Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-19 / 93. szám
simít vasárnap Börne levelei, és szerdán a* feleségemtől játszott Moscheles „les charmes de Paris“ rondája elfelejteték velem a’ bál hilányát; de a’ már tánczra felkelő kisasszony nem gondolhatáel, miként pótolhatja ki illy közönséges valami csak egy óráját is a’ dalnak—,,Bocsánat Börne, és Mloscheles! Mina kisaszszony nem tudja, mit beszél ?“ — Mina kisasszony nem szokott mást olvasni, mint arany nyakú imádójinak nagyobbodó számát; egy Strauss vagy Lanneri keringőn kívül nem is tudott remekebb hangművekről álmodozni, valamint semmi szivemelhetőbbről az appere hivó harsány trombita hallásánál! — Izzadva, mint egy bagage-hős a’ futásnál, vetém magamat a' kemény padra egy kinyitott ablak és egy kisasszony mellé, ki mivel civilista és házas—itt két megbocsájthatlan hiba—voltam, velem mit sem gondolván időt engede a’ teremet és körömet nyugodtabban átnézni. — Ötvennyolc, surrogált viasz gyertya kevesebb fényt, mint egy bal parée kivilágítására kívánható, öntött ugyan le a’ földalatti tánczszobába; de nem szeret-e gyenge homályt a’ varázs ?! és nem volt-e varázs-nézet, egy gyönyörű varázs-kép az öszvefont pároknak előttem ellebegésök, mint egy holdtele nyáriestén a’ szajadok tündértáncza illatos fák árnyai alatt, hova a’patak ezüst hangszereit hozza; és a’ rémek virágai, a’ parti ibolyák kellemes illattal valódi miile fleurs-el özönzik be a’tiszta léget. Egy iszonyú vastagságú kályha, mintha a’ mértékletes társaság elnöke lett volna tiz esztendőn által, kalapokkal, kendőkkel ’s azt. felpiperézve, pöffeszkedő szemtelenséggel akadályozd a’ heves tánczolókat, kikkel többnyire ütleges viszonyokba került, azonban tarka rendjei tekintetéből séretlenek maradtak. Körülötte édes zavarban ültek az ostromlott hölgyek, szüntelen hatás és visszahatási gépelyek tüzei között; hány szem! hány csalódás!? A’ balesti szerelmesek addig keverik öszve minden felindult érzetüket, mig szívok habzik, mint egy hangzatka ledolgozása után a’ költő feje: ők ezt tele szívnek nevezik, mi nem egyéb az elétetett ’s nem sokára füstbe menő semminél! — Jobbról egy főrangú asszonyság tévé hájtestét hóditó helyzetbe, ki mint az üstökös csillag a’ többi vegyes tánczsereget maga után ragadá, mit tán rangjának inkább, mint szépségének akartam tulajdonitni. — Örömtől sugárzó arczczal, mit a’„ tiszta megelégedés adhat, jött minap előmbe P. ur, kezemet erősen megszorító, és egy Taglioni pas-val próbált nyakamba ugrani: „én a‘legboldogabb ember vagyok !“ kiálta, és odább szaladt. És mi okozó boldogságát ? Gróf A. a’ soiréeban öt egész minutumig méltatott vele beszéleni, és a’grófné legyezőjével kezére ütött a’ whist partidénál!