Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)

2017-12-03 / 49. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. december 3._________ HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... ítélj meg engemet, Úristen! Félbehagyott villa erkélyéről szem­léltem a tájat. Gondosan tervezett alagsori konyha és garázs fölött déli erkélyre nyíltak a szobák. Több ablak és ajtó hiányzott, ellopták, a lakásban térdig érő mocskot hal­moztak fel az illegális lakók. Lát­ható volt, többé nincs, aki befejezze az enyészetnek átengedett épületet. Sokszor hasonló az istentiszteleti éneklésünk. Megszoktuk a befeje­­zetlenséget. Elég idéznünk a 42. zsol­tár szomjúhozó szarvasát. A 90. zsol­tár végigéneklése helyett a zsoltár első versével befejezzük. Sok éne­künket soha nem énekeljük végig, csupán elkezdjük karácsonykor és húsvétkor is. A 43. zsoltár a 42. be­fejezése, szerves része, mert az imád­kozó nem csupán sóvárog a remény­telen távolból. Eljut a szent hegyre, belép az Istennek szentelt temp­lomba. Félbehagyott elkezdés em­bereiként nem vallhatunk így. Hitvalló életünk kísértése, hogy buzgón és jó irányba útnak ered­jünk a keskeny ösvényen. Jót kezd­jünk. Majd félbehagyjuk, ígérünk, aztán megtagadjuk. Ettől hanyat­lik reformátusságunk. Mintha ke­resztyén vagy hívő eszményünk volna a csírázás, amelyet nem kö­vet sudár törzs nevelése és gazdag gyümölcstermés megérlelése, bol­dog aratás és harmincannyi vagy százannyi búzamag betakarítása. Ébredést áhítunk, ez azonban nem növekedhet bennünk és közöt­tünk évezredes cédrussá, idősen is gyümölcsözve, amint történt ez a templom kertjében (Zsolt 92,14- 15), mert szüntelenül táplálkozott az élet forrásából (Zsolt 36,10). Fél évezred bűvöletében sekély talajba gyökerezünk, a botránkozás kövei között találhatjuk magunkat, aztán menthetetlenül kiúszunk, egyszer­re nincs­ honnan szívnunk lelkünk táplálékát. Gyásznál keservesebb, ha beteg vagy idős szülő kedves gyermekét sem ismeri meg többé. Mindent fe­ledett, saját nevét és élete folyását is. Ilyen reménytelen állapotot ta­pasztal a zsoltáros, ezért könyörög az isteni szövetség rendjének hely­reállításáért, az ígéretekre emléke­zésért, akkor szabadulhat a körü­lötte lebzselő hamis emberektől. Visszatér a 42. zsoltár refrénje befejezésül a 43. végén, bár más verseléssel. Bizonyosság a válasz a magára hagyatott, elfeledett em­ber panaszára. Ezt a közösségi is­tentiszteletben tapasztalja. Mert ott ő soha nem messziről szemlélő és elhagyatott, hanem cselekvő és résztvevő. Válságban és távolban sem hiányzik ez a zsoltáros életé­ből. Értették ezt a hitben előttünk járók, ezért volt szokásuk, hogy kezdő vagy prédikáció előtti ének­nek választották a 3-4. verset: „Igazságodat add értenem... És hálát adok szüntelen.” FEKETE CSABA AZ IGE MELLETT DECEMBER 3. VASÁRNAP - ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA (1) „...mennyit küzdök értetek...” (Kol 2,1-7) Pál azért küzd, hogy a kolosséi gyülekezet tagjai, akik közül sokakat nem ismer személyesen, befogadják az Úr Jézus Krisztus ismeretének teljes gazdagságát. Hiszen az élet maradandó kincse, értelme, rendje, „tartása”, öröme egyedül az Úr. Pál nem azért küzd, hogy őt szeressék, de mégis fontos, hogy szeressék őt, mert őrajta keresztül az Urat