Reformátusok Lapja, 2013 (57. évfolyam, 1-52. szám)
2013-01-13 / 2. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2013. január 13. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Krisztus hét szava a keresztfán Paradicsomnak te szép élő fája, Ó kegyes Jézus, Istennek Báránya, Te vagy lelkünknek igaz Megváltója, Szabadítója. Értünk egyedül szörnyű kínt szenvedtél, Megfeszíttetvén tövisét viseltél, Mi bűneinkért véreddel fizettél És megölettél. Bibliaolvasó Kalauzunk rendje szerint a következő napokban Krisztus passiótörténetét olvassuk a Lukács evangéliumból. A nemzetközi korálirodalom legismertebb darabjai mellett a héten „A Krisztusnak a keresztfán lett hét szavából” szerzett régi magyar passióéneket is énekeljük. A „Paradicsomnak te szép élő fája ” (RÉ 337) a versfők tanúsága szerint a 17. században élt Pécseli Király Imre szaffikus verse. Az eredetileg tizenhét versszakból álló költemény Jézusnak a kereszten mondott utolsó szavaira épül. A régi hagyomány szerint Krisztus keresztje: élőfa. Énekünkben az ősi életfa úgy jelenik meg, mint maga Krisztus. A „Paradicsomnak te szép élő fája” dallama közeli rokonságot mutat Tinódi Lantos Sebestyén Dávid király mint az nagy Góliáttal megvívott című históriás énekével, amely válogatott versekkel, „Siess keresztyén lelki jót hallani ” (RE 161) kezdettel énekeskönyvünkben is helyet kapott. Mindkét tételt egy négyszólamú metrikus ének discant szólamából eredeztette Csomasz Tóth Kálmán. Mivel az előbb említett Horatius-vers bizonyosan ismert volt az iskolázott magyar réteg körében szaffikus ódaként, lehet, hogy a tenor szólam csak tudat alatt inspirálta a magyar dallamokat. Krisztusnak a kereszten mondott utolsó hét szavát különös tisztelet övezi keresztyén kultúránkban. A szavakat számos zeneszerző dolgozta fel, közülük a leghíresebb a katolikus Joseph Haydn. A protestáns szerzők közül Heinrich Schütz 1645-ben készítette el Die sieben Worte Jesu Christi am Kreuz című darabját. Schütz művében a záró kórus conclusio-ként az alábbi mondatokat énekli: „Azt, ki tiszteli Isten halálát, és gondolkodik hét szaván, / Azt Isten kegyelmével tölti a földi életben, és ott fenn az örök életben. /Már itt e földön és a mennyben, már most itt a földi életben és az örökkévalóságban. ” Nekünk, magyar reformátusoknak azonban Gárdonyi Zsolt Krisztus hét szava a keresztfán (Variációk egy magyar passió korábra) című, orgonára komponált, héttételes variációsorozata a legkedvesebb, hiszen a Karasszon Dezső orgonaművésznek ajánlott művében a zeneszerző a „Paradicsomnak te szép élő fája ” kezdetű énekünket dolgozta fel. PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT JANUÁR 13. VASÁRNAP (23),megkegyelmezett nekik az Úr (...) szövetségéért. .