Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-08 / 90. szám
a 715 gatár Homoriékat, ’s az alatt forróbban megkedvelvén Lidát, magában lemonda Lucziáról. — Midőn pedig egykor Homorinét Lidával együtt otthon nem találná, az öreg Brigittával szóba ereszkedék , ’s ekkor tudá ki Lida származását, mellyet Brigitta a’ leányka esetével együtt Gátorinak híven elbeszélt. Ekkor a’ nemes szivű Gátori homlokához kapva, mintha álmából ébredne föl, fejét fölebb emelé, ’s legkisebb késedelem nélkül visszaindult, és gyors léptei közben monda jó éjszakát Brigittának. Ez csudálkozék, ’s nem tudván megfogni Gátori viseletét, erről hazaérkező asszonyainak hosszas álmélkodó beszédet tarta. * * « Gátori elutazott, hova, senki se tudó hon hagyott cselédei közül a’ felőle kérdezkedő Homorinénak megmondani. Lida tisztelé őt, de belsőbb hajlomása iránta nem volt,’s most enyelgően emlegető, hogy, ha Gátori menyasszonyt hozand, sokkal vigabb lesz a’ falu, ’s reményű, hogy a’ nemes lelkű férfi nemes lelkű nőt nyerend, kivel öröm lesz társalkodni. Gátori el- és visszautazása csak nyolcz napba került. Egy reggel Brigitta asszony nagy lábbal jött be kívülről, jelentvén, hogy ő a’ kapu előtt állván egész társaságot láta három hintón a’ faluba hajtatni. Homorúié és Lida megdöbbentek a’ váratlan eseten, mindketten azon háborodván fel, hogy csendességök háborítva leend , mivel a’ vidám Gátori majd egész társaságot hozand csend szokta házokba. De Brigitta örült: Ilah, lakodalom !—monda — vígan leszünk a’ faluban , hála Istennek! — ’S most kocsik zörgése hallatszék. Hámoriné ’s Lida dobogó kebleikkel egyszerre szaladtak az ablakhoz, ’s most ijedve láták , hogy három kólya éppen házok kapuja előtt álla meg. Gátori jön első, ki a’harmadik kólyából kiszökelvén 's az elsőhez szaladván, nem várva a’ bakon álló inas lóugrását, nyita a’ hintóajtócskát, ’s mindjárt egy szép éltes asszonyt emele ki. Lida nem tuda ráismerni, de utána egy kém tekintetű deli ifjú szökött ki. — Hah! sikoltá Lida, ez Darvas! — és a’ háta mögött álló Brigitta karjai tarták fenn az alélét, ’s most a’megrettent Hámokiné is segítségére fordulván, a’ pamlagra tétetett. Mig őt ápolgatnák, a’ társaság bejöve. — Ájulás, semmi egyéb! — kiálta Gátori; ’s a' felé forduló házi asszonynak rendre bemutató a’vendégeket, kik közül a’ szép lelkű Róza, most már Darvai Sándor nője, kiterjesztett karokkal szalad a Lidához, ki heves csókjai alatt éledek föl; ’s mi váratlanság! maga előtt látni kedves Rózáját anyjával é s a’ két Darváival együtt, kik közül Kálmánt nem tudó kiismerni. Ég és föld! — kiáltó Lida, tántorgva kelyég föl — mi ez? —’s most Szamosiné szokta őt karjaiba. — Ez itt Kálmán! mondó a‘tró