Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)

1837-02-23 / 16. szám

azonban csak a' conductor és kocsisból állott) tartóztatott a' kocsi megállításától, ’s ülésemnek azonnal felcserélésétől. Midőn illyetén elmélkedéseknek, mellyek nem a’ kellemesekhez tartoznak, engedém oda magamat, a’ kocsi egyet zökkent, ’s térdem­re valami nehéz esett volt. Első pillanatban némileg elkiáltám maga­mat , ’s úgy tetszik, már a’ kocsi-ablakon akartam kiugrani, mert véltem, hogy úti társam elszakasztá a’köteleket, mellyekkel le volt kötözve, mivel már most lábainkkal öszveérve ülénk a’ kocsiban. Ke­zemet kinyújtani nem mertem, félvén, nehogy a’ meredt tagokat il­lessem, ’s nem tudom, fekete ábrándjaim nem változtak volna-e va­lódi őrültséggé , ha a’ lény, melly engem annyira rémitett, egyszerre ritka, hegyes, és kellemetlen hangon igy fel nem szállal vala­ ,tehát valahára kiértünk Londonból. Bátorkodom-e, uram, kérdezni, mert az ördögbe taposott eddig rajtam annyit uraságod :­„Uram — felelek álmélkodva ugyan, de vigasztaló lélekzéssel — mit akar azon taposás alatt érteni ?44 .Mit akarok érteni uram ? — Azt, hogy egy gentleman felől meg­­foghatlan, hogy azon pillanatban, midőn valamelly kocsiba lép, egy másik gentleman-t, mint uraságod cselekvé, erővel a’ kocsifenékre akar vetni. U­ram, az én theoriám. — „Bizonyossá teszem az urat, hogy a’ setétségben, ’s uraságod­­nak makacs hallgatása mellett semmiképp sem tudhatom, hogy úti tár­som van.44 .Hallgatásom, uram ? Úgy gondolom , hogy hallgatnom kellett. Soha sem kell beszélni, mig a’ kövezeten járunk. Theoriám azt tart­ja, hogy azon embernek, ki mással beszél, mi­előtt Kensington!«» ért, szükségképpen igen gyenge ítélő tehetséggel kell bírnia.4 „Veszem észre, uram, hogy nem igen hajlandó udvariasnak lenni.44 .Én pedig nem látom által, mi gerjeszthetne bennem udvariassá­got az iránt, ki rajtam, mint valamelly régi szőnyegen, tapos.4 „Hogy az igazságot megvalljam, én az urat úti tarisznyának tár­tánk. Engedje tehát, hogy azért megkövessem az urat, ’s jó éjszakát mondhassak , mert szándékom Oxfordig egyet jót alunni.44 .Semmi esetre, — kiáltó úti társom — ha illy iszonyos setét nem volna, megszoritnám uraságod kezét bizonyságul, hogy megbocsájtok, de mi alunni készülő ötletét illeti, meg kell vallanom, hogy ez igen illet­len az úrtól. Hát alunni akar, midőn én ülök az »urat a’ kocsiban? — Az én theoriám, uram44 — „Valóban, az úr nem nagy tisztelettel beszél ideáimról.44

Next