Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)
2017-02-26 / 9. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. február 26. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Az Úr országot Szép magyar szóval magyarázza a 99. zsoltár első sora, mit jelent a regnálás. Egykor minden iskolázott ember tudott többet vagy kevesebbet latinul, nem volt rá szükség, hogy az ilyen nemzetközi szavakat magyarázzák. Hasonló tartalommal máskor is kezdett így zsoltárt Szenes Molnár: „Az Úr Isten regnál” (97). Isten királyságát magyarázza a 47. zsoltár is: „No, minden népek, örvendezzetek”. Más uralkodónk valójában nem lehet, a végső irányítás az övé, „ Őreá nézve vannak mindenek” (Róm 11,36), ha tűrnünk kell is földi felettes méltóságát, hatalmaskodását, aki erről nem akar tudni sem, akinek lelki irányítója egészen más, nem a „felhőben, oszlop képében”egykor megnyilvánult Úr, akinek frigyét kellene kedveltenie és híven őriznie napjaink minden egyes testületének és vezetőjének. Zsoltárköltőnk mindenkor törekszik a teljes bibliai tartalom megverselésére. A sorokban sokszor megbúvik a hazai történelem és táj, ahol bizony nem ideális személy volt az uralkodó, a vidéket birtokló kiskirály sem, a császár emberei sem. Sokszor a zsoltár visszájára fordított tapasztalása érvényesült, azaz, hogy nem kell igazság, csak a hamisság! Urunk nem csupán kegyes szóval vezérel. „Megbüntettetének” egykor azok, akik gyalázatos hamisságukból „ki nem térének”. Istenhez visszakéredzkedés és viszszatalálás minden megtérés. Nem csak magányos kisemberek életének vallásos megnyilvánulása ez, történhet uralmon lévőkkel, elfajzott erkölcsű vezetőséggel, népeken országlókkal, mint Áron és Sámuel korában. Előbb csak harmadik személyben szól az országoló Úrról a zsoltár, aztán személyesen hozzá fordul a történelembe pillantó imádság: „Meghallád”. Innen fakad a felszólítás a hit tapasztalása szerint a saját korunk mindent elözönlő újpogányságának is, akár hajlanak a szóra, akár semmibe veszik: „Áldjátok ötét, /Mint Istenünket, / Térdet hajtsatok /És imádjátok!” Ötös sorokat egyesít páronként a dallam három sora, a negyedik meg hatosokat. Tizenkét szótag a sorok hosszúságának határa, enynyit valóban énekelhetünk egy lélegzetre. Téves a pontozott ütemvonal (mint a 47. zsoltárban), már régen törölni kellett volna. A hármas hangcsoportokat például a 42. zsoltárban félreérthető kapcsok fogják egybe, itt meg szétválasztják a van-is-nincs-is ütemvonalak. Nem szinkópák a háromhangos dallamrészek, a reformáció korának zenei stílusában gyakoriak voltak, a hazai dallamaink között ismeretlenek. Aki beletanul lendületes és hitvalló éneklésükbe, nagy gyönyörűségre talál. FEKETE CSABA AZ IGE MELLETT FEBRUÁR 26. VASÁRNAP (13):,.. .szíve remegett az Isten ládája miatt.” (1 Sám 4,12-22) Eli főpap mindenekfelett szerette az Isten ügyét. Még időskorában is remegett szíve az Istenért (13). Erőtlen, gyenge, határozatlan ember volt, de szerette az Urat, ezért holtan esett össze, amikor fiai halálhíre után meghallotta, hogy az ellenség az Isten szövetség ládáját is elrabolta (18). Sok nyomorúsága volt, például az, hogy a pogány gondolkozás szerint Isten ládájának jelenlétét azonosította Isten jelenlétével, valamint azt hitte, hogy Isten ügyének