Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1838-10-18 / 83. szám

a 051 Már a’ sors is kezünkre játszik, ’s csak bátorság kell, hogy ma holnap földes urunkat is kifizethessük. Szomszéd­ én kegyelmedet talpig becsületes embernek ismerem; azért is a’ kincs felvételére bajtársomul hivom­ meg. — Elfogadja-e?— A’ jövevény rövid homlok-dörzsölés után „igennel 44 válaszolt. B a n d i. . .No hát, harmadnap múlva est­i kilencz óra után a’ falu szélénél jelenjen­ meg kegyelmed csákánynyal ellátva; a’ többi szükséges eszközről majd én gondoskodom. Azonban addig is e’ vállalatunkat nehány forintocskával elősegitni ne sajnálja; mert Bar­tók gazda­ maga is tudhatja kegyelmed, hogy a­ „vért veritékező fűvet 44 nem szokták ingyen osztogatni. De e’ dolognak mély titokban kell ám maradni; ’s ha már czélnál leszünk, ne minden kis nesz­től engedje magát kegyelmed elijesztetni; mert ha a’ gonosz lélek a’ barkával képzett és szentelt krétával megjelelt várból kizavarhat, hasztalan további fáradságunk, mivel akkor a’ kincs örökre lesüllyed a’ föld gyomrába.4 Jövevény. — „Hej Bandi bátyó ! azt halláni mindig , hogy legény kell a’ gátra, — de bezzeg bennem is legényre talál a’ ki­sértő lélek, habár vas villával őrzi is rejtett kincseit. Néhány nap előtt különös erejű talizmánt vettem egy obsitos katonától , ’s most már a’ puskagolyó sem foghat rajtam.44 Bandi. . ,Ez mind helyesen van! csak azután kegyelmed embere legyen szavának !‘ Tizszer fúvott kürtjébe a’ falukerülő, ’s kincsbúváraink ülő helyzetükből felegyenesedvén, jó éjszakát kívántak egymásnak. Bar­tók örömtől repeső szívvel czammogott lakja felé; — Bandi pedig a’ pitvarban leteritvén bundáját, álomnak engedé fáradt tagjait. Szeretnők ez úttal hőseink álmait is tudatni olvasóinkkal, de minthogy ezekről a’ monda mélyen hallgat, mi is czélszerűbbnek véljük ez egyszer ezeknek mineműségét kinek kinek képzelő te­hetségére bizni. ('Vege követ­kezik-J Hegyi vár. (^■) Midőn czikornyátlan beszédét végzé a­ kedves, mohón fogám­­meg szép kezét, ’s egy dombra vezettem, hol illatos akáczok alatt csinos gyepágy volt. Itt leültünk; az est nyitó hüsse, a’ közel cser­mely csörgő pocsogása, ’s a’ ragyogó holdsarlónak bágyadt fénye, valódi regényes hatása volt tiszta érzelmeinkre. A’ holdvilágitotta táj, összhangzatban a’ kedves énekes­nővel, némán és szelíden te­­rült­ el a’ vár alatt.

Next