ismerhetik meg mások, Kolosséban is (3,5-7). Isten emberi eszközöket felhasználva küzd értünk, mert az élő Krisztusba vetett hit mindig emberi eszközökön keresztül érkezik meg hozzánk. Ezért nem mindegy, kik között mozgunk, kikre hallgatunk, kik hatnak ránk, kiket szeretünk. Az egyházon belül sem mindegy. Vi­gyázzunk, nem feltétlenü­l a hangadók azok, akik egy­ben mértékadók is lehetnek. „Nehogy valaki megtévesztő szavakkal félrevezessen titeket !”Va­nnak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy egyházi ember az, aki elve­zethet bennünket a Krisztus teljességéhez, illetve erő­síthet meg minket az élő hitben. Ezékiel 33,21-33 , 301. dicséret DECEMBER 4. HÉTFŐ (15) „.. .megszégyenítette őket...” (Kol 2,8-15) Döb­benetes az a rendszer, amiben élünk. Nem tudom, hogy sírjak vagy hahotázzak, hogy mindezt meg lehet csi­nálni. Balekok milliárdjaival van tele a földgolyó. Rend­szeresen elektronikusan utalom a számlákat, fizetem az internetet, a gépet, a programot, a folyószámlát, beírom a jelszavakat, kinyomtatom a bizonylatokat... Aztán már jön is az sms, hogy az általam finanszírozott rend­szeren át, a saját magam által elvégzett munkáért a bank a kamatok mellett levonta minden mozdulatom után a kezelési költséget is. Kabaré. Ráadásul még elégedet­tek is vagyunk, hogy mindezt otthon, kényelmesen el­intézhetjük... Ez a világ törvénye! Rászedni, beszedni, semmit nem elengedni! Ki engedett el itt bármit is bár­kinek? Sérelmeinket is a sírba visszük, hiába mondjuk, kegyesen, hogy megbocsátottunk. Valójában nem így van. Ebbe belegondolva ragyog fel a keresztre szegezett adóslevél üzenete! Isten Jézus Krisztusban elengedte a kifizethetetlen tartozást. Ez egy egészen más törvény, a kegyelem törvénye. Megszégyenítő és alapjaiban meg­újító, megváltó örömhír ez (15). Ezékiel 34,1-10 - 303, dicséret DECEMBER 5. KEDD (23) „...a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatos­­kodás...” (Kol 2,16-23) A krisztusi ember szabadsága valóban megszüntet sokféle felesleges kötöttséget, ame­lyek csak terhelik az amúgy sem könnyű emberi életet (20). Jézus Krisztusban semmiféle pogány előírás nem számít, mint ahogy az ószövetségi törvény részletes ri­tuális előírásai is értelmüket vesztették,­­ hiszen mind­ezek betartása az üdvösség szempontjából lényegtelenek (16-19). A modern ember, éppen azért, mert önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben, pontosan ugyan­itt vesztegel, amitől az apostol óv. Ma is ezernyi sza­bállyal próbáljuk a magunk életét bebiztosítani. Ennek ellenére a végeredmény ugyanaz: öregedés és halál. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk oda önma­gunkra, életmódunkra. A szabályok fontosak, de a lé­nyeget illetően nem segítenek rajtunk. Az apostol azt hangsúlyozza, hogy nincs önmegváltás, csak Jézus Krisztusban adatik megváltás. Ezért mindent szabad, ami Jézus Krisztushoz közelebb visz bennünket, és sem­mit sem szabad tenni, ami tőle eltávolítana minket. Ezékiel 34,11 -31 , 304. dicséret DECEMBER 6. SZERDA (1) „...azokat keressétek, amik odafent vannak...” (Kol 3,1 -4) Az odafennvalókkal törődjetek, ne a föl­diekkel. Ez nem azt jelenti, hogy a földi nem számít, ez a világ nem számít. Hogyan mondhatna ilyet az Isten, aki megteremtette és úgy