Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-01-29 / 9. szám
9. --------------------- " ■■ ■ I I ■'■ Maarowni ■ ■ — --------------------Megjelen társával együtt Letétiként kétszer vasárnap és csütörtökön. Félévi dijra helyben Jeepekkel 5 ft. borítéktalanul, postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. IPcSÍCia vasárnap Januarius l&SS'. ELBESZÉLÉS. A’ kézfogó. (lege.) Szép vala a’ délutáni idő, ’s örömmel lejtének hozzánk férfiakhoz a’ leánykák, a’ kertbe kívánván sétálni. Emelkának ajánlám karomat, és indulánk. Éppen szemközti jöve Tüzít; képzelem,mint fog repülni Luizához, hogy a’kedvest karján vezethesse, — de nagyon csalódtam; mert most nem is tekintve Luizára, egy barna lánykához kapcsoló magát. A’ kert gyönyörű vala; itt ott terebélyes fáktól árnyékolt fapadok alálkozónak a’ sétálóknak; mi helyet foglalónk, ’s közkivánság szerint játékot kezdénk meg. De hijában kinek jegyese van, az ne kezdjen játékba; mert vannak fordulatok, mellyeket a’ gyengéd érzetű mátka könnyen orrolhatna, így volt. Zálogosdit játszónk, ’s Luizának szobrot kelle képzeni, hogy zálogát kiválthassa. A’ végső állásba én nekem kellett őt helyeztetni; de szeleskedve iramlottam hozzá, ’s lábára tapodtam, és ő nagyot sikoltva dűlt karjaimba. Akaratlan is mellemhez kulcsolák karjaim az karcsú leányt, ’s érzésem árján merengve, mellyet egy pillanat hozott, meg nem állhatom, hogy egy nyájasabb hozzám szorítással ne hozzam helyre hibámat, mi nagyön bámulatom, midőn kifejlődvén karjaim közül Luiza, szégyen-pirulva kellett tűrnöm mátkámnak fájdalommal vegyült tekintetét. Emelka elfordult, ’s egy barátnéjával karöltve távozik el. Utána a’ felugrált leánysereg Tüzűtől kisérve,’s én magam maradtam, mint a’mezőn szunnyadó nyája hagyott pásztor. ’S most eszembe jutott , hogy Emelka a’ jegyváltás óta sokkal részvétlenebb irántam, ’s régi kedve sincs meg. Leány-szeszély! gondolám, ’s egy közel levő lúgosba, hol egy kötőkosárba fehérjék, távozom el. Kisded asztal állott egy fapad előtt, ’s rajta Kisfaludy Sándor regéinek egyik kötete fekvék. Föltárom, ’s látom, hogy birtokosnéja Luiza.— „Tehát ő nagy tisztelője lehet e’ regék szerzőjének — mondám, ’s alig forditván nehány levelet, rajzonnal beirt papiros-darabka tűnt szemembe, aranyos szegélylyel. iVi, ni! bizony szerelmes levél; — suttogék, ’s olvasni kezdém. Az irat következő: