Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)

2017-02-26 / 9. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. február 26. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Az Úr országot Szép magyar szóval magyarázza a 99. zsoltár első sora, mit jelent a regnálás. Egykor minden iskolázott ember tudott többet vagy keveseb­bet latinul, nem volt rá szükség, hogy az ilyen nemzetközi szavakat magyarázzák. Hasonló tartalom­mal máskor is kezdett így zsoltárt Szenes Molnár: „Az Úr Isten reg­nál” (97). Isten királyságát magya­rázza a 47. zsoltár is: „No, minden népek, örvendezzetek”. Más uralko­dónk valójában nem lehet, a végső irányítás az övé, „ Őreá nézve van­nak mindenek” (Róm 11,36), ha tűrnünk kell is földi felettes méltó­ságát, hatalmaskodását, aki erről nem akar tudni sem, akinek lelki irányítója egészen más, nem a „fel­hőben, oszlop képében”egykor meg­nyilvánult Úr, akinek frigyét kel­lene kedveltenie és híven őriznie napjaink minden egyes testületé­nek és vezetőjének. Zsoltárköltőnk mindenkor tö­rekszik a teljes bibliai tartalom megverselésére. A sorokban sok­szor megbúvik a hazai történelem és táj, ahol bizony nem ideális sze­mély volt az uralkodó, a vidéket birtokló kiskirály sem, a császár em­berei sem. Sokszor a zsoltár visszá­jára fordított tapasztalása érvénye­sült, azaz, hogy nem kell igazság, csak a hamisság! Urunk nem csupán kegyes szó­val vezérel. „Megbüntettetének” egykor azok, akik gyalázatos ha­misságukból „ki nem térének”. Is­tenhez visszakéredzkedés és visz­­szatalálás minden megtérés. Nem csak magányos kisemberek életé­nek vallásos megnyilvánulása ez, történhet uralmon lévőkkel, elfaj­zott erkölcsű vezetőséggel, népe­ken országlókkal, mint Áron és Sámuel korában. Előbb csak harmadik személy­ben szól az országoló Úrról a zsol­tár, aztán személyesen hozzá fordul a történelembe pillantó imádság: „Meghallád”. Innen fakad a felszó­lítás a hit tapasztalása szerint a saját korunk mindent elözönlő újpo­gányságának is, akár hajlanak a szóra, akár semmibe veszik: „Áld­játok ötét, /Mint Istenünket, / Tér­det hajtsatok /És imádjátok!” Ötös sorokat egyesít páronként a dallam három sora, a negyedik meg hatosokat. Tizenkét szótag a sorok hosszúságának határa, eny­­nyit valóban énekelhetünk egy lé­legzetre. Téves a pontozott ütem­vonal (mint a 47. zsoltárban), már régen törölni kellett volna. A hár­mas hangcsoportokat például a 42. zsoltárban félreérthető kapcsok fogják egybe, itt meg szétválasztják a van-is-nincs-is ütemvonalak. Nem szinkópák a háromhangos dallamrészek, a reformáció korá­nak zenei stílusában gyakoriak vol­tak, a hazai dallamaink között is­meretlenek. Aki beletanul lendü­letes és hitvalló éneklésükbe, nagy gyönyörűségre talál. FEKETE CSABA AZ IGE MELLETT FEBRUÁR 26. VASÁRNAP (13):,.. .szíve remegett az Isten ládája miatt.” (1 Sám 4,12-22) Eli főpap mindenekfelett szerette az Isten ügyét. Még időskorában is remegett szíve az Istenért (13). Erőtlen, gyenge, határozatlan ember volt, de sze­rette az Urat, ezért holtan esett össze, amikor fiai ha­lálhíre után meghallotta, hogy az ellenség az Isten szö­vetség ládáját is elrabolta (18). Sok nyomorúsága volt, például az, hogy a pogány gondolkozás szerint Isten lá­dájának jelenlétét azonosította Isten jelenlétével, vala­mint azt hitte, hogy