez a bi­zonyossága nem abban nyilvánul meg, hogy konkrétan segít-e az Isten vagy sem, hanem abban, hogy úgy lesz jó, ahogy történnek a dolgok, mert az Úrra bíztuk ügyünket. Ezék m­s ebben a lehetetlen helyzetben az Úrra bízza ügyét: - megkérdezi Isten üzenetét (3); - meghallja Isten bátorító Igéjét (6-7); - könyörög az Úr szabadításáért (15-19);- ezután már csak hagyni kell, hogy történjenek a dolgok. Az igazán nyomorúságos helyzetben ez a szent passzivitás az Istennek kedves ak­tivitás. Nyugodj már el, és hagyj több munkát az Úrnak! Jobban fognak alakulni a dolgok. Lukács 23,44-49 339. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK Utánad Azt hiszem, ma előttem jártál, Uram. Kisimítottad a buszvezető mogorva ráncait, és nevetőssé tetted a szemét, amikor visszaköszönt. Egymás iránt nyitottá és segítőkésszé tetted az utas­társakat, hiszen egyszerre többen is mozdultak, amikor leejtettem a sála­mat. Jókedvűvé változtattad a sokat szomorkodó eladónőt a kisboltban - büszkén újságolta, hogy megszületett az unokája, és a raktárból hozta elő nekem a legszebb kenyeret. Köszönöm ezeket a kedves pillanatokat! Felsejlő lábnyomodat látom, elsuhanó köntö­söd szegélyét vélem felfedezni ilyenkor. Itt vagy és munkálkodsz. És szólsz: „Kövess engem!” Megyek, Uram. Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Pilátus és Heródes Jézus elítélésének és kereszthalálá­nak Lukács szerinti elbeszélése apró többletet tartalmaz. Poncius Pilá­tus i. sz. 26-36 között volt római helytartó, származásáról, előéleté­ről viszonylag kevés információval rendelkezünk. Feltehetően Augus­tus császár unokájával kötött há­zassága révén szerezte meg júdeai pozícióját, amit szokatlanul hosszú ideig meg is tudott tartani. Ehhez megfelelő ravaszsággal, tettvággyal és kegyetlenséggel is rendelkezett, amit forrásainkból is sejthetünk. Számos konfliktusba keveredett a lakossággal és a nép vezetőivel. A zsidó nagytanács hatáskörét meghaladta Jézus ügye és elítélése, azt jóvá kellett hagyatni a római ha­talom képviselőjével is. Csak Lukács írja le, hogy Pilátus Jézust galileai származása miatt az ünnep miatt éppen Jeruzsálemben tartózkodó, területileg illetékes Heródes Anti­­pászhoz küldte (Lk 23,7). Nagy He­ródes fia apja halála után negyedes fejedelem lett, majd elvette fivére fe­leségét, Heródiást, ami miatt Ke­resztelő Jánosnak meg kellett halnia. Szerette volna látni Jézust (Lk 9,9), aki Heródest rókának nevezte (Lk 13,32). Most láthatta Jézust, egyút­tal azt remélte, hogy szeme előtt tesz valamilyen csodát (Lk 23,8). De Jézus nem válaszolt semmit az őt gú­­nyolónak. A passió egyik legbor­zasztóbb mondata és fájdalmas jel­lemrajza az, hogy Heródes és Pilátus Krisztus elítélésének és kereszthalá­lának napján kötöttek egymással ba­rátságot, hiszen addig haragban vol­tak (Lk 23,12). Pilátus szeretett volna szabadulni az ügytől, de mindeközben Rómá­hoz fűződő kapcsolatára is ügyelnie kellett, hiszen János tudósítása sze­rint a zsidók a császárhoz való hűsé­gét vették elő („nem vagy a császár barátja” - Jn 19,12). Heródes és Pi­látus cselekvőleg hozzájárul­tak Jézus halálához, Pilátus „Jézust kiszolgál­tatta akaratuknak” (Lk 23,25). PAP FERENC

Next