(2Kir 13) Jóáház és Jóás északi királyok azt tették, amit rossznak tart az Úr. Mégis hatalmas evangéliumot olvasunk róluk: Isten mindkét király alatt könyörült népén (5 és 23), elzavarta az őket nyomorgató arám királyt, noha ők tovább folytatták azt, amit rossznak tartott az Úr (6 és 11). Ennek oka csupán az Úr kiválasztó kegyelme és megmásíthatatlan szövetsége: „megkegyelmezett nekik az Úr, megkönyörült rajtuk (...) szövetségéért. ” (23) Ez az evangélium, nem az érdemeikért cselekedett így az Úr, mert továbbra is rossz úton jártak; az Úr mégis könyörült rajtuk, mert nem rájuk tekintett, hanem Krisztusra. Mit jelent rossz úton járni? Mindannyian azon járunk, kegyelme nélkül elveszünk. Az életünk nem tiszta, tele van konfliktussal, még ha az Úr ügyéért vállaljuk is azokat. Jogos az Úr haragja (3). Mindezek tények a megtért ember életében is! Döbbenetes dráma Peter Shaffer Equus című darabja, kellemetlenül mélyre megy, olyan dolgokat hoz szóba, ami mindnyájunk problémája, és amit az egyházban soha nem lehet tematizálni, és talán nem is kell, de az nem igaz, hogy az újjászületett embernek nincsenek problémái, ezernyi kínja van. Megváltás kell, kegyelem, Krisztus! Sírni kellene, hogy éppen ezt nem látjuk (14). Lukács 23,1-5 - 173. dicséret JANUÁR 14.HÉTFŐ (1) „...király lett Amacjá...” (2Kir 14) - Amacjá huszonöt évesen lett Júda királya, és huszonkilenc évig uralkodott (Kr. e. 796-767). Azt tette, amit helyesnek tart az Úr! De nem teljesen, mert a nép a korábban idegen istenek tiszteletét szolgáló áldozóhalmokon is imádta az Urat (3-4). Amacsa bosszút állt apja gyilkosain, a törvényt betartva (5 Mózes 24,16), de apja gyilkosainak fiát már nem vágatta le, miszerint mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia (5-6). Győztes hadjáratai után elbízta magát (7), és hadat üzent az északi országrésznek, akik azonban csúfos vereséget mértek rá, elfogták, Jeruzsálemet feldúlták (14). Később összeesküvést szőttek ellene, próbált menekülni, de végeztek vele (19-21). Egy vezető ember rövid életrajza áll előttünk. Amacsá szíve, látszólagos istenfélelme mellett, nem volt teljesen az Úré, indulatai elragadták, és mivel kardot ragadott, kard által is veszett el. Milyen a mi életrajzunk? Nem az állásinterjúra tupírozott „szakmai önéletrajzunk”, hanem az, amit Isten ismer és értékel... Lukács 23,6-12 , 341. dicséret JANUÁR 15. KEDD (5) „Az Úr megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig...” (2Kir 15) Azarjá király azt tette, ami kedves az Úrnak, de az Úr megverte őt, poklossá lett halála napjáig, ezért egy elkülönített házban lakott, és fia, Jótám irányította helyette az országot (5). Ennek részletes magyarázatát nem itt kapjuk, hanem a Krónikák második könyvének 26. fejezetében (26,16-21). Innen tudjuk, hogy Azarjá a déli országrész, Júda legbefolyásosabb királya volt, számos eredménnyel ajándékozta meg őt az Isten: délen kitolta az ország határait, elfoglalva . Élatot (14,22); - keleten adófizetőivé tette az ammóniákat; nyugaton legyőzte a filiszteusokat; - megerősítette Jeruzsálemet és Júda más részeit; - újjászervezte a hadsereget. Sajnos sikerei önteltté tették, már a papok feladatát is át akarta venni. Ekkor Isten megalázta őt, és forgalmon kívül helyezte. Ugyanazt mondhatjuk el róla, mint Naámánról, vitéz hős, de poklos volt (2Kir 5,1). Vigyázzunk, sikereink csakis az Úrhoz vihetnek közelebb! Egyébként ítélet alatt vagyunk, és csak idő kérdése, mikor járunk úgy, mint Azarjá király. Lukács 23,13-25 340. dicséret JANUÁR 16. SZERDA (7) „Vonulj fel, és szabadíts meg...” (2Kir 16) Áház júdai király Asszíriához fordul segítségért, majd teljesen kiszolgálja ezt az idegen hatalmat, mindent felad, idegen