szerette ezt a világot, hogy el­jött közénk, itt szolgált, megváltott, egyszülött Fiát adta ezért a világért (Jn 3,16). Sőt, minden, ami az evangé­liumokban az örök életre mutat, az elsősorban ezért a világért szólal meg, ezt a világot akarja megáldani (Bon­­hoeffer). Az odafennvalókkal törődni azt jelenti, hogy ebben a világban kell teljes valónkkal jelen lenni, élni, szolgálni, örülni és hinni. Amíg megtart bennünket itt az Isten, amíg feladatot ad itt, ebben a földi világban,­­ addig csak az ittlét (dasein) a fontos. De ez az ittlét csak úgy lehet áldottan fontos, ha ebben az evilági jelenlét­ben az odafennvalókra koncentrálunk. Tulajdonképpen olyan ez, mint a böjt, hiszen ebben a földi világban élni olyan, mint egy folyamatos, nagyon kemény böjt. Ezekiel 35 , 305. dicséret DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK (5) „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul...” (Kol 3,5-11) Ebben a küz­delmes világban jelen lenni, és az odafennvalókra kon­centrálni: kemény böjt. Nem tudok egyetérteni azzal a református, de egyáltalán nem igei gondolattal, hogy a református ember lélekben böjtöl. Az igevers tagja­ink megöldökléséről beszél, felsorolva minden óemberi tulajdonságot, amelyekkel annyi nyomorúságot oko­zunk saját magunknak és másoknak (5-10). Ahhoz, hogy az odafennvalókra tudjunk koncentrálni a hét­köznapok sűrűjében, ahhoz testileg is le kell mondani bizonyos időszakokban dolgokról, szokásokról, élve­zetekről (16). Ez a lemondás megtisztít, hogy aztán az elrendelt időben tudjunk örülni is az életnek. Önma­gában nem lemondás, hanem bővelkedés és öröm a ke­­­resztyénség, de hogy az odafennvalókkal tudjunk tö­rődni, ebben a földi világban, ahhoz szükséges a böjt, a lemondás arról, ami csak erre a földre irányul (5). A krisztusi szabadság ismeri a korlátokat, a korlátok kö­zött is megéli a szabadságot, odaát pedig övé lesz az Úrban „ minden mindenekben ”(11). Ezékiel 36 : 306. dicséret DECEMBER 8. PÉNTEK (12) „Öltsétek tehát magatokra...” (Kol 3,12-17) Olyan ez, mint amikor egy magatehetetlen embert tisz­tába tesznek, megmosdatnak, felöltöztetnek, mert ön­maga erre képtelen. Pontosan ezt hangsúlyozza az Ige. Öltözzétek fel az új embert mint Isten választottjai, szentjei és szerettei;­­ vagyis Isten az, aki felöltöztet ben­nünket az új, tiszta, krisztusi ruhába. Erre mi magunk­tól nem vagyunk képesek (12). Milyen ez az új ruha, amelybe csak ő öltöztethet át bennünket? Könyörüle­tesen türelmes és alázatos jóság (12), egymást elszenvedő megbocsátás (13), mindent (!) összefogó szeretet és bé­kesség, egy testben, legalább a testvérek között (14), va­lamint Eten Igéjére figyelő, őt dicsérő, mindenért hálát adó kegyesség (16-17) díszíti ezt a ruhát. Ez nemcsak külső dísz, hanem ennek a ruhának „tartása” a Jézus Krisztusban újjászületett ember. Fontos a külső ruha is, mert a krisztusi új valóságosan díszít. Viszont a külső dísz valóságos új tartalom nélkül hazugság. Az új tar­talom, külső látható, tetten érhető megnyilvánulások nélkül képmutatás. A kettő együtt az új ember. Ezékiel 37 , 308. dicséret DECEMBER 9. SZOMBAT (24) „...az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” (Kol 3,18-4,1) Akik hitben járnak, azok az Úr Jézus Krisz­tus szolgái. Bizonyosak