Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1835-02-26 / 17. szám
131 vannak; azt a’’ seminariumban kell keresni.“ — No ez helyes, formaiam belsőmben; öcsém tehát minden tudtunk nélkül pappá lett. A’ seminariumba igazittattam tehát magamat, ’s itt csudálkozásomra strázsát látok a’ ház előtt. Ezt nem vártam; de még is bemegyek , ’s innen ismét a’ nagy-seminariumba utasítanak. — Oda is elmentem, örömmel kérem a’nevendék-papokat, hogy Pipárdi 8-dik iskolás unokámhoz vezessenek. Ezek erre mondják, hogy itt csak theologusok vannak; azt az universitásban kell keresni. — Ezeknél ma alkalmasint első április van, gondolám magamban, ’s belőlem bolondot űznek! De még is megvallottam, hogy az universitásból ide utasítottak a’ medicusok. Ekkor fejtették meg ezek előttem a’ csomót; ’s uram irja, milly butaság ! hol a’ medicusok tanulnak, az az universitás; hol a’theologusok, turisták, philosophusok — az nagy-seminarium; a’ zálogház pedig, u. m. a’ hajdani apáczaklastrom, kis-seminarium név alatt forog a’ spesti köznép szájában, mellyből volt az én vezetőm is. — 11 óra felé járt az idő, ’s már az iskoláknak vége volt. Mit vala tennem, hogy ismét ide oda ne vánszorogjak, a’ 8-dik iskola ajtajánál vártam a’ 2-dik órát iszonyú has korgás közt, mivel az nap még semmit sem ettem. Eljött a’ Buda-Pestnél jobban óhajtott időpont, ’s milly jól esett, mikor öcsémet egy görcsös doronggal (azt gondoltam, hogy itt is fűtésre fát kell magával hozni; azután mondta el öcsém, hogy ez csak módi, — azért, mert a’ mi időnkben dorongokkal soha se jártunk— láttam felém közeledni; egyikünk jobban örült a’ másiknál. Mindjárt valahol gyomromat akartam megnyugtatni, ’s öcsém legnagyobb készséggel a’ magyar királyhoz akart vezetni; de én tudván azt, hogy ott meghúzzák az embert, oda menni vonakodtam. Azért is mondom öcsémnek, hogy ott nem adnak semmit is; de ő nagy apprehensioval (mivel itt büszke lett) szememre hányta, hogy alig jöttem ide, már is jobban akarom azt tudni, holott ő már 4 esztendős pesti lakos. A’ két pisztolhoz hivott meg. „Mit gondolsz az Istenért ? párviadaltól mindig irtózom, és még öcsémmel!“ — Akkor ő nagy hahota közt kijelenté tudatlanságomat (mert mint idegen nem tudtam, hogy két pisztol nevű vendégház is van; pedig tudóskáink illyenekről következtetnek).— Oda mentünk tehát; öcsém hatalmasan megtanult parancsolni, ’s én nem is kételkedtem, hogy e’ kisvárosias forma háznál ingyen jól lakhatik az ember ; azonban a’ kis nadály jobban szívott, mint a’nagy. Hallgatok minden egyéb pesti fordulatimról, ’s észre vételeimről ; csak a’ rebutot nem hallgathatom el. Fenn tisztelt kollegám nyomdokit akarván követni, elmentem a’ városi terembe esti tánczmilatságra,’s ezt annál örömestebb tettem, minthogy öcsémtől hal