győzelme emberektől függ. Ennek ellenére Éli főpap hívő ember volt, és így is halt meg. Sajnos ma is csak végletek vannak a nyomorúságban. Valaki a határozatlanságával pusztít, valaki pedig az erőszakos, agresszív határozottságával - nem tudom, melyik a rosszabb. Márk 3,22-30 , 99. zsoltár FEBRUÁR 27. HÉTFŐ (9) „...az Úr keze a városra nehezedett...” (sZám 5) A filiszteusok elrabolhatták a szövetség ládáját Isten népétől. Ez nem azt jelentette, hogy megrendült az Úr ereje, hanem csak Isten népének hitetlenségéről, gyengeségéről, ítéletes állapotáról volt szó. Az élő Eten azonban mindig Isten marad, ezért jelenléte nem köthető egy tárgyhoz, ez esetben a szövetség ládájához (1-2). Ugyanakkor az élő Isten megmutatja hatalmát ott is, ahol téves, „pogány” gondolat nyomán ládába akarják zárni az ő dicsőségét. Az Úr keze, vagyis jelenléte áldás azok számára, akik bíznak őbenne. De az Úr keze nehéz teher ott, ahol a dicsőséget nem őneki tulajdonítják. Isten az Úr minden ember, minden nép, minden tárgy, dolog, esemény felett. Ő az Úr minden képzelt isten és bálvány felett. A filiszteusok istenének, Dágónnak ledőlése, összetörése, a filiszteus városokat ért csapások mind ezt hirdették (3-6). Márk 3,31-35 , 487. dicséret FEBRUÁR 28. KEDD (5) „Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének...” (ISám 6,1-12) Nagy a baj! Mindent elmond rólunk, hogy ilyen helyzetben kinél, hogyan keressük a segítséget. A filiszteusok hívatták a saját vallásuk jól megfizetett papjait és jósait. Szabadulni akartak az őket ért csapásoktól. Valójában mindenki a szenvedéstől akar megszabadulni (1 -2)! A filiszteusok jósai azt tanácsolták: jól fizessétek meg Isten népét, és a titeket ért veszedelmek aranyba öntött másával engeszteljétek ki őket, visszaküldve a ládát is. Ebben a világban úgy gondoljuk, hogy egyedül az „arany” lehet az engesztelés (3-4). Mégis, ezek a filiszteus papok akarva-akaratlanul is kimondják a lényeget, mert Isten Lelke - Kálvin szerint is - döntő pillanatokban az eltévelyedetteket is hitvallásra készteti, hogy ezáltal mások megmenekülhessenek, így tanácsolják azt, hogy adjanak dicsőséget az Istennek. Igen, ez a szabadulás egyetlen útja, megnyitni őelőtte kemény szívünket (5-6).Jézus Krisztus a mi jóvátételi áldozatunk. Őhozzá forduljunk, ha bajban vagyunk (7- 12). Nem szégyenülhetünk meg (Zsolt 25,3). Márk 4,1-20 - 377. dicséret MÁRCIUSI. SZERDA (13) :meglátták a ládát, és örvendeztek a láttára.” (1 Sám 6,13-7,1) Az Úr ládája teológiai értelemben nem kapcsolódik Isten jelenlétéhez. Ugyanakkor az embernek szüksége van arra, hogy a látható világ keretei között tapasztalja meg Isten jelenlétét. Az élő Isten ezért öltött testet és jött el közénk a megváltó Jézus Krisztusban (13). Az Úr ládája kifejezte Eten kegyelmét is, aki arra törekszik, hogy kiengesztelje önmagát népével és a világgal (2 Kor 5,14-15). Ezért mutatnak be áldozatot a kétsebesiek, ahová visszaérkezett a szent láda, mert azt akarták kifejezni, hogy Isten jelenléte engesztelést, bűnbocsánatot, új kezdetet ajándékoz eltévelyedett népének. Jézus Krisztusban mindez beteljesedett, és visszajövetelekor maradéktalanul ki fog teljesedni (14). Az Úr ládája „látható Igeként” hirdette, hogy az élő Éten megáldja az ő népét, már itt, ebben