oltárt épít, átalakítja a templom berendezését. Nem történik ma is valami hasonló ? Vannak hatalmak a világban, és a keresztyénség az e világi eredményekért, számokért, jelenlétért, olcsó hatásokért, hamis semlegességért feladja értékeit, örökségét, hagyományát, a tiszta evangéliumot, Krisztust! Mi lett a Krisztus evangéliumából? A görögségben filozófia, Rómában intézmény, Európában kultúra, Amerikában üzlet. Az evangélium a szabadítás örömhíre, Isten szabadításának jó híre. Felmerül az a kérdés, hogy kitől várjuk a szabadítást. Á ház nem az Úrhoz, hanem Asszíriához fordult: „Szabadíts meg..!’ (7) Lukács 23,26-31 - 343. dicséret JANUÁR 17. CSÜTÖRTÖK (6) „...elfoglalta Asszíria királya Samáriát, Izraelt pedig fogságba hurcolta...” (2Kir 17) Mindennapi kérdésünk: miért úgy történt, ahogy történt? A mai igeszakaszban is olvasunk egy történelmi eseményt: Izraelt legyőzik és fogságba hurcolják az asszírok. Hallhatjuk az esemény magyarázatát: Izráel királya először megalázkodott a hatalmas Asszíria előtt, adót fizetett neki (3), de mielőbb szabadulni akart ebből a présből, és Egyiptom segítségét kérte Asszíria ellen (4), akkor Asszíria lerohanta és elhurcolta Izráelt (Kr. e. 722). Ez azonban a fenti esemény felszínes magyarázata, a valódi okot ezután olvassuk. „Ez pedig azért történt, mert Izráellal vétkeztek Istenük, az Úr ellen. ”(7) Ez a valódi ok. A bajban sem az Úrban bíztak, hanem emberekben, idegen hatalmakban, mint akkor Egyiptomban. Minden esemény felszíni magyarázata mögött ott rejtőzik a valódi ok, az Isten kegyelmes és igazságos cselekvése. Soha ne a felszínt lásd! Amit ő most tesz, nem biztos, hogy értjük, de egyszer majd megértjük (Jn 13,7). Egy azonban döntő: azt cselekedd, amit jónak tart az Úr, Igéjét tanulmányozva pedig egyre inkább kristályosodjon ki, hogy mit tart annak ő! Lukács 23,32-38 , 342. dicséret JANUÁR 18. PÉNTEK (32) „...az Úr megment bennünket!” (2Kir 18) Kiben bízol? Kire hallgatsz? Ezékiás az Úrban bízott, őrá figyelt (3). Először megijedt ugyan, amikor az északi országrész fogságba hurcolása után (Kr. e. 722), az Aszszír király, Szanhérib Jeruzsálem ellen fordult (Kr. e. 701), és próbálta kiengesztelni az asszír uralkodót, mert a hívő ember is meginoghat (13 16). De Ezékiás volt az, aki kellő időben kiállt az Úr ügye mellett, mert amikor gúnyolták az Úrba vetett bizalom lehetőségét (1922), akkor hitvallásos bizonyossággal hirdette, hogy népe bízzon az Úrban, ez mindenre elég. Ez a hit először a ráhagyatkozás bátorsága, merészsége ugrás a szakadék fölött, és csak utána tapasztalhatjuk az Úr jelenlétét, szabadítását, megtartó csodáit, nem pedig fordítva. Ma nagyon fontos lenne ez az igei, bátor, prófétai kiállás az Úr ügye mellett. Egy ponton csak ez a ráhagyatkozás számít, semmi más. Olyan ez, mint amikor a jég ráhagyatkozik az alatta lévő vízre, amiből lett. Lukács 23,39-43 , 337. dicséret JANUÁR 19. SZOMBAT (3) „Nyomorúságnak napja ez...” (2Kir 19) Ott áll a kis Ezékiás a hatalmas Asszír Birodalommal szemben, aki eddig Istent gyalázva mindenkit maga alá gyűrt. Ezékiás fél. Testi szemei a túlerőt látják. Mindig itt vizsgázik a hit, ilyen helyzetekben, amikor emberileg egyértelmű, hogy nincs esély, merünk-e