abban, hogy bármilyen hely­zetben élnek is most, akkor is örökségük, örök életük van. Ezért az ilyenek Lélekkel végeznek mindent, mint akik az Úrnak, és nem embereknek akarnak tetszeni (23-24). Az ilyenek nem lázadók, nem újítók, nem for­radalmárok és reformerek, hanem a maguk helyén, Isten áldott, boldogan tökéletes rendjében szolgálnak (18- 22). Hiszen az ilyenek tudják, hogy aki ezzel a renddel hitetlenül visszaél, azt az Úr majd számonkéri (25). Az ilyenek ugyanakkor nem hallgatnak, ha alapvetően sér­tik meg mások ezt a rendet (Lk 19,40), vagyis csendben teszik a dolgukat, elégedettek,­­ de a rájuk bízott Igét hirdetik és élik. Ebben az egyben nem ismernek komp­romisszumot, lényegtelen részleteken nem vitatkoznak, mert szolgaként vagy úrként egyként az Urat szolgálják. Ezékiel 38 310. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Advent 2017 Azt mondom: Várlak? / Várom, hogy eljössz? / Pedig te / nem hagy­tál el engem. //Adventtől adventig / kóválygok, tévelygek, / s kerüllek megrendült rendületlen. // Mert nem merek / eléd állni, /nem is aka­rom már / megmagyarázni. // Mert érveimből / régen kifogytam, / és nincsen is egyebem, // csak ami­ben / még mindig bízom, / csak aki­ben / még mindig bízom, / te, Uram, / a megmentő kegyelem. Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE K-v... ... A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Egy felhős, borús napon... így ír Ezékiel próféta - mintha csak egy romantikus regény kezdete lenne - Jeruzsálem pusztulásának napjairól, amelyen szétszóródott Iz­rael nyája (34,12). A szomorú meg­állapítás azonban tizenkét évvel ké­sőbb sem nyer feloldást, heti szaka­szunkban ugyanis ennyi idő eltelté­vel érkezik egy követ, aki híreket hoz Jeruzsálemből. Bibó István írja ’56 Magyarországáról, hogy az „Isten megemelten fazékon a fedőt, de vissza is rakta, mert látta, hogy még nem va­gyunk készen”. A nagy nemzetpusz­tulásból, elhurcoltatásból nem lett semmilyen Istenhez térés - értesül róla Ezékiel is. Maradt a bálvány­imádás, az erkölcstelenség, az ököl­jog érvényesítése. Ezért van pusztu­lás erdőn, mezőn és a város romjai között, mert a fogság után sem for­dult a nép Istenéhez, nem tartotta fontosnak az „életre vivő rendelke­zések” (33,15) követését. Számon kéri az őrállókat, számon kéri a pásztorokat, míg végül ő maga, az Úr lesz a jó pásztor, aki kiszabadítja nyáját és megbünteti a „nagyszájú” (35,13), kárörvendő szívvel „haho­­tázó” (36,2) népeket. Gondosko­dása egészen az Edénkert (36,35) bőségét jeleníti meg, megtudjuk azonban, hogy nem a gyümölcster­més, az újbóli benépesülés vagy a vá­rosok felépítése hozza el az új életet, hanem az emberi szívek megújítása. Kőszív helyett hússzívet plántál övé­ibe, hogy a törvényeit belső ösztön­zésből tartsák meg. A 37. fejezetben a két fadarab (kormányzópálca) egymáshoz il­lesztése a 2009. évi imahétnek volt az alapgondolata: jó,­ha az ökume­­néért mondott fohásszal olvassuk majd végig. Zárásul Góg és Magóg fejezetei­ről jegyezzünk meg annyit, hogy egy sokkal későbbi görög regény azono­sítja ezt a népet a szkítákkal, ennek nyomán még később Anonymus a hunokkal, majd pedig Ady önma­gával. A Bibliában semmi nyoma nincs ennek a köztudatban tévesen élő beazonosításnak. SZŐKE ATTILA SZILÁRD

Next