Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)
2017-12-03 / 49. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. december 3._________ HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... ítélj meg engemet, Úristen! Félbehagyott villa erkélyéről szemléltem a tájat. Gondosan tervezett alagsori konyha és garázs fölött déli erkélyre nyíltak a szobák. Több ablak és ajtó hiányzott, ellopták, a lakásban térdig érő mocskot halmoztak fel az illegális lakók. Látható volt, többé nincs, aki befejezze az enyészetnek átengedett épületet. Sokszor hasonló az istentiszteleti éneklésünk. Megszoktuk a befejezetlenséget. Elég idéznünk a 42. zsoltár szomjúhozó szarvasát. A 90. zsoltár végigéneklése helyett a zsoltár első versével befejezzük. Sok énekünket soha nem énekeljük végig, csupán elkezdjük karácsonykor és húsvétkor is. A 43. zsoltár a 42. befejezése, szerves része, mert az imádkozó nem csupán sóvárog a reménytelen távolból. Eljut a szent hegyre, belép az Istennek szentelt templomba. Félbehagyott elkezdés embereiként nem vallhatunk így. Hitvalló életünk kísértése, hogy buzgón és jó irányba útnak eredjünk a keskeny ösvényen. Jót kezdjünk. Majd félbehagyjuk, ígérünk, aztán megtagadjuk. Ettől hanyatlik reformátusságunk. Mintha keresztyén vagy hívő eszményünk volna a csírázás, amelyet nem követ sudár törzs nevelése és gazdag gyümölcstermés megérlelése, boldog aratás és harmincannyi vagy százannyi búzamag betakarítása. Ébredést áhítunk, ez azonban nem növekedhet bennünk és közöttünk évezredes cédrussá, idősen is gyümölcsözve, amint történt ez a templom kertjében (Zsolt 92,14- 15), mert szüntelenül táplálkozott az élet forrásából (Zsolt 36,10). Fél évezred bűvöletében sekély talajba gyökerezünk, a botránkozás kövei között találhatjuk magunkat, aztán menthetetlenül kiúszunk, egyszerre nincs honnan szívnunk lelkünk táplálékát. Gyásznál keservesebb, ha beteg vagy idős szülő kedves gyermekét sem ismeri meg többé. Mindent feledett, saját nevét és élete folyását is. Ilyen reménytelen állapotot tapasztal a zsoltáros, ezért könyörög az isteni szövetség rendjének helyreállításáért, az ígéretekre emlékezésért, akkor szabadulhat a körülötte lebzselő hamis emberektől. Visszatér a 42. zsoltár refrénje befejezésül a 43. végén, bár más verseléssel. Bizonyosság a válasz a magára hagyatott, elfeledett ember panaszára. Ezt a közösségi istentiszteletben tapasztalja. Mert ott ő soha nem messziről szemlélő és elhagyatott, hanem cselekvő és résztvevő. Válságban és távolban sem hiányzik ez a zsoltáros életéből. Értették ezt a hitben előttünk járók, ezért volt szokásuk, hogy kezdő vagy prédikáció előtti éneknek választották a 3-4. verset: „Igazságodat add értenem... És hálát adok szüntelen.” FEKETE CSABA AZ IGE MELLETT DECEMBER 3. VASÁRNAP - ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA (1) „...mennyit küzdök értetek...” (Kol 2,1-7) Pál azért küzd, hogy a kolosséi gyülekezet tagjai, akik közül sokakat nem ismer személyesen, befogadják az Úr Jézus Krisztus ismeretének teljes gazdagságát. Hiszen az élet maradandó kincse, értelme, rendje, „tartása”, öröme egyedül az Úr. Pál nem azért küzd, hogy őt szeressék, de mégis fontos, hogy szeressék őt, mert őrajta keresztül az Urat ismerhetik meg mások, Kolosséban is (3,5-7). Isten emberi eszközöket felhasználva küzd értünk, mert az élő Krisztusba vetett hit mindig emberi eszközökön keresztül érkezik meg hozzánk. Ezért nem mindegy, kik között mozgunk, kikre hallgatunk, kik hatnak ránk, kiket szeretünk. Az egyházon belül sem mindegy. Vigyázzunk, nem feltétlenül a hangadók azok, akik egyben mértékadók is lehetnek. „Nehogy valaki megtévesztő szavakkal félrevezessen titeket !”Vannak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy egyházi ember az, aki elvezethet bennünket a Krisztus teljességéhez, illetve erősíthet meg minket az élő hitben. Ezékiel 33,21-33 , 301. dicséret DECEMBER 4. HÉTFŐ (15) „.. .megszégyenítette őket...” (Kol 2,8-15) Döbbenetes az a rendszer, amiben élünk. Nem tudom, hogy sírjak vagy hahotázzak, hogy mindezt meg lehet csinálni. Balekok milliárdjaival van tele a földgolyó. Rendszeresen elektronikusan utalom a számlákat, fizetem az internetet, a gépet, a programot, a folyószámlát, beírom a jelszavakat, kinyomtatom a bizonylatokat... Aztán már jön is az