ekkor számolni a mindenható Úrral. Az Istenre hagyatkozásnak ez a bizonyossága nem abban nyilvánul meg, hogy konkrétan segít-e az Isten vagy sem, hanem abban, hogy úgy lesz jó, ahogy történnek a dolgok, mert az Úrra bíztuk ügyünket. Ezék ms ebben a lehetetlen helyzetben az Úrra bízza ügyét: - megkérdezi Isten üzenetét (3); - meghallja Isten bátorító Igéjét (6-7); - könyörög az Úr szabadításáért (15-19);- ezután már csak hagyni kell, hogy történjenek a dolgok. Az igazán nyomorúságos helyzetben ez a szent passzivitás az Istennek kedves aktivitás. Nyugodj már el, és hagyj több munkát az Úrnak! Jobban fognak alakulni a dolgok. Lukács 23,44-49 339. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK Utánad Azt hiszem, ma előttem jártál, Uram. Kisimítottad a buszvezető mogorva ráncait, és nevetőssé tetted a szemét, amikor visszaköszönt. Egymás iránt nyitottá és segítőkésszé tetted az utastársakat, hiszen egyszerre többen is mozdultak, amikor leejtettem a sálamat. Jókedvűvé változtattad a sokat szomorkodó eladónőt a kisboltban - büszkén újságolta, hogy megszületett az unokája, és a raktárból hozta elő nekem a legszebb kenyeret. Köszönöm ezeket a kedves pillanatokat! Felsejlő lábnyomodat látom, elsuhanó köntösöd szegélyét vélem felfedezni ilyenkor. Itt vagy és munkálkodsz. És szólsz: „Kövess engem!” Megyek, Uram. Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Pilátus és Heródes Jézus elítélésének és kereszthalálának Lukács szerinti elbeszélése apró többletet tartalmaz. Poncius Pilátus i. sz. 26-36 között volt római helytartó, származásáról, előéletéről viszonylag kevés információval rendelkezünk. Feltehetően Augustus császár unokájával kötött házassága révén szerezte meg júdeai pozícióját, amit szokatlanul hosszú ideig meg is tudott tartani. Ehhez megfelelő ravaszsággal, tettvággyal és kegyetlenséggel is rendelkezett, amit forrásainkból is sejthetünk. Számos konfliktusba keveredett a lakossággal és a nép vezetőivel. A zsidó nagytanács hatáskörét meghaladta Jézus ügye és elítélése, azt jóvá kellett hagyatni a római hatalom képviselőjével is. Csak Lukács írja le, hogy Pilátus Jézust galileai származása miatt az ünnep miatt éppen Jeruzsálemben tartózkodó, területileg illetékes Heródes Antipászhoz küldte (Lk 23,7). Nagy Heródes fia apja halála után negyedes fejedelem lett, majd elvette fivére feleségét, Heródiást, ami miatt Keresztelő Jánosnak meg kellett halnia. Szerette volna látni Jézust (Lk 9,9), aki Heródest rókának nevezte (Lk 13,32). Most láthatta Jézust, egyúttal azt remélte, hogy szeme előtt tesz valamilyen csodát (Lk 23,8). De Jézus nem válaszolt semmit az őt gúnyolónak. A passió egyik legborzasztóbb mondata és fájdalmas jellemrajza az, hogy Heródes és Pilátus Krisztus elítélésének és kereszthalálának napján kötöttek egymással barátságot, hiszen addig haragban voltak (Lk 23,12). Pilátus szeretett volna szabadulni az ügytől, de mindeközben Rómához fűződő kapcsolatára is ügyelnie kellett, hiszen János tudósítása szerint a zsidók a császárhoz való hűségét vették elő („nem vagy a császár barátja” - Jn 19,12). Heródes és Pilátus cselekvőleg hozzájárultak Jézus halálához, Pilátus „Jézust kiszolgáltatta akaratuknak” (Lk 23,25). PAP FERENC