Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)
2016-09-11 / 37. szám
Futni a cél felé Templomfutás. Sokszor rácáfolt már arra, amit az orvosok megjósoltak neki, például elkezdett járni és érzéseit is kifejezi már. A nyolc és fél éves Szabó Ádám rendkívül vidám kisfiú, pedig ritka csontbetegségben szenved és súlyosanhalmozottan értelmi fogyatékos. Szülei egészséges testvérével együtt nevelik őt toki otthonukban, amely a beteg kisfiú számára a világot jelenti. Iskolába nem járhat, pedig reménykeltő az út, amit fejlődésében már bejárt. A Vili, Zsámbéki Templomfutás és Családi Nap jótékonysági futóversenyének résztvevői nevezési díjukkal ezúttal Ádámot és családját támogatják szeptember 17-én, szombaton. A cél, hogy az iskolaköteles kisfiúhoz utazópedagógus járhasson, aki szakszerű segítséget nyújthatna gyógypedagógiai fejlesztésében. Kisállatok Egyik szobából a másikba készül éppen, amikor meglátja, hogy felé közeledem. Elfoglalt kisfiú látszatát kelti, az első pillanatban talán nem is örül annak, hogy holmi kézfogással tartaná föl egy ismeretlen. Folytatás a 7. oldalon Lapunkban megtalálja a Mértékadó című ingyenes kulturális és műsorú újság-mellékletet. REFORMÁTUS SZEMMEL Az olimpia áldott dolog - Remélem, hogy lesz Budapesten olimpia, hogy minél több magyar embernek is megadasson az érzés: mindannyian egyformák vagyunk - mondja Gundel Takács Gábor... . 3. oldal EGYHÁZI ÉLET Elkészült a teljes audio Biblia A reformáció emlékévében különösen fontos, hogy a Könyvek Könyve minél több emberhez eljuthasson - mondja Pécsák Ottó... , 4. oldal GYÜLEKEZETEINK Legyen egy hely Roma és Református Közösségi Házért adtak hálát Jánoshalmán. A felújítás a HEKS támogatásával és a gyülekezeti tagok önkéntes munkájával valósult meg... . 3. oldal A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA Templom az ősz színeiben Bordó, barna és arany színekben játszik Gyügye református temploma - erre folytatódik a középkori templomok útja. Továbbiak a 6. oldalon. fotó: dimény andrás Négyszáznyolcvanhatodik tanévét kezdi a sárospataki teológia TISZán innen. Megújult internátusokkal és nyolcvan új hallgatóval kezdi a 2016/17-es tanévet a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, amely szeptember 4-én tartotta akadémiai közgyűléssel egybekötött tanévnyitó istentiszteletét a sárospataki református templomban. Az istentisztelet Pásztor Gyula intézményi lelkipásztor igehirdetésével kezdődött, aki emlékeztetett, hogy az Úr minden élethelyzetben, még az emberileg megoldhatatlannak látszó terhek alatt és feladatok közepette is szeret. Az igehirdető hangsúlyozta, hogy „az új tanév kezdetén izgalma megújul, terve van velünk, ami reménységre ad okot”. Füsti-Molnár Szilveszter rektor ünnepi beszédében arról szólt, hogy Isten emberré lett értünk, és hogy gyülekezetként ez a megmaradás egyetlen feltétele. Isten nem azért vette magára az emberi természetet és lett emberré, mert erre méltók vagyunk. Éppen fordítva: a bűn által megnyomorodott emberi természetre kimondott isteni nem átkát vette magára Isten fia, Jézus Krisztus a testet öltésében, hogy megbékéltesse az emberek világát az Istennel. Ezzel az isteni igennel újra közösségünk lehet Istennel, és a legreálisabban láthatjuk az igenek és a nemek határait. Ez felelősséggel ajándékoz meg, az élet iránti felelősséggel - fogalmazott. A rektor tájékoztatása szerint a felsőoktatási intézmény programokban gazdag tanévnek néz elébe, ugyanis a reformáció félévezredes jubileumának számos ünnepsége érinti majd a kollégiumot és a sárospataki reformátusokat. A megjelenteket Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület világi főjegyzője köszöntötte, aki úgy vélte, hogy hitünk meghatározza világképünket is. - A keresztyén hitet cselekedetek nélkül a Szentírás meddőnek ítéli, ezért szükséges, hogy a hitbeli erősödés, nevelés mellett a diakóniára is odafigyeljünk. Ezeket az alapelveket a család, a gyülekezet és a keresztyén iskola biztosíthatja - mondta Molnár Pál. A tanévnyitó ünnepség végén átadták a Jakab István-díjat. Az elismerést a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatói számára, Jakab István nyelvész emlékére hozták létre 2015-ben, aki élete munkásságával segítette anyanyelvünk tisztaságának megőrzését és helyes használatával magyarságtudatunk erősítését. Az „Erős vár a nyelv” feliratú érmet azok vehetik át, akik önálló prédikációírásban ésájt a n vára nyelv tiszta, szabatos és stílusos használatiban kiemelkedősén tejfenszefiek. Sárpatakról időtíFánkorki^^p^ Sinkovitz Richárd részesült az elismerésben. .v' - TIBEK.HU A református felsőoktatási intézményekben is megkezdődött az új tanév. A Károli Gáspár Református Egyetemen lapzártánkkor, szeptember 5-én, Debrecenben szeptember 3-án, Sárospatakon szeptember 4-én volt, Pápán szeptember 11 -én lesz az ünnepélyes tanévnyitó. Képünkön a patakiak eskütétele látható. fotó: tirek.hu