Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-01-22 / 7. szám
50 két teli bugykát pedig, mellyeket, nehogy a’ fogadósnak zavaros díjára szorittassam, mint ereklyéket őrzém, nehogy a’ fölkelt nap melegségétől—mint azt szopogatni kedvelők—fölhevüljenek, az elhagyott szomszéd kutból ide kicsurgó hives vízbe jól bekötözve tegye behütés végett. Midőn a’ kúthoz érek, mit ezen csuda-forrásról hallottam, nem látszék előttem alaptalannak; mert valóban a rét közepén magánosan keletkezett kőtömeg vasfazék alakúval valami kevés gondolkozni valót adott egy vakbuzgónak. Szorosabb vizsgálat után falu felüli oldalán némi kivájt üreget találók, honnét kivehető vala, hogy ezen általános tekintetre—külszinére nézve mészkőnek látszó szírt, a’több év által kiszivárgott, ’s a’ fölületen szét terült vízből, különözhető hártyákból, vagy inkább rétegekből alakult össze. Fölhágván a’ tetőre nehány percznyi vizsgálódásom után bizonyos visszatartózkodással vonultam vissza, melly annak tudásából eredeti, hogy vannak források, melylyek a’ közeledő állatokat kővé változtatják; de szorosabb kutatásom után napestig bámultam volna azon természeti játékot, mellyet ezen forrás fölszinén tapasztaltam , ugyan is a’ kőtömeg közepén valódi kútalakban — mintegy ötnyi átmérőleg — gömbölyű nyiladék van, bizonyos szappan fejérségű anyaggal bevont viztükörrel. Ebben, mint a’ savanyú vízben, bizonyos gyöngyök bugyannak föl , melly azon fejér anyagot egy jókora karikába szétterjeszti, ’s ez szüntelen kisebbedik, mig végképp el nem múlik, ’s ismét más gyöngy ismételve illy játékot nem hoz létre. Ilyen illyen — sohajték merengtemben— az emberi élet is ! Addig forgunk mi is e’ vándor pályán, mig egyet üt a’ vég óra, ’s mi el, elenyészünk örökre! Elemész ugyan nem vagyok, de én ezen forrásról azon természetes ítéletet hozom, hogy a’ viz-tükör fölületén ama fejér anyag mintegy előjele ama természeti játéknak, hogy ezen víz innét lassanként kiáradván kővé válik; mit annál alaposabban hiszek, mivel alul a’ lefolyó vizet tovább terjedni nem látom , sőt az, igen kevés idő múlva, meghártyásodik. — így tehát ezen kőtömeg több idő óta magából eredt, ’s idővel, ki tudja, milly magosra tornyosulnád. Bátorságot vevék magamnak vizéből néhány cseppet tenyeremmel szörpölgetni, ’s izét valamennyire a’ savanyú vizééhez hasonlónak, az egészet pedig nálamnál valamivel tudósabb hazámítja szorosabb figyelmére méltónak, találtam. Tovább ismét fölegyenesülék , ’s magamat az említett karikákkal mulatgatám; de előbbi mélázásomba merültemben az érettem lélekszakadtan futó Kristófnak hátam mögötti elrikoltása annyira megzavart, hogy ijedtemben majd a’ kútba szöktem.— ,Siessen ux is! siessen, mindenekre kérem! — mondá akadozva — mit sem késsék! siessen! — „No mi bajod—tabuk már készen vagytok“? — mondám komolyan.— ,Az az —az is —