sms, hogy az általam finanszírozott rendszeren át, a saját magam által elvégzett munkáért a bank a kamatok mellett levonta minden mozdulatom után a kezelési költséget is. Kabaré. Ráadásul még elégedettek is vagyunk, hogy mindezt otthon, kényelmesen elintézhetjük... Ez a világ törvénye! Rászedni, beszedni, semmit nem elengedni! Ki engedett el itt bármit is bárkinek? Sérelmeinket is a sírba visszük, hiába mondjuk, kegyesen, hogy megbocsátottunk. Valójában nem így van. Ebbe belegondolva ragyog fel a keresztre szegezett adóslevél üzenete! Isten Jézus Krisztusban elengedte a kifizethetetlen tartozást. Ez egy egészen más törvény, a kegyelem törvénye. Megszégyenítő és alapjaiban megújító, megváltó örömhír ez (15). Ezékiel 34,1-10 - 303, dicséret DECEMBER 5. KEDD (23) „...a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás...” (Kol 2,16-23) A krisztusi ember szabadsága valóban megszüntet sokféle felesleges kötöttséget, amelyek csak terhelik az amúgy sem könnyű emberi életet (20). Jézus Krisztusban semmiféle pogány előírás nem számít, mint ahogy az ószövetségi törvény részletes rituális előírásai is értelmüket vesztették, hiszen mindezek betartása az üdvösség szempontjából lényegtelenek (16-19). A modern ember, éppen azért, mert önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben, pontosan ugyanitt vesztegel, amitől az apostol óv. Ma is ezernyi szabállyal próbáljuk a magunk életét bebiztosítani. Ennek ellenére a végeredmény ugyanaz: öregedés és halál. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk oda önmagunkra, életmódunkra. A szabályok fontosak, de a lényeget illetően nem segítenek rajtunk. Az apostol azt hangsúlyozza, hogy nincs önmegváltás, csak Jézus Krisztusban adatik megváltás. Ezért mindent szabad, ami Jézus Krisztushoz közelebb visz bennünket, és semmit sem szabad tenni, ami tőle eltávolítana minket. Ezékiel 34,11 -31 , 304. dicséret DECEMBER 6. SZERDA (1) „...azokat keressétek, amik odafent vannak...” (Kol 3,1 -4) Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Ez nem azt jelenti, hogy a földi nem számít, ez a világ nem számít. Hogyan mondhatna ilyet az Isten, aki megteremtette és úgy szerette ezt a világot, hogy eljött közénk, itt szolgált, megváltott, egyszülött Fiát adta ezért a világért (Jn 3,16). Sőt, minden, ami az evangéliumokban az örök életre mutat, az elsősorban ezért a világért szólal meg, ezt a világot akarja megáldani (Bonhoeffer). Az odafennvalókkal törődni azt jelenti, hogy ebben a világban kell teljes valónkkal jelen lenni, élni, szolgálni, örülni és hinni. Amíg megtart bennünket itt az Isten, amíg feladatot ad itt, ebben a földi világban, addig csak az ittlét (dasein) a fontos. De ez az ittlét csak úgy lehet áldottan fontos, ha ebben az evilági jelenlétben az odafennvalókra koncentrálunk. Tulajdonképpen olyan ez, mint a böjt, hiszen ebben a földi világban élni olyan, mint egy folyamatos, nagyon kemény böjt. Ezekiel 35 , 305. dicséret DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK (5) „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul...” (Kol 3,5-11) Ebben a küzdelmes világban jelen lenni, és az odafennvalókra koncentrálni: kemény böjt. Nem tudok egyetérteni azzal a református, de egyáltalán nem igei gondolattal, hogy a református ember lélekben böjtöl. Az igevers tagjaink megöldökléséről beszél, felsorolva minden óemberi tulajdonságot, amelyekkel annyi nyomorúságot okozunk saját magunknak és másoknak (5-10). Ahhoz, hogy az odafennvalókra tudjunk koncentrálni a hétköznapok sűrűjében, ahhoz testileg is le kell mondani bizonyos időszakokban dolgokról, szokásokról, élvezetekről (16). Ez a lemondás megtisztít, hogy aztán az elrendelt időben tudjunk örülni is az életnek. Önmagában nem lemondás, hanem bővelkedés és öröm a keresztyénség, de hogy az odafennvalókkal tudjunk törődni, ebben a földi világban, ahhoz szükséges a böjt, a lemondás arról, ami csak erre a földre irányul (5). A krisztusi szabadság ismeri a korlátokat, a korlátok között is megéli a szabadságot, odaát pedig övé lesz az Úrban „ minden mindenekben ”(11). Ezékiel 36 : 306. dicséret DECEMBER 8. PÉNTEK (12) „Öltsétek tehát magatokra...” (Kol 3,12-17) Olyan ez, mint amikor egy magatehetetlen embert tisztába tesznek, megmosdatnak, felöltöztetnek, mert önmaga erre képtelen. Pontosan ezt hangsúlyozza