a világban is. Isten közelsége meggazdagít. A filiszteusoktól érkezett jóvátételi ajándékok. aranyholmik csak szemléltették azt a sokkal többet jelentő gazdagságot (Lk 12,23), amit csak az Úr adhat (15-19). Az Úr ládája az ő jelenléte, engesztelő és életünket meggazdagító szeretete mellett hirdeti és láttatja az ő szentségét is. Akik kíváncsian belenéztek az Úr ládájába, azok szörnyethaltak. Isten szereti az ő népét, de ezzel a szeretettel az ő népe soha nem élhet vissza. Soha nem leszünk egyenrangú felek (19-21). Márk 4,21-25 , 200. dicséret MÁRCIUS 2. CSÜTÖRTÖK (12) „Az Úr segített el bennünket egészen idáig!” (1Sám 7,2-12) Munkál az Úr Lelke! Isten népe sóhajtozott az Úr után (2). Ezt megtérés követte, azaz Isten népe valóságosan az Úrhoz fordult (3). A megtérés pedig mindig látható cselekedetekben lesz gyümölcsözővé, miközben eldobjuk a minket terhelő idegen és istentelen szokásokat, és az Urat helyezzük életünk trónjára, hogy ő irányítson minket (4). Ez a váltás nagyon nehéz, csak elhívott vezetővel az élen, egységben, együtt imádkozva, böjtölve, bűnbánatot tartva lehetséges (5-6). A bűneink így is folyton kísértenek bennünket, de többé nem azok uralnak minket, hanem az Úr megtartó ereje hordoz, így nem marad el az áldás, amely bizonyos esetekben konkrét, evilági győzelemben is megmutatkozik, amikor mennydörög értünk az Úr, megzavarva az ellenséget (7- 11). Az Úr áldása azonban mindig több az itteni győzelmeknél, mert a kudarcokban is erőt és reményt ad, azaz megsegít bennünket az Úr! Milyen boldog tapasztalatunk: mindeddig megsegített minket az Úr (12). Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra megsegített! Minden rendben van. Márk 4,26-29 , 266. dicséret MÁRCIUS 3. PÉNTEK (13) „...Sámuel egész életében...” (1Sám 7,13-17) Sámuel az Úr embere volt, akinek áldott volt egész élete és szolgálata. Ennek egyik világos jele volt az a tény, hogy békesség és egység volt szolgálata idején egész Izráelben (14). Az ellenségeskedő filiszteusok megalázkodtak, és az összes őket körülvevő idegen népek, amelyeknek gyűjtőneve az emóriak, szintén megjuhászodtak (13 14). Az Úr áldása az egység és a békesség, amellyel megáldotta Sámuel munkáját az Úr az országban. Ez akkor az Úrtól való áldás, ha ezt az egységet és békességet az Úr nehéz keze és az ebből fakadó félelem teremtette meg (13). Az Úr nehéz keze persze soha nem egyenlő az éppen uralkodó „király” diktatúrájával, de bizony kell a nehéz kéz, hogy az emberek végre a bőrükbe férjenek és rend legyen. De ez csak akkor áldás, ha az Úr nehéz keze teremti azt meg, és nem az emberi erőszak. Márk 4:30-34 , 215. dicséret MÁRCIUS 4. SZOMBAT (20) „Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép...” (1 Sám 8) Ez az igeszakasz világosan elénk tárja az emberi bűn természetét. Az ember visszaél azzal, amit ő maga is ajándékba kapott, csak a maga hasznát keresi, és ebből a haszonból soha nem elég, ezért hazudni is kész. Sámuel fiai ezt tették (1-3). Az ember számára irányadóvá lesz az, ahogy mások, ahogy sokan „csinálják” az életet. „Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép” (20) - kiáltott fel Izráel. Még Isten népe is hányszor zuhant ebbe a kísértésbe, pedig Ura világos kijelentést, Igét, utat mutatott számára. Ennek