Isten ügyének győzelme embe­rektől függ. Ennek ellenére Éli főpap hívő ember volt, és így is halt meg. Sajnos ma is csak végletek vannak a nyomorúságban. Valaki a határozatlanságával pusztít, valaki pedig az erőszakos, agresszív határozottságával - nem tudom, melyik a rosszabb. Márk 3,22-30 , 99. zsoltár FEBRUÁR 27. HÉTFŐ (9) „...az Úr keze a városra nehezedett...” (sZám 5) A filiszteusok elrabolhatták a szövetség ládáját Isten né­pétől. Ez nem azt jelentette, hogy megrendült az Úr ereje, hanem csak Isten népének hitetlenségéről, gyen­geségéről, ítéletes állapotáról volt szó. Az élő Eten azon­ban mindig Isten marad, ezért jelenléte nem köthető egy tárgyhoz, ez esetben a szövetség ládájához (1-2). Ugyanakkor az élő Isten megmutatja hatalmát ott is, ahol téves, „pogány” gondolat nyomán ládába akarják zárni az ő dicsőségét. Az Úr keze, vagyis jelenléte áldás azok számára, akik bíznak őbenne. De az Úr keze nehéz teher ott, ahol a dicsőséget nem őneki tulajdonítják. Isten az Úr minden ember, minden nép, minden tárgy, dolog, esemény felett. Ő az Úr minden képzelt isten és bálvány felett. A filiszteusok istenének, Dágónnak ledőlése, összetörése, a filiszteus városokat ért csapások mind ezt hirdették (3-6). Márk 3,31-35 , 487. dicséret FEBRUÁR 28. KEDD (5) „Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének...” (ISám 6,1-12) Nagy a baj! Mindent elmond rólunk, hogy ilyen helyzetben kinél, hogyan keressük a segít­séget. A filiszteusok hívatták a saját vallásuk jól megfi­zetett papjait és jósait. Szabadulni akartak az őket ért csapásoktól. Valójában mindenki a szenvedéstől akar megszabadulni (1 -2)! A filiszteusok jósai azt tanácsol­ták: jól fizessétek meg Isten népét, és a titeket ért vesze­delmek aranyba öntött másával engeszteljétek ki őket, visszaküldve a ládát is. Ebben a világban úgy gondoljuk, hogy egyedül az „arany” lehet az engesztelés (3-4). Mégis, ezek a filiszteus papok akarva-akaratlanul is ki­mondják a lényeget, mert Isten Lelke - Kálvin szerint is - döntő pillanatokban az eltévelyedetteket is hitvallásra készteti, hogy ezáltal mások megmenekülhessenek, így tanácsolják azt, hogy adjanak dicsőséget az Istennek. Igen, ez a szabadulás egyetlen útja, megnyitni őelőtte ke­mény szívünket (5-6).Jézus Krisztus a mi jóvátételi ál­dozatunk. Őhozzá forduljunk, ha bajban vagyunk (7- 12). Nem szégyenülhetünk meg (Zsolt 25,3). Márk 4,1-20 - 377. dicséret MÁRCIUSI. SZERDA (13) :meglátták a ládát, és örvendeztek a láttára.” (1 Sám 6,13-7,1) Az Úr ládája teológiai értelemben nem kapcsolódik Isten jelenlétéhez. Ugyanakkor az ember­nek szüksége van arra, hogy a látható világ keretei között tapasztalja meg Isten jelenlétét. Az élő Isten ezért öltött testet és jött el közénk a megváltó Jézus Krisztusban (13). Az Úr ládája kifejezte Eten kegyelmét is, aki arra törek­szik, hogy kiengesztelje önmagát népével és a világgal (2 Kor 5,14-15). Ezért mutatnak be áldozatot a két­se­­besiek, ahová visszaérkezett a szent láda, mert azt akar­ták kifejezni, hogy Isten jelenléte engesztelést, bűnbo­csánatot, új kezdetet ajándékoz eltévelyedett népének. Jézus Krisztusban mindez beteljesedett, és visszajövete­­lekor maradéktalanul ki fog teljesedni (14). Az Úr ládája „látható Igeként” hirdette, hogy az élő Éten megáldja az ő népét, már