Regélő, 1837. július-december (5. évfolyam, 53-104. szám)
1837-07-02 / 53. szám
ményletre; és igy vagy kevés, vagy néha semmi örömet sem szül, de a’ váratlan eset, melly a’ meglépéssel van öszeköttetve, minthogy a’ történetnek szüleménye, nemcsak hogy szemberűlőleg ki nem vesz, hanem még az ellenző hullámok daczára is létre kap. No a Vágtattak a’ bérkocsik, tódult a’ nép szőke Dunánk bástyapartjára ; bámulva fürkészem a’ hid-fokról e’ jelenet okát, mert Pest kövein még én nem igen valék járatos. —Sebes léptekkel látom Pozsonból ismert R. barátomat is a’tóduló nép felé közeledni. — „Hova sietsz barátom? — szóllitám meg a’ sietőt — mi sürgetős ügyed van az öszvecsődült emberekkel? Állj meg! szóllj! mi oka e’jelenetnek?44 — ,Isten hozott! — felel ő, mi alatt ágyú-dörgés hallatott — ez Nádor gőzösünk durrantása ! láttad-e már e’ szép gőzhajót ? Jer! siessünk , hogy sebes jöttét megtekinthessük. Ez alkalommal jön Pozsonból anyám Ilka húgommal Pestet ’s abban engemet is látogatandó ! Nem annyira kíváncsiságból (mert a’ hajónak jöttét mentét sok ízben láttam Pozsonban létemkor) hanem inkább unalom-fizésből követém R. barátomat, ’s észre alig vettem, midőn a' jött vendégek köztt lelök magunkat. Én jobbra, balra oszoltunk a’ hozzá ’s barátságból hozzám is tartozókat felkeresendők. Alig tettem három lépést , midőn Rinek Pozsonban többször látott anyját megszemléltem, kinek kézcsókom után tüstént adtam liláról tudósítást, mialatt a’ szavaimra nem igen ügyelő ’s engemet rég nem látott bátyjának tartó Ilka nyakamba borul, ’s mintegy testvéri csókkal üdvözöl. Én elpirultam; mert most olly benyomás támadt szivemben, millyet velem eddig asszonyi lény nem éreztetett. Mámoromból előbb nem is ocsódtam fel, mig a’már reánk akadt R-nek kaczaja,’s Ilkának vele enyelgő szava fel nem ébresztett. Magam is kezdém már a’ véletlen történetnek mintlétét fejtegetni. Ilka ezt semminek lenni állitá, ’s igy bennem is az ölelés édességén kivűl más nyom nem vala látható.— Ez meg amaz asszonyságnak lakása iránt egyre ostromlották füleimet a’ tudakozások; pedig én még kettőre is alig valék képes, mint Pest városában sövény, megfelelni, mire Ilka igy szóllott: „mi hasonlók vagyunk, mert én is annyival tudnék, mennyivel kegyed, az illyenekre válaszolni !44 A’ többi felelet terhéteére bizván a’ „hasonlók44 szót felfogtam , ’s annak értelmét tudakozva úgy beszédbe eredtünk, hogy észre sem vettük, midőn R. barátom a’ Nádoron jöttékét Nádor vendéglőbe vezette. Én illetlennek vélvén a’nyugodni vágyó utasokat akadályoztatni, eltávoztam, ’s egy barátságos kézszorítás tudata velem a másnapi megjelenhetésre az engedelmet.a