Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1835-03-26 / 25. szám
levetkőzik, és belé hűl az ágyba. ■*— Szalmási több virasztó jó barátival még ébren volt, és vigasztaló poharakkal viditá szivét kettős bánatjában, mert szeretett felesége is meghalt; de a* hamar esendő temetés miatt halálos ellenségétől Pór úrtól kellett koporsót hozatnia. Elgondolhatni tehát, mint került Pór uram ellenségének ágyába, hol édesben folytasd zavart álmát. Éjfél felé volt az idő, midőn Szalmási poharazó társaságát elhagyta , és látván az udvarban a’ koporsót, megborzadt egész belseje. Bemenvén végre alvó szobájába, ledőlt nyoszolyájára, és észre nem véve, hogy már lábbal valaki az ágyfőnél heverész. Pór uramnak nyugtalan álmai valónak, és lábával szomszédja arczát lökd elé. „Ki van az én ágyamban?“ kiált Szalmási, és szomszédját lábánál megkapja. „Menydörgőt! ki fekszik itt?“ orditá Pór, és hasonlókép szomszédját fogván meg, egyik a’ másikat akarja az ágyról levetni. A’ hosszas fiaskodás és lárma után segitség jött, és minekutána egymást jól filegrángatták, a’ cselédek Pór uramat jól eldöngették, annyira , hogy a' gondolkodásról felejtkezve kénytelen vala az ablakon kiugorni. — Haza felé indulván őrök kezébe került, kik őt mezítláb látván a’hóban sétálni, bolondok házából kiszabadult szökevénynek tartották; mig innét is kifejtvén magát, haza ért, hol egy igen érzékeny böjti beszéddel várta őt felesége, ki már a’ piaczi újság lapjaiból ezen esetet megtudó. Pór ur féltéve ezennel magában, hogy a’ cholera felől soha tudni se kíván valamit, és kezdett uj kereskedéséről lemondott. Azonban mig a'kész koporsók elkelnének, megparancsoló legényeinek, hogy eladás előtt minden koporsó megmázsáltassék, nehogy e’ féle történet illy véletlenségből több ízben is támadjon! Udvary, mmmm é ORSZÁG ’S AÉPIS MERTET ÉS. , T r e n c s i n. (Végzet.) Azonban a’ háború folyt, ’s János király mérő serpenyője mindig magasabbra csapódott. Eddig brit tartományainak nagyobb részét elvesztő, é s végre az egészet is, midőn szövetségesei a’Törökök jónak vélték, mit ők seregeikkel megraktak volt, magoknak megtartani. Ezen egész időszak alatt Trencsin (bár előbbi fényének csak árnyéka) Ferdinand király hatalmában volt, ’s maradott azután is, midőn a’nagyváradi béke (1538) azt határozta, hogy János királynak örökös tulajdon jószágai vissza adassanak. Mivel a’ czikkelyek egyike igy határozó: „hogy Zápolyának ama nemzetségi tulajdona, melly a’ romai császár hatalma alatt volna, a’ két perlekedők vég kielé