itt, ebben a világban is. Isten közelsége meg­gazdagít. A filiszteusoktól érkezett j­óváté­teli aj­ándékok. aranyholmik csak szemléltették azt a sokkal többet je­lentő gazdagságot (Lk 12,23), amit csak az Úr adhat (15-19). Az Úr ládája az ő jelenléte, engesztelő és éle­tünket meggazdagító szeretete mellett hirdeti és láttatja az ő szentségét is. Akik kíváncsian belenéztek az Úr lá­dájába, azok szörnyethaltak. Isten szereti az ő népét, de ezzel a szeretettel az ő népe soha nem élhet vissza. Soha nem leszünk egyenrangú felek (19-21). Márk 4,21-25 , 200. dicséret MÁRCIUS 2. CSÜTÖRTÖK (12) „Az Úr segített el bennünket egészen idáig!” (1Sám 7,2-12) Munkál az Úr Lelke! Isten népe sóhaj­tozott az Úr után (2). Ezt megtérés követte, azaz Isten népe valóságosan az Úrhoz fordult (3). A megtérés pedig mindig látható cselekedetekben lesz gyümölcsözővé, mi­közben eldobjuk a minket terhelő idegen és istentelen szokásokat, és az Urat helyezzük életünk trónjára, hogy ő irányítson minket (4). Ez a váltás nagyon nehéz, csak elhívott vezetővel az élen, egységben, együtt imádkozva, böjtölve, bűnbánatot tartva lehetséges (5-6). A bűneink így is folyton kísértenek bennünket, de többé nem azok uralnak minket, hanem az Úr megtartó ereje hordoz, így nem marad el az áldás, amely bizonyos esetekben konk­rét, evilági győzelemben is megmutatkozik, amikor mennydörög értünk az Úr, megzavarva az ellenséget (7- 11). Az Úr áldása azonban mindig több az itteni győ­zelmeknél, mert a kudarcokban is erőt és reményt ad, azaz megsegít bennünket az Úr! Milyen boldog tapasz­talatunk: mindeddig megsegített minket az Úr (12). Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra megsegített! Minden rendben van. Márk 4,26-29 , 266. dicséret MÁRCIUS 3. PÉNTEK (13) „...Sámuel egész életében...” (1Sám 7,13-17) Sámuel az Úr embere volt, akinek áldott volt egész élete és szolgálata. Ennek egyik világos jele volt az a tény, hogy békesség és egység volt szolgálata idején egész Iz­­ráelben (14). Az ellenségeskedő filiszteusok megaláz­kodtak, és az összes őket körülvevő idegen népek, ame­lyeknek gyűjtőneve az emóriak, szintén megjuhászod­­tak (13­ 14). Az Úr áldása az egység és a békesség, amellyel megáldotta Sámuel munkáját az Úr az or­szágban. Ez akkor az Úrtól való áldás, ha ezt az egysé­get és békességet az Úr nehéz keze és az ebből fakadó félelem teremtette meg (13). Az Úr nehéz keze persze soha nem egyenlő az éppen uralkodó „király” diktatú­rájával, de bizony kell a nehéz kéz, hogy az emberek végre a bőrükbe férjenek és rend legyen. De ez csak akkor áldás, ha az Úr nehéz keze teremti azt meg, és nem az emberi erőszak. Márk 4:30-34 , 215. dicséret MÁRCIUS 4. SZOMBAT (20) „Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép...” (1 Sám 8) Ez az igeszakasz világosan elénk tárja az emberi bűn természetét. Az ember visszaél azzal, amit ő maga is ajándékba kapott, csak a maga hasznát keresi, és ebből a haszonból soha nem elég, ezért ha­zudni is kész. Sámuel fiai ezt tették (1-3). Az ember számára irányadóvá lesz az, ahogy mások, ahogy sokan „csinálják” az életet. „Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép” (20) - kiáltott fel Izráel. Még Isten­­ népe is hányszor zuhant ebbe a kísértésbe, pedig Ura vi­lágos kijelentést, Igét, utat mutatott számára. Ennek