ellenére ahhoz igazodnak, ahogy az „minden népnél szokás!” (4-5; 19-22) A bűn természete, hogy az ember nem ismeri el királyának az élő Istent, ezért mindenféle királyok veszik uralom alá az életet. Isten ingatag népe érdekében átadja a felelősséget az elhívott uralkodónak, akinek viszont a rend érdekében engedelmességgel tartozik a nép. A felkent király pedig az Úrnak tartozik engedelmességgel. Sajnos, a valóságban nem ez a helyzet, mert a hatalmasságok visszaélnek hatalmukkal, a nép engedetlen, manapság pedig önmagunkon kívül alig ismerünk el másvalaki királyt (6-9, 10-18). Márk 4,35-41 , 300, dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Urunk, jelenléted olyan, mint az oxigéndús levegő! Jelenlétedben észrevétlenül működik az életünk, nem kell biztatni arra, hogy létezzen!De amikor kikerülsz életünk fókuszából, mindig jön a fuldoklás. Kapcsolataink önzővé válnak, szavaink üressé, bántóvá, a jövő reménytelenné, a jelen elviselhetetlenné, mert csak az van, amit emberi eszünk elénk tud adni. És az sokszor semmi reményre nem ad okot. Urunk, olyan sokan próbálják fenntartani a látszatot, hogy minden rendben, pedig nincs valódi levegőjük! Könyörülj rajtuk, hogy felismerjék, a létezéshez nem kell semmilyen segédeszköz, Te úgy tervezted az életet, hogy működjön. Kerülj életük középpontjába, és Téged fog dicsérni megújult életük! Amen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Jézus új családja Valamely feltételezés szerint Jézus azért csak harmincesztendős korában kezdte meg nyilvános munkálkodását, mert addig otthon, a családjában szolgált. Elsőszülött, legidősebb fiúgyermekként megtanulta apja mesterségét, és kenyérkeresettel segítette anyját a kisebb testvéreinek felnevelésében. Józsefről ugyanis semmit sem tudunk Jézus gyermekkora óta. Mária természetes jelenléttel állandóan feltűnik a felnőtt évekről szóló evangéliumi beszámolókban, míg Józsefnek semmi nyoma. A fenti feltételezés azt mondja, hogy addigra már valószínűleg meghalhatott, így - amenynyiben ez igaz - nagyon is érthető Mária anyai ragaszkodása, hogy a család csak nagy nehézségek árán képes elengedni Jézust. Először a kánai menyegzőn (Jn 2) halljuk Urunknak nyers megnyilvánulását, amellyel tudtul adja, hogy engedelmesség dolgában már ne számítson rá Mária úgy, mint egy gyermekre. Most pedig azt látjuk, hogy a Jeruzsálemből érkező „tanítóhivatal” mellett éppen a saját családja igyekszik visszafogni„elfogni” - t( 3,24) őt. Az egyik indoklás szerint „magán kívül van” (így a családja); a másik csoport szerint pedig - ha már magán kívül van - akkor a „Belzebub van benne” (így az írástudók). Egyik sem. Jézusban Isten Szentlelke van, és aki csak hallgat rá, és örömmel fogadja beszédét, az ő új családjának lesz a tagja. Annak a fokról fokra növekvő közösségnek, amelyet Jézus királyságnak hív. (Ezen országa helyett pontosabb és az eredeti görög nyelvhez is jobban igazodik ez az elnevezés, amely nemcsak az államformát jelöli meg, hanem a vezetőjét is.) Ebben a királyságban Jézusra kell figyelni, a Királyok Királyára (Jel 19,16). Hallgatni Igéjét és megcselekedni a benne foglaltakat. És akkor nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket a vánkosra (Jn 4,38) minden viharok közepette. SZŐKE ATTILA SZILÁRD