az Ige. Öltözzétek fel az új embert mint Isten választottjai, szentjei és szerettei; vagyis Isten az, aki felöltöztet bennünket az új, tiszta, krisztusi ruhába. Erre mi magunktól nem vagyunk képesek (12). Milyen ez az új ruha, amelybe csak ő öltöztethet át bennünket? Könyörületesen türelmes és alázatos jóság (12), egymást elszenvedő megbocsátás (13), mindent (!) összefogó szeretet és békesség, egy testben, legalább a testvérek között (14), valamint Eten Igéjére figyelő, őt dicsérő, mindenért hálát adó kegyesség (16-17) díszíti ezt a ruhát. Ez nemcsak külső dísz, hanem ennek a ruhának „tartása” a Jézus Krisztusban újjászületett ember. Fontos a külső ruha is, mert a krisztusi új valóságosan díszít. Viszont a külső dísz valóságos új tartalom nélkül hazugság. Az új tartalom, külső látható, tetten érhető megnyilvánulások nélkül képmutatás. A kettő együtt az új ember. Ezékiel 37 , 308. dicséret DECEMBER 9. SZOMBAT (24) „...az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” (Kol 3,18-4,1) Akik hitben járnak, azok az Úr Jézus Krisztus szolgái. Bizonyosak abban, hogy bármilyen helyzetben élnek is most, akkor is örökségük, örök életük van. Ezért az ilyenek Lélekkel végeznek mindent, mint akik az Úrnak, és nem embereknek akarnak tetszeni (23-24). Az ilyenek nem lázadók, nem újítók, nem forradalmárok és reformerek, hanem a maguk helyén, Isten áldott, boldogan tökéletes rendjében szolgálnak (18- 22). Hiszen az ilyenek tudják, hogy aki ezzel a renddel hitetlenül visszaél, azt az Úr majd számonkéri (25). Az ilyenek ugyanakkor nem hallgatnak, ha alapvetően sértik meg mások ezt a rendet (Lk 19,40), vagyis csendben teszik a dolgukat, elégedettek, de a rájuk bízott Igét hirdetik és élik. Ebben az egyben nem ismernek kompromisszumot, lényegtelen részleteken nem vitatkoznak, mert szolgaként vagy úrként egyként az Urat szolgálják. Ezékiel 38 310. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Advent 2017 Azt mondom: Várlak? / Várom, hogy eljössz? / Pedig te / nem hagytál el engem. //Adventtől adventig / kóválygok, tévelygek, / s kerüllek megrendült rendületlen. // Mert nem merek / eléd állni, /nem is akarom már / megmagyarázni. // Mert érveimből / régen kifogytam, / és nincsen is egyebem, // csak amiben / még mindig bízom, / csak akiben / még mindig bízom, / te, Uram, / a megmentő kegyelem. Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE K-v... ... A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Egy felhős, borús napon... így ír Ezékiel próféta - mintha csak egy romantikus regény kezdete lenne - Jeruzsálem pusztulásának napjairól, amelyen szétszóródott Izrael nyája (34,12). A szomorú megállapítás azonban tizenkét évvel később sem nyer feloldást, heti szakaszunkban ugyanis ennyi idő elteltével érkezik egy követ, aki híreket hoz Jeruzsálemből. Bibó István írja ’56 Magyarországáról, hogy az „Isten megemelten fazékon a fedőt, de vissza is rakta, mert látta, hogy még nem vagyunk készen”. A nagy nemzetpusztulásból, elhurcoltatásból nem lett semmilyen Istenhez térés - értesül róla Ezékiel is. Maradt a bálványimádás, az erkölcstelenség, az ököljog érvényesítése. Ezért van pusztulás erdőn, mezőn és a város romjai között, mert a fogság után sem fordult a nép Istenéhez, nem tartotta fontosnak az „életre vivő rendelkezések” (33,15) követését. Számon kéri az őrállókat, számon kéri a pásztorokat, míg végül ő maga, az Úr lesz a jó pásztor, aki kiszabadítja nyáját és megbünteti a „nagyszájú” (35,13), kárörvendő szívvel „hahotázó” (36,2) népeket. Gondoskodása egészen az Edénkert (36,35) bőségét jeleníti meg, megtudjuk azonban, hogy nem a gyümölcstermés, az újbóli benépesülés vagy a városok felépítése hozza el az új életet, hanem az emberi szívek megújítása. Kőszív helyett hússzívet plántál övéibe, hogy a törvényeit belső ösztönzésből tartsák meg. A 37. fejezetben a két fadarab (kormányzópálca) egymáshoz illesztése a 2009. évi imahétnek volt az alapgondolata: jó,ha az ökumenéért mondott fohásszal olvassuk majd végig. Zárásul Góg és Magóg fejezeteiről jegyezzünk meg annyit, hogy egy sokkal későbbi görög regény azonosítja ezt a népet a szkítákkal, ennek nyomán még később Anonymus a hunokkal, majd pedig Ady önmagával. A Bibliában semmi nyoma nincs ennek a köztudatban tévesen élő beazonosításnak. SZŐKE ATTILA SZILÁRD