el­lenére ahhoz igazodnak, ahogy az „minden népnél szo­kás!” (4-5; 19-22) A bűn természete, hogy az ember nem ismeri el királyának az élő Istent, ezért mindenféle királyok veszik uralom alá az életet. Isten ingatag népe érdekében átadja a felelősséget az elhívott uralkodónak, akinek viszont a rend érdekében engedelmességgel tar­tozik a nép. A felkent király pedig az Úrnak tartozik en­gedelmességgel. Sajnos, a valóságban nem ez a helyzet, mert a hatalmasságok visszaélnek hatalmukkal, a nép engedetlen, manapság pedig önmagunkon kívül alig is­merünk el másvalaki királyt (6-9, 10-18). Márk 4,35-41 , 300, dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Urunk, jelenléted olyan, mint az oxi­géndús levegő! Jelenlétedben észre­vétlenül működik az életünk, nem kell biztatni arra, hogy létezzen!De amikor kikerülsz életünk fókuszából, mindig jön a fuldoklás. Kapcsolata­ink önzővé válnak, szavaink üressé, bántóvá, a jövő reménytelenné, a jelen elviselhetetlenné, mert csak az van, amit emberi eszünk elénk tud adni. És az sokszor semmi reményre nem ad okot. Urunk, olyan sokan próbálják fenntartani a látszatot, hogy minden rendben, pedig nincs valódi levegőjük! Könyörülj rajtuk, hogy felismerjék, a létezéshez nem kell semmilyen segédeszköz, Te úgy tervezted az életet, hogy működjön. Kerülj életük középpontjába, és Téged fog dicsérni megújult életük! Amen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Jézus új családja Valamely feltételezés szerint Jézus azért csak harmincesztendős korá­ban kezdte meg nyilvános munkál­kodását, mert addig otthon, a csa­ládjában szolgált. Elsőszülött, leg­idősebb fiúgyermekként megta­nulta apja mesterségét, és kenyérke­resettel segítette anyját a kisebb test­véreinek felnevelésében. Józsefről ugyanis semmit sem tudunk Jézus gyermekkora óta. Mária természe­tes jelenléttel állandóan feltűnik a felnőtt évekről szóló evangéliumi beszámolókban, míg Józsefnek semmi nyoma. A fenti feltételezés azt mondja, hogy addigra már való­színűleg meghalhatott, így - ameny­­nyiben ez igaz - nagyon is érthető Mária anyai ragaszkodása, hogy a család csak nagy nehézségek árán képes elengedni Jézust. Először a kánai menyegzőn (Jn 2) halljuk Urunknak nyers megnyilvá­nulását, amellyel tudtul adja, hogy engedelmesség dolgában már ne szá­mítson rá Mária úgy, mint egy gyer­mekre. Most pedig azt látjuk, hogy a Jeruzsálemből érkező „tanítóhiva­tal” mellett éppen a saját családja igyekszik visszafogni­­„elfogni” - t( 3,24) őt. Az egyik indoklás szerint „magán kívül van” (így a családja); a másik csoport szerint pedig - ha már magán kívül van - akkor a „Bel­zebub van benne” (így az írástudók). Egyik sem. Jézusban Isten Szent­lelke van, és aki csak hallgat rá, és örömmel fogadja beszédét, az ő új családjának lesz a tagja. Annak a fok­ról fokra növekvő közösségnek, amelyet Jézus királyságnak hív. (Ezen országa helyett pontosabb és az ere­deti görög nyelvhez is jobban igazo­dik ez az elnevezés, amely nemcsak az államformát jelöli meg, hanem a vezetőjét is.) Ebben a királyságban Jézusra kell figyelni, a Királyok Ki­rályára (Jel 19,16). Hallgatni Igéjét és megcselekedni a benne foglalta­kat. És akkor nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket a vánkosra (Jn 4,38) minden viharok közepette. SZŐKE ATTILA SZILÁRD

Next